A Nagy Imre szobor eltávolításával csaknem egy időben állította fel az erzsébetvárosi önkormányzat a Madách téren a kerület névadójának szobrát: Szisziét. Az előbbi sokakban felháborodást, az utóbbi pedig értetlenkedést váltott ki, nem beszélve azokról a jóhiszemű turistákról, akik fényképezőgépeiket készenlétbe helyezve percekig arra vártak, mikor mozdul meg már az esernyőt magasba tartó nő. Csalódva állapították meg, hogy az illető nem mozdulatművész: de, valójában mi is?  Mindkét szoborral kapcsolatos mozzanat arra utal, hogy tovább erősödik a köztereinket szabad prédának tekintő, ám minden szakmai, művészi meggondolást felrúgó politikai sakkjáték. Kik mozgatják a figurákat és milyen meggondolásból?
Erről beszélgetett Rózsa Péter a Klubrádió „Utcafront” című műsorában Mélyi József művészettörténésszel.

Nagy Imre szobra - fotó: hirtv.hu

Nagy Imre szobra – fotó: hirtv.hu

– Rózsa Péter: Egyik tanulmányában olvastam, hogy a köztéri szoborállítás nem művészeti, hanem inkább politikai kérdés.  Ezt szó szerint kell értenem vagy inkább csak ironizált?

– Mélyi József: Az utóbbi években inkább a politikai nézőpont vált uralkodóvá. Az intézményrendszer, ami korábban mögötte volt, és azon őrködött, hogy a köztéri művészet szobrászat maradjon -, nagyon gyorsan felbomlott. Az utolsó döfést valószínűleg az a 2010 környékén hozott rendelet adta meg, amelytől a budapesti kerületek maguk dönthettek arról, hogy mit és hol állíthatnak ki.

Korábban figyelemmel kellett lenniük például a Budapest Galéria szakvéleményére. Volt lektorátus, de mára ez már nincs. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek néha megkérdeznek szakembereket, de ez a ritkább. Így különböző egyéni, csoport, vagy párt, illetve politikai érdekek felülírnak minden más művészeti szempontot. A  köztérkép.hu oldalon például  nyomon követhetjük, hogyan változtak a köztereink, mit bontottak le és mit állítottak fel a rendszerváltás utáni Magyarországon.

Budapesten sokkal jelentősebbek és durvábbak a változások, mint vidéken. Az elmúlt nyolc-tíz évben azt látjuk, hogy egyre igénytelenebbé válnak a szobrok, – egyik szobrász barátom azt mondta, hogy megjelent például a halott Han Solo szobra -, nyilván sokan emlékeznek: a Birodalom visszavág című filmben, amikor az egyik főszereplőt a Harrison Ford által alakított Han Solót lefagyasztják és halotti maszkká válik -, nem tudok erre mit mondani a barátomnak.
A másik markáns változás pedig, hogy túlsúlyba kerültek a különböző szenteket ábrázoló szobrok. Rákereshetünk az oldalon arra is, hogy mi tűnt el. Nagyon beszédes, hogy például József Attilának nem nagyon állítottak az elmúlt tizenvalahány évben szobrot. 

A lefagyasztott Han Solo szobra - fotó: index.hu

A lefagyasztott Han Solo szobra – fotó: index.hu

– RP.: Ezzel szemben – hogy egy ellenpéldát mondjak – elszaporodtak a Wass Albert szobrok, mert a kurzus ilyen kultikus figurákat talál ki magának. Innen pedig már automatikusan szaporodnak, látom is magam előtt a polgármestert, aki a homlokára csap, hogy miért is nincs náluk is egy Wass Albert szobor, bár jóllehet, korábban soha nem is hallott róla.

– MJ.: Általában nem maga a kurzus találja ki ezeket, hanem egyes emberek, akik felkínálják az ötleteiket. Az elmúlt években mondjuk Schmidt Mária, Bayer Zsolt, L. Simon László, de voltak még mások is, akik elindítottak egy – egy ilyen szoborállítási hullámot. Ezeknek az ötleteknek a megvalósítása szinte akadálytalanul megy át az önkormányzatokon, vagy a minisztériumi engedélyeken, és így kerültek sokszor ideológiai szempontból is zavaros alkotások a közterekre, mint amilyen a Szabadság téri angyalos emlékmű is. Nem is beszélve a díszítő szobrokról.

-RP.: Mit nevez díszítő szobornak?

