Nadja Massun fotós kiállítását Bojár Iván András író, művészettörténész nyitotta meg 2019. szeptember 18-án (szerdán) a Capa Központban. A fotográfusnő magyar-belga származású, Afrikában született és Mexikóban él.

Nadja Massun és Bojár Iván András a kiállításmegnyitón - Capa Központ

Nadja Massun és Bojár Iván András a kiállításmegnyitón – Capa Központ

Bojár Iván András így ír róla:
Legalább negyed évszázada figyelem, követem nyomon Nadja Massun fényképeinek világát. Egy a nekünk, a Kárpát-medence alján megülő emberek számára arányrendszerünkön túlívelő életet, mely sajátos módon Belga Kongótól Svájcon át Erdélyig, a mexicói Oaxacától Balatonakarattyáig lakja be a planéta felszínét.
Nadja mindenhol otthon van, és természetesen sehol teljesen. Talán a nyelv, mondta nekem pár napja, a francia nyelv az otthona leginkább, az számára mindenhol konstans és jelenvaló. Tetszik nekem az a gondolat, hogy elhiggyem: Nadja eredeti látásmódja ebből a mindenholi belül és kívülállásból ered. Hatalmas terek, kulturális szakadékok között, de méginkább a távoli kultúrák, vagyis az emberek közötti lényegi azonosság megélése és figyelése közben. Ugyanazt és ugyanúgy látja meg a Fekete tói vásárban, mint a Csendes óceán távoli partján. És ugyanazzal a rácsodálkozással figyeli meg a fagyban cujkázó erdélyi parasztokat, ahogy a munkájába csendesen elmerülő bolíviai kalauzt – a mi Páeurópai Szigorúan ellenőrzött vonataink Tapicka forgalmistájának latin rokonát.

Nadja Massun alkotása - Capa Központ

Nadja Massun alkotása – Capa Központ

A mexicói fotónak van egy iránya, Manuel Álvarez-Bravo vagy a mágikus realista irodalom atyjaként legmagasabb polcra helyezett, egyregényes életműve mellett fotósként is kimagasló Juan Rulfo, s talán még a kortárs Flor Garduno, akik egy markáns, jól körvonalazható fotográfiai kultúrát képviselnek. S ennek a látáskultúrának több köze van hozzánk, a mi Ká-európai eredetű, André Kertész elmélyült, szelíden elemző humanista  látásmódja által meghatározott fotográfiánkhoz, mint a Mexikóval szomszédos Egyesült Államok szenzációigényes magazinfotó látásmódjához. Két távoli kultúra összeér Nadja Massun képeiben. Mintha Lola Alvarez Brávo és André Kertész sosemvolt szerelmi házasságának leszármazottja lenne. Mindkettőben otthon van, és egyikben sem teljesen.

Nadja Massun alkotása - Capa Központ

Nadja Massun alkotása – Capa Központ

Kifogyhatatlanul gazdag világunkat Nadja örök rácsodálkozással, isteni kegyelemmel megőrzött gyermeki tekintettel figyeli. Óriási előny, hogy megőrizte bátorságát, hogy sosem rutinból, rögzült látásmódból dolgozik, hanem az élmény frissességéből. Itt is látható, egyébként teljesen egységes anyagának témaválasztásait, ha megfigyeljük, látszik, hogy hihetetlenül szerteágazó. Mert Nadja Massun figyelmét képes bármi megragadni, amiben ott van a “Különös”: egy ágak között fönnakadt ingben, egy precolumbián kutyafajta indiánnak és punknak is beillő profiljában, egy rejtélyes tárgyban, melyről csak elmondás alapján tudható, hogy a Vásárhely környéki rézműves Gábor cigányok pálinkafőző edénye. Éppen ezért a lenyűgözött tekintettel elámuló kisgyerekben, aki a valós emberből misztikus bábuvá, férfiból nővé átvedlő figurát figyeli, Nadját látom, a frissen tartott minden új látásélményre nyitott szemét. S egyben egy olyan papnőt is látok Nadjában, aki a képeivel bevezet minket a látás misztériumába.

