Levelek a Pokolból 2.

Az írás szerzője ismeretlen

Drága barátom,

levele váratlanul ért, mindazonáltal mérhetetlen örömmel töltött el. Hetek óta nem hallottam kulturált emberi szót, és hetek óta nem látok fehér embert. Azonnal válaszolok régi barátságunk okán, valamint jelenleg igencsak kényszerűen megnövekedett szabadidőm miatt. Bokros teendőim messzire szólítottak kedves otthonomtól, a Medmerry Hill párával gazdag és esőtől nehéz vidékétől. Napok óta tomboló vihar arat a sziget nyugati csücskén. Az időjárás kegyetlen hozzánk, több ember az őrület határára ért, ahogy orvosi gyakorlatom szerint megítélhetem. Nappal mindenki józan, ám az est beálltával, mintha állati ösztön ébredne néhány nehéz sorsú emberben. Van valami visszataszító az emberi minőségben erre felé, ezért magányomat tudós könyveimen kívül nincsen, mi csillapítsa. Nem tudom, levelem biztonságban tudom-e eljuttatni Önhöz, kedves Barátom.

Vanitatum vanitas

Kedélyesen szokta kérdezni, honnan merítem a tudást és a bátorságot nézeteim sarokkövéhez. Szeretném, ha a világ is tudná, mennyi veszélyes utazás juttatott idáig. Emlékezzen, részletesen lefestettem régi leveleimben jávai kalandjaimat, a Maorik földjére tett látogatásaimat, a Kelet-Afrikában tett kutatómunkámat, melyben néhány bennszülött törzset tanulmányoztam. Egy ilyen munkám során volt szerencsém találkozni Mr. Hemingway-el, kit Ön bizonyára nem ismer, de ha nem csal az ítélőképességem, a késő utókor nagyra fogja becsülni az afrikai vadászat terén kifejtett munkásságát. Barátom, micsoda nagyvadat lőtt minap! Határtalan döbbenet fogott el a leterített kafferbivaly haláltusáján. Páratlan élményként fogom számon tartani, a már amúgy is jelentős élettapasztalataim között. Azonban a szomorúság is elfogott, amikor a mértéktelen ivászat jelét véltem felfedezni Mr. Hemingway-en. Nem tudom, mihez fog, ha felelőtlen életformája megakadályozza a vadak leterítésében, ezért késlekedés nélkül felajánlottam számára egy titkári állást. Feladata kalandjaim lejegyzésére vonatkozott volna elsősorban, de a maga vehemens módján azonnal nemet mondott, mondván, nem érez magában tehetséget az íráshoz. Ezt kényszerűen el kellett fogadnom, de sajnáltam, hiszen valamilyen tetszetős formában akarom viszontlátni ezeket az éveket. Tudja Barátom, ha le kell vonnom ezen időig beértett élettapasztalataimat, és tudományos kutatásaim lelki eredményeit, ne lepődjék meg, de azt mondhatom, szép dolog a kaland és az utazás, de az emberi jellemnél nincsen érdekesebb tanulmány e kerek világon. Az a páratlan lelki kombináció, mely minden egyedben más és más, ez egyenesen lenyűgöző.
Az ember kiszámíthatatlan állat, tervez, munkálkodik, és munkája gyümölcse talán sosem érik be, nem biztos, hogy a vetés után aratni is fog. Visszatérésem napja bizonytalan, csak úgy, mint személyes találkozásunk pontos ideje. Bizonyára Ön is tudja, hogy egy jelentős tudományos felfedezés állott az elmúlt időben életem középpontjában, melyről e helyen nem áll szándékomban hosszan értekezni.
Azt írta legutolsó levelében, hogy Önmaga ellen lázad. A lázadás kora ifjúkori termék, amikor tisztázatlan viszonyunk van a világgal, de később kiismerjük magunkat az emberi viszonyok sűrűjében, és alkalmazkodunk hozzá, háziasítjuk lázadásunkat, másképpen elszívná az élet erejét. Van szabadság, nem túl sok, de nem is kevés. Ön készen kapta a helyzetét bizonyos értelemben. Erős akaratú asszonyok között élt, ezért nem tudta helyesen értelmezni a saját és mások viselkedését. Talán biztatták, amikor nem kellett volna, nem segítették, amikor szüksége lett volna rá. Talán sosem kapott személyre szóló, osztatlan figyelmet. Ha nem csal az emlékezetem, egykor folytattunk e témában mélyreható beszélgetést könyvtárszobám mélyén, egy 1823-as évjáratú finom portói bor társaságában, amit szívemnek oly kedves komornyikomtól, Jean-Paultól kaptam.
Önnek egykor ki kellett derítenie élete valódi jelentőségét. Ez sok fiatalembert szokott szélsőségekre sarkallni. Minden későbbi hozzáállásunk az érzékeny, fiatal évekre teendő, amikor elhelyezzük magunkat különböző egyedek között. Gondoljon csak az iskoláiban eltöltött évekre, vonzódásaira, barátkozásaira. Persze, az eltelt évek változtattak is magán némely tekintetben. Azok az emberek, akiknek kezére volt egykor bízva, maguk sem tudtak dűlőre jutni tulajdon életükben. Ez nem abból következik, hogy bűnös emberek, ez csak annyit jelent, nem kaptak valódi törődést maguk sem.
