Joachim Gauck 1940. január 24-én született, édesapja hajóskapitány volt, édesanyja pedig irodai alkalmazottként dolgozott. Pályájának első felében lelkészként tevékenykedett, hiszen nem igazán lehetett más választása azokban az időkben a továbbtanulás terén. Saját bevallása szerint is az elkötelezett hitet nem a szülői házban szívta magába.

A kor társadalmi berendezkedése és erőltetett szabályai alakították úgy Joachim Gauck életét, hogy az egyházi pályán induljon el. Később szintén az adott történelmi pillanat, és az egyházi vezetőként elért eredményei irányították a politikai pozíció felé is.
Mindaddig, míg nem olvassuk el a szerző visszaemlékezéseit, nem tudjuk teljesen tisztázni magunkban azt, hogy ezt a látszólag két teljesen ellentétes pályát, hogyan lehet egy ember életének keretei között összeegyeztetni.
Egy emlékirat, visszaemlékezés – akár közszereplő akár egyszerű polgár az írója – hihetetlen érdekes tud lenni, és a ma emberének hatalmas értéket tud átadni. Mindamellett, hogy az olvasóközönség is szereti a memoárokat, a történettudomány is fontos kútfői közé számítja a személyes jellegű forrásokat, habár a sokáig meghatározó makroszemléletű, strukturalista irányzat nehezen tudta a nagy rekonstruálandó folyamatok struktúrájába illeszteni a visszaemlékezések tapasztalatait. A történelem nagy dátumait, csatáit, hírességeit megtanulhatjuk a történelem órákon, de azt, hogy ezeket az eseményeket, az akkori emberek hogyan élték meg, azt nem. Mivel mi a ma emberei vagyunk, ezért, azt soha nem fogjuk megtudni, hogy milyen volt megélni a berlini fal felállítását, vagy annak lebontását, de Joachim Gauck visszaemlékezését olvasva pár pillanatra mégis részesei lehetünk a múltnak.
A „Nyári fagyok – őszi kikelet” nagyjából időrendben követi az események leírását. Azt várnánk, hogy egy személyes visszaemlékezés olvasásánál magát az írót is jobban megismerhetjük, de Gauck művére ez nem jellemző. Önzetlen módon teljes mértékig az akkori német társadalomra és baráti környezetére, a kor szellemére koncentrál, saját életéből viszonylag kevés adat bukkan elő a könyvben. Családját az első fejezetekben igyekszik részletesen bemutatni, de ezek a részletek is szorosan illeszkednek az éppen aktuális történelmi eseményhez. Gyermekkorát Wustrow-ban töltötte, ez volt életének legszebb időszaka, biztonságban, Marianne néni házában. Édesapját a háború után koholt vádak miatt elvitték otthonról, és évekig nem is hallottak róla semmit. Édesapjával, saját bevallása szerint nem volt igazán mély kapcsolata, de tisztelettel adózott személye iránt, főleg mikor több év fogság után hazatérhetett a családhoz.
Egész családjukra jellemző volt (érhető okokból) a szocialista rendszer ellenesség. Az iskolás Gauck nem lépett be úttörőnek, és a tanórákon is megmutatkozott ellenállása. Csak egy témában nem tartott távolságot a rendszertől, mégpedig az antifasizmusra való neveléssel kapcsolatban. Ennek ellenére hozzáfűzi: hogy, „nem tudtam empátiát érezni olyan emberek iránt, akiknek életét és halálát egy hazug propaganda szolgálatába állították”.
Szülei az akkori politikai és történelmi szituációban nagyon sokakhoz hasonló szemlélettel rendelkeztek az akkori és egykori politikai rendszerről. „ Mi erről semmit nem tudtunk. Annak idején mindketten az NSDAP tagjai voltak, semmiképpen nem fanatikusak, de szimpatizánsok. A rendszer szociálpolitikai reformjai meghódították őket, és így később bíztak a végső győzelemben.”… „Utólag azt gondolom, hogy szüleim, mint annyian mások, próbálták védeni magukat, oly módon, hogy egyes esetekből nem következtettek az egészre, és semmiképp nem akartak többet tudni annál, mint amit közvetlen környezetükben szükségszerűen megtapasztaltak.”
