HORVÁT LILI − FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE

De hülyék a nők. Ezt Dr. Fried (Lukáts Andor) mondja még a film elején Vizy Mártának (Stork Natasa). Igaza van, Horvát Lili filmjében egy elmebaj, feltehetően az igen ritka De Clérambault szindróma keretez egy szerelmi történetet. Mintha tényleg az lenne, hogy a szerelemben a kezdeti lökés a legfontosabb. Nem az számít, milyen hatással lesz az életünkre, hanem hogy meglegyen a kezdeti szikra. Nem egy sokszorosan összetett történetről vagy érzelemről van szó, a film epikus tartalma egyetlen bővített mondatban elmesélhető.

Vizy Márta neurológus hazaköltözik Amerikából Drexler János (Bodó Viktor) egyetemi docens miatt, akit tulajdonképpen nem ismer, de a végén mégis összejön vele. Az elmebaj megjelenési formája egy fáziskéséses szerelem, pont olyan, mint Puskin Anyeginje. A nőknek tulajdonított őrültség és elmebaj egy régi kulturális konstrukció, ebben a filmben Vizy Márta testesíti meg, lehetne akár Rochesterné is a Charlotte Brontë regényből, aki éjszakánként őrülten bolyong a padláson, csak Vizy Márta nem padláson bolyong, hanem Budapest utcáin. A hihetőségi faktort nem kell számonkérnünk a forgatókönyvön (valaki egy ismeretlen férfi miatt felszámolja az addigi életét), mert a realitás és a valóság maga is (nagyrészt) konstrukció. Itt van megint egy magyar film, ami extremitásra épít fel mindent, az ilyen még nem volt szédítő hatására. Láttunk már ilyet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is ilyen volt. Horvát Lilinek talán megtetszett úgy filmet készíteni, mintha egy régóta együtt dolgozó amatőr társulat kapott volna egy soha vissza nem térő lehetőséget.

Még szerencse, hogy nem romantikus szerelemről van szó, pedig Vizy doktornő ezt szeretné hinni, de Horvát Lili okosabb nála. Vizy Márta és Drexler János ugyanis formailag egyenrangú felek, azonos társadalmi réteghez tartoznak (felső középosztály), azonos a foglalkozásuk is, mind a ketten neurológusok. A vágy titokzatos tárgyáról, Drexler Jánosról sokkal többet tudunk meg. Gyerekkorában Schubert dalokat énekelt, most tanít és írogat, néha elutazik egy-egy tengerentúli konferenciára, szóval, egy teljesen normális, középkorú fickó. Vizy doktornő ezzel szemben problémásnak tűnik, újra szárba szökkenni látszó szerelmi tébolyát kezelteti egy erősen elhízott pszichiáterrel, neki meséli el a történet közvetlen előzményét. Társadalmilag releváns, teleologikus eredője is van Vizy Márta viselkedésnek, egy negyven éves nő biológiai órája elkezdett ketyegni. Hiába van baj a fejével, a játékszabályokat ismeri, a szerelmi téboly ellenére egyenrangú fél. Vágyat kelteni ott, ahol még nincs, ez valódi művészet, és Vizy Márta tudja ezt.

