HOZZÁFÉRNI A TORTÁHOZ

Varga Rudolf 1981-ben szerzett filozófus diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Korábban a MUOSZ Újságíró Iskolán, a MAFILM Filmíró Kollégiumán tanult, közben rendezői tanulmányokat folytatott. 1989-ben védte meg filmes-filozófiai tárgyú bölcsészdoktori disszertációját az ELTE-n. 1991-ben menedzserképzésen vett részt a Portland Community College-ban (USA, Oregon állam). Irodalmi tevékenysége mellett – számtalan könyve jelent meg – 1977-től több mint száz filmet, elsősorban reklám, pr- és dokumentumfilmeket készített, melyekkel több rangos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjakat. 1986-ban alapította meg saját, önálló vállalkozását a „VRJ-VIDEO” Film- és Video Stúdiót. Mint szerteágazó érdeklődésű, világlátott alkotót, elsősorban arról faggattuk: mennyiben más a magyar public relations működési mechanizmusa, mint más országokban?
Varga_Rudolf

Varga Rudolf: – Magyarországon a public relations tevékenység mást takar, mint Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Nem csak olyan tekintetben, hogy az említett helyeken más a pr-telítettség, más fogalmat értenek az elnevezésen, hanem elsősorban az a tény, hogy az itthoni berkekben az anyagi háttér fajlagosan is csak töredéke, talán ezredrésze annak, amit más országokban az arculatformálásra fordítanak. Ez az, ami alapvetően meghatározza az egész tevékenység vertikális, horizontális kiterjedését és minőségét is. Az pedig külön fejezetet, külön elmélkedést érdemelne, hogy milyen szociálpszichológiai beágyazódásban történik mindez „Nyugaton”, és milyen konstellációban nálunk, ugyanúgy, mint a többi, egykori KGST-országban. Bár hiszem és vallom, hogy mindenkor a megrendelő igénye, elvárásainak maximális kiszolgálása az elsődleges szempont –, mégis megjegyzem, hogy amennyiben lenne egy objektív, mérhető ízlésbeli, esztétikai mérce, úgy például a hazai pr-tevékenységünk esztétikai minősége nagyságrendekkel vezetne az amerikai ízlésnormák előtt. Angliai, német-, vagy franciaország-béli útjaim során meggyőződhettem arról, hogy ez az előny természetesen nem kizárólag a mi érdemünk. A dologban az ad abszurdum, hogy az alapvető szakmai fogásokat nyugatról lestük el, bár manapság egyre inkább erősödik, teret hódít az amerikai fashion az arculatformálásban is, ami az én megítélésem szerint negatív tendencia, aminek gátat szabni puszta papolással lehetetlen, mivel mindenkor a gazdasági, politikai mozgásirány szabja meg a közízlés főcsapását.
Miként, milyen eszközökkel ért el sikereket Magyarországon a pr-szakma?
VR:
A médiákban nap mint nap hallom az enyhén szólva nagyképű szófordulatot: az „XY cég missziója; vagy üzleti filozófiája szerint…” A gond ezzel kapcsolatban messzebbre vezet. Már a nagy politikai átrendeződés, a rendszerváltozás előtt is recsegett, ropogott az egész ideológiai konstrukció, melyben kényszerűen éltünk. Ezzel párhuzamosan szinte láthatatlanul, mondhatni a kollektív tudatalattiban létezett egy másik, valóságosabb világnézet, a bőrön letesztelt, a történelem során kialakult valós, mindennapi használatra involvált filozófia, amely ha nem is rendeződött kész struktúrákba, nem manifesztálódott különféle filozófiai tanulmányokban, nem volt ideje „irányzattá” sem válnia – mindezek ellenére elméleti és gyakorlati vetületében is létező volt, oly módon, hogy segítséget nyújtott a mindennapok megéléséhez. Olyan egészséges harcmodort, a túlélés képességét, készségét, annak kifejlesztését segítette az “átkos” kafkai világában, irracionális viszonyai között, amely egyensúlyban tartotta az emberi lelket. A hatalmi betegségben nem szenvedő többség két lábbal állt a földön. A közép-kelet-európai politikai boom, ezt a patologikus, szívszélhűdéses egyensúlyt robbantotta szét és teremtette meg ennek helyére azt a filozófiai vákuumhelyzetet, amely a rendszerváltást követően ma is érvényes, és a szakemberek prognózisa alapján még éveknek, évtizedeknek kell eltelnie ahhoz, hogy egy új, a kapitalizmusként és a marxizmusként aposztrofált rendszerek romjain egy új, érvényes filozófiai alaphelyzet körvonalazódjék Közép-Kelet-Európában.
Milyen kapcsolat fedezhető fel a filozófia és a public relations között?
