Megrázó hírek voltak a médiában múlt év decemberében a másfél hónapos csecsemő Daniella bántalmazásáról. A csecsemőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba Üllőről. Daniella testén súlyos zúzódások és két harapásnyom is látszott. A nyomozás jelenlegi állása szerint, nagy valószínűségű a csecsemő szülei közül került ki a bántalmazó. Ebben az esetben Dr. Farid Ajang vizsgálta ki Daniella harapásnyom sérüléseit a Semmelweis Egyetem külső munkatársaként. Ebben a nyomozásban nagy segítség volt a fogorvos-szakértői munka. A csecsemő testén található harapásnyomok vizsgálatával Dr. Farid megállapította, hogy melyik szülő lépett fel agresszívan és harapta meg a csecsemőt.

A jelen esetben a bántalmazott csecsemőn található harapásnyom olyan erős volt, hogy a gyógyulás folyamatában is egyértelműen megállapítható volt a fogak helye, és az elemzés kimutatta hogy ki harapott.
Erőszakos bűncselekményeknél előfordulhat, hogy a tettes vagy az áldozat testén harapásnyomok keletkeznek. Ezek a harapásnyomok bevizsgálhatóak, ha időben készül róluk felvétel, és segítik a nyomozást; sokszor végső bizonyítékot szolgáltatnak az elkövetőről.

Az intézet főbejárata

Minden egyes ember fogazata más. A fog által hagyott nyom az ujjlenyomathoz és a DNS-hez hasonlóan egyedi, ami azt jelenti hogy a harapásnyom fontos bizonyítéknak számít.
Magyarországon először 1904-ben foglalkoztak ezzel a témával a Semmelweis Egyetemen. Sótonyi Péter professzor tankönyvében részletesen ki van dolgozva a téma és Dr. Felszeghy Endre igazságügyi orvosszakértő és Dr. Végh András igazságügyi fogorvosszakértő már foglalkoztak a harapási nyom azonosítással korábbi bűncselekményekben. Dr. Farid Ajang a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostan Intézet külső óraadójaként Dr. Felszeghy Endre mentorsága alatt kapott további ismereteket az Igazságügyi fogorvosszakértői pályán.
Ez annak köszönhetően történt hogy Dr. Farid az Egyesült Államokban tanulta a harapásnyomok elemzését Washingtonban az Amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézetében, majd San Antonióban a Texasi Egyetem Igazságügyi Fogorvostani Tanszékén részesült továbbképzésében. A harapásnyomok elemzése speciális eljárás. A fogorvos szakértő elkészíti a fognyomról a harapás rajzolatát, amit utána ráhelyeznek a sebről készült méretarányos fényképre.
Az analízis során egyértelműen megállapítható a fogsor és a harapott testfelület egyezése vagy különbözése. A harapásnyomok változatos súlyosságú sebek lehetnek a harapás erősségétől függően.
A testen csak a nagy erővel történő, kínzó fájdalmú harapások hagynak maradandó nyomot, ezért számít ez súlyos bűncselekménynek.
Az igazságügyi orvostan szakértők a harapásnyomok elemzésén kívül tömegszerencsétlenségek (pl: földrengések, légi katasztrófák, tömegbaleset, szökőár stb.) áldozatainak azonosításában is segítséget nyújtanak. Az áldozatok maradványait vizsgálják és fogászati azonosításra alkalmas fogorvosi jegyzőkönyveket állítanak ki.
A tömegkatasztrófák áldozatainak azonosítása nem egy megszokott rutinfeladat, különösen fontos a csapatmunka és szakértelem. Ilyen nagy jellegű tömegkatasztrófára Magyarországon szerencsére nem volt még példa.
Az esetleges szerencsétlenségekre felkészülve 2008-ban létre jött a Magyar Tömegszerencsétlenség-azonosító Csoport a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézetében Dr. Keller Éva egyetemi tanár vezetésével.