Nappal egy idegsebészeti ambulancián dolgozik, szabadidejében azonban kvázi FBI ügynökként folyamatosan detektál. Követi, megfigyelés alá veszi, feltérképezi Drexler János életét, és itt-ott a kanyarban még találkoznak is. A film hetedik percében bekövetkező kulcsjelenetnek (Drexler János úgy csinál, mintha nem ismerné a nőt) ütősnek kellett volna lennie, de Bodó Viktor és Stork Natasa miatt nem lett az. A befogadó felőli tét azonban az volt, el tudjuk-e hinni, ez az apatestű, középkorú férfi a vágy tárgya lehet. Igen a válasz, elhisszük, ennek a férfinek aurája van. Távolságtartó, mégis kedves, emberi hangon beszélő férfi, csak a legelején kicsit ráijesztettek. A nagy gyomorszájon rúgás, és kiugrási kísérlet után Vizy doktornő egész szépen tatja magát, lakást bérel, dolgozni kezd, nem mutat feltűnő érdeklődést (a lárvaarc szerelmi konstrukciója teszi a dolgát, mely a szenvedélyt hivatott elrejteni), szabályosan játszik, kisebb megbicsaklásokkal. A szerelmi hajszának szabálya, a szerelmi történetnek pedig értelmezési kódja van, melyek minden szerelmi történetre ugyanúgy érvényesek. Vizy Márta ugyanazt teszi, mint Goethe Werther-je, amikor hintóból figyeli Charlotte-ot, amint kenyeret szel a kisebb testvéreinek bálba indulás előtt. Nézi, figyeli, szemmel tartja a másikat, miközben megszületik benne újra és újra a vágy. Minden szerelmi történetnek megvan a maga referenciális kódja. Ott van például az önbüntetés, amikor a szerelmes bűnösnek érzi magát, és aszketikus felbuzdulása van. Vizy Márta is egy lepusztult, bútorozatlan lakásból indul reggelente dolgozni, amit Peer Krisztiántól bérelt. Persze tudjuk, miért. Vagy a várakozás. Szerelmes vagyok? – Igen, hiszen várok, ahogy Roland Barthes írja a Beszédtöredékek a szerelemről című könyvében. A két ember közötti rezonancia kibontakozása, az akusztikus térrel való játék, a zene erotikus hatása, megint csak referenciakódként van jelen a filmben.

A gyilkos rend, amely előre meghatározza a szerelmi pályát, nem billen ki sosem a helyéről, a szerelmi hajsza három állomása mindig ugyanaz. Rabul ejtés, a találkozások sorozata, majd a folytatás. Horvát Lili filmje csak az első kettővel foglalkozik, a folytatást a nézőre hagyja, és a befogadó elgondolja, milyen lesz a folytatás, mert Vizy Márta nem mondja el Drexler Jánosnak, hogy nem is rajong a zenéért. De ember legyen a talpán, aki egyénileg le tudja bontani ezt a vágystruktúrát, és meg merné mondani, ne tuszkolja be az ablakon azt a bazi nagy hangfalat.

A felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre hozza a művészfilmek ismert attribútumait, provokatív módon lassú, a főszereplők nem köszönnek egymásnak, ha találkoznak, nem használják a szociális nyelvet, Stork Natasa, de a többiek hangja is egyenesen leveti magáról a színészi beszéd hagyományát. Nem úgy Zsurzs Kati (fülbeteg) Nagy Zsolt (Kriván Barna) és Lukáts Andor (Dr. Fried), róluk senki sem gondolja, hogy utcáról behívott amatőr szereplők. Stork Natasának, és az Enyedi Ildikó filmben főszerepelt Borbély Alexandrának az a szerencséje, hogy az angol nyelven beszélő filmes szakemberek nem hallják ki a bántó anomáliákat, a rettenetes civil hangot, olyannyira nem, hogy Stork Natasát minap a 10 legígéretesebb európai színésznő közé választották.

A filmben hanyatló vagy elhízott férfitestek látványának vagyunk kitéve, mert Drexler Jánosnak vagy a pszichiáternek (Tóth Péter) nem kell kielégítenie a female gaze-t (női tekintet), míg Vizy Mártáról nehezen képzelhető el, hogy ne feleltetnék meg a male gaze-nek (férfi tekintet). Az nem lehetne, hogy egyszer egy magyar női filmrendező reflektáljon erre? A referenciakódokat megalapozó ismétléseket nem lehetne néha megszakítani azzal, hogy a női néző tekintete is képviselve legyen mondjuk szexjelenetekben, és ne csak női melleket és combokat lássunk, hanem férfi nemi szerveket is? Stork Natasa mellét láthatom, Bodó Viktor nemi szervét nem. Persze nem lehet mindenki egy Thomas Vinterberg. Minden művészet a megismerés egyik formája. Megtudtunk-e valami újat, többet a világról, miután megnéztük Horvát Lili filmjét?

A film Bechdel-tesztje negatív, azaz nincs benne legalább két nevesített nő, akik egymással valamilyen releváns témáról beszélnek férfiak és a szerelem helyett.

***

Engedélyezett másodközlés. Eredeti forrás: Litera−Túra Művészeti Magazin

Author: Nagy Mari Anna

Elbeszélései, könyv-recenziói és filmkritikái 2017 óta jelennek meg rendszeresen.

Vélemény, hozzászólás?