– MJ.: Ami nem emlékmű, hanem csak egy tér, egy utca dísze. Egyébként az is egy érdekes tendencia, hogy az elmúlt években szinte teljesen kikopnak a korábbi, kísérletező, díszítő szobrok. Nem hiszem, hogy egy önkormányzat ma például bevállalná, hogy egy absztrakt alkotást helyezzen el valamely közterületen. Ha olyan szobrokat emelek ki a múltból, mint például  Varga Imrének a Tihanyi alapítója, aki alumíniummal meg absztrakt formákkal kísérletezett, nos ez  ma teljesen elképzelhetetlen, holott  az sem volt a kortárs művészet  csúcsa. 

– RP.: Ma inkább a Peter Falk, a Sziszi, vagy a Rikkancs – kezében a Blikk-kel -, melléjük lehet állni, vagy ráülni.

– MJ.: Igen, ez a legfontosabb. Az utóbbi évtizedekben az egész világon elszaporodtak ezek a munkák. Egyszerű öntvények, lehet fotózni, a képeket feltenni a közösségi oldalakra, és vicces kommenteket hozzáfűzni. Ez a lényeg, illetve az a mágikus elem, hogy ott jártam, sőt, meg is érintettem.

Sziszi - fotó: 444

Sziszi – fotó: 444

– RP.: Azért azt valóban nem lehet kihagyni, ha a Wall Street-en járok, hogy ne menjek oda a bikaszoborhoz és ne érintsem meg a heréjét, mert akkor elszalasztanám a szerencsét.

 MJ.:Veronában Júlia szobra, Budapesten meg – sok egyéb mellett – Ronald Reagan keze is már olyan fényes, hogy szinte vakít. Elvész a köztereink komolysága, elolvad a köztéri szobrok történelme -, a polgárságra jellemző pedagógiai emlékezet. Ott volt/van például a Duna parton Eötvös szobra. Ez a polgári horizont -, tehát számomra a mérce. Ez a szemlélet az egész világon eltűnőben van.

Érdekes módon az a kettősség jelentkezik ma Magyarországon is: ragaszkodunk valamiért ezekhez a bronz- vagy kőszobrokhoz, az öröklét letéteményeseihez, egy 19. századi szemlélet nyomán. A maga korában Eötvösről nem volt sok szobor, nem volt ismert az alakja, az arca. Ez a Duna-parti szobor így külön jelentőséggel bírt, ma viszont a virtuális média világában ez a funkció teljesen okafogyottá vált. Mégis ragaszkodunk egy ilyen mágikus, nemzeti, polgári szoborállítás-gyakorlathoz. 

Rózsa Péter rádiós, újságíró

Rózsa Péter rádiós, újságíró

– RP.: Visszatérve egyes szobrok politikai jelentéséhez -, ezek mindig is nagy vitákat váltottak ki. Éppen Ön írt arról, hogy az 1920-as évek második felében Horvay János Kossuth szoborcsoportja micsoda indulatokat gerjesztett.

– MJ.: Igen, de a Kossuth téren csaknem minden szoborállítás hasonló botrányt okozott. Hatalmas nézetkülönbségek voltak, akár ha az Andrássy lovas-szobrára, akár a Tisza-emlékműre gondolok. A valóság és a szimbólumelemek ütköztek egymással. Lehet-e például Andrássyt lovon ábrázolni?  Teljes anakronizmus. Ha a koronázásról van szó, akkor ott mégiscsak lovon ült, egyébként meg szeretett lovagolni. Igen ám, de mint miniszterelnök, nem nagyon lovagolhatott!

Azután  Kossuthnál az váltott ki vitát, hogy miért szomorú mindenki körülötte?  Arról nem is beszélve, hogy nem tudták eldönteni, hogy a tér melyik részén mutatna jól a szobor. 1926-ban, egy évvel a felállítása előtt az operaház díszletesei életnagyságban megfestették a Kossuth szoborcsoportot és ide-oda vitték a vásznat a téren, hogy hol mutatna a legjobban. Ott volt mindenki -, Rákosi Jenő, az államtitkárok és mindenféle hivatalnok -, akik rohangáltak egyik helyről a másikra a díszletmunkások után a képpel. Elképesztő beszámolók jelentek meg az újságokban, majd valaki azt ajánlotta, bontsák az egészet háromfelé.   

