Középen ott az út Tusványoson. Afféle vízválasztó. Az út mellett kerítés, a kerítésen részint irredenta és soviniszta üzenetek, részint kétnyelvű medveveszély-táblák függenek. Az úton túl sátrak, a sátrak között másnapos punkok kászálódnak. Az úton innen – ahol túllevőként őgyelgek – Orbán Viktor gyűlöletbeszél. Az útról minden látszik-hallatszik, ez is, az is. Fura. KONOK PÉTER írása.

Konok Péter író történész és Parászka Boróka Tusványoson. Fotó: Iván Ildikó

Konok Péter író, történész és Parászka Boróka újságíró Tusványoson. Fotó: Iván Ildikó

Fura az egész, na! A pólómon felirat: “Éljen Eduárd!”. Pozitív üzenet, végre ki bírtuk mondani százötven év után (mondogattuk sokszor, de mégsem így, telibe). És a király emberei mégsem boldogok. Hát nem ezt akarták? Bárdolt nótát a bárdolatlan lázongás helyett?

Ezeknek semmi sem jó. Kiabálnak: “Eredj haza!” (Hát, úgymond, nem itthon vagyok?); “A történelmet itt írják, nem az átévében!”… öreg bácsi jön, kalpag, fokos – önmaga paródiája a díszruhája, amellyel vendégli a királyt. “Nem kéne idejönni Magyarországról uszítani'” – dübörög rám. “Tényleg nem” – mutatok a színpadon göcörésző király felé. Öreg bácsi nem érti, vagy nem akarja érteni.

Nem vernek meg. Már elfelé jövünk, mikor mindenkit leterelnek az útról, velszieket és nem velszieket, a királyi tányérnyalókat és a fejfájósan hunyorgó punkokat. Őeduárdsága konvoja távozik, fekete mikrobuszok, lépésben hajtnanak felfelé a kaptatón. Borókával pózba merevedünk, én karomat felemelve, középső ujjamat feltartva molett szabadságszoborrá dermedek, éljenezzük a királyt. A sofőrök, testőrök röhögnek, fotóznak – végre valami érdekes. Udvari léhűtők fagyott arca villan a félig leengedett sötétített ablakok mögül.

Nénik szégyent kiáltanak a fejünkre, bácsik botjukat rázzák, délceg ifjú bajuszok mennydörögnek. Középen, az úton. A vízválasztón. Balra tőlem egy fiú nagy műgonddal spanglit sodor, jobbra egy bódéban – nem viccelek – plüss nagymagyarország kapható (alvóbaba? vudu tűpárna? mindegy, drága, nem veszek).

Hogy a királyi beszéd? Semmi érdekes: fenyegető, megszokott, őrült rendszerbeszéd. Az egész évben összegyűjtött gyűlölet és elnyomás rezüméje, kiszámított összefoglaló.

Az út az érdekes, a két világ. Hogy nincs köztük átjárás. És ez valahogy reménykeltő. Karámba zárva még Eduard ócska hübrisze, gondosan lekerítve, mindent belep a fülledt istállószag: szalmával szórták be a sarat vihar után.

Végül nem láttunk medvét mégsem. Pedig azért titkon végig reménykedtem benne.