MUMBAI: KÖLTŐI KERT, ZSONGÓ VALÓSÁG

Fénnyel és felhőkkel, tompa színekkel kavargó metropolisz, fülledt-borongós Mumbai. Hiába tör épületmonstrumaival az égbe, hiába öltözik aszfaltba, acélba, üvegbe és betontömbök szövevényébe, a város minden újdonságával, zsúfoltságával és ambíciójával leginkább egy különös, tágas ódonságot sugall. A hatalmas városok hamisítatlan, szinte védelmező magánya itt egy megnyugtatóan ismerős, bágyadt, időnként szomorkás, máskor hűvös, néha vágyódó melankóliává szelídül. A tompaság nem keményül kiégettséggé, sem puszta kozmopolita felszínességgé az urbánus áramlás.
000

Mumbai égbeszökő tornyai mintha kiterjesztenék a ködös-kékes teret, mintha azt hangsúlyoznák: a nagyvárosi levegő szabad sátorkupolája itt még nagyobb kiterjedésű, a lélek szárnyalását még magasabb szférákig engedi.
Az óceán pedig olyan, mintha nem csak a lágy ívű öböl szépséges-rút partjáig tartana, hanem azt az érzetet kelti, hogy az egész város alatt is folytatódik víztömeg. Az tartja roppant erejével mind az embert, mind az épületet, és a sok reményt, álmot és gondolatot is, ami felette van. A láthatatlan hullámok nyugalmat, tudást, élhető mértéket ajándékoznak az izgága, lüktető-dübörgő felszínen élőknek, akik ezért közel maradnak az éghez és a tengerhez, és még talán egymáshoz is.
Ahogy az arany és tompán izzó napfény alkonyatba, ködbe, álomszürkébe és szabadságkékbe rejtezik, a város is áttetszővé halványul, mintha csupán alig kivehető felhőtornyok, ködoszlopok derengenének a metropolisz helyett.
Mumbai költői kert és misztikus, omló és születő, csendesen hullámzó és lelkesen zsongó valóság.
Látomásszerűsége, lendülete elragadó, és vonzóan, izgalmasan lenyűgöző. Mérete lehetne elképesztő és bénító is, mégsem az. Inkább pezsdítő módon valahogy nyugalommal tölti el az embert. A felszabadulás, a valósággal való meghatóan őszinte találkozás, és egyfajta különös szépséggel is egyben, ami olyan, mint a fűszernehéz illatokkal belengett, elillanó álmok utáni életre ébredések frissítő nyugalma.
És ez a nyugalom lesz Mumbai igazi lényegévé, és az a tánc, amelyet az önmaga táguló terét süvítő száguldással és lebegő röptékkel bejárni vágyó, zajait növekvő, izzó erőfeszítéssel zenévé szervező roppant entitás jár. Nem mással, mint a gyorsuló idővel. Elegánsan, játékosan, könnyedén.
Álomszerű felhőváros alkonyati álma az éj érkezésével szertefoszlik és egy fényekkel diszítkező modern világváros valósága lép a helyébe.
001

És ez az éji Mumbai valósabb a valósnál, mert bátran megmutatkozik.
Az önmagát ölelő öböl bármely oldalán derűsen, öntudatosan ragyog feltárulkozó arca, és úgy tűnik elő, mint egy ősi királyi család mai leszármazottja. Könnyed, szabad és élenjáró „híresség”, amely folyton újraálmodja és újrateremti önmagát. A változó világ újdonsült modorában és eleganciájában is kétségtelenül uralkodó és hatalmi játékos marad, formálva önmaga és mások végzetét.
Ezért egy kissé úgy tűnik, már-már egyenesen valamiféle megtiszteltetés összeismerkednem e várossal, mint amikor az arisztokraták vagy híres művészegyéniségek bizalmába férkőzik valaki. Mégis az a különös meggyőződésem, hogy egy régi, bensőséges baráttal állok szemközt, akivel mindössze eddig valamilyen érthetetlen oknál fogva nem volt szerencsém személyesen találkozni.
Az óceánparton fényfoltok ezreitől csillogó mai Mumbai olyan őszintén és közelről tárja fel és teszi hozzáférhetővé önmagát, hogy elkerülhetetlen ez az érzés. A bizalmasság, a ritka, értékes barátság nagylelkű kegye, és ennél fogva egy megkapó és vonzó önbizalom is árad belőle. És ahogyan az igazán ragyogó és karizmatikus egyéniségekhez illik, jelenlétében az is megmerítkezik ezekben az érzésekben, aki szemlélője, azaz vendége. Én is magaménak érzem Mumbai magabiztos, egyéni hangulatát, miközben tényleg mintha „alkotója” lennék ebben a magasztos-mindennapi pillanatban, azaz elválaszthatatlan és „létfontosságú”, apró részlete. Az a könnyed szabadság is enyém, hogy mindazonáltal vajmi csekély hatalmam és felelősségem van abban, hogy eme óriási áramlás merre is veszi majd a következőkben az irányt.
002

