EGY KOCSMA IKONOGRÁFIÁJA

Bojár Iván András: Egy kocsma ikonográfiái - Szent Jeromosok

Jó néhány éve már, hogy Horváth Győző kifogyhatatlan inspirációt merítve a Kisüzem mindenéjszakáiból, folyamatosan fotózza a kocsma életét. Embereket, arcokat, szituációkat: testek és lelkek viszonylatait, érzelmeket. Rengeteg szép nőt, karakteres arcokat. Most is van egy kiállítása épp ugyanitt, a Kisüzem főfalán.

Győző olyan képeket tett ki, amiken az esték során fényképezése ellen valamiképpen tiltakozó emberek láthatók. Többségében olyan vendégek, akik miután észlelték a kamerát, eltakarták az arcukat. A sok rejtőzködésből aztán a képeken keresztül kialakult egy viselkedési mintázat, amelynek analízise ez a mostani tárlat. Nyilvános helyen intimitásukat őrző emberek, akik e gesztussal körbe is írják a hely jelentését: a kocsma nyilvános tér, amit hártyavékony fal választ el érzelmekkel és szenvedéllyel fűtött intim zónánktól, akár a hálószobától.

Fra Bartolomeo és Horváth Győző képe
Fra Bartolomeo és Horváth Győző képe

Végignézve a kiállítást az a gondolat kezdett motoszkálni bennem, vajon mitől olyan otthonosak a képek, miért működnek ezek az ellopott pillanatok, s egyáltalán az értelmezésen túl, miért olyan jó kocsmába járni?
Már, ahogy távolodtam a képekkel teli faltól, azonnal beugrott néhány képi referencia, amelyek úgy érkeztek Győző optikájára, hogy az eredeti képekről talán fogalma sem volt. Nem is kellett fogalma legyen, ugyanis más korok más kontextusaiban született művekről van szó.
Azok pusztán remek illusztrációi annak, hogy nézni és látni nem spontán fiziológiai kérdés, hanem tanult. És tanított.
A látás módjában, tartalmában jelentős új elemeket az európai vizualitás közös tudásához és tapasztalataihoz elsősorban festők, tettek hozzá. Megalkottak egy-egy festményt és azzal megoldottak valamiféle látványproblémát, a képen keresztül megragadtak egy sajátos, mással nem felcserélhető atmoszférát, életérzetet, amely onnantól kezdve elválaszthatatlanul a közös “látnitudás” része lett.
Ilyen a reneszánsz Fra Bartolomeo profilportréja Savonaroláról. A szerzetesi ruha csuklyájába bújt ideológus és diktátor most ott ül Győző képén fröccsére várva a Kisüzem pultjánál. A fotós odafordult és rögzítette a látványt, ami jó ötszáz éve már létrejött. Ám itt és most újraéled. Új helyzet, új kontextus, de ami a vallástörténeti, vagy történelmi háttérismeretek nélkül a Savonarola képben is esszenciális és egyetemes, ugyanúgy működik most is.

Hasonló a helyzet a kocsma tulajának sötétből előbukkanó portréjával. Kerestem Rembrandtnál, Zurbaránnál az előzményt, mert az agyam hátsó szegletében ott bizsergett a látványemlék, csak nem ugrott be elsőre, hogy honnan. Caravaggio “Szent Jeromosa” volt az! Sötét háttérből éles kontúrral kibontakozó hosszúszakálas töprengő alak, aki az emberlét nagy kérdésein, élet és halál kérdésein filozofál magában. S óhatatlan ezt az ontológiai mélységet sugallja Győző fotója is, pedig lehet, hogy csak egy fáradt embert látunk zárás után.

Manet és Degas
Manet és Degas

Voltak pillanatok az európai vizualitás történetében, amikor egy nemzedék alatt cserélődött le a látás mibenléte. Ismert tény, a színek robbanását hozó 1850-60-as évektől kibontakozó francia új festészet időszaka volt az, amit sokszor az impresszionizmussal azonosítunk.
Nem minden ekkori forradalmi hatású festő és mű volt impresszionista, de tény: ők együtt, új látásvilágot hoztak. Manet “Folies Berger bárja” képe a mindenkori kocsmapult látványok előképe. És méginkább Degas képei, akinek “Abszintivója” nem véletlenül simul be Győző fotói közé.
Degas maga is a fotóból inspirálódott. Az akkor még nagyon friss médium nyitotta rá szemét a dekompozícióban rejlő új kifejezési lehetőségekre. Képén is éppúgy “szabálytalanul” és durván van belevágva a férfialakba, ahogy Győző fotóin ma már magától értetődően megtörténhet ez, ám Degast megelőzően elképzelhetetlen volt. Az ő kocsmaképei szinte a Kisüzemben készültek.

