Iszom a kávét C-vitaminnal, valószínű elkerülhetetlenül beleesek a közölt vagy eltitkolt megbetegedések statisztikájába, ennyi szolidaritás csak van bennem a pechesebb féllel, hisz egész életemben megpróbáltam segíteni, ahol lehetett.

Máthé Zoltán felvétele

 

Szerda reggel van. Amikor felébredtem, még azt hittem vasárnap, aztán rájöttem, hogy nem azért vannak zárva a boltok és kietlenek az utcák.  Tegnap éjjel későn feküdtem, hiszen a home office hőse lettem. Igen, most pályázom a tanári Nobel-díjra, ennyi digitális programot tíz év alatt nem használtam és másodpercenként hatszor pityeg a hatvan chatszoba. Van ugyanis Messenger, Discord, Classroom, Zoom, Facebook-csoport, Skype-konferencia, videotanár, Prezi, rengeteg mobil-NET a telefontársaságok jóvoltából és haldokló E-kréta. Az utóbbi lenne a legfontosabb mind közül, ezen lesz a számonkérés a modern oktatásról, amit úgyis bevezetettek volna jövőre, mert állítólag kidolgozták. Kérdem, én hol van? Kétségbeesetten kapkodnak a kollégák is a különböző iskolákból, ti hogy csináljátok?
Én lassan egy pohár borral, aztán még eggyel, de közben olvasom a tanulmányokat a pandemiáról, mit mond Barabási Albert László vagy Tomas Pueyo és nézem a több száz felvételt Kínából, Olaszországból, chatelek az iráni fogorvos egyetemistával, az iraki orvos barátommal, a franciákkal és még a kubaiakkal is.
A grafikonok sajnos nem sok jót jósolnak, de legalább megtanuljuk mi az az exponenciális görbe és Gauss-harang.
A kubai barátom nem fél ennyire, ott ritkán van internet, nagyobb probléma, hogy épp elfogyott a csirke a sorban, ahol egymás után tolonganak.
Az iraki barátom szerint “zombie-land” lett Irán, Irakban összecsap a józanész az ultravallásos néppel, Olaszországban háborús helyzet van, ahogy Macron is fogalmazott.
De hopp! Eddig nyolc digitális szoba: nem értem, hova kell feltenni a házi feladatot, a másik tanár miért nem kapta meg, akkor hova regisztráljak, mi a kód?
Közben telefon reggel hétkor: a gyermekemnek épp nem jó a saját gépe, és nem működik az internetünk.
Ezzel párhuzamosan az osztályom, aki iskolaidőben nem ír házit, már beküldte pár óra alatt. Végre eljött a digitális mennyország, a szülők nem veszik el a telót. De valahogyan nem jön le a csínytevés, se a cinkos mosoly, nem kihívás már puskázni, arctalanul, névtelenül küldözgetnek félelemmel,  és ha ez így megy lassan robotokká válunk.
Akkor amikor kezdek magamba zuhanni, ír a kolleganőm, hogy ennyi társkeresési oldal soha nem jelentkezett, sőt nem is jelentkeztek nála, de most eljött a szerelem Corona idején film ideje.
Nevetünk, én filmet nézek és épp szerelmes lettem a főszereplőbe, vissza a teenager korba. nem sokáig. Újabb olasz kórházi video, folynak a könnyeim, akadozik a popcorn filmnézés közben. Ha valaki egy hónappal ezelőtt ezt mondja nekem, biztos azt mondom, hogy megörült. Film a filmben. Kívülről nézem az életemet. Bezárkóztunk. Kiteszek egy papírt a telefonszámommal, hogy hívjanak az öregek a lépcsőházból, ha be kell vásárolni. azonnal megkeres a média. Hezitálok, de a cél mentesíti az eszközt.
Lesz-e elég lélegeztető gép, lesz-e elég orvos, győzni fog gyenge immunrendszerünk? Most kellene a remény, az erő, de honnan? Mit mondanak a filozófusok, az egyház? Nagy a csend.
Maradt a meztelen emberségünk, hogy esendőek vagyunk, gyengék és így is figyelnünk kell a másikra, mert tőle függhet az életünk.
Hullámzik bennünk minden, egyik pillanatban szarkasztikusak vagyunk és humorral védekezünk, a másikban elcsigázva magunkba roskadunk.
