MÁSKÉNT CSINÁLJUK!

A Föld erőforrásai drámaian szűkülnek. A Föld emberi népessége nő. A szűkülő mennyiségű javak (termőföld, ivóvíz, élelem) elosztásában nem az Isten előtt a képmására született valamennyi ember egyenlő elve érvényesül, hanem a régi logika: a szegénynek kevesebb, a gazdagnak több jut. De vajon több jár-e?

Bojár Iván András - Fotó: Kovalovszky Dániel
Bojár Iván András – Fotó: Kovalovszky Dániel

A gazdagok gyakran úgy gondolják, igen, hiszen eszükkel, ötletességükkel emelkedtek ki a szegények tömegéből, s ezért aztán sokan nekik köszönhetik a megélhetésüket. Sokszor olyanok is ezt gondolják, akik esetében az ész és finesz helyét a mások fölé kerekedésben valójában gátlástalanság, kegyetlenség vagy erkölcstelenség foglalta el.

Később aztán rendszerint e kiemelkedő képességekre hivatkozás nélkül, csupán a kiválóság érzésének fenntartásával gondolkoznak kiváltságaik jogosságáról azok is, akik vagyonukat, befolyásukat örökölték és felmenőik jogán élvezik. Személyes kiválóságuk hiánya normális körülmények között erre nem jogosítaná őket. Bár sokuk, a világ legjobb iskoláiban és egyetemein fejlesztve valóban csiszoltabb képességekkel léphet ki a nagybetűs életbe, mint szegényebb sors és pályatársaik. A kiválasztottság tehát nemzedékeken át újratermelődik.

És ugyanez áll népekre, országokra is. Vannak szegény, nehezen boldoguló országok, amelyeket a klíma -és biodiverzitás válság máris jobban sújt, és vannak a láthatóan eleve jobb módú országok, amelyek szerencsésebb helyzetben vannak.

Magyarország nem szegény ország. Akkor sem, ha lakosságának közel fele a létminimum alatt él. Nem szegény, mert a környezete, Európa nem az. Többségében sikeres államok vesznek bennünket körül, a kontinens általános gazdasági állapota gyakorol meghatározó hatást helyzetünkre. Viszonylag jó esélyekkel nézhetünk szembe a klímaválság és biodiverzitás válság tehertételeivel.

Mit kezdjünk ezzel az ezer év óta ismétlődő helyzettel most, amikor majd szó szerint egy pohár vízért, egy lélegzetvételnyi levegőért élesedik ki a küzdelem. Kié lesz az életet jelentő napi friss víz, betevő falat joga, amikor a drámai felmelegedés és fontos fajok kipusztulása miatt összeomlik majd a természetes tápláléklánc? Amikor kontinensnyi területek sivatagosodnak el?

Új normák fognak fakadni, s mielőtt a káosz maga alá temeti civilizációnkat, ezt a kényelmesnek hitt, megpróbáltatásokkal terhes évezredes sötét újközépkorba süppedő léha, felelőtlenül pazarló és szennyező életformát, jó lenne tisztázni hogyan, milyen erkölcsök szerint szeretnénk majd élni a nagyvárosok vad futónövényekkel beszőtt kormos falai közt.

Mielőtt e kilyuggatott ablakú házfalak szűk utcáiban furkósbotokkal felszerelt hordák döntenének róla, hogy ki élhet másnap is, és ki az, aki nem, van egy kis időnk. Azt mondanám, az utolsó esélyünk.

És azt is mondanám, nem véletlen, hogy megkaptuk ezt az esélyt, mielőtt végleg kiűzetünk földi életünkből, a Paradicsomból.
Meg kell változnunk. Azonnal.

Nagyon sok mindent muszáj újragondolnunk most: olyan beidegződéseket, szokásokat is, melyeket eddig megkérdőjelezhetetlenek és magától értetődőnek vettünk az életben.

Mi most például a “10 millió Fa” mozgalommal kísérletet teszünk.

Amikor beindul majd a munka, rengeteg facsemete, földterület kerül elő, sokan járulnak majd hozzá, hogy érték keletkezzen. Ennek a nagy számok és méretek miatt óhatatlanul lesz kissé kaotikus jellege, amely helyzet mindig teret enged az ügyeskedésnek.

Szeretném, ha most, mindenekelőtt kimondhatnánk, hogy nálunk

nem lesz “okosba”,
nem lesz “kimatekozzuk”,
se, “visszaosztjuk”,
sem pedig “mindenki jól jár”.

