Idén is meghirdették a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által rendezett „Az Év Honlapja” pályázatot. A nevezni kívánók 2014-ben először early bird kedvezményt kapnak szeptember 7-ig.

evhonlapja2013A szakma legismertebb versenyére 2014. augusztus 28. és október 31. között lehet nevezni a magyar nyelvű honlapokat összesen 25 kategóriában. – Az idei évtől bevezettük az ,,Early Bird” kedvezményt, amelytől több nevezést várunk a pályázat első szakaszában – nyilatkozta Türr Nikolett, a pályázat vezetője.

Az Ifjúsági kategóriát idén is a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kereskedelem és marketing szakos hallgatói értékelik majd. A közönségszavazás a pályázat indulásától él, a pályázat Facebook oldalán bárki szimpátiáját fejezheti ki egy-egy honlap iránt november végéig. A pályázat ideje alatt pedig többször kérdezhetnek majd az érdeklődők a szakmai zsűritől a pályázatról, a bírálati szempontokról és egyéb szakmai kérdésekről a social média segítségével.

A szervezők és a zsűri az évről-évre erősödő versenyben idén is rendkívül színvonalas mezőnyre számítanak, melyről Varga István a következőket mondta: ,,az Év Honlapja online-marketingkommunikációs pályázat egyik fő célja, hogy világítótorony legyen a vásárlók számára. Meg szeretnénk mutatni, hogy a díjazottak valóban komolyan veszik a vevőiket. Nekik készítik vevőbarát honlapjaikat, interaktív megoldásokkal, fejlesztésekkel kedveznek nekik. Nagy izgalommal várom a nevezőket, de a legfontosabb számomra, hogy a pályázók milyen minőségű honlapokkal készültek idén.”

Az ünnepélyes díjátadóra december elején kerül sor Budapesten, ahol kiderül, hogy melyek azok a honlapok, akik az idei mezőnyben a legjobbak voltak.

Bővebb információ: www.azevhonlapja.hu