A közelmúltban Farkasházy Tivadar kertjében tartott seregszemlét a „balliberális” értelmiség ahová a két nagy ellenzéki formáció meghatározó figuráit is meghívták. A sajtó nem egyszerűen fanyalgott a Szárszó emlékével visszaélő pörköltöző álbaloldaliak dzsemboriján, hanem egyenesen tollhegyére tűzte a rendezvényt. Jelen sorok írásakor egymás után posztolgatják a „coming out” klotyó képeket a közösségi oldalakon, valamint a pörkölt, izzadtság és erőlködés-szagú-szerű rendezvény felett mondanak velős és kemény kritikát jobb-rosszabb blogbejegyzések.
Gyurcsány Ferenc

Mire ez az indulat? Véleményem szerint a „Szárszói Találkozó” nem bizonyított és nem is bizonyíthatott mást, mint a mindenki által ismert, sejtett, de hangoztatni nem mert tényt: a polgári baloldal tökéletes csődjét. Ahhoz, hogy megértsük hogyan juthattunk el ideáig, hogy nemcsak Gyurcsányra, de az egykor oly magabiztos véleményformáló értelmiségre sem volt kíváncsi a lőtéri kutya se – leszámítva az ellentüntetők és a kripto-exkádáristák hadát – egy kisebb utazásra invitálom a kedves olvasót.
A polgári baloldal mítosza
A polgári baloldal gazdasági alapjára nézve önálló kisegzisztenciák  laza formációja, akik bár olyan vagy esetleg rosszabb körülmények  között éltek és élnek, mint a tényleges munkások tevékenységük  bővített újratermelését profitelvű gazdálkodásban látták  biztosítottnak. Ellenfelük „megfojtotta” őket vállalkozásaik  szabadságában, szabad iskola- a bürokrácia és a jóléti állam volt, amely  adóikkal és jogszabályaikkal betegpénztár- és orvosválasztásukban.  Innen magyarázhatjuk igazán nagy siránkozásokat a magánnyugdíjak  államosítása és az adóemelések ellen.
Békekölcsön
A polgári baloldal történetére nézve egy nagy és komoly  tragédia, magában hordozza jóformán a közép-európai fejlődés  sajátosságait. Eszmeileg két örökséggel állt és áll szemben: egyfelől  tagadja az úri-Magyarország neobarokk és feudálkapitalista világ  visszásságait, annak avítt nacionalizmusa, gazdasági és társadalmi  elmaradottsága a legutóbbi időkig trivialitás volt. Sajnos ma már  komoly történészek értékelik alaptalanul „fel” a Horthy-korszak  teljesítményét: az alaki parlamentarizmus és a bethleni kétharmadot  valóban ellensúlyozó korabeli balliberális sajtó ellenére ez mégiscsak  a „kivilágos kivirradtig” és a „rokonok” országa volt, belekódolt  fasisztoid tendenciákkal.
A polgári baloldal másik ellenfele a Kádár-rendszer, amit  diktatúra jellegéből adódóan marasztaltak el és értékelik a kelleténél  lejjebb. Ennél sokkal mélyebben ott élt a „balliberális” értelmiség  kollektív tudatalattijában a kései Kádár-rendszerre oly jellemző kilincselő bizancizmusának élménye, amikor egy-egy írásért,  megnyilatkozásért, könyv- és lemezmegjelenésért végtelen vesződséget  kellett szenvedi – sokszor teljesen feleslegesen. Ezekben az  emberekben ott élt és ott él mind a mai napig a revans, amiért egyszer  két konyak között Aczél György kedélyesen letorkolta őket, hogy úgysem ti  váltjátok meg a világot. Ott élt a mély ellenszenv és lenézés a „népi  káderek” iránt, akiket kiemeltek és ott a „népiekkel” szemben, akikkel  a rendszer egyre inkább megengedővé vált legutolsó periódusában.
Tény és való, már Ady Endre is megírta-megsiratta a hazai  baloldal ellentmondását: nem az elsődleges feladatára koncentrál. A  baloldalnak elsősorban a munkavállalók érdekvédelmét és tevékenységük  összehangolását kéne összehangolnia a tőkével és az állammal szemben.
Kelet-európai sajátosságként itt a tőkét és a modern államot is a  baloldalnak kellett megteremtenie: közoktatás, közegészségügy,  szociális háló, TB, stb. mindezt igazán a baloldal terjesztette ki  hazánkban. Ezért is nevezhették a költő után „két meggyőződésű embernek” hazánkban a baloldali embert.