Ezek az érzések csakis hatalmas erő és energia felhalmozására és működtetésére képes közegekben tapasztalhatók meg. Mumbai sem kivétel ez alól. Az óceánnal való kapcsolat miatt szinte határtalan lehetősége volt a világáramlásban úgy venni részt, hogy közben egyre tündöklőbbé építhette önmagát a mozgás, a mozgatás és a cserefolyamatok egyik irányítójaként és kétségtelen haszonélvezőjeként. Most már persze nem csak a víz közege adja ezt Mumbainak. Mára a levegőn át is kiépültek a folyosók és a tágas „kapuk”, melyeken át sokszoros sebességgel folytatódik ugyanaz az áramlás, ami addig a vízen át kötötte össze a duzzadó várost távoli vidékekkel és kultúrákkal.  Sőt, többé már nem is annyira minden kézzelfogható, ami kiáramlik Mumbaiból, mivel a zenét, a filmeket és az általuk közvetített érzéseket és gondolatokat nehéz tárgyiasítani, még ha az ellentételezésükért kapott anyagi javakat viszonylag könnyű kézzelfogható dolgokra fordítani.
Ahol fény van ott sötétség is található azonban. A paloták, a parkok, a tornyok, az elegáns szobák és ablakok, az üzleti negyed mellett közvetlenül; az űrkorszakhoz méltó, óceánpartokat összekötő kisvárosnyi méretű impozáns, mégis szinte légies megjelenésű roppant hidak lábainál bádog-, és kartondoboz-negyedek szögletes, a magasból nézve szinte „játékosan”-esetlegesen egymásra halmozódó nyomortelepei húzódnak meg. Kétes bazárok és sötét kunyhók kötik össze a két világot, melyek soha nem érintkeznek egymással igazán. Látképként, egymás környezetének elmaradhatatlan tájegységeként tekinti egymást vagyonos és koldus. Van ebben egy különös szimmetria.
A vagyon álmai emiatt, ha lehet, csak még ellenállhatatlanabbul bódítják a város valamennyi lakóját, de ugyanúgy, mint a művészet vagy a tudomány működése és sajátos délibábjai, melyek szintén jellemzik és alakítják Mumbai valóságát, ezek is egyediek és csakis rá jellemzőek. Az, hogy lakói űzik, hajtják ezeket az álmokat, és hogy sokan e tünékeny illúziók körül lejtik valós életük táncait, az már kevésbé csak erre a városra igaz. Úgyszólván mindenütt megfigyelhető ez. De itt mégsem olyan nyomasztóak a tánc díszletei és már majdhogynem valódi szövetből vannak a táncosok gúnyái. És ettől játékosabb, kevésbé zaklatott lesz a hajsza. De lehet, hogy mégsem ezért, és az is lehet, hogy ugyanolyan zaklatott. Én mégis jobban elfogadtam ezt a sajátos viszonyt az ambícióhoz, Mumbai feltörekvése és vágyálmai valahogy kevésbé riasztanak.
003
És a valósággá olvadó-foszló vagy éppen szilárduló álmokból csak ritkán van riasztó felébredés. Mumbai utcái bőven őriznek büszke és borzalmas árnyakat egyaránt. A törmelék és üvegszilánk, vagy a vér, ha el is tűnik az utakról, a veszély és a veszteség fenyegetése nem illan el olyan könnyen. Mint a magasra tört ünnepelt egyéniségek, akiknek a sikere egyben saját sebezhetőségüket is megteremti, Mumbai is káprázatos jelenség, amely valóságos és törékeny egyszerre.
Ez kettősség még tovább árnyalja e város, e táj, e barát arcát, melyet kedvvel, örömmel figyelek.

Author: Kozma Dániel

Vélemény, hozzászólás?