Életének 79. évében meghalt Choli Daróczi József cigány író, költő, műfordító. A családja  közleményben tudatta, hogy a magyarországi cigány közélet egyik legismertebb alakja 2018. május 12-én vesztette életét.
Choli Daróczi József  öt évvel ezelőtt adott interjút Scherer Zsuzsának a Népszabadság újságírójának: ezt a szókimondó, nyílt társadalom kritikát megfogalmazó írást  teszem közzé újra, amelyben a cigányok és többségiek kapcsolatáról  mond el Choli bácsi -, ahogy sokan hívták -, fontos dolgokat.

 

CHOLI DARÓCZI JÓZSEF MEGBOTRÁNKOZTAT
A magyar társadalom rohad – mondta a roma költő, aki szerint ott tartunk, mint az 1920-as években.

− Miért gondolja, hogy éppen most és pont önnek kell beszélnie, netán megoldást találnia a cigányság és a nemzet erkölcsi, gazdasági és szociális válságára?

− Túlléptem cigány mivoltom kocsmáján, magasabb szintre léptem gondolkodásomban, miközben társadalmi megítélésemben alacsonyabbra süllyedtem. 1972 óta minden kormányt és minden társadalmi formációt figyelmeztettem: a magyar társadalom rohad! Cigány emberként talán nem leszek vádolható rasszizmussal, ha elmondom, hogy csak gyors és drasztikus kényszerrel lehet megelőzni a hamarosan bekövetkező katasztrófát. Sokat gondolkodtam azon, mi a megoldás, hogy az emberek megmaradjanak embernek egymás mellett, ha tetszünk egymásnak, ha nem. Mert nem tetszünk. Az értelmiségben, de még a Parlamentben is ugyanúgy vannak rasszista megnyilvánulások, ahogyan az utcán a hétköznapi emberek között. Egyre veszettebbül marcangolva tépjük egymást, a cigány cigányt öl, a magyar cigányt, a cigány magyart. Lassan élhetetlen az élet, félnünk kell egymástól pró és kontra. Ez már végképp nem emberi. A cigánykérdés mégis más, még ennél is veszélyesebb dimenzióba futott.

Choli Daróczi József - "Egyébként nem vagyok vallásos, csak hívő. Melyik istenben? Az összesben, amelyik nem sérti más érdekét" - Fotó: Népszabadság

Choli Daróczi József – “Egyébként nem vagyok vallásos, csak hívő. Melyik istenben? Az összesben, amelyik nem sérti más érdekét” – Fotó: Népszabadság

− Mire gondol?

− Ha nem sérted más ember istenét, érdekét, akkor te tisztességes vagy. Hányan mondhatják ezt el magukról ma? Ez az én bajom az egész világgal, hogy nem ilyen filozófiával definiálják a tisztesség fogalmát. Tisztességes milliókat felvenni végkielégítés, jutalom vagy költségtérítés címén közpénzből, míg gyerekek éheznek? Jogilag igen. Egyéni dolog, hogy valaki mennyire érzékeny, meg mire. Kisebbségre, többségre, tisztességre, tiszteletlenségre, ami között semmi különbség nincsen etnikai vagy vallási tekintetben. Cigányoknál ugyanaz a tisztesség mércéje, mint a kínaiaknál vagy az angoloknál. Ez nem cigánykérdés, hanem emberi. Tisztességes-e az a roma vagy sváb, aki szalámit lop, mert éhes a gyereke? Húsz évvel ezelőtt nyilvánosan kijelentettem, de most is fenntartom: ha azt látnám, hogy az unokám két napja nem evett, és tudom, hogy neked van húsz forint a zsebedben, az enyémben pedig egy bicska, hasba szúrnálak, hogy elvegyem a pénzt. Mondtam akkor és most – persze átvitt értelemben – egy riporternek. Iszonyú megbotránkozást okoztam. Pedig csak arra figyelmeztettem, hogy egy bombán ülünk, aminek a gyújtózsinórja parázslik, a bomba pedig felrobban. Ez már megtörtént.

Azt állítja, hogy már felrobbant az etnikai bomba. Mikor történt ez meg, és miben áll a robbanás?

