Menjetek le a Keleti aluljáróba! Sétáljatok át az emberek között lassan, belenézve az arcokba, véssétek az agyatokba ezt a képet! Lélekpróbáló, amikor látod a gyerekeket, akiknek halálosan fáradt apjuk fújja a szappanbuborékokat.

A szerző utcai pillanatfelvétele

A szerző utcai pillanatfelvétele


A gyönyörű arcú kislány, aki eléd áll és bájosan ismételgeti, hogy „famili, famili” és pöttöm ujjaival mutatja, hogy hány tányér levest kér és boldogan szalad vissza a pokrócra.
Néhány lépéssel arrébb szerény asszonyok, akik nem tudnak felállni, mert karjukon a csecsemő, egynek még jut, de a másik félve nyújtott kézbe már nem tudsz adni semmit, kétségbeesve pillantasz körbe, talán a többieknél maradt valami, néhány lépésnyire öt fiatal áll csüggedten egy üres láda előtt, már nekik sem jutott.
Az emberek, akik mindenhonnan elindulnak az irányodba, fáradtan fordulnak vissza, ők éhesek maradtak ma is.
Maga a jelenség megemészthetetlen. Ezért gondolom azt, hogy ebben a helyzetben segíteni kell, felülemelkedni a sok megmagyarázhatatlan dolgon, mert itt és most ennyit tehetünk.
És tudom, hogy aki elmegy oda, az nem ül le nyugodtan vacsorázni, hanem keresni kezdi a lehetőséget a segítségre.
A mi csoportunk harmincegy önkéntest mozgat, két hét alatt már kb. 3000 adag meleg ételt osztottunk ki, legalább 5000 szendvicset készítettünk egyéb segítségről már nem is beszélve.
Ültetnénk egy pártaktíván és beszélgethetnénk arról, hogy a torz és kegyetlen kapitalizmus vastörvényei ilyenek, hogy minden segítő csöpögő kispolgár, de nekem ez nem megy, mert itt tényleg éhező emberek vannak.

(Forrás: Munkások Újsága)