Fellini bölcsője Rimini, dadája Róma. Az első könnyek az észak- olasz tengerparti városban szöktek szemébe, ám az Örök Gyerek a főváros oltalma alatt érezte igazán biztonságban magát. Hosszú pályafutása alatt ritkán látogatott haza, azok az utcák már nem azok, amik emlékezetében élnek. Emlékek és képzelet, összemosódó képek.

Korán megismerkedett a szórakoztató iparral. 6 éves volt mikor először járt cirkuszban és csupán 2(!) az első moziélmény alkalmával. Lenyűgözték a bohócok, inkább félelmet táplált irányukba, mint szeretetet, de az élmény egész életére meghatározóvá vált. Állítása szerint egyszer elszökött egy maskarás vándortársasággal, kik szívélyesen fogadták, majd bevonták egy-egy előadás utáni műveletbe. A kaland egy délután erejéig tartott.

Első filmszínházi élményeiből a füst, az olcsó parfüm szag és a vásznon illegő hatalmas nőalakok vésődtek belé, valamint az utcán látható legújabb előadások hirdetési plakátjain szereplő sztárok képei. Túlnyomórészt amerikai produkciókkal találkozott, a vásznon látott karakterek közül különösen az újságírók bűvölték el, vagány, nyüzsgő életmódjukkal, hatalmas autóikkal, és szürke esőkabátjukkal. Ezt az életvitelt képzelte el magának is.

Apja utazóügynök, keveset tartózkodott otthon, anyja háztartásbeli, mélyen hívő katolikus, ám úgy érezte, soha nem figyel rá igazán. Öccse Riccardo, és nővére Maddalena, aki szinte másik generációba tartozott, keveset is szól felőle.

Rajongott a képregényekért, gyűjtötte őket, maga is készített, emellett kedves foglalatossága bábok készítése saját kis bábszínházához, ahol előadásokat tartott szomszéd gyerekeknek. Fontos eleme volt előadásai szereplőinek arca, sokszor órákat töltött el a megfelelő arcberendezés megalkotásával. Már alkotó korában ismertté is vált neves arcképalbuma, ahova a legkülönbözőbb karaktereket gyűjtögette. Gondolatait gyakran rajz formájában keltette életre. Nemcsak a bábokat jelenítette meg papíron, hanem a látott filmek szereplőit, bohócokat, de „már gyermekkoromban sem magát a személyt rajzoltam le, hanem a képzeletemben megjelenő képét”[1] – mondja a Maestro. Ily módon keletkeztek hatalmas női idomok, eltorzult alakok. Később remekműveihez is megrajzolta előre szereplőit.

Filmjei miatt gyakran vádolták nőgyűlölettel, azok érdekes ábrázolása miatt. A szexualitás egész élete során fontos tényezője életének, a forgatás előtti pillanatokat, előkészületeket is szexuális vágynak aposztrofálta. Fiatalkorában kötelező hitoktatás zajlott az iskolákban – a fasiszta kormány állította vissza politikai érdekek miatt – így a nemi életről papok világosították fel, akik elutasították az önálló örömszerzést. Barátaival szabadidejükben gyakran lejártak a tengerpartra napozó német turistanők után leskelődni.

A dajka

Már 11 éves korában vicclaphoz küldött egy nyaláb általa készített karikatúrát és képregényt, amiért – amikor már rég elfelejtette – 17 évesen kapta meg első honoráriumát. Igényt tartottak munkájára, nemkülönben Riminiben nem látta jövőjét, így Firenzébe utazott, ahol négy hónapig dolgozott a 420[2]-nál.

Szíve azonban Rómába húzta, megígérve anyjának – aki doktornak, vagy papnak szánta – beiratkozik jogot hallgatni. Itteni évei eleinte szűkösek voltak. Az ifjú 1938-tól van Rómában, ebben az évben állami rendeletben szabályozzák a filmek forgalmazását, így kedvezőbb feltételek adódnak az olasz filmművészet számára. Ebből látszik, a kormány időközben felismeri a filmben rejlő lehetőségeket, így megjelentek olyan alkotások, amelyek a háborút, a katonaéletmódot dicsőítik. A hadkötelezettség alól mindenáron kibúvót kereső Fellini utoljára német ellenőrökkel találja szembe magát a hadképességi orvosi vizsgálatokon, amit bombatámadás miatt megúszott.