Ez már önmagában is elég egy nagy tragédiához, hiszen a  polgári baloldal kétfrontos harcot vív kezdete óta. Ehhez azonban,  hogy a tragédia még elkeseredettebb legyen, társult egy rossz döntés:  a polgári baloldal véleményformálói a szocialista baloldalban nagyobb  és elvetemültebb ellenfelet láttak, mint a jobboldalban. – Jóhiszeműen  azt gondolták, hogy a politikai hisztériák kora két világégés nyomán  ugyanúgy sírba szállt, mint a Horthy-korszak. Annak  Csipkerózsika-szerű feléledését 1990-ben átmeneti jelenségnek  tartották, amire nem kell alapozni. Ez addig igaz is volt, amíg egy  jobb sorsra érdemes drámaíró kivénhedt kisnyilasoknak és unokáiknak  szónokolgatott. De felnőtt egy új nemzedék és életre kelt a  sárkányfog-vetemény. A Jobbik felfutásában és közéleti ámokfutásában  nem kis szerepe van ennek a rossz döntésnek, de ne siessünk előre!
Másrészt a Rendszerváltás hajnalán és sajnos azóta is  mindenféle baloldali és szocialista gondolat kompromittálttá vált  nemcsak hazánkban, de az egész régiónkban. Talán az MSZP az egyetlen  közép-európai balpárt, amelyik ezt nem akarta nacionalista húrok  pengetésével kompenzálni az elmúlt két évtizedben – hogy ez mennyire  volt politikai hiba, nem tárgya elmélkedésünknek. Az elmúlt  évtizedekben a baloldali kormányok is jobbról kormányoztak, ennek  legbizarrabb esete az „elmútnyócév”, amikor Gyurcsány Ferenc alapvetően  jobboldali programmal szaladt neki az államreformnak. Micsoda amnézia  uralkodik a polgári baloldal őszülő berkeiben, hiszen pár éve még  ódákat zengtek az egykulcsos adóról és a tandíj jogosságáról.
Most pedig ugyanezek az emberek, akik annak idején  karanténban zárták az MSZP-t, aktívan közreműködtek Horn vereségében, Gyurcsány körött keringve és naponta elárulva azt kérik kioktató  hangnemben számon a baloldaltól: miért hagytátok, hogy így legyen?  Miközben az egykori SZDSZ meghatározó alakjai – Tölgyessy, Tellér,  Kőszeg – asszisztálnak a kormánynak (megjegyzem egyikük-másikuk még a  Fideszben is találta magát, Tellér a miniszterelnök egyik  legjobban fizetett politikai elemzője és tanácsadója lehetett, Tölgyessyről nem  is ejtve szót).
A Szent István Rend csillagja és keresztje.
Az illiberális rendszer genezise
Az Orbán-rezsim nem egyszerűen abból fakadt, hogy Orbán Viktor feladva  liberalizmusát és levonva a 1994-es vereségének tapasztalatait  átvezette és a Fideszbe integrálta a szétesett jobboldalt. Nem, ezt  két nagyon fontos lényegi momentum előzte meg: először szakított a  tényleges antalli örökséggel, másrészt Boross Péter legjobb  tanítványának bizonyult.
A hóbagoly „politikai rokonához” hasonlóan szelíd  megjelenésű és fenséges jelenség, ami mögött azonban egy kegyetlen  ragadozó és alkalmi dögevő lakozik – talán nem véletlen, hogy Boross a  kegyeleti bizottság elnöke. Nem véletlen az sem, hogy ez a  megjelenésében szelíd öregúr rejti a magyar jobboldal igazi arcát.
Kurultaj
Boross két doktrínát vázolt fel egyik utolsó  miniszterelnöki beszédében. Eszerint a jobboldalnak nincs kormányzati  alternatívája, választási vereség esetén minden tekintetben az új  kormány működőképességét kell megkérdőjelezni. Ehhez sajtóra és  elkötelezett, harcos értelmiségiekre van szükség.
Ezt a tételt Orbán  vitte tökélyre a „haza nem lehet ellenzékben” típusú lózungokkal és a  „nemzeti sajtó” kikovácsolásával.
A második doktrína részben az előzőhöz kapcsolódik, ez az  „állam elfoglalása”. E tétel szerint aprómunkával, ahol csak lehet,  ameddig csak lehet, a körzeti orvostól elkezdve, az iskolaigazgatón át  a rendvédelmi szervekig pozíciót kell foglalni megbízható és lojális  káderek feltöltésével. Az államapparátus második és harmadik vonalának  ilyen mód való megszállása nehezítette meg annak idején igazán a 2002-2010 között regnáló szocialista kormányzatok munkáját, hiszen legvégső időszakra a minisztériumokban az államtitkári szint alatt  jóformán a politikai ellenfél dolgozott. Ráadásul ebben a munkában a polgári baloldal felől még segítséget is kaptak, akik az állami  apparátus lebontásában voltak érdekeltek.
