Ken Cadigan és Frank David Cardelle – ezek az emberek hoztak össze Havával, az ő csoportjaikon találkoztunk. Felejthetetlen volt a Cadigan-féle tűzjárás. Frank csoportjain mindketten új emberré lettünk. A nyolcvanas-kilencvenes évek spirituális útkeresésének voltunk közös részvevői. Jónai Éva Havával beszélget Szolláth Mihály.

Gregority Antal felvétele

Gregority Antal felvétele

Jónai Éva Hava rálelt saját egyedi küldetésére, az Erőszakmentes, Együttműködő Kommunikáció hazai terjesztése. Nemrégen megjelent d’Ansembourg könyve „Elég a kedvességből – legyél igaz” címmel Bárdos Zsuzsa fordításában – s ennek kapcsán éreztem aktuálisnak, hogy Havát kérdezzem egyrészt arról, hogyan került egyre beljebb és beljebb ebbe a küldetésbe és mi is igazán az, amit csinál. Leültünk egy csendes kávéházban és egy remek kávé és süti mellett beszélgetünk.

– Hava, bennem olyan mély és szívmelengető emlékként él az, ahogy Ken Cadigannak fordítottál, olyan remekül beszéltél egyrészt angolul, másrészt olyan mély érzékenységről, empátiáról tettél tanúbizonyságot a csoportokon, amikor interpretáltad a nem könnyű helyzetekben egyrészt a vezető, másrészt a részvevők szavait… Bennem ez szinte jobban megmaradt azokról a csoportokról, mint maga a voltaképpeni téma. Egészen különleges volt a beleérző képességed, amivel éltél, túl a remek szinkrontolmácsi képességeiden. Én tanárként sokat tanultam tőled, azóta sem igen találkoztam senkivel, aki úgy tudna kommunikálni, mint Te.
– Köszönöm, hogy ezt mondod, örülök neki, hiszen valamiként igazolja, hogy az a választás, ami engem a kommunikáció felé vezetett, nem volt véletlen, és mások számára is megnyilvánuló alapokból indult. Meghat és csodálkozom, hogy így emlékezel rám ennyi év távlatából is.

– Mi van ennek az igazán mély és őszinte empátiás képességnek a mélyén, honnan indul ez benned?
– Mindig is mélyen megérintődöm olyan közösségekben, ahol átléphetünk a félelmeinken, az elzárkózásunkon. Ahol ki lehet mondani, ami legbelül van, a fájdalmat, áppúgy mint a szenvedélyt és a lelkesedést. A tűzjáráson is olyanok jöttek össze, akik előtte el nem tudták képzelni, hogy megtehetik azt, amit később meg is tettek: meghaladták a félelmet. Ezért szerettem tolmács lenni Ken, Frank és Brigitte Wingelmayer mellett: nem csak a szavakat tolmácsolni, hanem a szavak mögött rejlő lényeget. Évekig nem éreztem, hogy egymagam is tudnék olyasminek a csatornája lenni, ami igazán lelkesít. Ugyanakkor megtapasztaltam, hogy van valami, amit én tudok közvetíteni… Folyamatosan tanulok, a kommunikáció mindenféle formáját. Tanulom elengedni a gátlásokat és régi mintákat. Ahogy Hamvas Béla mondja, nem is annyira tanulnunk kell, hanem inkább felejtenünk: felejtenünk a rossz beidegződéseket, túljutni az ösztönökön. Én a kapcsolat-teremtésben napról napra meglelem a magam aha-élményét, s ezt adom át másoknak is.

– Mikor lett önálló a fiatal lány, a fiatal nő, aki voltál akkor?
– Gyerekkorom sok nyomasztó élményt hagyott bennem. Aztán váratlanul családommal együtt Sri Lankába (akkor még Ceylon) kerültem, és 10 hónapig éltem ott. Onnan az angol nyelv szeretete, ott alapoztam meg a tudásomat. Autodidakta módon tanultam meg angolul, mint Arany; Shakespeare LXIV. szonettjét fordítottam először magyarra. Majd hazafelé utaztamban megálltunk Izraelben két hétre, ott kaptam meg azt, amit a spirituális szövegek „lélekmozdulatnak” neveznek. Ahogy visszagondolok, ott kaptam valamiként küldetést arra, hogy Magyarországon van dolgom.

– Angoltanárként kezdted…
– Igen, és igen hamar a szakma sűrűjében találtam magamat. Már nagyon korán, a nyolcvanas évek elejétől angol tanítási módszertant dolgoztam ki, gyerekeim kedvéért, és a magam örömére. Majd ezt tanítottam. Angliában, Amerikában, Brazíliában, Argentínában és konferenciákon továbbképzéseken. Holisztikusan közelítettem meg a nyelvtanulást. Játékon, mozgáson, hangon, érintésen keresztül, minden érzékszervre ható képzési modellt dolgoztam ki.

– Kodály énektanítási módszere jut erről eszembe…
– A hangok tanításához mozdulat-rendszert alakítottam ki. Ilyen módon a mozgás, az érintés, a látás és a hang egyszerre épült be, és segítette a kiejtés elsajátítását. Két könyvet írtam a nyelvtanító játékokból, és egy 45 perces videó is készült az ILS nyelviskola, a Pannónia Filmstúdió és a Buk Kft gondozásában.

– A gyermeklányból így lett az, aki gyermekeket tanít, sőt azokat, akik maguk is tanítanak…
– Ösztönösen kihoztam magamból a gyermekkor játék utáni vágyát. Tudod sokáig úgy gondoltam magamra, mint „magányos evezősre a nagy óceánon”… Saját hangom megtalálása ma is egyéni utat jelent, még akkor is, ha ma már sokkal inkább úgy érzem, hogy társaim, barátaim vannak, közösségben élek, tanulok és dolgozom.

