Beszélgetőtársam: Csókás Máté -, irodalomtörténész, kutató, a Munkások Újsága főszerkesztője, a Balpárt egyik alapító tagja. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon mit kérdezne 2018-ban – József Attila születésnapján -, a költőtől a sokoldalú magyar irodalomtörténész? Honnan ered a rendszerjobbító radikalizmus tisztelete? Kik és hányan olvassák manapság a „Munkások Újsága” című közéleti havilapot? Vannak még munkások Magyarországon? Mit jelképez a „Balpárt” névválasztása? Meg lehet mutatni a JOBBIK szavazótáborának a helyes „damaszkuszi utat”? Van-e a fővárosi értelmiségnek és a 3 és félmillió magyarországi mély-nyomorban élő ember közös nyelve és közös értékrendje? Nyilvános helyen 2018-ban elénekelni az Internacionálét: az „POLGÁR”-pukkasztás, vagy egy őszinte gesztus? Miközben a legtöbb irodalomtörténész alapvetően „a múltban él” –, a Balpárt harcos aktivistája „a jövő embere” lenne?
001

– Ön irodalomtörténész, kutató, a Munkások Újsága főszerkesztője, a Balpárt egyik alapító tagja. Játszunk közösen egy fantáziajátékot! József Attila születésnapja van. Nem sikerült egyetlen öngyilkossági kísérlete sem, jó egészségnek örvend, szellemileg friss, itt él Budapesten. Ön melyik romkocsmába beszélne meg vele találkozót, és mit kérdezne tőle?
Csókás Máté: –
Először is le kell szögeznem, hogy jelen pillanatban, Magyarországon, ha a nagy betűs „Költőre” gondolunk, majdnem mindenkinek József Attila jut az eszébe. Ezért is nagyon örülnék, és tisztelői között köszönteném én is a 113 éves József Attila bácsit. Itt nem az a kérdés, hogy melyik belvárosi romkocsmában beszélgetnénk, hanem az, hogy az elmúlt 80 év értelmezéseiből mi az, amit nyugodtan ki lehetne dobni az ablakon, másfelől gondolta-e volna, hogy mégiscsak középiskolás fokon fogják majd tanítani verseit? Mennyire fogná a fejét, Arany Jánost idézve: „Gondolta a fene!”
– Csókás Máté diplomadolgozatát Juhász Gyula forradalmi szerepvállalásairól írta. Ön (is) „gyárilag” forradalmár? Honnan ered a rendszerjobbító radikalizmus tisztelete?
CSM: – Nem tartom magamat forradalmárnak. Alapvetően radikális vagyok. A radikalizmus az én olvasatomban azt jelenti, hogy a problémák gyökeréig lehajolni és azt megragadni, a probléma gyökere pedig maga az ember, az ember világa és annak viszonyai. A radikalizmus éppen ezért nem tekinthető szélsőségnek és itt meg kell jegyeznem, hogy a honi sajtóban sajnálatos módon gyakran és rosszindulatúan összekeverik a kettőt. Utóbbi kérdésére az válaszolom, hogy a magyar történelem legutolsó 150-200 évét, ha megnézzük, mindig a radikálisok vitték előre az ország sorsát és ez akkor is igaz, ha ők maguk (gyakran fizikailag is) elbuktak vagy csak részeredményeket tudtak felmutatni. A térség valódi tragédiájának azt tartom, hogy a részeredményekből sajnos nem alakult ki, nem állt össze egy értelmes egész.