Ezt a második tételt Orbán nemcsak az állam, de a civil  társadalom „elfoglalására” is átvitte: a polgári körök, a táncházak és  a különféle sportegyesületek ezt a célt szolgálták, valamint stabil  felvevő piacot jelentettek a „nemzeti sajtónak” és biztosították az új  apparátus káderutánpótlását is.
Utoljára figyelmeztetlek
A miniszterelnök minden eddigi intézkedése lényegében egy  irányba tartott: létrejöttek azok a feltételek, amelyek a  „liberálbolsevik nagytőkét” lecserélve egy „nemzeti burzsoázia”  megteremtését tették lehetővé. Innen a trafik- és a patikamonopólium,  földtörvény és a közgép.
A magyar jobboldal ezzel „révbe ért”.
Mindez miért következhetett be? Azért mert a polgári  baloldal a kommunista utódpártban nagyobb veszélyt látott, mint az  „úri-Magyaroszág” neobarokk szellemében velük szemben elnézőbb volt,  mint a szocialista baloldallal szemben. Itt nem a politikai  visszarendeződés hisztériájára gondolok – amit szintén előszeretettel  hangoztatott a balliberális értelmiség, olyannyira, hogy Dessewffy  Tibor 1998-ban az MSZP-t hazánk új állampártjaként énekelte meg -, hanem az állami vállalatból Rt-t kovácsoló önmagát privatizáló  igazgatóra, aki pártkönyvét bankbetétre cserélte. Ennek az  értelmiségnek nem tetszett, hogy a szocialisták politikai ambíciókat  hol feladva, hol megtartva átmentették magukat a magánszférába, akkor  élvezzék az orbáni „vazallus burzsoázia” világát.
Új urak

Ennél azonban sokkal ijesztőbb, hogy a Fidesz-Magyarország  gazdasági alapzatán egy olyan konzervatív felépítmény épülget ki a  díszmagyaros jelmezzel, turulmadarakkal és mindent vissza lózungokkal, ami Nyugaton jóformán ismeretlen. Annak idején már Antall József is felhívta rá a figyelmet, hogy ez a jobboldaliság a harmadik világ  „banán-köztársaságbeli” rendszereivel tart eszmei rokonságot. 2008 óta  ugyan létrejöttek különféle újkonzervatív nyugati orientáltságú internetes portálok, de megerősödni nem tudtak.
Akkora az elégedetlenség az kapitalizmust megélő új  generáció és a kapitalizmust elszenvedő régi nemzedék között, hogy  erre csak radikális választ lehet és kell adni. Az természetesen nem  tekinthető megoldásnak, amiből a Jobbik igyekszik politikai tőkét  kovácsolni. Ugyan felhívták a figyelmet jónéhány, ennek az említett  értelmiségnek köszönhetően félrekezelt és agyonhallgatott problémára,  mint amilyen a cigánykérdés, de megoldást ők sem kínálnak.
A  csendőrségtől és a büntetések szigorításától nem szűnik meg a  cigánykérdés, azt munkával lehet megszüntetni, aminek következtében ez  a szubproletár osztály, mint társadalmi osztály megszűnik létezni. Victor Hugo óta megtanulhattuk volna, nem a nyomorultakat kell  büntetni, hanem a nyomor okát kell felszámolni.
Restauráció
Hol vannak a kommunisták?
Manapság az ember könnyen elintézi a jobboldali-baloldali  szembeállítást. Az a baloldali, aki a Kádár-rendszer híve, MSZP-tag  vagy szimpatizáns, életkorra leginkább a kisnyugdíjas ötlik az ember  eszébe. Ez így ebben a formában durva és leegyszerűsítő általánosítás.
A jobboldal özönvízszerű győzelméhez hozzájárult még az  ódzkodás a baloldaltól, a baloldaliságtól – ehhez a liberális  közoktatásügy át- és újraírt tankönyvei kellő táptalajt adtak,  valamint az is, hogy „megvalósult” Jászi Oszkár álma: a szocialista  párt lemondott az önálló gondolkodásról és annak a “véleményformáló”  értelmiség szavára adott, amelyik a szocialista rezdülésre is  cinikusan és lekezelően reagált.
A szocialisták elkövették azt a hibát, hogy sem a  káderképzésre, sem a baloldali ellenkultúra kikovácsolására nem  fordítottak időt és energiát. Pedig a XX. század bővelkedett  vállalható szocialista narratívákban: 1919, 1945, 1956 Nagy Imrével és a pesti srácokkal egyetemben, 1989, amihez a reformkörösök bátor  kiállására volt igazán szükség és végül Horn Gyula kormánya. Ez mind  vállalható hagyomány a magyar szocialista mozgalomból.
