A kommunikáció mindennapi életünknek szerves része, annak elengedhetetlen eleme. A gondolataink, szükségleteink, kéréseink kifejezése azokban sokszor akadályokba ütközik, ez pedig könnyen félreértésekhez vezethet. Egyáltalán nem biztos, hogy azt kommunikáljuk, amit valójában szeretnénk  — mit tehetünk a sikeresebb kommunikációért?

A kommunikáció sikeressége sok mindentől függ. Sok múlik elsősorban a beszélőpartneren, s hogy vele milyen a viszonyom (barát vagy ismeretlen – személyes, bizalmi viszonyban vagyunk-e, vagy sem), hiszen annak függvényében eleve más lesz a megszólítás, a téma, stb.

Sok esetben előfordul sajnos, hogy nem alkalmas időpontban keressük fel a célszemélyt, akivel a 10 perces reggeli szünetben akarunk egy komoly témát kivesézni. Nem mindegy az időzítés, a helyszín, a környezet (van-e háttérzaj). Az aktív jelenlét hiánya is okozhat zavart a beszélgetésben — ennek eredménye az lehet, hogy nem úgy jut el az információ, ahogy szeretnénk, amiből később félreértések adódhatnak. Probléma szokott lenni az is, hogy mennyi az a terjedelem, amit közlök a partnerrel. Ha körítünk, és csak órák múlva térünk rá a lényegre, akkor bizony számolnunk kell azzal, hogy elvész sok esetben a tartalom egy része vagy egésze. Azt is tudnunk kell, hogy nem mindenkinek jó a lényeglátása, és nem mindenki érti meg egyből azt, hogy mire szeretnénk rávilágítani. Továbbá kerüljük a sallangokat, a felesleges körítéseket, amikre nem kíváncsi senki sem. A mennyiségen túl a minőség sem mindegy, hogy milyen minőségben beszélünk (megfelelő nyelvi szinten fogalmazzuk-e meg a mondandónkat, vagy túl sok idegen eredetű szakkifejezést használunk, avagy tisztelettel vagyunk-e egymás iránt).

A nonverbális kommunikáció szerepe is kihangsúlyozandó, ami mintegy 70%-át (!) teszi ki a társalgásnak, s mindössze 30%-ban fontos az, hogy nyelvileg hogyan fejezzük ki magunkat. Éppen ezért kell figyelni arra, hogy a mimika (arcjáték) és a gesztus (taglejtés) összhangban legyen az adott kommunikációs helyzettel. Hiszen az elég rosszul jön ki, ha más tükröződik az arcomról, mint amiről beszélek. Ami megnehezítheti a kommunikációt tehát:

  • információhiány vagy épp információbőség,
  • időhiány,
  • térproblémák (nem sérthetjük a másik privátszféráját),
  • nem megfelelő távolság — kb. 1,5 m az a távolság, ami elfogadható, nem túl bizalmas, de még hallható (amennyiben nem publikum előtt adok elő).
  • törekedjünk továbbá az egyértelmű szavak használatára, s ehhez igazodjon a nem verbális kommunikációnk is.

Miért is fontos az, hogy megválogassuk a szavainkat? Az életben vannak kellemetlen helyzetek, szituációk. Ezekre nem mindegy, hogy hogyan reagálunk, mert ahogyan mi viszonyulunk, az sokszor meghatározza azt is, hogy hozzánk hogyan viszonyulnak. Ahhoz, hogy célt érjünk, még ha valamivel/valakivel nem is értünk egyet, nem szabad a másik személyt támadni. Fontos, hogy ne személyeskedjünk ilyen esetben, hanem magára a problémára fókuszáljunk. Ez a problémamegoldó fókuszú megközelítés. Próbáljunk meg arra törekedni, hogy elkerüljük a konfliktust, a vitákat.

Mik azok az én-üzenetek? Ezekben az érzelmekre helyezem a hangsúlyt úgy, hogy közben nem hazudok, de nem is támadom a beszélgetőpartnert. Ehhez pár példát nézzünk is meg:

„Te-üzenet” „Én-üzenet”
„Mert Te mindig elkésel!” „Dühít, ha várnom kell.„
„Mindig félbeszakítasz!” „Kiakadok, ha nem mondhatom végig.”
„Nincs igazad!” „Ezzel nem értek egyet!”
„Miért beszélsz így velem?” „Rosszul esik, ha így beszélünk.”
„Össze-vissza beszélsz!” „Nem értem, mit mondasz.”

 

Szedjük össze tehát az én-üzenetek lényegét:

  • Az én-üzenet mindig rólunk szól, E/1. személyben megfogalmazott üzenet.
  • Nem utasít, nem kér számon, nem hibáztat, nem minősít.
  • Őszinte, de nem agresszív.
  • Nem mondjuk meg a másiknak, hogy mit kellene tennie.

Hogyan működik ez egy konfliktusban?

  • 1. lépés: Objektív helyzetleírást adjunk: csak magát a helyzetet írjuk le egy mondatban, nem tesszük hozzá az érzelmeinket, pl.: „Azt beszéltük meg, hogy 2-kor kezdünk, és most 2:10 van.”
  • 2. lépés: Arról beszélünk, hogy ez a szituáció mit okozott bennünk: Pl.: „Csalódott vagyok, hogy nem tudtam 2-kor elkezdeni.” (Nem mondjuk, hogy „úgy érzem…”, csak kommunikáljuk az érzéseinket, amiről muszáj beszélni, hogy a másik megértse, mi zajlik le bennünk.)
  • 3. lépés: Igényt közlünk, mi az, ami sérült bennünk: Pl.: „Szerettem volna úgy elkezdeni azt az előadást, hogy mindenki ugyanazt hallja.”
  • 4. lépés: Hangozzon el egy kérés, vagy valami, ami a probléma megoldására tett javaslat is egyben. Fontos, hogy ez konkrét és jelen idejű legyen: Pl.: „Beszéljük meg, hogyan pótoljuk azt a 10 percet.”

Fontos, hogy definiáljuk saját látásmódunkat, s megnevezzük érzéseinket úgy, hogy az a kialakult helyzetre vonatkozzon. Emellett hallgassuk meg a másikat is. Mindenki máshogy éli meg, másként észleli az adott problémát egy adott szituációban, ezért az aktív hallgatás mint olyan, nagyon lényeges a konfliktusok megoldásában. Sok esetben csak azt látjuk, hogy én miként sérültem stb., noha ott van a másik fél is. Törekedjünk arra, hogy át-/túllássunk a problémán, és ne nagyítsuk fel annyira, hogy ez ahhoz vezessen, hogy megromlik egy-egy értékes kapcsolat (barátság, párkapcsolat, stb.). Ugyanakkor legyünk empatikusak és ne felejtsük el, hogy emberekből vagyunk: olykor hibázunk, s negatív érzelmeinktől vezérelve mondunk sokszor olyat, amit megbánunk. De ezért kell a tényeket, és magát a fennálló helyzetet látni, nem pedig egymást támadni, és egymás ellenségeivé lenni! Ha közösen egy probléma ellen lépünk fel, az hatékony megoldást eredményezhet.

 

 

 

Thomas Schmidt: Konfliktuskezelési tréninggyakorlatok, Gyomai Kner Nyomda Zrt. – Z-press Kiadó, Bp, 2017