− Mi, akik végigszenvedjük ezt a kort, láttuk a háború előtti időktől a „fejlődést”, az utat a mai, polgári demokráciába, élesen látjuk azt is, hogy mi volt működőképes, jó, illetve gyötrően rossz egy-egy korszakban. Átélve ismerem a korábbi rendszereket és a mostanit: ez a restauráció rosszabb, mint a Horthy-korszak. Politikai, társadalmi értelemben az etnikai bomba robbanása a cigánygyilkosságokkal megtörtént, ahogy a piricsei csecsemőhalállal szociális értelemben. Ott, Piricsén éhen halt egy újszülött, mert csak cukros vizet adtak neki. A szülőket börtönbe zárták halált okozó gondatlanságért, a másik két gyereket állami gondozásba vették. Az állam megtette, amit megkövetelt a haza. Ha a szülő elmegy, betör a közértbe, akkor is elítéli a bíró, és akkor is ez a vége. Hol volt a szociális munkás, a védőnő, miért nem tett korábban senki semmit? Miért nem vették észre a bajt a tragédia előtt? Hogyan történhet meg ilyen egy polgári demokráciában? Miért nem felelős más a szülőkön kívül? Csak.

− Nagyon kiábrándultan, sőt vészjóslóan hangzik, amit mond. Mitől tart, ami ennél is rosszabb?

− Ha csak lehet, távol tartom magam a politikától, még a híradóktól is, mert árt a pacemakeres szívemnek. Attól viszont tartok, hogy 75 éves korom ellenére megérem az egészségügyi katasztrófát, azt a robbanást, amit a cigánysorok nyomorból fakadó mocska okoz rövidesen. A visszaszámolás idejét éljük. Nagyjából ott tartunk, hogy hat, öt, négy… Nemrég még azt hittük, megszűnt a tbc, most megint van, terjed a nyomorral a hajléktalanok között, a cigánysoron ott a véres köpet. Hamarosan nemcsak a tbc, a fertőző májgyulladás, hanem a hastífusz és a vérhas is fertőzni fog. A mai ötvenévesek nem is hallottak a hastífuszról, amit a ruhatetű terjeszt. A fejtetűt serkéstül már évek óta megszoktuk az óvodákban, reklámokban hirdetik az élősködők ellenszerét, de a ruhatetű más, ádázabb. Én megéltem, hogy fehér porral fújják le az egész testünket, és elégetik a ruháinkat. Hol alakul ki a tetvesség? Nem a minden este fürdő, jól táplált, automata mosógéphez szokott emberek között. A hastífusznak, a tbc-nek nincsenek etnikai előítéletei, megfertőznek hovatartozástól függetlenül. Ez az egészségügyi bomba minden előzőnél veszélyesebb, mert a nyomorból fakadó potenciális szociális betegek többsége a tb-kártyáról még csak nem is hallott. Cigány vagyok, rasszizmussal nehezen vádolható, így talán elhiszik nekem, hogy nem kéne megvárni azt, amikor maszkkal az arcunk előtt kell majd felszállni a buszra vagy a vonatra, amikor úgy járunk bevásárolni, mint a japánok Fukusima után vagy a madárinfluenza idején. Az 1920-as években volt hasonló nyomor a települések roma negyedeiben, akkor tizedelt ott a tbc és hastífusz. Most ez sokkal nagyobb veszélyt jelenthet, mert nem volt ilyen nagy tömegű a cigányság, és nem volt ennyire integrálva. Egy nyírségi vagy hajdúsági roma srác ma könnyedén eljön meglátogatni a rokonát a nyolcadik kerületbe, akkor is, ha vérhastól fetreng a putriban a nagymamája.

− Lát megoldást?