A legtöbb rossz a világban a jó szándékból ered kedves Barátom. Ismerve távolságtartó stílusát, félve jegyzem Ön elé meggyőződésemet, feljogosítva csakis annyiban érzem magam, hogy levelében maga kérte, tárjam fel meglátásaimat, és remélem, barátságunk felvértez e szókimondó bátorsággal szemben. Engedje meg, hogy elmondjak valamit, amitől világosabb lesz néhány következtetésem. Talán emlékszik, egy borongós késő őszi estére, midőn szokásunkhoz híven élveztük a jótékony pipafüst adta merengő, ám termékeny férfi társalgást, Ön elmesélt egy történetet, mely szerint megismerkedett egy rokonszenves társasági hölggyel, azonban a hölggyel való második találkozás alkalmával szokatlanul heves viselkedést tapasztalt, amit azóta sem tud megfejteni. Nos, Ön felkereste a szóban forgó hölgyet egy esti zongoraest okán, és bár nem vagyok biztos benne, mintha Beethoven Kreutzer-szonátáját adták volna elő a tágasnak nem mondható szalonban. A szonáta előtt kedélyesen említette meg a hölgynek egy Sohóban történt esetét, amikor is összemosolyodott egy ismeretlen, ám annál kellemesebb külsejű hölggyel. Találkozott a tekintetük, mely egymásba fonódott, és édesen borzongató lehetőségek tárházát sejtette meg e futó pillantásban. Akkori kedélyállapotához méltó volt e pillanat, e különös tekintet, bár fura módon nem kívánta az affér folytatását. Amikor ezt a történetet a már említett társasági hölgynek is elmesélte, az indulatosan hívta inasát, és sürgető paranccsal kérte az Ön felöltőjének mielőbbi odahozatalát, majd az Ön gyors távozását. Emlékezzék csak! Akkoriban nem állt módomban feltárni Ön előtt meglátásaimat, mert a Kelet-India Társaság meghívására sürgősen Jakartába kellett hajóznom a Royal Society Club előnyeit élvezve, új könyvem anyagához gyűjtöttem adalékot.
Éreztem az állandósultnak tetsző viselkedése iránti kétségbeesését. Ismer engem, roppant módon szeretem keresni bizonyos jelenségek valódi okát. Úgy vettem ki, valóságos szenvedés viselkedésének ezen megnyilvánulása, és szívesen veszi egy értő barát segítségét. Szókimondásomat pedig bizonnyal megbocsátja.
Az Ön édesanyja – akit én mélyen tisztelek –, egykor Önre és testvéreire ruházta érzelmeinek minden erejét tulajdon férje helyett. Azt mondanám, Önök kapták meg a szeretetet, amit a házastársának kellett volna nyújtania. Ezzel súlyos terheket rakott Önökre, és maga is megtanulta, a szeretet bajokkal teli, egyszerre boldogító és fojtogató, és ez kettős érzelmet váltott ki Önből. A szeretet bizonyos formájától félni kell, hiszen a szabadságát korlátozza, ugyanakkor erősen vágyik is rá. Micsoda feszítő ellentmondás! Kedves Barátom, itt van a kutya elásva, ahogy kedves komornyikom Jean-Paul szokta mondani, és tudja milyen élesen lát a nép. Nos, ebben az érzelmi sakkjátszmában csak az segített egykoron, ha eltömte a réseket, ha elzárkózott minden olyan embertől, ahol ez a kettősség felütheti a fejét. Visszavezetve gondolataimat, amíg Ön nem veti le hőn szeretett édesanyja érzelmi rakományát, addig a lelki különülés vágyát másokra fogja tenni, mert tudja, hogy a szoros kapcsolatban mennyire elveszítheti Önmagát. Fél, hogy függésbe kerül kiszolgáltatottsága okán. Nézetem szerint Ön azért érzi magát félénknek, mert nem erősítették meg fiúcskaként abban, amiben tehetséges, kezdeményező, felfedező, bátor és törekvő volt, viszont megerősítették az önzésben, a teljesítmény nélküli elismerés várásában, hangulata parttalan csapongásában, ugyanezen hangulatok következmények nélküli áradásában. Mindezen testetlen dühöt és bizonytalanságot Önmaga ellen fordította, hiszen valódi és megfelelő érzéseit nem fejezhette ki. Ön ebben az értelmi és érzelmi nihilben kialakított egyfajta tökéletességre törekvő hozzáállást, hogy védekezzék a meghibbanás ellen. Jól tette, mindenkinek kell a biztonság érzése. A szabadság semmit sem ér édestestvére, a biztonság nélkül. A félénksége vonzó, és higgye el, van keresleti piaca, mi több, az érvényesülésnek is titkos összetevője. Leendő nagy filozófus szavaival. Mindig mindenki kihozhat valamit abból, amit belőle csináltak.
Lázadjon, vívjon szabadságharcot anyagi, lelki és szellemi kényelme ellen, de ha nem teszi, személyemben akkor is marad legalább egy híve. Szinte látom magam előtt kérdő tekintetét, felhúzott szemöldökívét.