Ki hatott rád?
– Sok-sok embert felsorolhatnék, akik felém irányuló bizalmukkal és kihívásaikkal hatottak rám, hogy felszínre hozzam és megerősítsem magamban azokat a formákat, módszereket, ahogy én magam is szerettem volna tanulni. Éppen Kentől, Franktől és Brigittétől kaptam az első inspirációt. Az angol tanítás területén Caroline Bodoczky volt az, akivel hosszú évekig együtt dolgoztam. Tőle sokat tanultam az angol nyelvről és a vele való együttműködésben csiszolódott a nyelvtanítási módszer, amit kidolgoztam. 1989-ben jutottam el előadóként, az angliai központú SEAL tanulásfejlesztő társaság (Society for Effective Affective Learning) nemzetközi konferenciájára. Innen jöttek olyan megerősítések is mint pl. Georgij Lozanov, aki szuggesztív pedagógiát dolgozott ki. Ő a klasszikus és a barokk zenét hívja segítségül, és ebben a módszerben is játékosság alapvető jelentősége van a játékosságnak, a kapcsolatoknak. Ennek a nemzetközi társaságnak bizalma, rendszeres meghívása indította el a külföldi meghívások sorozatát. A Domján családot még angol tanítási korszakomban ismertem. Domján László is olyan „hidat” jelentett számomra, akin keresztül a külföldi konferenciákon megismert tudás néhány gyöngyszemét be tudtam segíteni Magyarországra. Így például a „Villámolvasás” (angolul Photo Reading) technikáját, és Eckhart Tolle könyvét, a “Most hatalma”-t, amit lefordítottam, hogy kiadhassuk Magyarországon is. Egy ilyen angliai konferencián 1995-ben ismerkedtem meg, Marshall Rosenberggel (képünkön), akit később Magyarországra is meghívtam.

– Marshall Rosenberg neve összefonódik az Erőszakmentes Kommunikációval…
– Ő a „teremtője” ennek a módszernek. Ma már kezd itthon is ismert lenni a sakál-zsiráf kommunikáció bece-néven, ami játékos metafora az EMK sajátos és inspiráló világában. Azon a bizonyos konferencián én voltam az egyetlen Magyarországról, és Marshall rögtön bevont ebbe a játékba, mindjárt a kellős közepébe csöppentem az eseményeknek. Óriási hatást tett rám az a délutáni workshop, szinte meg se tudtam szólalni a játék hatása alatt. Meghatározó felismerés, élmény volt. Meg is hívtam őt azonnal Magyarországra.

– Volt egy igen jelentős esemény, amit te szerveztél…
– Kilencvenhat Pünkösdjén volt ez, a Keresztutak konferencia, amire elhívtam Rosenberget, és még vagy 30 országból jöttek előadók és részvevők. Ezután Marshall sokszor jött még hozzánk. 2004 októberében is szerveztünk egy hasonló rendezvényt “Utak a békéhez” címen, aminek szintén az EMK állt a középpontjában.

– Életrajzodból olvasom, hogy 2000 óta a Nemzetközi Erőszakmentes Kommunikációs Központ (Center for Nonviolent Communication) által akkreditált trénerként tréningeket szervezel és vezetsz.
Három alapgondolat határoz meg: a tanulás holisztikusan megvalósítható módszerei, a szív nyelvén szólni és a tabuk döntögetése

Nemigen választhattál volna nehezebb küldetést… bár eredményesen megoldani konfliktusokat nem lehet kevéssé szilárd alapokról, ezt belátom.
Kiegészítettem az erőszakmentes kommunikáció fogalmát az együttműködés fogalmával, ugyanis úgy vélem, erre ma itt hazánkban szükség van, ez talán teljesebb képet ad tevékenységünkről.

– Ahogy elnézem a honlapotokat – http://emk.hu/ott is feltűnik ez a „kis” különbség, amit érteni vélek. Valóban, olykor nem visz eredményre, ha „csak” erőszakmentesek vagyunk, bár ez sem kevés, ahogy én a saját tanári tapasztalataimból indulok ki. Az együttműködés több: hiszen felcsillantja a közös tevékenységet és annak végén az eredményt is.
Valójában, maga a kommunikáció is egy együttműködési folyamat. Talán elsőre furcsa szóhasználatnak tűnik, ha azt mondom, hogy az alap az önmagammal való együtt-működés. Ahogy magammal kommunikálok – ahogy felelősséget vállalok érzéseimért, értékeimért és döntéseimért –, abból indul ki a másokkal való kommunikációm. Az együttműködő, erőszakmentes kommunikáció szándéka és gyakorlata a másságot áthidaló konfliktus-megoldásokat és minőségi találkozásokat tesz lehetővé.

– Most mire vagy büszke?
– Egy számomra nagyon kedves dolgot hoztam most tető alá: az „EMK-ÉLETKEREKÍTŐ” kártyacsomagot és játékgyűjteményt, ami kicsinek és nagynak megkönnyítheti és élvezetessé teheti az EMK elsajátítását. A játékok lehetővé teszik, hogy szülő-gyerek, pedagógus-diák egyéni és közösségi élményeken keresztül, játékosan, kreatívan sajátítsák el az érzések, értékek és erőforrások fogalmait, és a hatékony kommunikációt. A játékcsomag kapható. Remélem, hamarosan sok ember megismeri és megszereti.