Üllői úti fuck – Figyelem! 18-as karika! 

„I love Daddy!” – ez volt írva az ovális táblácskára. A lányától kapta. Az autó hátsó ablakára lehetett belülről kitenni apró tapadókoronggal. Jel és amulett. Kedves ajándék, csak ezt az amerikai stílt nem szerette benne; Valentin–nap meg Halloween, a sok begyűrűző marhaság. Természetesen már másnap kitette. Természetesen a lánya nagy örömére és megelégedésére.

Unger Zsolt Géza író, újságíró

Unger Zsolt Géza író, újságíró

Aznap lucskos idő kerekedett, a homlokára tapadt szürke felhőkkel indult munkába. Sok elintézni valóm van ma is, a fránya életbe, mormolta magában, míg az öreg Passat kombi belefúrta orrát a reggeli ködbe. Ma is a Bélával megyek szerelni, rögzítette magában, miközben kikerülte a Grand Kanyonként ásító kátyút. Viszonylag hamar beért a telephelyre, ahol cserfes kávézás és gőzölgő kolleginák várták.

Ott volt Icuka is a bérszámfejtésről. Na, hogy hívják a japán titkárnőt? Icuka-magacuki! Ezt a poént a sofőr Lajos sütötte el hetente kétszer-háromszor lankadatlanul, s hogy jelezze, mekkora vicc ez, ő kezdett el mindig a legjobban nevetni rajta; csak úgy rezgett-ciripelt a zizegős mackófelső terjedelmes pocakján. Icuka tupírozott volt, mint egy parlamenti éves beszámoló és fanyarul édes, akár egy fagylaltgombócba hetykén belefúródó pirított mandulaforgács. Mellei külön életet éltek, de ő maga nagyon baráti viszonyban volt velük.

Icuka melleit ő is szívesen nézegette, de most valami nyugtalanság vett erőt rajta, pedig a jó forró fekete elkortyolgatása mínusz két felhőt jelentett. De Béla utolsó füstkarikái már megbéklyózták az íróasztali lámpa karját; indulni kellett.

Hat beltéri és két kültéri telepítés várt ma rájuk, meg a szokásos kábelezés. Rutinmunka, rutinmozdulatok, megfűszerezve egy-egy rutinpoénnal. Ma valahogy a Béla viccei is pukkanás nélkül hal(kul)tak el. Ez a rohadt nyúlós, nyálkás idő; biztos ezért fájdult meg a fejem, morfondírozott magában és az összes kávéinvitálást elfogadta a megrendelőktől, így a nap végére még indokoltabban érezhette a zsibolygást. A cammogó idő csak lassan csípte el az alkony kabátszélét.

Megállt az utcasarkon, a ligetes rész szélén. Szusszanni akart egyet, mielőtt elindul hazafelé. Már vonzotta a családmágnes, no meg a vacsoramágnes is. De most egy szusszanás, egy magának rabolt kis idő; egy kis fűszeres nihil. A cigit lassan szívta, de már az sem ízlett, eldobta. Becsukta a szemét. Az utca zaja háttérmorajjá halkult, a bekapcsolva hagyott ablaktörlő monotonitása pont jót tett, a világ kezdett vaníliás iszappá összefolyni. Ekkor hangokat hallott, s egyre közelebbről érzékelte. Motoszkálás, cipőkopogás – ki az? Kinyitotta a szemét. Egy hölgy állt az autó mellett közvetlenül, a kezével mutatta, hogy húzza le az ablakot; nyílván mondani akart valamit. Kockás kosztümöt viselt a nő, lábán magas sarkú, mégis decens cipő, karján sötét bőrtáska, nem integető kezében pedig filigrán esernyő.

– Akarsz ma este egy kis boldogságot? – kérdezte hirtelen a kockás kosztüm tőle.

–  Hát persze… – vágta rá öntudatlanul, majd csak ezután kezdtek el kattogni agyában a relék. A ruha téveszthette meg? Nem csak az. Valami elegancia és finomság áradt a nőből kurva létére. Durva kifejezés, inkább örömlányt kellene mondanunk. Fekete haj – nem tűnik festettnek, dióbarna szem – hányakat megigéző? Fehér bőr, mélybíbor száj és az orr; hosszú, erős vonalú, mégis hegyes – ókori római istennők nemes tartozéka.

– Rendben! – csacsogta a lány. Akkor sorolom a választékot. Van minden: sima, anális, NFVSZ…

– Mi az a NFVSZ? – kerekedett el a szeme, egyelőre győzött a kíváncsiság a tiltakozás felett.

– Ja, hogy nem tudod, Kiskirályfi! Hát az fincsi dolog, Natúr Francia Végig Szájba. És most csak neked kedvezménnyel.

– Aha, vagy úgy – bólintott kissé bambán, egyszersmind felvillanyozódva. Aha, vagy úgy – ismételte mormolva. És pont most kedvezményesen?

Becsukta a szemét. Át akarta adni magát az élvezetnek. A gondolkodás mentesnek. Az ülés hátra tolva, a háttámla közel vízszintesben. A nő fölébe kucorodott, hogy kezébe vegye a szerszámát. De nem tudta. A félig döglött halacska tétován pislogott rá. Koncentrálni és ellazulni egyszerre, ezt mondogatta magában. A nő türelmetlenül verte tovább. Megvonaglott, amikor a szájába vette. Emlék- és fantáziaképek kergették egymást. Majd a ”hús-hús” fíling monoton sulykolása. Nagy nehezen elment. Semmi izlandi gejzír, csak télesti gyertyacsorgatás. Kapkodni kezdett; egy mozdulattal rántotta fel a nadrágját és adta át a kikalkulált fizetséget. McLane parancsnok az Orionon érezhette át így az űrt.

Kinyitotta a szemét. Lehanyatlott a fantázia, ott beszélgetett tovább akciómentesen, mint pár perccel azelőtt. Udvarias volt világ életében, a nőt diszkréten utasította el. A családjára is hivatkozott persze, és ez nem pusztán rutin hivatkozás volt. A lánya mosolya, mint villanófény – „I love Daddy!”  – hasított át a körúti éjszakán. Hazaindult. Az öreg Passat kombi megértően fúrta bele orrát az estére ismét leszállt ködbe.

 

Unger Zsolt festményei ( olaj, vászon, 16×28)

unger.zsolt13@gmail.com

unger.zsolt13@gmail.com

 

unger.zsolt13@gmail.com

unger.zsolt13@gmail.com