Kossuth téri szoborcsoport -fotó: Múlt-kor

Kossuth téri szoborcsoport -fotó: Múlt-kor

– RP.: Nem csodálom, hogy erősen vitatták, mert a szoborcsoport minden figurája mereven maga elé szegezi tekintetét. Most, hogy visszaállították az eredeti helyére, a mai látogató a magyarok kollektív neurózisának emlékműveként szemlélheti… 

– MJ.: A korabeli szélsőjobboldali sajtóban az egyik legerősebb vélemény Milotai Istvánné volt, aki azt mondta, hogy valójában ez egy Habsburg emlékmű, ami a Kiegyezés (1867) után azt is jelentheti, hogy többet ez nem fordulhat elő.  Felállítottuk újra kifaragva az Andrássy szobrot és a Tisza emlékművet is. Ez utóbbiról a korabeli vélemény az volt, hogy egy túlméretezett germán szobor. Még azt is tudjuk róla, hogy ennél is sokkal nagyobbra tervezték az oszlop tetején az oroszlánt…

– RP.: Szegény, pedig így is tériszonya lehet ott fenn.

– MJ.: …és a kígyót is. Érdekes lesz az is, ha majd a Nagy Imre szobor helyére visszaállítják a Nemzeti vértanúk, a Vörös terror áldozatainak emlékművét, mert már a ’30-as években is az a bírálat fogalmazódott meg, hogy a Kossuth tér két sarkán miért van kígyó mindkét emlékhelyen. Az egyiken az oroszlán küzd a kígyóval a másikon egy kígyóölő férfi figura lesz, mindkettő a vörös rém, a bolsevik borzalom megtestesítője. Már akkor azt vetették fel, hogy minek ezt ismételgetni és túlhangsúlyozni.

– RP.: Ezeket újra a térre helyezve nekem úgy tűnik, hogy a NER önüldözését jellemzi, hogy attól retteg, ami már nincs. Mire való a vörös rém ismételt köztéri megjelenítése? Rendszerváltás volt -, maga a vörös világrend omlott össze, tűnt el: szóval mire föl ez az egész?

– MJ.: Ha van végiggondolt dolog a Kossuth tér szimbolikáját illetően, akkor az éppen abban rejlik, hogy ezeket a szobrokat újra öntik, újra faragják, és ismét felállítják. Ha rendesen rálátunk erre a szimbólumrendszerre, hozzátéve még a Rákóczi szobron lévő idézetet, „felszakadnak a Magyar Nemzet sebei…”,    nem beszélve a valójában rejtett módon, félárbocon lengő országzászlóról, mellette a rabgolyókkal, amik körül ott járkálnak a katonák.  Ha ezt komolyan veszi az ember és végig gondolja, akkor rájön, hogy tulajdonképpen ez  egy rejtett irredenta emlékmű együttes. Az eredeti irredenta emlékművet nem lehetett visszaállítani a Szabadság térre, mert a helyén a védett szovjet emlékmű áll. A Kossuth térre visszahelyezett szobrok az imént említett szimbólumokkal együtt viszont pótolják mindezt. Nagyon veszedelmes dolog. Egyébként, hogy miért is nem készítettek új szobrokat ide? Azért, mert az politikailag vállalhatatlan lett volna, amennyiben ugyan ezt az üzenetrendszert akarták itt látni,  és nyilván nemzetközi botrányt is okozott volna. 

Mélyi József művészettörténész - fotó: Mai manó

Mélyi József művészettörténész – fotó: Mai manó

– RP.: Jövőre Trianon emlékév lesz, a tér tehát akár már ennek szolgálatára lett felkészítve, amennyiben megtestesíti az ezzel kapcsolatos, mondhatni revizionizmussal kacérkodó politikai üzenetet?

– MJ.: Érdekes lesz a most elkövetkező két év, mert az évfordulók miatt számos esemény várható. (1919-el és 1920-al kapcsolódóan) Az biztos, hogy számíthatunk több Trianon emlékmű felállítására. Ami pedig a Nagy Imre szobrot illeti, nem hiszem, hogy a közeljövőben új helyre kerülne….

– RP.: Nem hisz az ígéretben, hogy a Jászai Mari téren lesz majd az új helye?

– MJ.: Tulajdonképpen ez a szobor eddig láthatatlan volt politikai értelemben. Amíg el nem vitték turistalátványosság volt: fényképezkedtek Nagy Imrével az emberek. Ezért akárhol állítják fel a szobrát, az kultuszhellyé változik.

– RP.: Értem, attól tarthat a kormány, hogy a szobor elvitele okán támadt tiktakozás megemelte a szobor értékét, jelentőségét és ezért folytonos tüntetések helyévé válhat?

– MJ.: Tegyük hozzá, hogy ez azért nem olyan nagyon jó szobor, de szerintem akárhol is a helye, zarándokhely lesz, ezért valószínű, hogy a közeljövőben ezt a szobrot nem nagyon fogjuk látni.