Kezdetben egy festővel szövetkezve nyilvános helyeken színes karikatúrák, portrék készítéséből élt, később kirakat dekorációkat rajzolt. Ez után került a Marc’ Aurelio vicclaphoz, ami mellett dolgozott a rádiónál is, és filmgyári megbízásból stúdióknak írt tréfás jeleneteket. Így ismerkedett össze – egy rádiós munka révén – Giulietta Masinával, akivel néhány hónap után összeházasodott és később több filmjében is főszerepet kapott[3], valamint így került kapcsolatba a filmmel. Bejárt a Cinecittába[4] riportokat készíteni alkotókkal, színészekkel.

Kitört a második világháború, a német katonák keresték az olyan olasz fiatalokat, akiknek háborúba kellet volna vonulniuk, így a Maestronak bujkálnia kellett. Egy alkalommal, mikor mégis kimerészkedett, váratlan megoldással vágta ki magát a helyzetből, ahol megismerkedett a halandósággal és az igazi félelemmel. „Hirtelen úgy éreztem rövidebb az élet, sőt tragikus véget is érhet”.[5]

Szerelem

Az amerikai hadsereg 1944-ben megszállta Rómát. Felborult rend jellemezte továbbra is az országot, virágzott a feketekereskedelem. Fellini kis üzletet nyitott néhány barátjával, a Vidám Arcok Boltját közvetlen az amerikai katonai rendőrség épületével szemben, ahol karikatúrákat készített az ott állomásozó katonákról különböző sablonokra. A katonák örültek, a karikaturista zsebe dagadt, ami az állomások felszámolásával elhalt. Ebben az üzletben kereste fel Roberto Rossellini, a kor jelentős rendezője, hogy írjon neki forgatókönyvet, amiből megszületett a Róma nyílt város[6] című film. A korszak uralkodó stílusirányzata a neorealizmus, másra nemigen nyílt lehetőség.

Innentől a szakmai kapcsolat állandósul, Rossellini számít Fellinire, elkészül a Paisá[7], ami mély hatást gyakorol rá, a forgatások során bejárja a vidéki Olaszországot, és szembesül az állapotokkal. Szintén Rossellini oldalán kóstolhatott bele a gyakorlatban is a rendezés fortélyaiba, ahol segédrendezőként tevékenykedett. „Valamit megtanultam Rossellinitől: egyszerű földi halandó is lehet filmrendező.” Megismerte a szakma, látva tehetségét, munkát kapott, így került Lattuada mellé, akivel együttműködve a Varieté fényei társrendezője lett, majd következett az első önálló film: A fehér sejk.

Innentől nincs visszaút.  Fellini rátalált élete értelmére. Akkor került igazán elemébe, ha forgatott. Gyakran bejárt a Cinecittába hétvégenként körbejárni a kihalt díszleteket. Személyiségéhez hozzátartoznak a jó ételek, vonzódás a misztikus dolgokhoz, a képzeletvilága és a jóindulatú hazugságai. Több filmjében valamilyen formában megjelenik az emberfeletti. E területet érintve meg kell említenem G. Mastornát, aki ugyan kitalált személy, akinek történetét haláláig vászonra akarta ültetni a Mestert, ám halála előtti nyilatkozatában elárulta: egész filmművészete Mastorna utazásából táplálkozik, aminek díszletei már forgatásra készen álltak, mikor Fellini visszamondta.

Gyerekkori élményei alapján határozottan újságíró akart lenni, ám a filmezés elcsábította és örömmel töltötte el. A hajdanán filmekben látott nagyra tartot világot immáron közvetlen figyelhette meg. Az 50-60-as évek Rómája teljesen felbolydul, ismét kialakul a sztárkultusz, megerősödik a bulvársajtó, a szenzációhajhászás a jellemző – lásd Az édes élet. Megpróbálják kiteregetni Fellini magánéletét is, pénztárcájában turkálnak. (A legborzasztóbb eset halálakor történik, egy paparazzi bejut kórházi szobájába és fotót készít holttestéről, ami általános közfelháborodást okoz.)

A Fényszórót rendkívül zavarja a sajtó magatartása, több filmjében is kifejti véleményét a témában. Sorban: A fehér sejk, Az édes Élet, 8 és ½, Zenekari próba, Ginger és Fred, És a hajó megy, Interjú. A következő fejezetben áttekintjük, miként látja Doktor úr a sajtó és az elektronikus sajtó létét, működését a világban, világában.