Edmund Blair: Leighton, Yes or No?

Térjünk vissza az eredeti történethez. Nézetem szerint a fent már említett és megsértett társasági hölgy jogosan érezte szándékos modortalanságnak az Ön mondatait. Úgy érezte, ha közeledik bárminő szándékból is, joggal várhatja el a megfelelő szavakat és mondatokat, melyből manapság oly szűken mérnek. Váratlanul érte, hogy Ön tulajdonképpen beiktatott egy biztonságos ütközőt a Sohóban történt esetet elmesélve, mely azt hivatott szolgálni, hogy a társasági hölgy könnyen félreértse szándékát, és Ön boldogan visszakozhasson. Mondhatja, hogy a hölgyemény téved, mi végből gondolta, hogy az Ön beszéde komoly. Így Ön minden érzését, unott és durcás dühét, kiélheti a legkisebb visszautasítás, avagy valaminő érdeklődés gyanúja esetén is. Felette valószínű, hogy a hölgyet az Ön viselkedésének a felszínen megjelenő formája ragadtatta heves válaszra. Az Ön számra eddig érthetetlen megnyilvánulásai az általam felrajzolt eredőből nyerik valódi értelmüket.
Üdvözlettel: Dr. J. A Testi Orvoslások és az Emberi Psziché Királyi Tudósa.
Kérem, adja át tiszteletteljes hódolatomat S. Kisasszonynak, ő tudni fogja miért

 

 

 

Author: Nagy Mari Anna

Elbeszélései, könyv-recenziói és filmkritikái 2017 óta jelennek meg rendszeresen.

Vélemény, hozzászólás?