− Az én időmben volt esélye dolgozni minden cigánynak, tehát azt látták a purdék, hogy a szülők elmennek mindennap a munkába. Ezt kell elérni, méghozzá a régi, kmk-s (a rövidítés a közveszélyes munkakerülés bűncselekményét jelentette, amit 1989-ben töröltek a Btk.-ból – a szerk.) rendszerrel. Aki munkaképes, de nem megy dolgozni önszántából, azt bőrszínre való tekintet nélkül törvény vagy jogszabály kötelezze munkára, ha kell. Lehet ezt szebben munkakényszernek vagy (megint kiakasztok mindenkit) sztaniolba csomagolva kényszermunkának nevezni, a jelentés ugyanaz. Semmi más nem tud segíteni a leszakadt, mélyszegénységben tengődőkön, csak az igazi tömeges, folyamatos és kötelező munka. Húsz éve mondták a hangzatos szavakat, mint oktatással integrálás, bizottságok dolgoznak és tervek készülnek, hiába. Nem megoldás a tragikomikus közmunka, a látszatsöprögetés, ahogy kiosztott kiscsirkék és malacok sem üdvözítőek. (Hallottam olyan családról, ahol éhségükben megsütötték a kismalacot, nem tudták kivárni, amíg megnő.) Illetlen manapság az átkos szocializmus vagy a soha fel nem épülő kommunizmus erényeit emlegetni, de az egykori termelőszövetkezetek mintájára kialakított farmergazdaságok menthetik meg a vidéken élő nyomorgó munkanélkülieket, azokat a cigány családokat, ahol már generációk óta nem tudnak hol dolgozni, és a képzetlenség szinte öröklődő fogalom. A földet nem pályáztatni kéne, és műkörmösnek kiosztani. A falvak környékén az önkormányzati tulajdonú területek szociális megművelését kötelezővé kell tenni, az állattenyésztést, a takarmány megtermelését akár törvénnyel elérni. 3-4 település összefogással traktort, tárcsát, ekét tarthat fenn. Létre kell hozni egy cigány bankot is, amelynek az a feladata, hogy minimális kamattal kölcsönöket adjon ezeknek a szociális gazdaságoknak. Elzavarnám azt a polgármestert, aki nem képes a települése munka nélküli lakosaiból megszervezni a földműveseket. Termelő jellegű munka szükséges, tisztességes pénzért. A hazai terméket előállító szociális gazdaságok kiszoríthatnák a marokkói és lengyel, spanyol zöldséget. Öt évig adómentesen termelhetnének, az árut adómentesen forgalmazhatnák, így minden, munkához szokott földműves adózó polgárrá válhat. A cigánysággal a szocializmusban nem volt baj, nem volt fajgyűlölet, senkit sem kellett sehová integrálni, mert mindenki dolgozott, képes volt eltartani a családját. Hasznos tagjai voltak a társadalomnak, ők sem érezték magukat hulladéknak, ahogy mások sem tekintettek rájuk parazitaként. A romaság problémája az úgynevezett polgári demokrácia fejlődésével vált egyre égetőbbé.

− Azt mondta, hogy fia, Daróczi Dávid volt kormányszóvivő abba halhatott bele, hogy sehova tartozónak érezte magát: a magyarok nem fogadták be teljesen cigánysága miatt, a romák pedig nem tartották már közülük valónak, túl európai lett. Ön hová tartozik, hogyan birkózik meg ezzel a kettősséggel?

− Elsősorban cigány vagyok, aztán határon túli, mert előbb tudtam románul, mint magyarul, mégis magyarnak, európainak vallom magam, de főként embernek, aki aggódik a nemzete sorsáért, a nemzet minden egyes tagjáért. Nem a cigányságon akarok én segíteni, hanem a nemzeten. A nemzet a tudatunk mélyén létező gyönyörűséges fogalom. A 93 ezer négyzetkilométeren belül élő minden ember a nemzet tagja. Ez a nemzet, nem zsidó, nem cigány, nem szerb. A magyar nemzet, én, te, ő, vagyis mi. Én ezzel a nemzettel együtt akarom leélni a maradék néhány évemet, lehetőleg a földi mennyországban, a pokol helyett, ahová fejvesztve tartunk. Egyébként nem vagyok vallásos, csak hívő. Melyik istenben? Az összesben, amelyik nem sérti más érdekét. Hogyan birkózom meg azzal, aki vagyok? Hát így, tisztességgel.

(forrás: Népszabadság)

 

*

Joka Daróczi János (Roma Produkcios Iroda Alapítvány) dokumentumfilmje Choli Daróczi Józsefről