Az óra előtti szünetben nyújtom át a levelét, amit aznap hozott a postás. Közösen bontogatjuk, az osztálytársai körülvesznek minket. Olvasom, mit írt Éva néni, sok kedves soraiban arról is, hogy szereti a baglyokat.
Bokréta

 Lapfordultakor ölembe hull két baglyos lehúzós, matrica, mely körbe jár, körbe az osztályba, mert olyan szépek, hadd lássa mindenki. A becsengetést sem halljuk meg, úgy beszélgetünk a baglyokról, a kedvenc állatainkról, s gyűlünk egybe mindahányan, majd az órámra pillantva látom, hogy elkezdődhet a magyaróra immán. Nőnapra képeslapot készítünk, mindenki annyit, amennyit akar; annak, akinek szeretné. Így kerülnek ki édesanyáknak, nagymamáknak és keresztanyáknak ajándékok a szorgos kezecskék alól. Közben énekelünk, mesét mondunk.
Halkan érkezik elém.
Éva niniek csiálhatok? Elküdi?
Csináld bátran, elküldöm!
Hamarosan jön is kezében a képeslappal, csodás munka, gyöngybetűk… S a hátán egy bagoly.
Abból a két marticából az egyik.
De neked küldte, Drága, nem sajnálod ráragasztani? És épp a szebbiket, melyik neked erőst tetszik. Miért nem rajzoltál inkább egy baglyot? – kérdem tagadhatatlanul gyerekesen.
Épp egy picit mozdít a lapon, s ott bújik meg a saját kezűleg rajzolt bagoly, szembe a ragasztottal.
Úgy szereti, nagy lesz az öröme! – érkezik a tagadhatatlanul felnőttes válasza.

  1. március 5., Frumósza