Eörsi István Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, publicista, műfordító.

Eörsi István író, műfordító

Eörsi István író, műfordító

EÖRSI ISTVÁN (1931. június 16. — 2005. október 13.) három versrészlet

Ha elképzelem, hogy
halálom
kiket hangol majd
miféle örömre,
egészen elmegy
a kedvem az elmúlástól.
(Eörsi – Búcsú az élettől – részlet)

*
Mi elfogadhatatlan
– mert a szív belefásul -,
azt ne fogadd el, sőt
ne is vedd tudomásul.
(Eörsi – Elfogadás – részlet)

*
Vedd példának a madarat,
Olyan szabad, hogy visszaszáll.
Ki messze megy, az itt marad.
Ki itt marad, az messze jár.
(Eörsi – Szabadság – részlet)

*

Eörsitől az egyik kedvencem A Maradjhűutcában. Berlini történetek ezek, meg mindenféle, már ahogy Eörsi írni szokott, belevágott valamibe, aztán vitte a gondolat mindenfelé, többnyire mégis szépen formált egészek (és még szebben formált töredékek) lettek ezek az apróbb-nagyobb kiruccanások, gondolatturzimus, például Berlinbe. Vers, próza, miegymás.
Hol a határ? Szeretem Berlint, mert ott tényleg minden megtörténhet, meg az ellenkezője is; és valamikor szerettem Budapestet, ahol minden megtörténhetett, meg az ellenkezője is, vagy éppen tézis és antitézis kificamodott szintézise, ha úgy hozta a hajnal, mikor még tejesládák és friss zsemlyék álltak a boltok előtt, és Kőbánya-alsóról – ahonnan éjjeliőrként éppen hazabotorkálni szedelődzködtem – kirajzott a periféria köhögős népe, hogy belekússzon a város repedéseibe, összekeveredjen a várossal, a csontját adja.
Budapest ellentmondásos, gyönyörűen csúf város volt (és Eörsi milyen jókat írt erről is); ma Budapest hideg, térköves, kábult – emlékeibe és vágyaiba kapaszkodó megvert narkós egy ólmos, lepedékes szájú reggelen.
Ezt a várost már nem szeretem. Nem az enyém. Elvették, kitúrtak belőle. Csak néha látom viszont egy-egy képen (vagy képben), mint egy régi szeretőt, akivel még csak össze sem veszett az ember, csak úgy elsodródtatok egymástól.
Ha most szeretni akarom Budapestet, hát múltat olvasok. Eörsit, például. Vagy Petrit. Hajnóczyt, ilyeneket. Pest kótyagos Hrabaljait (valójában Budapest nekem mindig Pestet jelentette, ezzel nincs mit tenni, ez osztálykonfliktus – még ma is az, mikor már vidéki vagyok). És akiket ilyenkor olvasok: már mind halottak.

*
Interjú Eörsi Istvánnal: