Nem értek a következtetések levonásához, még csak az sem biztos, hogy a tényeket helyesen veszem számba. Sőt, abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy valódi tények azok, amelyeket az alábbiakban olvashatsz. Lehet, hogy mindaz csak a számok varázslatos játéka, hogy Magyarország lakóinak száma ma már kevesebb, mint tízmillió, ebből a szavazásra jogosult tizennyolc éven felüli polgár nyolcmillió. Egyetlen évben hozzávetőleg négyszázezer bűncselekményt követnek el (ez a szám az elmúlt években többé-kevésbé állandónak tekinthető), volta2015képpen 120 éve, amióta regisztrálják. A bűncselekmények elkövetői tizennégy éves kortól büntethetőek, viszont a hetven éven felüliek körében a bűncselekmények elkövetésének száma csekély, így a nyolcmilliós szám alkalmas kiindulásnak. A két szám összevetéséből adódik, hogy húszévente egyszer mindenkinek jó esélye van bíróság elé kerülni valamely bűncselekmény elkövetése miatt.

Az illusztrációt Thierry Charlier készítette.


Ha figyelembe vesszük, hogy a mai Magyarországon az átlagéletkor 65 év, akkor mondhatjuk, hogy élete során mindenkinek három alkalommal lehet számolni azzal, hogy bűncselekmény elkövetése miatt bíróság elé kerül.

Az „esélyt” természetesen rontja az, hogy van, aki több bűncselekményt követ el, egymás után vagy egy eljárásban elszámoltatva.

Ronthatja más is, de az nem ennek a dolgozatnak a tárgya. Érti, aki érti.

Jelenleg éves átlagban egyidejűleg hozzávetőleg 8000 ember van előzetes letartóztatásban. A szám többé-kevésbé állandó.
Sajnálatos módon a vizsgált időszakban állandósult a szándékos emberölések száma is, ami immár évi 200.
Ez ugye, legalább négyszáz családi tragédiát jelent minden egyes gazdasági évben.

A 400.000 bűncselekmény felderítésében mintegy 40.000 ember vesz részt, ennyi ugyanis a hivatásos állományú rendőrtisztek száma, így egy rendőrre egy időben legalább 10 vizsgálati ügy jut, évente. Ezt a számot továbbrontja az, hogy a 40.000 rendőrtisztnek legfeljebb a fele foglalatoskodik bűnügyek vizsgálatával – a többi felderítő, nyomozó, vagy közrendvédelmi feladatot lát el –, így az egy vizsgálóra jutó ügyek száma legalább 20 körül lehet évente.

Az éves négyszázezer nyilvánosságra kerülő ügy feldolgozására, bíróság elé vitelére 3200 ügyész áll rendelkezésre. (Ez a szám többször jelentkezik majd, de ez a véletlen műve…)
A büntető ügyszakban tevékenykedő bírók száma (mindent összevéve) 3200, ennyi bíró működik a polgári és büntető ügyszakban – hozzávetőleg 1600.
Így egy bíróra évente átlagosan legalább 250 ügy jut.
Egy bíró egy héten legkevesebb 10 üggyel foglalkozik, és havonta mintegy 20 ügyben hoz ítéletet, így évente mintegy 384.000 ügyben születik döntés büntetőügyekben országszerte.

Elvileg egyetlen éven belül valamennyi bűncselekmény elkövetője felelősségre vonható lenne. (A számokat természetesen jelentősen torzítja az, hogy egyes térségekben eltérő mennyiségű bűncselekményt követnek el, és ebből következően némely bíróságon az ügyszám valóban közelít egy bíró esetén a folyamatban lévő 250 ügyhöz, más területeken ez a szám lehet mindösszesen 40 folyamatban lévő ügy. Az ügyek eloszlási terhe tehát viszonylag nagy szórást mutat.

Említsük meg, hogy Magyarországon mintegy 3200 település van (sajátos, hogy bár a szám nyilván véletlen), tehát minden közösségre juthat egy bíró.
Ez szemlátomást elég.

Rendőrből több jut, majdnem 13. Ez bizonyára indokolt.
A vagyon elleni szándékos bűncselekmények száma („magyarul”: a lopás, a csalás, a sikkasztás) ugyanis az egészhez viszonyítottan mintegy 80%, a tetten ért vagy beismerő vádlott vonatkozásában 95%, ez már a látszólagos váderedményességet vonzza magával.

Manapság mintegy 80.000 pedagógus működik a közoktatásban (ez az óvodától a középiskola végéig meghatározó időszak), ráadásul a rendszerben egyidejűleg 1.800.000 tanuló van.
Így egy-egy pedagógusra 20 tanuló esik, míg egy-egy településre átlagban 25. Ez az arány kimondottan jó, hiszen majdnem kétszer annyi, mint a rendőri védelem!
Természetesen ez csak átlag, a kisebb településen ennél kevesebb, a nagyobbakon több a pedagógus.

A keresőképes lakosság száma – figyelembe véve azt, hogy a nyugdíjasok, illetve a felsőoktatásban tanulók ebből a körből alapvetően kiesnek –, mintegy 5.000.000 ember.
Hozzávetőleg 10%-uk jelenleg ma munkanélküli. Az így a szóba-jöhető adózó állampolgárok száma: 4,5 millió.

A rendőrség száma a fentiek szerint ismert: 40.000.
Katonaként hozzávetőleg ugyancsak 40.000-en teljesítenek szolgálatot.
A közigazgatás összességében legalább 400.000 embert foglalkoztat (beleértve az igazságszolgáltatásban nem bíróként vagy ügyészként alkalmazottak számát is!).

80.000 pedagógus van, míg az egészségügyben ugyancsak legalább 80.000-en dolgoznak.

Ha figyelembe vesszük a tűzoltókat, büntetés-végrehajtási alkalmazottakat – ők összesen mintegy 50.000-en vannak – bár adófizetőként vannak jelen a rendszerben, a fizetésüket a költségvetésből kapják, és a költségvetés teljesíti az adófizetést, és járulékfizetést is részükre.

A 4.5 millió emberből mintegy 700.000 (sőt, ha minden költségvetési intézményhez kapcsolódó egyéb gazdasági műszaki, szociális és ellátó intézményt figyelembe veszünk, hozzávetőleg 1.000.000 ember)! úgy vesz részt a rendszerben, hogy az adófizetésük virtuális, hiszen 3.500.000 személy végez, vagy végezhetne produktív tevékenységet, és ténylegesen teljesít (vagy teljesíthetne) befizetést az államkasszába.

Magyarországon a lakosság 10%-a fogyatékos, 10%-a alkoholbeteg, 10%-a depressziós, és hozzávetőleg 10%-a kisebbségi, sokszor halmozottan hátrányos helyzetű. A százalékok természetesen nem adódnak össze, egymással jelentős mértékben – sztochasztikus összefüggés – mutatva jelentkeznek.

Megítélésem szerint összességében mintegy 20%-al rontja ez a szám a teljes magyar lakosság részvételét a gazdaságban, oly módon, hogy ez a szám a produktív munkaképes korúak számát csökkenti. Ez mintegy 2 millió embert jelent.

Itt a produktivitás nem az elvégzett munka jellemzője, hiszen nem vonható kétségbe sem a pedagógus, sem az igazságszolgáltatásban résztvevő, sem az egészségügyben alkalmazott személy munkájának kiemelkedő fontossága.

Miután a fentebb bemutatott számok a foglalkoztatottak tekintetében többé-kevésbé állandóak, szükségszerűen a fennmaradt három és fél milliós számot rontják.

Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a rendszerben jelen vannak olyanok is, akik rendszeresen bűncselekmények elkövetéséből tartják fenn magukat – a 8000-es szám mindenképpen helyes kiindulás.

Ami az előzetes letartóztatottakat illeti: figyelembe kell venni, hogy a váderedményesség mintegy 95%-os (azaz legalább ennyi ember biztosan nem adózik a tevékenysége után), valamint azt is, hogy a 400.000 bűncselekménynek legalább 70%-a szándékos vagyon elleni cselekmény. (Az elkövetők nyilván nem kívánnak a rendszerben adófizető módjára részt venni.)

Ne felejtsük el azt sem, hogy a nyilvántartott munkanélkülieken felül, hasonló nagyságrendben számosan alapvetően nem végeznek munkát saját elhatározásból vagy kényszerítő körülmények miatt. A rendszerből való kikerülésük okozza azt, hogy bár nem szerepelnek a nyilvántartott munkanélküliek között –, hiszen az csak bizonyos ideig áll fenn – valójában létező olyan tömeg , aki nem végez munkát és nem fizet adót, eljuthatunk oda, hogy valójában, mindösszesen alig több mint 2 millió ember fizet be a kincstárnak ténylegesen a munkája után szerzett jövedelemből adót és járulékot.

Magyarországon jelenleg hozzávetőleg 300.000 bejegyzett gazdasági társaság, és egyéni vállalkozó működik – jellemző módon főképp a szolgáltatói szektorban.

Jellegét tekintve a korlátolt felelősségű társaságok, betéti társaságok családi vállalkozások. Részben kényszervállalkozások, munkaviszony helyett alkalmazva a társasági formát.

Egy család átlagosan négy fő. Ez összesen 2,5 millió család. Összetétele szerint két felnőtt és két különböző korú gyermek.

Ha a fenti számokat összevetjük, azt tapasztaljunk, hogy a négy személyből három nem tényleges adófizető, részben, mert a közszolgálatában áll. Egymillió ember részben, mert valamely okból improduktív (gyermek, sérült, vagy munkanélküli), ismét csak arra számra jutunk, hogy a befizetést teljesítők alig vannak többen mint 2,5 millióan.

Ők tartják fenn – a maguk, vagy a cégük adófizetései révén) a teljes hazai szociális, egészségügyi, és oktatási rendszert.

A politikában közvetlenül résztvevők száma (a párttagságokat figyelembe véve) hozzávetőleg 1 millió ember. Ők adják a 3200 települési önkormányzat képviselőtestületeit, valamit a Magyar Parlamentbe bejárókat, és időnként kivonulókat. Nyilván nem jut mindenki képviselői megbízatáshoz, mivel ez a szám nem lehet több mint 50.000.
Ilyen minőségükben díjazáshoz, és egyéb juttatáshoz jutnak, az összeg nem lehet kevés, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a parlamenti pártok frakciója önmagát számszerűleg megduplázza és ezen személyeknek a költségeit is viseli a kincstár, míg a helyi önkormányzatoknál az infrastruktúra vesz fel jelentős költségeket, számítógép, leírás, fénymásolás és egyéb.

Az állam részben bevételhez jut a munka utáni jövedelemből (például személyi jövedelem adó), itt továbbá már csak azokat vegyük figyelembe, akik ténylegesen saját munkájuk utáni bevételből teljesítenek befizetést. További bevételt jelent a munkára rakódó egyéb befizetési kötelezettség, nyugdíjjárulék, egészségügyi járulék, iparűzési adó, néhány meglévő úgynevezett „kisadó”-bevételt jelentenek még fogyasztáshoz kapcsolódó adók, minden értékesítés után 20% forgalmi adó, jövedéki adók, dohánytermékek adója, üzemanyagot terhelő adók.

Tekintettel arra is, hogy Magyarországon a tevékenységek jelentős része szolgáltatás, így azt tapasztalhatjuk, hogy egyes szolgáltatás igénybevételekor már adózott jövedelemből teljesül az ellenérték megfizetése, amely után újabb adókat és járulékokat kell fizetni.

Adó alá esik a vagyontárgy birtoklása, mindennemű ügylet meghatározott százaléka. Kisebb részben a közigazgatásban való részvétel miatt fizetett díjak és adók. Peres eljárás illetéke, ingatlan adásvételek illetéke, bármely hatósági eljárás – pl. építéshatósági eljárás – díja és illetéke.

Így ha valaki akár szolgáltatásban, akár tényleges új érték előállításban való részvétellel jövedelmet szerez, a kincstárnak adót fizet. Egyes adatok szerint 100 forintból 80 forintot.

Igaz ez részben az improduktív lakosságra is, hiszen akár van, akár nincs jövedelem, minden vásárlás után 20% adót befizet a közösbe (ha azt segélyből, egyéb szociális ellátásból, táppénzből teszi akkor is!)

A fentiek szerint ezen befizetésekből kerül fenntartásra a szociális egészségügyi oktatási rendszerek kiadásai, de sajátos módon ebből kerül finanszírozásra a pártok, egyházak támogatása is,

Itt csak rövid kitekintéssel tegyük fel a kérdést, hogy miért is kell bárkinek olyan pártot, vagy egyházat támogatnia, amelyhez semminemű közössége nincsen?
A választ hagyjuk e pillanatban semmibe hullani.

A magyar egészségügyre is érdemes egy rövid kitekintést tenni, legalább számszerűen, főképp az ezen a területen dolgozók és azt igénybevevők tekintetében!
Egészségügyi szolgáltatást a magyar lakosság 20% a folyamatosan, rendszeresen, vagy alkalomszerűen veszi igénybe.

A kapitalista berendezkedésben a kormány mozgástere a fentebb felsorolt kör kiadásainak finanszírozására terjedhet ki, elsősorban az adóbevételekből
A gazdaságba elvileg nem folyhat bele.

Ha mindezt együttesen végiggondoljuk, továbbá elemezzük az ország termelési szerkezetét, tőketartalékait és államadósságát, logikus a kérdés: – Miért nem akar Magyarországon ma senki miniszterelnök lenni?
És aki miniszterelnökként regnál, az vajon mit tesz majd?