„Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam! Eminentissimum ac reverendissimum dominum, dominum Jorge Mario, Sanctæ Romanæ Ecclesiæ cardinalem Bergoglio, qui sibi nomen imposuit Francis. Nagy örömhírt mondok nektek: van pápánk! Őeminenciája és őméltósága Jorge Mario úr, a Szent Római Egyház Bergoglio kardinálisa, aki magának a Ferenc nevet választotta.”

Felszállt a fehér füst: a pápaválasztó konklávé 266.-ként argentin vezetőnek szavazott bizalmat – mint mondta, a bíborosok „a világ végén”, azaz az Újvilágban leltek rá, melyre eddig nem volt példa. Ez már önmagában is jelzi a római katolikus egyház megújulásának lehetőségét: Karol Wojtyła (II. János Pál) lengyel és Joseph Ratzinger (XVI. Benedek) német pápák előtt az olaszok uralták az egyházat, és bár Wojtyła megválasztásával úgy tűnt, új szelek fújnak, az európai egyeduralmat csak mostanra sikerült megtörni.

Jorge Mario Bergoglio, választott nevén Ferenc személye meglepetés (egy fogadóiroda 20x-os pénzt fizet, mellyel a 11. legesélyesebb, a kihirdetést megelőző találgatások elsősorban az olasz Angelo Scola-t, vagy a kanadai Marc Ouellet-et várták „befutónak”). Mivel ezúttal egyik bíborost sem tekintették egyértelmű jelöltnek – mint XVI. Benedek esetében –, elhúzódó konklávét jósoltak, ám a viszonylagos gyorsaság azt is jelzi, hogy valószínűleg nem kompromisszumos, „csak legyen már valaki” megoldás született, hanem bizalmi alapon döntöttek (illetőleg az ő nézetük szerint a Szentlélek döntött így). A választásra jogosultak is érezték: változás kell, hogy beköszöntsön az Egyház életébe, amelynek véghezvitelének Bergoglio találtatott alkalmasnak.

Ferenc, mint új név vélhetőleg új szemléletet is takar. Igazolja ezt a névadó, Assisi Szent Ferenc (1182-1226) élete is, aki a szegényeket segítette, sőt, maga is szegénységi fogadalmat tett. Nem véletlen a választás: a latin-amerikai térség „harmadik világbeli”-nek számít, ahol nagyon sokan csak vegetálnak, nyomorognak, míg – hozzájuk képest még itthon is! – Európában fényűző és sokkalta pazarlóbb életmódot folytatnak az itteni emberek. Bergoglio pápasága alatt vélhetően Európa vigyázó tekintete is hangsúlyozottabban rájuk vetül, és a Vatikánra jellemző bezárkózottság is enyhülni fog (bár Wojtyła már éppen azért volt oly’ népszerű, mert nagyon sokat utazott).

Várhatóan sok olyan intézkedést látunk majd az új pápától, amelynek ő lesz az első kezdeményezője és végrehajtója – mint ahogyan már most is ő az első újvilági, és az első, jezsuita szerzetesből lett egyházi vezető. Az egyébként Indiában született Bergoglio már Argentínában filozófiát, pszichológiát, és – természetesen – teológiát tanult, Buenos Aires érsekeként pedig neki tulajdonítják az egyébként igen konzervatívként számon tartott ottani katolikus egyház reformját.

Bár 76 évesként az eddig megválasztott pápák között nem számít fiatalnak, bízhatunk benne, hogy hátralévő életében az egyház tőle várt megújulását véghez tudja vinni. Ennek, és az ezzel járó nagy felelősség tudatában ő maga is kérte első Urbi et Orbi áldásának kezdetén:

„(…) mielőtt megáldak titeket, kérjétek Istent, hogy áldjon meg engem”.

Bár Assisi Szent Ferenc következő szavait eredetileg a madarakhoz intézte, az ő szellemiségében uralkodni készülő Ferenc pápa egyszer talán hozzánk is intézi majd e szavakat:

„(…) Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”

(MR-Kossuth, M1, [origo], Wikipedia, sportsgrid.com)