Olyan titkokat árulok el, melyekre sok évtized alatt jöttem rá. Ne mondd el senkinek! Az emberi akaratnál nincs hatalmasabb. Nem mondtam újat? Jó. Viszont az ember az úristennek sem akar változni. Tudati változásról van szó, ami az akaraterő függvénye. Minden változás csak a szomszéddal történhet meg – gondolod –, azzal is csak karácsony táján. Ne adj isten, tudomásul kellene venni a világot, az embereket, dolgokat úgy, ahogyan vannak. Félek is leírni: hiszen csak elolvasod, aztán minden megy a régi kerékvágásban.

Hit nélkül hiteltelenek a szavak. Okos ember mások kárából tanul. Nincs a földi életnek egyetlen porcikája, ami az elmúlt tizenöt-húsz év alatt ne változott volna meg. Egyedül az ember toporog akarásainak pocsolyájában. Passzívan bólogatni nem elég. Tudod miért? Mert ha csak bólogatsz, akkor elfogadsz és áldozattá válsz. Az életed meg túléléssé.
Azt mondja az angol: “Go with the flow!” (Sodródj az árral!) Az igazi jelentés az, hogy bármi történjék, vedd tudomásul és alkalmazkodj az új körülményhez. Tudomásul venni? Mit? Hát mindig csak azt, ami van. Méghozzá ítélkezés, gyűlölet nélkül. Ezt a gondolatot már a csapból is folyathatod, tele vele az internet. Ne ítélkezz, ne gyűlölj!
Az emberi kegyetlenség kimeríthetetlen. Egymás iránt és ismeretlenül is.
Régen is volt másság, miért olyan nehéz elviselni most? Lehet, hogy valami undok sötétség telepedett az emberi agyakra, érzelmekre, eltakarva a józan észt? Egyik szemem sír, a másik meg még jobban. Tegyük fel, hogy valaki őrült marhaságot ír be a Facebook-ra, én meg nekimegyek, megalázom, visszaküldöm a k* anyjába. És akkor mi van? Ez tesz majd boldoggá? Orvosság helyett ezzel ballanszoljam hiányzó hormonjaimat? A közösségi portálokon, otthon, a munkahelyen, utcán és bárhol, bárkivel. Nyolc-tíz év játék eredményeképp akár öklömnyi daganatot tudok ilyenformán növeszteni. Ennyit a tudomásulvételről. Meg erről a szavakba önthetetlen, agresszivitásról. Tényleg ez lenne a sikk? Merre úszott el a józanész? Van még lejjebb? Feltétlenül zuhannunk kell?
Ami téged illet: ne engedd! És ne tedd!
Gyanús a túlzott pozitív hozzáállás is. Nem telik kedvem egy agresszív egoistában, aki üres fejjel osztogatja a maga igaznak vélt állításait. Tényleg nem. Vagy minden pitiánerség miatt engedjem az érzelmeket égig lobbanni, az értelmet vakká égetni?
Pozitívan kellene a dolgokhoz állni! – üvöltözik a hol demokratikusba, hol anarchikusba fordult világ szereplői. Forrong a düh, az elégedetlenség, a féltékenység, a harag, de mosolyogni kell, mert az a nyerő. Szemet hunyni a szemétség láttán. Tényleg? Ez a ma annyira divatos okuláré – amit magukra erőszakolnak egyesek – olyan, mint amikor a dohányos leteszi a cigarettát és helyette elkezd mértéktelenül zabálni, inni, drogozni, pótcselekvések özönében éli ki boldogtalanságából fakadó hiányérzetét. Ez totálisan hamis értelmezése a pozitív hozzáállásnak, az elfogadásnak.
Írhatnék annyi minden másról. Azonban lépten-nyomon szembe jön velem ez a megfejthetetlen haragból táplálkozó „kommunikáció”.
Nem cikornyázom, csak szimplán kérlek: Ami téged illet, ne engedd! És ne tedd!
Aljas hamisság lengi be a világot. Veszélyes játékot művelnek az érzelmeiddel. Választanod kell az arrogancia vagy a hazug bazsalygás között. A rózsaszín szemüveg felvételével igazolod a hazugságokat. Aztán nem csoda, hogy egy velejéig hazug világot hozol létre. „Én nem!” – kiáltod tiltakozva. De bizony ám, hogy de! Karmold hát vissza a józan eszedet, és cselekedj igaz emberként! Na, erre kellene már egyenként ráeszmélni. Tudtad, hogy amire ráviszed a figyelmedet, azt élteted? Élteted az energiáddal. Tegyük fel bosszant a szomszédod, a főnököd, a házastársad. „Lehetséges csak úgy továbblépni?” – kérded. Az a hír járja, hogy semmi nem történik véletlenül ebben a földi világban. Nekem nem kell ebben hinnem, én már tudom, hogy ez igaz. Néhányszor úgy omlott le az életem, hogy a világon semmi kiút nem mutatkozott a szörnyűségből.  Nem kezdtem sajnálni magamat, nem mutogattam másokra, hanem cselekedni kezdtem, hogy kijöjjek a bajból. Akkor megsemmisültnek, totál vesztesnek éreztem magamat és rossznak minősítettem a történteket. Ami akkor lenullázott, ma egy fényes sarokkő az életemben. Ha ezek a tragédiák nem következnek be, ma a legelesettebb ember vagyok ezen a világon. A saját életem alapján mondom neked: semmi nem alakul véletlenül. Nincs rossz és nincs jó. Csak történések vannak, melyek magukban hordozzák a te igazadat, a te utadat. Minden attól függ, mennyire vagy nyitott. Az élet egy furcsa játék, amiben jönnek és mennek a szereplők. Neked egy halom grádicsot kell megmásznod és egyiket sem hagyhatod ki, hogy valóban megéld, amit meg kell élned. Ráadásul jó, ha nem veszel el saját érzelmeid tengerében. Képes egy indulattal teli ember normálisan gondolkodni vagy cselekedni? Hát nem! És minden harc egy zsákutca, ahol mindenkinek igaza van a saját szemszögéből, ezért senki nem lehet nyerő.
Ami téged illet: ne engedd! És ne tedd!
Jelen világunk disszonanciáiban már senki nem érzi jól magát. Itt egy szép álomkép neked: Képzeld el, hogy mindenki kész a változásra. Az elfogadására mind annak, ami van. Nincs ordibálás, nincs fröcskölődés.
Ez van! – és mindenki csak megy, tenni a dolgát. Ugye milyen szép festmény? Nem baj, ha embertársad még mindig ordibál, hibáztat, hadonászik.
Ami téged illet: ne tedd! Csak menj tovább az életeddel!

Epheszoszi Hérakleitosz egész munkássága e gondolat köré fonódott: „Minden dolog áramlik.”
Valóban, minden állandó változásban van.
A kulcs: a másság elfogadása.