Nadja Massun alkotása - Capa Központ

Nadja Massun alkotása – Capa Központ

Az ő képeit ugyanis kétségkívül áthatja valami misztikus. Mint aki ismeri a dolgok felszíne mögötti lényegi összefüggéseket, de erre a tudásra csak utal, sejtet, a titkát mégsem tárja fel. Ahol ő él, vagy legalábbis ahol gyerekkora óta mozog otthonosan, Mexico és Erdély világa, sok azonosságot mutat. Az itteni képek egymásra felelő párhuzamosságaiban számomra visszaköszönnek nyolcvanas évekbeli erdélyi utazásaim, a még romlatlan, a kommunizmus által letaglózott és konzervált nyers, eredeti Erdély, amely éppoly mágikus és éppoly metafizikus élményeket hívott elő, ahogy az említett Juan Rulfo és az erdélyi Bodor Ádám irodalma hordoz nagyon is hasonló ízeket, atmoszférákat. Az itteni képek ezerszínű fekete-fehéreibe, szürkéibe rejtőző titok lényege, hogy Nadja közel van, közel tud lenni azokhoz az ismeretekhez, amelyeket ma már csak széleken vegetáló paraszti civilizációk ismernek. Hiába a világ legnagyobb városa Mexico City, ha az egész metropoliszt áthatja valami jóértelemben vett vidékiesség. Hiszen Mexico nem urbánus, nem metropolitan, nem nagyvárosias, máig, sőt egyre inkább az isteneknek kitett pogány-keresztény indián parasztok nagyfaluja, hol a metafizikai feltárulkozás éppúgy a mindennapok része, mint a messzi vidékeken. Világjáró középosztálybeliként ezt a nyelvet a tekinteten keresztül megérteni és továbbadni, nagyszerű és egyedi feladat, s ebben a folyamatban Nadja Massun ritka erőteljes hatású képeket teremt.

Nadja Massun alkotása - Capa Központ

Nadja Massun alkotása – Capa Központ

E kiállítás címe: Intim univerzum. Arra a kettős léptékre utalhat, amely az egyes képeken végtelenbe kiszakadó terek és a saját legszűkebb érzelmi tér,

Nadja gyermekeinek világában egyszerre érvényesül. Itt is friss szemmel látja saját lányait, cseperedésüket, a kamaszság belső drámáit hordozó testtartásukat, térbeli elhelyezkedéseik beszédes jellegzetességeit. Ezekben is nagyon mexicói és nagyon magyar. Amikor nem tájat, tájban mozgó embert fotóz, a látványt letapogató szem már újra olyan módon néz, ahogy a XX. századot André Kertész tanította meg látni. Úgy, hasonlóan, de Nadja természetesen továbbment ezen az úton. S a továbbhaladásban egyértelmű segítsége volt a tény: hogy anya. Hogy a káprázatos világ milliárdnyi szépsége és érdekessége között van néhány olyan tünemény, amely, illetve akik belőle, a testéből fakadtak. Akik a szubjektív-objektív határ mindkét oldalát képviselik. Amikor megengedi, hogy vele együtt mi is táncház után kimerült alvó leányai fölé hajoljunk, ebbe az egyedi érzésvilágba húz be bennünket. Ezt férfiként legfeljebb itt és így élhetem át, mégpedig azzal a többlet élménnyel, hogy a kép mint látvány, mint fotó, kifogástalan, megbonthatatlan és kiegészítést sem kívánó egész.

Nadja Massun alkotása - Capa Központ

Nadja Massun alkotása – Capa Központ

Meghitt és csendes figyelem ez, ahogy egy szülő figyeli egyszerre óvó, büszke és okos tekintettel a gyerekeit, kiknek a dolga, hogy e bensőséges térből előbb-utóbb kilépjenek, kifussanak a maguk végtelen terébe.

Amióta követem Nadja képeinek gyarapodását, nyomon követem a családja életét, fordulatait, magán és publikus megmutatkozásait. Képeit nem tudom teljesen leválasztani a privát elbeszélésről. Számomra ezek a képi naplók állapotrajzok mintha egy luxus családi fotóalbum lapjai lennének, amelyben a legszebb pillanatok nem a megszokott szülinapi tortaelfújás momentumához, hanem az előre nem tervezett, de tényleg fontos megélt pillanatokhoz kapcsolódnak. Ahol a játék, a spontaneitás és a megrendezettség, a véletlen és a tervezett között éppannyira a kamera mögött álló anya, mint az optika előtt mozgó gyerekek közös játéka.

Juchitán, 2010, digitális nyomat - Fotó: Nadja Massun

Juchitán, 2010, digitális nyomat – Fotó: Nadja Massun

Mint egy óriás üvegkupola, fajsúlyosan fontos keret-témákat és fizikai, érzelmi tereket fed le ez a huszonegynéhány fotó. Nem kell sokat kapirgálni keletkezéstörténetük felszínét ahhoz, hogy érthetők legyenek, hogy hassanak. Elég csak nézni őket. És hagyni, hogy bennünket kézen fogva Nadja képről képre végigvigyen ezen a világon, külső-belső univerzuma szeretett és fontos állomásain, s mutassa meg mindezt azzal a ritka egyediséggel, ahogy ő, és csakis ő, tudja a körötte zajló életet figyelni.