Völgyes Vali felvétele

Völgyes Vali felvétele

– Ön a Munkások Újsága közéleti havilap (online változatának) főszerkesztője. Vannak még munkások Magyarországon?
CSM: – Röviden: igen, vannak. Bővebben: Van egy a sajátos történelmi tapasztalatainkból gyökerező és egyébként téves szemlélet, amiben a „munkást” azonosítjuk a régi nagyipari, gyárban dolgozó olajos-koszos szakival. A kor munkásai elsősorban az egykori gyárakhoz nagyon hasonlatos csarnokokban tevékenykednek, de ezeket a szörnyű épületeket bevásárlóközpontoknak hívják. Attól, hogy kiskosztümben vagy öltönyben légkondicionált vagy fűtött irodában dolgoznak, attól még ők is ugyanolyan modern munkásoknak számítanak. Ráadásul az őket érintő kizsákmányolás rég nem látott méreteket öltött: rendkívül alacsony munkabérért, túlhajszoltan és gyakran túlmunkára kényszerülten dolgoznak napi 10-12-14 órában. Így azt kell, hogy mondjam: igen is vannak munkások Magyarországon. Másfelől maga a munka világa, a munkavégzés helye, ideje, módja is hatalmas változáson ment át az ipari forradalom óta. Itt elsősorban a munka és a munkásosztály fogalmát kéne leporolnunk és modernizálnunk. Megjegyzem, ennek Nyugaton komoly és óriási szakirodalma van. Halkan jegyzem meg, ha nem lennék munkások, nem lenne munka, nem lenne tőke-munka ellentét és 2008-ban nem tört volna ki gazdasági válság…
Elgondolkodtam a „Balpárt” névválasztása. „Elvtársaival” együtt a „JOBBIK” (értelmiségi) szavazótáborának szeretnék a helyes „damaszkuszi utat” megmutatni?
CSM: – Két dolgot szögezzünk le: először is a Jobbik egy fasiszta párt – hiába az újsütetű cukiság-imázs – ellenben a jobbik-szavazó nem az. Itt egy kitérőt kell tennem, ugyanis a honi közbeszéd ellenére a fasizmus nem egyszeri, történelmi jelenség, hanem ugyanúgy átalakulóban van, mint bármelyik másik eszme. Visszatérve a Jobbikra szavazó ember alapvetően csalódott a Rendszerváltásban, jogosan elégedetlen, de a rasszista sziruppal leöntött szociális demagógia elszédítette. Ez elsősorban nem a Jobbik sikere, hanem a baloldal tragédiája. A baloldal ugyanis 25 év alatt nem tudott mit kezdeni önnön baloldaliságával, hanem megörökölte ezt a térfelet. A korábban valóban radikális baloldaliak megcsömörlöttek és marginalizálódtak vagy egy „liberális” kitérővel lényegében jobboldaliak lettek. A jelen sajtó ráadásul óriási hibát vét, amikor a kormányt kommunistázással támadja, mert ez elriasztja az embereket és végső kétségbeesésükben a Jobbikhoz fordulnak. Véleményem szerint a szociális elégedetlenség mögött jogos indulat van, ezt azonban nem lehet rasszista, neoimperialista és paramilitarista eszközökkel megoldani. Elkeserítőnek tartom, hogy a XX. század árnyékában, Jászi és Bibó munkássága után nincs valódi és végiggondolt magyarság-, szomszédság- és külpolitika. Márpedig Trianonra nem a revízió és a kölcsönös gyűlölet adhat választ, az elképzelt mitizált múlt pedig még kevésbé. Választ csak egy átgondolt társadalom- és partnerségi politika adhat.
Mekkora jelenleg a szakadék a fővárosi értelmiség és a 3 és félmillió magyarországi mély-nyomorban élő ember között? Van közös nyelvük és maradt még közös értékrend?
CSM: – Annak ellenére, hogy mindannyian magyar nyelvet beszélünk, óriási a szakadék, de nemcsak a város és vidék, hanem a fővárosiak között is. A Körúton túl érezhetően más világgal szembesülünk és erről a világról viszonylag kevés szó esik. A legnagyobb problémának azt tartom, hogy be vagyunk zárva egy kispolgári gettóba, innen se lentre, se fentre nem látunk. Éppen ezért van az, hogy a magát középosztálynak tartó „kispolgárságunk” nem látja, nem érti, nem tudja felfogni mekkora a szegénység és mekkora a kiszolgáltatottság az országban. A közös értékrend, amiből ki lehetne indulni az nyilvánvalóan a humanizmus következetes képviselete, egy következetesen végiggondolt közoktatás és közegészségügy. Ásványkincsek és fejlett mezőgazdaság híján az egyetlen megmaradt nyersanyagunk a humántőke: ebbe kellene minden energiánkat befektetni. Ehhez képest elkeserítően látom, hogy az elmúlt időszakban vagy a szolgai-mechanikus átvétel vagy a visszafejlesztés van és volt napirenden.

Völgyes Vali portréfelvétele

Völgyes Vali portréfelvétele

– Amikor a barátaival közösen – nyilvános helyen – időnként eléneklik az Internacionálét: az „POLGÁR”-pukkasztás, vagy őszinte gesztus?
CSM: – Az elvtársaim és elvbarátaim talán nem haragszanak meg, ha az ő nevükben is nyilatkozom. Részünkről ez teljesen őszinte gesztus. A baloldaliság és benne a munkásmozgalom nem automatikusan egyenlő, mert nem azonos a múlt század ötvenes éveinek személyi kultuszával vagy a sztálinizmussal. Aki ezt nem látja vagy nem hajlandó észrevenni, az komoly tényeket hagy figyelmen kívül akár történelemről, akár az irodalomról, akár a filozófiáról vagy bármi másról beszéljünk is.
– Melyik a valódi főszerep az Ön számára: „Csókás Máté – az irodalomtörténész, aki a múltban él”, vagy a „Balpárt harcos aktivistája, aki a jövő embere”?
Csókás Máté
: – A kettőt nem tartom elválaszthatónak. Bővebben azt mondhatom, hogy a történelem közös múlt és közös program a jövőre nézve. Ezt véleményem szerint azt jelenti, hogy közös történelmünk birtokbavétele segít megérteni és értelmezni a jelent, így pedig eligazíthat bennünket a jövőben. A történésznek elsősorban két feladata van: emlékezni és emlékeztetni kell, hogy bizonyos hibákat ne kövessünk el újfent.