Egyszerűen csak csináljuk a dolgunkat: a felajánlásokból beérkező fákat nem kezdjük eladogatni a hátsó ajtónál, és nem telepítünk második gazdaságot a fatelepítésekkel értékesebbé váló földterületek kiválasztásánál. Kihagyjuk azokat az önző egyéni, vagy szűk érdekkörű szempontokat, amik végső soron a mai világot romlásba taszították.

Az egyetlen szempont, az ökológiai lábnyom mérésének szempontja, az meglehetősen pontosan leképzi Isten egyénekre szabott képmását. Mindenkinek annyi jár, amennyi jár. És arra is tekintettel leszünk, hogy ne is jusson. Ugyanis nincs olyan, hogy ami többlet jut valakinek, az ne más kárára jutna.

Másként csináljuk.

*

Rónai Egon kérdezi Bojár Iván Andrást a 10 millió Fa mozgalom kapcsán az ATV “Egyenes Beszéd” című műsorában: erre a linkre kattintva megtekinthető.

*

A 10 millió fa mozgalom történeti előzményekhez kattintson a linkre!

 

 

Author: Bojár Iván András

BOJÁR IVÁN ANDRÁS (Budapest 1964) művészettörténész, művészeti szakíró, kurátor, közel kétezer cikk, interjú, esszé, tanulmány, novella, memoár és néhány kötet szerzője, vagy szerkesztője. 1989–1994: A Magyar Narancs című lap alapító szerkesztője, 1990–91 során főszerkesztője; 1989–1999: szerteágazó tevékenység az elektronikus média kulturális, művészeti és építészeti műsoraiban. Magyar Televízió: Mezítláb, Kultúrember, Mélyvíz, Múzsa, Kézirat, Repeta, Lyoni omnibusz, Hello Magyarország, Záróra, Publikum c. műsorokban munkatárs, szerkesztő, műsorvezető; 1992–2000: a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője; 1992–1997: óraadó, majd adjunktus a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film Tanszakán; 1998–2016: az OCTOGON architecture&design folyóirat alapítója és főszerkesztője; 1999-ben létrehozza az OCTOGON Építészetkritikai Műhelyt (OÉM) ; 2003-ban az általa főszerkesztett OCTOGON Pulitzer-emlékdíjban részesült; 2004-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel díjazzák; 2004-ben megalapítja a Szeretem Budapestet Mozgalmat; 2005-ben a Budapest2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt igazgatója; 2006–2009: az OCTOGONart Galéria megalapítója és működtetője; 2007–2009 között az OCTOGONart Galériával párhuzamosan működteti a Körzőgyár nevű kiállítóhelyet; 2006–2011: Budapest Főváros Közgyűlésének városarculati tanácsnoka, képviselő, majd főpolgármesteri főtanácsadó; 2009–2010: Rádió Café: Építő kritika – a kiskanáltól a villákig című beszélgetőműsor szerkesztője és műsorvezetője; 2013-tól kezdve művészeti írói tevékenysége mindinkább a fotó felé fordul. Cikkeket,tanulmányokat publikál, előadásokat tart fotótémában; 2015-től tevékenysége a szépirodalomra fókuszál, novellákat, irodalmi esszéket, visszaemlékezéseket ír; 2018–2019: az Építészfórum internetes újság főszerkesztője; 2019 júliusában létrehozza a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet, aminek a vezetője. Számos könyv szerzője. Emellett kiállításokat rendezett a Bartók 32 Galériában, a Műcsarnokban, a Balassi Intézet külföldi helyszínein (Bécs, Párizs, Berlin etc.), a Deák Erika Galériában, a FUGA-ban, az ENSZ székházában Bécsben, valamint közel száz (köztük fotó-) kiállítást az OCTOGONart Galériában és a Körzőgyárban, valamint művészeti vásárokon. Legutóbb, 2016 áprilisában a Mai Manó Házban rendezett kiállítást Hauer Lajos fotográfus számára. 2018-ban édesapja, Bojár Iván életművét mutatta be a 2B Galériában, és Budapest Bizarre címmel csoportos tárlatot rendezett a B111 Loftban. DÍJAI: 1996: Suvenir-díj; 1997: Tell Vilmos-díj, MTV Képzőművészeti Szerkesztőség; 1998: Magyar Lajos-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ); 1999: Ezüst szög-díj. * FŐBB MŰVEI: • Új magyar építészet (kiáll. kat.), 1998 • Preisich Gábor (monográfia), • Építészek-Vallomások, Budapest, 1999 • Virág Csaba (monográfia), • 100 ház Budapesten a kilencvenes években, Budapest • Kortárs magyar építészet, Budapest. * Káli Nagy Könyv (2018)