How are you? – I’m fine, thank you. Meglepődnénk, ha erre a kérdésre bárki is hosszú, részletes választ adna, nemdebár? Az idő rövid, nem szabad elfecsérelni. A csapból is ez folyik. Nem véletlen tehát, hogy sajnos sok embernek bűntudata támad, ha pihen. Vajon jól van-e ez így?

A kommunikáció a digitalizáció előretörésével párhuzamosan átértékelődött: rövidítéseket, szmájlikat használunk a saját dolgaink, hangulatunk, érzelmeink leírására. A hosszú, tartalmas beszélgetésekre alig jut idő, igyekszünk egy-egy beszélgetést valami mással is összekötni: ebéddel egybekötött társalgás, villamosozás közbeni telefonálás, séta közbeni facebook-ozás, stb. Nem csoda, hogy az emberek közötti kommunikáció válságát éli, egyre kevesebb fókusz jut a minőségi beszélgetésekre. A mindennapos tevékenységeink (munka, háztartás, stb.) időnk nagy részét felemésztik, és végsősoron mindenre szánunk időt, csak magunkra nem. Esetleg nagyritkán.

A 2010-es KSH-adatbázis az időfelhasználás terén az alábbi csoportokat különböztette meg:

  • társadalmilag kötött tevékenységek,
  • fiziológiai szükségletek kielégítése,
  • szabadon végezhető tevékenységek

A 2009-2010-es adatfelvételből kiderült, hogy naponta a legtöbb időt a fiziológiás szükségletek kielégítésével (ide sorolható az alvás; étkezés; testi higiénia; passzív pihenés, betegség miatti fekvés) és a társadalmilag kötött tevékenységekkel (mint például a kereső-termelő tevékenység; tanulás, önképzés; háztartási, ház körüli munka, ügyintézés; közlekedés) tölti a 15-74 év közötti népesség. A szabadon végzett tevékenységekre a napi időkeretből mindössze 268 perc jut, ami 18,6 %-át teszi ki az ember napi összidejének. A KSH adatbázisából az is kiolvasható, hogy a szabadon végezhető tevékenységekre fordított idő nagy része mintegy 87,4 %-a megy el televíziózásra, videózásra, internetezésre.[1]

A mai embernek az ideje a legdrágább. Sajnos nem tanuljuk meg az iskolában, hogyan gazdálkodjunk vele. Alkalmazkodunk a napi rutinjainkhoz, ám igazán tudatosan ritkán osszuk be, általában mások osszák be helyettünk (pl.: ezt erre a határidőre kell megcsinálni). Az előttünk lévő kihívásokra, feladatokra, teendőkre reagálunk, és a mindennapos megfelelési kényszer során elfelejtünk időt szakítani magunkra. És ez a hanyagság sajnos visszaköszön az életünkben, egyre rosszabbul kezeljük a stresszt, frusztráltak leszünk, feszültek, és mindez a teljesítményünkön is meglátszik.

Az idő halad előre folyamatosan, megállíthatatlanul. Meg kell tanulnunk jól gazdálkodni vele! Ez nemcsak a mi érdekünk, hanem mindannyiunké. Sajnos a mai világban a gyorsaság a teljesítmény kritériuma lett. Akkor még kelendőbb valaki, ha gyorsan tud dolgozni. Azonban a higgadtság és a tervezés is fontos azoknál a munkafolyamatoknál, amelyek nem rutinszerűek. Meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy ne csak gyorsak legyünk, de hatékonyak is! A testi-lelki-szellemi egészségünkhöz hozzájárul az is, hogy magunkra se sajnáljunk időt fordítani!

Sokszor alig sikerül kiélvezni az ízeket, egy-egy jó beszélgetést, nem tudjuk teljes egészében odatenni magunkat egy-egy feladathoz, mert már egy másikon jár a fejünk. A tudatos időfelhasználás segíthet bennünket, hogy kiegyensúlyozottabbak lehessünk. A tervezésnél érdemes figyelembe venni a minőségi időtöltést is. Fordítsunk időt a minőségi időtöltésre!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egészség a teljes testi, lelki és szociális jólét állapota, nem csupán a betegség hiánya.[2] Ennek értelmében fontos, hogy komplexen figyeljünk oda magunkra, nemcsak testileg, de lelkileg egyaránt, illetve szociális kapcsolatainkra is legyünk tekintettel. Ha megkérdezünk valakit, hogy van, engedjük meg neki, hogy elmondja – őszintén! Máskülönben felesleges megkérdezni bárkit is hogyan érzi magát, ha már előre tudjuk a választ, és másra nem is vagyunk kíváncsiak. És igazán rá sem.

Dann Milllmann az alábbiakat mondta: „Akármilyen is a testünk, akár kellemesnek találjuk, akár nem, csak ez az egy van, és életünk végéig ezzel kell élnünk. Úgy is mondhatnánk, hogy életünk addig tart, amíg a testünk. És az élet minősége a test minőségének függvénye. Életünkben s annak minden szakaszában búcsút mondunk barátainknak és szeretteinknek, elveszítjük otthonunkat, kocsinkat és pénzünket, még talán hitünket és értékrendünket is megváltoztatjuk. De testünk, amely az utolsó pillanatig hű hozzánk, garantáltan életünk végéig kitart mellettünk. Ha felfogjuk e gondolat igazságát, bizonyára nagyobb gondot kezdünk fordítani „legjobb barátunkra” is.[3]

[1] http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/idomerleg10.pdf (utolsó letöltés: 2018. 12. 08.)

[2] https://www.who.int/peh-emf/publications/riskhu/en/ (utolsó letöltés: 2018. 12. 08.)

[3] Dan Millman: Rendkívüli pillanatok: A Békés Harcos gyakorlati útmutatója, Édesvíz Kiadó, 2018