Azokban az időkben csak a munkásgyerekeket engedték egyetemen továbbtanulni. Aki nem ebből a miliőből származott a következő lehetőségek közül választhatott: ipari szakmát tanul, vagy elhagyja az országot és nyugatra menekül, vagy a maradás mellett dönt és lelkész lesz. Gauck legszívesebben germanisztikát vagy történelmet tanult volna, de ellenállása ezt megakadályozta, így döntött a lelkészi pálya mellett. Az egyházi hivatást akkor tanulta meg értékelni, mikor először találkozott a gyülekezeti tagokkal. Egy esetben neki kellett egy családot értesítenie a család egy tagjának halálesetéről. Ekkor döbben rá egy nagy igazságra: Ezeket a tragédiákat nem lehet megérteni, de Isten segítségével át lehet vészelni.
Feleségével való megismerkedésükről és házasságukról, valamint gyerekeiről elég keveset tudunk meg. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a Berlini Fal felépítése, az ország szétszakadása, és a fallal elválasztott két rész mentalitásának bemutatása. Aki keleten maradt az a nyugati szabadságra vágyott. Közvetlen környezetéből is sokan távoztak vagy illegálisan, vagy éveket várva legálisan nyugatra, mint például fiai. Gauck-ot is csábította a nyugati szabadság, de ő itthon akart maradni, és a keleti szabadságot akarta megteremteni. Pontosan ezt a lehetőséget illetve utat találta meg az egyházban: azt a hitet és igazságot, amire senki sem utasítja. A gyülekezeti programok és közös imák alkalmával sokszor előkerültek olyan témák, amiket a rendszer tabuvá tett. Habár Gauck hangsúlyozta, hogy az egyház nem egy politikai ellenprogram volt, de mégis a rendszer ellenpontja, mert szabaddá tette az embereket. Így találta meg a számára kijelölt utat a vallás által, de nem a vallásban. Mikor Németország újra történelmi pillanat elé érkezett, Gauck lelkész érezte, hogy már nem elég a templomban elmondani az igazságot. „ De időközben világossá vált előttünk: az egyház keretein belül végzett bázisdemokratikus tevékenységek nem elegendőek a politikai változáshoz. Új irányban kellett utat keresnünk.” Így lesz az eddigi prédikációkból egyre inkább politikai beszéd. 1989-ben csatlakozott a kelet-német polgárjogi mozgalomhoz az Új Fórum szervezetéhez (Neues Forum). Innen vezetett az út 1990-ben az első szabadon választott kelet-német parlamentbe. Itt az alakuló ülést követően Gauckot megválasztották a Nemzetbiztonsági Minisztérium (Stasi) megszüntetését ellenőrző Belügyi bizottság elnökévé. Szabadság és igazság- ez az a két fontos fogalom, amit megtalált a hitben, és most érvényesítenie kell a politikában is. Az ország felszabadult, és most az igazságra vár. A bizottság feladata az volt, hogy tegye elérhetővé az egykori Stasi dokumentumokat a politikai, jogi és történelmi feldolgozás részére. Gauck bizottsági munkásságát hihetetlen részletesen ecseteli, míg házasságának megromlását és végét csupán néhány mondtat, erejéig említi. Életben a politikai igazságszolgáltatás jelentette már a fő feladatot. 2012-ben a Német Szövetségi Köztársoság tizenegyedik szövetségi elnökévé megválasztott Joachim Gauck visszaemlékezésében visszatért az életét oly nagyon meghatározó szabadság fogalomhoz. Most, hogy politikailag is megszerezték a szabadságot, amit előtte a vallás biztosított számára, már nem érzi annak varázsát. Úgy érzi nem szabad feledésbe merülnie annak a kornak, amikor a szabadság minden formájáról csupán csak álmodoztak. „Én meg akartam és meg is akarom tartani a szabadság iránti mély szeretetemet, amit igazából csak az ért meg, aki hosszasan és intenzíven vágyott rá, és mágneses vonzáskörébe került.” … „ Én bízom a szabadság megváltoztató erejében, akkor is, ha úgy tűnik, néha elvész a modern, globalizált világ olyan sok és sokrétű kihívása közepette.”
Miután végigolvastuk a visszaemlékezés mind a 317 oldalát akkor világosodik meg előttünk, hogy miként forrhat ki egy lelkészben egy politikusi pálya, és, hogy ezt a kettőt, hogyan kötheti össze az igazság és a szabadság szeretete.