Toulouse Lautrec a Kisüzemben
Toulouse Lautrec a Kisüzemben

Vagyis – és itt a válaszom, a miért olyan jó kocsmába járni? dilemmára – a Kisüzem, mint alkalmi szereplők alkalmi, egyestés színpada ágyazódik bele mélyen egy kétszáz éves közéleti tradícióba. Mintha, a Kisüzem jelenetei játszódnának Degas vagy Toulouse Lautrec képein.
Az ő kocsmáik is mind otthonos kocsmák, melyekben épp ugyanaz zajlott, ami ma is történik esténként, hála Horváth Győző nagyszerű fotóinak az örökkévalóságba megörökítve, itt lent a lakásomhoz legközelebbi sarkon, természetes élőhelyemen, a Kisüzemben.

Author: Bojár Iván András

BOJÁR IVÁN ANDRÁS (Budapest 1964) művészettörténész, művészeti szakíró, kurátor, közel kétezer cikk, interjú, esszé, tanulmány, novella, memoár és néhány kötet szerzője, vagy szerkesztője. 1989–1994: A Magyar Narancs című lap alapító szerkesztője, 1990–91 során főszerkesztője; 1989–1999: szerteágazó tevékenység az elektronikus média kulturális, művészeti és építészeti műsoraiban. Magyar Televízió: Mezítláb, Kultúrember, Mélyvíz, Múzsa, Kézirat, Repeta, Lyoni omnibusz, Hello Magyarország, Záróra, Publikum c. műsorokban munkatárs, szerkesztő, műsorvezető; 1992–2000: a Café Bábel című társadalomtudományi folyóirat szerkesztője; 1992–1997: óraadó, majd adjunktus a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film Tanszakán; 1998–2016: az OCTOGON architecture&design folyóirat alapítója és főszerkesztője; 1999-ben létrehozza az OCTOGON Építészetkritikai Műhelyt (OÉM) ; 2003-ban az általa főszerkesztett OCTOGON Pulitzer-emlékdíjban részesült; 2004-ben munkásságáért a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetéssel díjazzák; 2004-ben megalapítja a Szeretem Budapestet Mozgalmat; 2005-ben a Budapest2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt igazgatója; 2006–2009: az OCTOGONart Galéria megalapítója és működtetője; 2007–2009 között az OCTOGONart Galériával párhuzamosan működteti a Körzőgyár nevű kiállítóhelyet; 2006–2011: Budapest Főváros Közgyűlésének városarculati tanácsnoka, képviselő, majd főpolgármesteri főtanácsadó; 2009–2010: Rádió Café: Építő kritika – a kiskanáltól a villákig című beszélgetőműsor szerkesztője és műsorvezetője; 2013-tól kezdve művészeti írói tevékenysége mindinkább a fotó felé fordul. Cikkeket,tanulmányokat publikál, előadásokat tart fotótémában; 2015-től tevékenysége a szépirodalomra fókuszál, novellákat, irodalmi esszéket, visszaemlékezéseket ír; 2018–2019: az Építészfórum internetes újság főszerkesztője; 2019 júliusában létrehozza a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet, aminek a vezetője. Számos könyv szerzője. Emellett kiállításokat rendezett a Bartók 32 Galériában, a Műcsarnokban, a Balassi Intézet külföldi helyszínein (Bécs, Párizs, Berlin etc.), a Deák Erika Galériában, a FUGA-ban, az ENSZ székházában Bécsben, valamint közel száz (köztük fotó-) kiállítást az OCTOGONart Galériában és a Körzőgyárban, valamint művészeti vásárokon. Legutóbb, 2016 áprilisában a Mai Manó Házban rendezett kiállítást Hauer Lajos fotográfus számára. 2018-ban édesapja, Bojár Iván életművét mutatta be a 2B Galériában, és Budapest Bizarre címmel csoportos tárlatot rendezett a B111 Loftban. DÍJAI: 1996: Suvenir-díj; 1997: Tell Vilmos-díj, MTV Képzőművészeti Szerkesztőség; 1998: Magyar Lajos-díj, Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ); 1999: Ezüst szög-díj. * FŐBB MŰVEI: • Új magyar építészet (kiáll. kat.), 1998 • Preisich Gábor (monográfia), • Építészek-Vallomások, Budapest, 1999 • Virág Csaba (monográfia), • 100 ház Budapesten a kilencvenes években, Budapest • Kortárs magyar építészet, Budapest. * Káli Nagy Könyv (2018)