Újabb chatszoba. Már nem is bánom. Amíg tudom, teszem. Életünk felét velük töltjük, gyermekekkel, most nem hagyhatjuk cserben őket, írjuk az anyagot, gondolkodunk, hogyan tehetnénk elérhetővé, érdekessé, nem azért mert ezt kérik tőlünk – ennél mi kreatívabbak vagyunk -, hanem mert ez az életünk nagy része, akkor is, ha tudjuk, hogy most nem a kovalens kötés megtanulása a prioritás, hanem az életben maradás módszertana.
Segít a humor, sok tanulmány szól erről. A nyolcvanas évek óta az Amerikai Egyesült Államokban működik az International Institute for Humor Studies, ahol nem győzik hangsúlyozni a humor szerepét az emberi életben minden körülmények között. Emlékeztek a Patch Adams vagy Az élet szép filmre?
Hát ezt próbáljuk mi is, néha viccesen szólni a gyermekekhez, hogy az élő kapcsolatot pótoljuk és hitet adjunk akkor is, hogyha félünk. Soha nem féltem, de most félek, – írja az iraki szájsebész barátom. Megnyugtatom, viccelődöm, pedig én is félek, de nem tehetjük, egyikünk sem.
Miközben ezt írom, válaszolok a Discordon, a telefonon, a Messengeren legalább hatvan gyermeknek.
Videót gyártok arról, hogy jó reggelt gyermekek, tanuljátok meg szépen Einstein relativitás elméletét és javítsátok ki, ahol tévedett, igaz csak ezer ember érti igazán a világon, de ti ügyesek vagytok.
Ha elkészültetek, kémia órán keverjétek össze anya Dolce & Gabbana parfümjét apa titkos whiskyjével és mossatok vele kezet, jó bőven.
Sir Isaac Newton a járvány idején volt a legproduktívabb -, írja a média, de szerintem Newton a nagy pestisjárvány nélkül is az lett volna.  Higgyünk ebben, nincs mit veszíteni. Csak a sok hoaxnak ne higgyünk, hallgassunk a józan eszünkre és a szívünkre.
Lent az udvaron egy apuka focizik a gyermekkel, tesi óra van, rég nem volt ilyen ezen az udvaron. Tegnap még ordítoztak, hogy elég, nem vagy beteg. Nehéz periódus ez a szülőknek is, a tanároknak is, az egész világnak, mert felbomlott a rend váratlanul, visszafordíthatatlanul.
Új világrend van, és nem vagyunk mind Nietzschék, hogy elviseljük a tragédiát, a káoszt, a zűrzavart és Isten halálát bennünk és megjósoljuk az új világrendet. De akkor is erősnek kell lenni az utolsó pillanatig, ebben igaza volt, mert csak így győzhetünk.
Nincs időm tovább írni, mert várnak a gyermekek és most nem napi hat óra van, hanem tizenkettő.
Azt szeretném, ha ez világos lenne, hogy nem ingyen pénzért vagyunk itthon, hanem túlórákban.
Azt szeretném, ha világos lenne, hogy nem blöffölni kell, hanem a realitásokkal szembesülni és nagyon gyorsan lépni. Mi vagyunk az áldozatok, mind. Nincs kivétel.
A szelekció nagyon relatív. Bármikor átfordulhat.
Informatikus kollégám éjjel nappal segít a rendszerben kicsiknek, nagyoknak, mennek a házi feladatok, a javítások, az angol szövegek, a földrajzi helyek, a mossál kezet, írjál házit, fáradtak vagyunk mind és csináljuk…
Ha eddig nem volt baj a tanárhiány, most átlátszó lesz majd a probléma, főképp, hogy többnyire nem a fiatal generáció tagjai a tanárok nagy része.
Ha majd nem leszünk, az legyen előttetek gyermekek, fiatalok, hogy nem hagytunk cserben, megpróbáltuk önmagunkat adni, ami a legjobb belőlünk. Nem féltünk, ahogy nagyapáink, nagyanyáink sem a háborúkban, mert nem félhettünk.
Lehet, nem vagyunk a legjobbak, lehet mi is szülők vagyunk, lehet ugyanolyan álmaink vannak, de így tudunk mi szeretni és nagyon hiányoztok. Nézem videón a kémiai kísérleteket, a nevetéseket, a közös képeinket, ahogy ti is. Találkozunk majd egy új világban! No para, don t worry, be happy!