VR:
– Minden világnézet megélhetősége mindennapjaink próbaköve. Úgy gondolom, mindez a gondolatmenet csupán akkor érvényes, ha egy előre nem látható „történelmi baleset” zsákutcába nem viszi a „fejlődésnek” minősített mai tendenciákat. Nos, ez az a világnézeti vákuum, amelyben – tudományos szempontból – kivétel nélkül minden alapérték egzakt megnevezése, minősítése, pontosítása lehetetlen. Ezért tekinthető átgondolatlanságnak, megalapozatlan túlzásnak, nagyképűségnek, amikor egy-egy cég, intézmény a saját filozófiájáról, mint meglévő adottságról beszél, azt a tévhitet gerjesztve, mintha letisztult, kiérlelt, tudományosan leírt, rendszerbe foglalt világképpel rendelkezne. Természetesen meg kell említeni: lehetséges az is, hogy csupán a terminológia szakszerűtlen használatáról van szó. Akkor viszont fölmerül az, hogy vagy helytelenül használják egyesek a „filozófia” megnevezést, vagy horribile dictu, nem ismerik a szó valós jelentését. Úgy gondolom: az egyik nagyobb baj, mint a másik.
Milyennek látja, hogyan ítéli meg Ön a magyarországi rendszerváltás időszakát?
VR
: – A fogyasztói társadalomba hosszú sóvárgás után, minden átmenet nélkül csöppentünk bele. Ez pillanatokon belül megteremtette a maga torz fogyasztói szemléletmódját. Ha megengedhető, én úgy aposztrofálnám ezt: a mai Magyarország a fogyasztói társadalom karikatúrája. A torzult szemlélet egyik legpregnánsabb példája az autósok világa. A Trabantok, Moszkvicsok, Skodák országa után hazánk néhány hónapon, éven belül a roncsautók országává vált. Nemcsak az utakon közlekedve, hanem a falvak, városok határában is tapasztalható: az egyik legprosperálóbb üzletág a használtautó kereskedés lett. Ki merte végiggondolni azt, hogy mennyit ártott az országnak az a rengeteg ócska tretyega, amit úgy vásároltak meg honfitársaink, mint a cukrot, hogy aztán pár hónapos használat után a már végleg lerobbant autókkal rondítsák egyébként is borzalmas állapotban lévő környezetünket. Csak Budapest utcáiról évente több mint tízezer, elhagyott autóroncsot szállítanak el a köztisztaságiak. Ennek analógiájára még folytathatnánk a sort. Tudom mindez betudható a vadkapitalizmus vadhajtásaként, egyfajta pubertás jelenségként is, de mindezért óriási árat kell fizetnünk. És ezek még csak a felszíni jelenségek, amelyről sokan tudnak, de arról már csak kevesek szereznek információt, hogy valójában mi zajlik a mélyben.
– A kutatók és a szakírók lennének felelősek mindezért?
VR
: – A rendszerváltozás utáni Magyarország sokat köszönhet a társadalomkutatóknak, azonban hogy a történettudomány, a szociológia, politológia, a szárnyaszegett filozófia mennyire reális vagy irreális képet rajzol a körülöttünk lévő nagyon bonyolult folyamatokról, azok a köznapi megfigyelő számára átláthatatlannak és érthetetlennek tetszenek. A közvélemény-kutatás – mint új diszciplina – meglehetősen sok kérdőjelet hagy maga után. Nem szabad elfelejteni, hogy a közvélemény-kutatás elsősorban politikai „megrendelésre” jött létre. Ezt úgy értem, hogy a piaci viszonyok kutatása a gazdasági, szokásbeli trendek vizsgálata lazább értelemben szintén politikai természetű kérdés. Megkockáztatom tehát: a közvélemény-kutatás a politika territóriuma. Egyszerre orientáló és visszajelző csatorna, melynek imázsteremtő hatékonysága óriási lehet, amennyiben mértéktartóan kezelik azt. Ennek lélektani gyújtópontja talán ott keresendő, hogy az átlagember mindenkor az erősebb többséghez szeretne tartozni gondolkodásában, megjelenésében, szokásrendjében –, gondolva, hogy a többséghez tartozás, a többségi háttér számára biztonságot nyújt. Sajnos nem mindenki képes túllátni a horizonton, felmérni azt, hogy az ember az élet nagy kérdéseivel szemben védtelen, tanácstalan. Ezen a tényen az egyperces bölcsességek, a jó szlogenek nem segítenek. A döntéshozók, a politika felelőssége, hogy a kudarcot beismerve levonják a következtetéseket, és amennyiben tévedéseik sorozatosak, önként átadják a hatalmat – nem keresve egérutat, ahogyan az a napi politikai csiki-csuki játékokban látható. Időszerű lenne végre tudomásul venni, hogy az élet nem áru.
