Elmesélem, mi történt a minap. Lerobbantam Hódmezővásárhelyen. KÁRMÁN IRÉN írása.

Kármán Irén - fotó:Est.hu

Kármán Irén – fotó:Est.hu

Plükk-plükk-hrrrrr..azt’ ennyi. Gyújtás semmi, autóm egy kapubeállóban adta meg magát. Becsöngettem, hogy ne haragudjanak, egyedül nem tudom odébb tolni, és fogalmam sincs, mit csináljak.
Egy kedves fiatalember – Sándor – jött ki a takaros házból, kicsit tanakodtunk, aztán arra jutott, jó lesz engem elhúzni valahová, ahol van egy műhely, ami ugyan már zárva van, de odatelefonál, hátha van valaki ott. Volt. Szólt az illetőnek hogy várjon. Nem találtuk a vonószemet vagy micsodát, a hidegben újabb tanakodás, lemondta a műhelyt, nem tudunk menni. Ne várjon! Közben a kesztyűtartóban megtaláltam a vonómicsodát, ismét becsöngettem. Kijött, újra telefonált. Várjon! Hozott vontatókötelet és elindultunk.
Közben telt az idő, egyre hidegebb lett, mi meg csak gurultunk, gurultunk a tehetetlen autóval. A műhely a város szélén volt. Nem húzom a történetet, mert a vége a lényeg. Kicserélte a szerelő az aksit, autó pöccre röff, pénz nem volt nálam annyi, Sándor fizetett, kövessem, városba be, autóm vidáman pöfögött a vadiúj aksijával, bank automatát kerestünk. Vontatást is akartam fizetni, de Sándor, a megmentőm, aki kábé másfél órát szánt rám a drága pihenőidejéből, ezt mondta: “Hódmezőlázárhelyen nem mindenki korrupt és pénzéhes, vannak jó emberek, nem kell borravaló.”
Azt hittem, leesik az állam. Márki-Zay Péter egyik kortese, segítője, kampányembere volt a mentőangyalom. Jól kibeszélgettük a választást és azt üzente: így kell csinálni, mindenki kövesse Hódmezővásárhely példáját. I love Hódmezővásárhely!