Szabó Tímea  és Orbán Viktor
Az LMP annak idején egy újfajta gondolati és cselekvési  baloldaliságot igyekezett megtestesíteni, bár ezt igazán sohasem merte  kimondani, lévén, már fentebb utaltam rá, a balosság erősen  kompromittálódott fogalom hazánkban (innen a „rendszerkritika” mint  gyönyörű műszó, amit a baloldaliság szinonimája). 2 évnyi próbálkozás  után nem sikerült betölteniük a 2010-ben megroppant baloldalon  keletkezett űrt, az MSZP csodák csodájára rendezte sorait, így az LMP  szakadt szét.
Mesterházy Attilából az említett értelmiség a szürkeségen  kívül nem nézett ki semmi érdemlegeset. Eleinte még karakteres  szakállával hozakodtak elő, amitől sajnos már megvált. Nehéz  dolga volt: az elmúlt két évben lecserélte a szocialisták vezérsorát,  rendezte a párt belső ügyeit, ma már nem hallani veszekedő tartományurakról az MSZP háza-táján, és ami talán a legfontosabb:  megoldotta a „Gyurcsány-kérdést”.
mestergyurcs
A partszakadásból csak pártszakadás  lett, a párt belső ügyei és támogatottsága jóformán stabilizálódott a  2010-es állapothoz képest.
Viszont van egy nagy és kikerülhetetlen ellentmondás. Az  országban folyó közvélemény-kutatások szerint az emberek nagy része, még az önmagukat jobboldalinak valló atyafiak is elégedetlenek a  kormány teljesítményével, az ellenzék mégsem tudott megerősödni.
Ezzel párhuzamosan közel hárommillió politikai hajléktalan van hazánkban,  akik nem tudnak választani: sem Orbánra sem a jelenlegi ellenzékre nem  akarnak szavazni.
Ennek ok a fentebb levázolt véleményformáló értelmiségben  keresendő, ami a ’89-es világot sírja vissza: amiben nyugodtan  lehetett ekézni a szocialistát, hiszen a szocialistáról elhitették és  ami még rosszabb, még el is hitte, hogy minden bajunkért, Trianontól  elkezdve a gazdasági világválságért a baloldal a hibás.
A baloldal  ráront nemzetére” típusú lózungokra erőtlen magyarázkodások  válaszoltak, de hát mit vár az ember a politikai kényszerházasság  szülte véleményvezérektől? Ott fognak továbbra is fejcsóválva  palacsintázni e „premodern posztweimarban”, de megnyugtatják magukat:  majd az Újságíróklubban megmagyarázzák. Tovább aggódnak a fű legalizálásért, de egy szavuk sincs a dohányosok másodrendű állampolgárként való kezelése miatt.
Amit a baloldal feladatának tartanék: Először is nem  szeretem magamat ismételgetni, de őrségváltás nélkül nem lesz  folytatás, se 2014-ben, se 2018-ban, de talán még 2022-ben sem.
márc15
Őrségváltásra van szükség. Ezt az őrségváltást a baloldal jelenleg már  elkezdte: politikai vonalvezetés szintjén már megtörtént, a polgári  baloldal mára már anakronisztikussá vált elemeit sikerült kiszorítani  a szocialista pártból. Ha a szocialista párt ismét szeretne középpárti  tényezőből váltópárti tényező lenni, akkor építsen ki egy hasznavehető és új szellemű sajtót, olyat, ami képes megszólítani a jelenleg hárommillió politikai hajléktalant. Másfelől és ezzel kapcsolatban  dolgozzon ki szocialista, valóban baloldali programot: magyarázza el  az embereknek, hogy az adó fontos és szükséges, abból van a  közoktatás, közegészségügy, a közbiztonság, ehhez pénz kell, arányos,  három sávos adórendszer keretében. El kell mondani, hogy az  államosítás nem rossz, hanem tőkekoncentrált jellege miatt éppen, hogy  üdvözítő, a Kádár-rendszer örökségéből a TSZ-világ ugyanúgy a baloldal  vállalható hagyományához tartozik, mint 1956 forradalma (mert előbb  forradalom zajlott, ami később alakult át szabadságharcba).
Ha ez mégsem történne meg, vagy túl későn eszmélne fel a  szocialista tábor, félek késő lesz.
10 év múlva talán meghallgatják  Gyurcsányt a mucsai Jurassic Parkban, ahol a ’80-as évekbe ragadt  véleményvezérek győzködik egymást, hogy a 10% elérhető cél a következő választáson.
Az újságírók, mielőtt még kitiltanák őket, a kerti  pottyantósról csinálnak egy-két képet, fotózkodnak pár múmiával és  elballagnak.
Az utolsó oltsa el a villanyt!
(Útkeresők Közéleti Társasága)