Folytatódik a pártok versenyfutása a következő parlamenti választás dobogós helyeiért. Ki számíthat sikerre, és milyen felkészültséget igényel ez a küzdelem a jövőben felbukkanó új politikusoktól?
VR
: – Véleményem szerint éppen az a politikai erő számíthat győzelemre a közeljövőben, amely mindezt tudomásul véve, valós elemzéssel, önmagáról hű képet nyújtva áll a nyilvánosság elé. Ma Magyarországon még mindig kevéssé ismert a „public affairs”, a politikai pr, ami szintén visszavezethető az említett világnézeti vákuumra. A következő választási kampány legfontosabb eleme a politikai helyzet pontos meghatározása lesz. Ha erről nem vesznek tudomást a pártok, fölöslegesen kidobált pénz lesz minden politikai reklám. Nyugati elemzésekből tudjuk: több európai országban, a tradicionális demokráciában elvesztek a különbségek a pártok között. A választók könnyen a politikai mező szélére sodródhatnak. Ezért sem ajánlatos a polgárokat akaratnélküli, manipulálható tömegnek tekinteni. Tény, hogy az utóbi választások során rendkívül nagyszámú volt a „nem választók” tábora. Ez a jelzés figyelmeztetés a politikusok számára, hogy a jövőben csak jól kiérlelt, társadalmi konszenzuson alapuló programmal lépjenek a választók elé. A demokrácia alapvető kritériuma, hogy a polgárok a politikai kulisszák mögé is be akarnak pillantani. Abban az esetben viszont, ha ott örök rivalizálást, állandó párton belüli érdekellentéteket, káoszt látnak, elbizonytalanodnak, sőt akár korábban körvonalazott véleményüket is megváltoztatják. Ez hát az egész országra kiható veszélye, politikai kockázata a világnézeti elbizonytalanodásnak. Mindezt annak tudatában mondom, hogy belátom: az emberek gondolkodásmódját alapvetően megrázta a rendszerváltozás. Nem akarok próféta szerepkörben tetszelegni, de azt gondolom: a következő választásokon az a párt győz, amelyik számol az „én véleményemmel” is, engem is személyesen meggyőz arról, elhiteti velem, hogy az „én üzenetem, az én véleményem, életérdekem” is beleolvad a nagy egészbe.
Milyen az ideális kapcsolat a médiát irányítók és a pr-szakemberek között?
Varga Rudolf: – Mára Magyarországon is kialakult a public relations ipar. A hatalmas tengerentúli és nyugat-európai mamutcégek befolyása a médiákban nap mint nap tapasztalható. Én magam, mint negyven éve a sajtóban, rádióban, televízióban, a filmgyártásban működő „kis csavar” úgy látom: a tortához való hozzáférés a kis cégek számára egyre nehezebbé válik. A multinacionális nagyvállalatokon kívül ma már minden, magára adó, „piacképes” vállalat a reklámot, imázst, arculatot nagyüzemi módon, futószalagon termelő „pr-üzemeknek” adja a megbízásokat, melynek következménye az egyre inkább elterjedő arctalanság, egysíkúság, a sablonok, közhelyek, a „jól bevált patronok” puffogtatása. Meg merem kockáztatni: kreativitásban, invencióban, új, friss látásmódban a kis cégek bátran felvehetnék a versenyt „vízfejű társaikkal”, csak a bátorság, a késztetés hiányzik annak felismerésére, hogy a nagy pr-mogulok lehetőséget adjanak az egész tevékenységet megújítani képes, eddig háttérbe szorított, ma még ismeretlen műhelyeknek.

Author: Varga Mihály

Stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PR Herald – az első magyar public relations szakfolyóirat – alapító-főszerkesztője. 1983-ban kezdi pályafutását a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint szerkesztő-rendező, majd ’85-től filmgyártásvezetőként dolgozik Budapesten. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia Kutatófilm-stúdiójánál produkciós menedzser. A rendszerváltás idején (illegális körülmények között) külpolitikai tudósításokat szervez, külföldi televíziós társaságoknak szállít dokumentumfilmeket és híranyagokat, a „Keleti Tömb” utolsó szocialista országainak végnapjairól. Több száz publicisztika, rádió- és lapinterjú szerzője és szerkesztője. Olyan szervezetek és vállalatok pr-tevékenységét segítette/segíti, mint az ORTT, a Magyar Államkincstár, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Magyar Villamos Művek Rt., a Levegő Munkacsoport, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségi Közalapítványa és a Workania. A pályájuk elején álló tehetséges emberek megszállott támogatója. Kapcsolat: varga.mihaly@prherald.hu

Vélemény, hozzászólás?