Ugyanaz a zene különböző helyzetekben más és más jelentést tartalmaz: Richard Strauss Hét fátyoltánc-a másként szól a hangversenyteremben, mint egy vállalati telefon várakoztató hangjaként, szállodai lift háttérzenéjeként, vagy egy ravatalozóban. Míg a telefon várakoztató, vagy bejelentkező hangja régen gépies volt, ma már egyéni módon lehet alakítani az akusztikus hátteret, mindenkinek elszabadulhat a fantáziája. Egy ideig a „Pattogatott kukorica” ritmusára tartottuk a vonalat, később Vangelis zenéjére. A partnereink várakoztatása sosem tartozott az udvarias dolgok közé, ezen még a szép zene sem segít. Az pedig egyenesen nevetséges, ha a mobiltelefon kezd rá valamilyen melódiára. A telefonkészülékek memóriájából választható csengő-hangok nagy választékát a gyerekek fantáziáját megmozgatandó alakították ki. Vangelis, Bach, a „Rózsaszín Párduc”, vagy a „Szamárinduló” dallama egyaránt árulkodó.

 

A kommunikáció szerepével a zenetudomány régóta tisztában van. Maróthy János szerint „a zene élő, eleven közeg, amivel minden professzionális zenész él, sőt az utcán fütyörésző gyerek is. Az emberi kommunikáció nagy része az esztétikai szférában mozog. Még a beszédben is több az implicit esztétikai, mint az kifejezett fogalmi mozzanat.” Az emberi viselkedés hangzásvilága mindenkor tartalmaz esztétikumot, Platon ezért féltette egyes zenei műfajoktól az ideális társadalmat. Szerinte amennyiben a zene örömet és élvezetet okoz, akkor megrontja az embert. Ez alól csak az állami célokat szolgáló zene a kivétel, csak ezeket szabad megőrizni. A munkakultúrát és a katonai nevelést segítő zene (pl. az indulók) maradhat fenn. A zene kommunikatív szerepében azonban ő sem kételkedett. A vállalati, intézményi imázs és kapcsolódó hangzásvilág egyéb arculati tényezőkkel együtt szolgál pr-célokat. Hatásaik ideális esetben összeadódnak. Interperszonalitás értelmében az ember nem tud „nem kommunikálni”. Valamit mindenkor kifejezünk magából. Ez a törvényszerűség alakítja vállalatunk imázsát is. Amikor arculatát tervezzük, a tartalmi elemekre is tudatosan figyelünk. A zenei elemek megválogatásakor ezzel a tudatossággal kell(ene) hozzá állnunk. Minden, ami egyáltalán megszólal, a kommunikációs környezetünkben jelentést kap. Elképzelhető, hogy telefonközpontosunk betegsége miatt egy beszédhibás hölgy „ugrik be” , amíg ő veszi fel a telefont, addig az ő szerencsétlen egyénisége befolyásolja az intézményi imázst. Tökéletesen és szépen kevesen beszélünk. Emiatt a beszédhibákra kevesen figyelünk fel, mégis, aki súlyos raccsol, vagy pösze, az rossz hírünk hangjaként szólal meg. Zaklatott tempójú munkahelyünk világához a munka-zajok is hozzátartoznak. Amennyiben az „akusztikus terhelés” környezeti és egészségügyi problémát nem okoz, együtt lehet vele élni. Kommunikációs szempontból még ki is lehet használni. Akár arculati elemmé is emelhetjük zajhatásokat. A KLM légitársaság szellemes vállalati imázs-filmjében a leszálló repülőgép kerékzaját használja fel, közben óvatos biztonsággal vízre szálló madarat látunk. A nagy zajjal járó munkatevékenységek hangzó világa csak ritkán alkalmas arra, hogy pozitív imázst szolgáljon. Ha ezen segíteni nem tudunk, kénytelenek vagyunk vállalni. Egy fűrészüzem, vagy egy repülőtér bemutathatja, hogy mit tesz a munkája során keletkező akusztikus környezetszennyezés ellen. Fogorvosi várószobából is sokan menekültek már el a fúrógép hangját hallva. A munkazaj mindegyik esetben részese az intézményi imázsnak. Egy pr-es számára az a kérdés, miként képes ezt ellensúlyozni. A vállalati indulók Magyarországon nem jellemzőek; a szignálzenék vagy reklámfilmek vállalati arculatra utaló elemeinek azonban egyértelműen művészi vonásai vannak. Az európai zenei közgondolkodás többnyire elutasító a funkcionális zenével szemben. Kevés olyan zenész van – mint Presser Gábor, aki ezt a tevékenységet művészete részeként fogja fel. Vállalatunk, intézményünk hangzásvilágának, zenei környezetének megtervezése nagyfokú tudatosságot igényel. Tisztában kell legyünk tartalmi kérdésekkel, az imázsunkat meghatározó előnyös és hátrányos körülményekkel.
A HANGZÁS
Fizikai értelemben az akusztika mikrostruktúrája – legkisebb egysége- a hang. Kommunikációelméletileg helyesebb a hangzást, a hangzó élményt alapvetőnek tekinteni. A hangot fizikailag jellemzi az ereje, az intenzitása (decibel- értéke); magassága, mely a megszólaló alaphang, illetve részhangjainak rezgésszáma (frekvenciája) szerint alakul, színe, a megszólaló alaphanghoz kapcsolódó felhangok szerinti minőség; a megszólaló hang lecsengésének ideje, amely mindenekelőtt a megszólaltatás folyamatát fejezi ki. Helmholtz – a XIX. század jeles élettankutatója – szerint az érzékelhető fizikai jelenségek (látás, hallás) élményvilágát az érzékelés élményével együtt érdemes csak tárgyalni. A hangzáskép élménye emberi élmény, melyet fizikai, élettani és szociálpszichológiai tényezők egyaránt meghatározzák. Kommunikációs szempontból is a hangzás élményszerűsége a fontos.
Lágy, esetleg behízelgő – markáns, esetleg durva.
Telt – telítetlen.
Zörej – harmonikus, szép, zenei minőség.
Mesterséges, gépi – emberi zenei minőség.
A csend, mint önálló minőség – relatív, vagy abszolút csend élményével.
Telítetlen – telített.
Unalmas – izgalmas.
A fizikai hang, kommunikációs aspektusok nélkül mindig unalmas. Henri Pousseur – belga zenetudós és zeneszerző –, az elektroakusztikus jelenségek tanulmányozása közben vetette fel a hangzásélmény kitűntetett szerepét. Unalmas hangzást eredményez például egy sinus hanghullám által megszólaló „banális rend”. Egy ricsajos, zajos, akusztikus környezetből – például az épp induló mozdonytól – származó hangminta gazdag, rendezetlen élmény. Egy művészi élmény részét képviselő hangzás ezek közé férkőzik, mint „gazdag rend”. A pr szempontjából mindhárom hangzás-élménynek lehet szerepe, amennyiben jelentéssel ruházzuk fel. Vivaldi „Tavaszát” szépsége, harmóniateremtő képesség, a kellemes élményeket felidéző hatása miatt, ha kell, ha nem, minden létező kommunikációs helyzetben használják. Telefonüzenet-rögzítők magnetofonszalagján, háttérhangként nemcsak szimbolikus értelemben veszíti el autentikus jelentését (megvárakoztat, ami nem kellemes élmény!), de hangfelvétel eredeti telt zenei hangzása gépiessé, csúnyává, „gazdag rendetlenséggé” silányítja.
AZ ESZTÉTIKUM
Hegel nem véletlenül tekintette a művészet világát „a tartalom és a forma harmóniájának”. Tartalomról és formáról nem lehet egymás nélkül beszélni. Még sorrendet sem szabad közöttük felállítani. Mi mégis kénytelenek vagyunk ezt tenni, hiszen szervezeti érdekeinket képviselve, a pr tartalmi szempontjait állítjuk előtérbe. Számunkra még az autonóm műalkotás is funkcionális zenévé válik. Igaza van azoknak, akik szerint az arculat tudatos tervezésében sorrendiség érvényesül: „első a tartalmi oldal kidolgozása, majd ezt követi a forma.” Ha mégis a formai szempontokat veszünk előre, éppen ezzel járunk el a szakmailag önkényesen. Végétére is, nem egy „autonóm” műalkotást akarunk létre hozni.
A posztmodern esztétika szereti összemosni a „könnyű” és a „komoly” zenét, művészetszociológiai szempontból mégis ki kell tartanunk ezek ellentéte mellett. Még ha kétségbe is vonjuk esztétikai relevanciáját, köznapi fogalmaink között mégis szerepelnek. Immanuel Kant annak idején, a társadalmi gyakorlat alapján beszélt “ízlésről”, mellyel minden ember rendelkezik. „Az ízlésekről nem lehet vitatkozni.” Minden ember ösztönösen a szórakoztató, „kellemes” élményeket kínáló élményeket és művészetüket választja. Vele szemben áll az esztétikai minőséget felkínáló “szépművészet”.
A megválasztandó esztétikai dimenzió célcsoportunk esztétikai értékítélete ismeretében válik döntési kérdéssé.
A rádiók esetében nehezebb a szélesebb rétegeket célzó adók zenei világának a tervezhetősége.

Eredetileg megjelent 2015. május 12.