keresés az oldalon:
2010. szeptember 06., hétfő  
média 

TELEVÍZIÓS HÍRADÓK

Hitelességi mustra

A mai magyar médiát sikerült a digitális, valamint a kábel-technika segítségével sokszínűvé tenni. Amennyiben erre lehetősége van az egyénnek, valamelyik technika által különböző csatornákat foghat. Válogathat zenei irányzatot, romantikus adót, vagy inkább természetfilmeket, akció sorozatokat, vagy olyan hírcsatornát, ahol egész nap a világ minden tájáról friss információkhoz juthat. A hírek fontosak, azt gondolom, arra mindenkinek szüksége van, általában érdekli az embereket, ennek tálalása azonban vitára adhat okot. Merthogy a média hatalom, befolyásolja a nézőket akarva-akaratlanul, többnyire természetesen jól sejthető szándék van mögötte. Így változó formában láthatjuk a csatornák különböző hírműsorait. Jelen írásomban a hazai médiumok közt válogatva az MTV, Duna Televízió, Rtl Klub, tv2, ATV, és a Hír Tv hírműsorait boncolgatom.

Egy ideje nem szívesen ülök a televízió elé, besokalltam. Nem bírtam hallgatni, hogy hol robbantottak, erőszakoltak, gyilkoltak, főleg gyerekeket bántottak. Nehezen tudtam megemészteni, így a jó öreg stratégiát választva, homokba dugtam a fejemet. De ez sem bizonyult jó ötletnek, hisz elzártam magam a külvilágtól. Tudnom kell, hogy mi történik hazámban, a világban, de azt is, hol tudok hozzájutni minél objektívabban, tényszerűbben a történésekhez. Mert hiába mondom, hogy nem politizálok, engem ez nem érdekel, és egyébként is elegem volt az ígérgetésekből, hisz ez a fajta magatartás is egyfajta politizálás. A Juli néni is politizál, amikor arról beszélgetnek Mari nénivel, hogy miért olyan alacsony áron veszik tőle a paprikát, a boltban ennek a tízszerese. Szóval elkerülhetetlen, hogy informálódjuk, ha csak a bennünket érintő mikroszinten is. Lássuk, hogy az elkövetkezendő időben, mely médium lesz a megbízható információforrásom.

Különböző időpontokban kezdtem el nézni a hírműsorokat, reggel, délben, este, éjszaka. Mindegyik csatornán, csak az esti adás tért el a többitől, részletesebb, talán azért is, mert ez nagyon széles réteghez jut el.

Horvát János „A televízió és az üzlet” című művében azt vallja: „Egy adott televíziós közegben (országban, városban) a hírek- és persze minden más program- fogadtatása nagyban függ attól, éppen kik ülnek a képernyő előtt. Ennek megítélésében sokszor a műsoridő az iránytű.”
Ha ezt veszem alapul, lényeges eltérést kellett volna mutatni az eltérő időkben. Nem mindegy, mit kap a kisnyugdíjas délelőtt, illetve az éjszakai értelmiségi.
Megjelenésében már látható eltéréseket fedeztem fel, főleg a kereskedelmi csatornák erőteljesebb színei, szemben az Mtv konszolidáltabb stílusához képest. Nyilván nem véletlen. Míg a közszolgálati tv-nél az egyszerűség a tényszerűséget támasztja alá, addig az Rtl-nél, Tv2-nél a dolgok könnyebben emészthetőségét segítik a színek. A többi vizsgált csatorna színben valahol e kettő között helyezkedik el, nem is észleltem, hogy ezzel befolyásolná a hírek élvezhetőségét, inkább beteljesítette az információs televíziózás küllemét.

Legnagyobb örömömre a bemondók nagyjából teljesítették a tényszerű műsorvezetést. Kellemes csapatot alkotnak Szellő István és Erős Antónia az Rtl Klubon, bár Antónia kissé merev volt. Azurák Csaba és Várkonyi Andrea párosát a hölgy kissé ijedt arca gyengíti, túlságosan fegyelmezett vonásai inkább illettek egy temetési gyász szónokhoz, bár tudom, hogy csak meg akart felelni a hangos hírmondás kritériumainak. A Tv 2 Azurákkal enyhített ezen.

Az Mtv-n egyedül is megbirkózott a feladattal a kereskedelmi csatornán nevelkedett D. Tóth Kriszta. Kifejezetten jót tett neki a mostani környezet és hálás voltam a mosolyáért, ami cseppet sem bizonytalanította el a tényszerű közlésben. A Duna Tv számomra ismeretlen hölgye ugyanezt a benyomást váltotta ki. A Hír Tv bemondója viszont már-már harciasan tolta le a torkomon a napi problémákat.

Az ATV-ben Kurucz Péter mellett egy nagyon kellemes szőke hölgy enyhítette a sokkomat Péter ormányos éneklése miatt. Bár az Rtl óta sokat javult a hírmondás stílusa, még mindig hideg futkos a hátamon, ha meghallom. Pedig rendkívül intelligens embernek tartom.
A szomorú, hogy egyik hírolvasó sem emelkedik ki annyira, hogy vele tudnám azonosítani magát a híradót.

„A televíziós hírek a műfaj jellegének megfelelően rendszerint egy figyelemfelkeltő felütéssel indulnak, majd kronologikus rendben folytatódnak. Éppen ezért a jó televíziós hírt igen nehéz meghúzni, vagy lerövidíteni. A jó televíziós és rádiós hírszöveg három alkotóeleme: a drámai felütés, az ok, és a várható hatás.” – írja Horvát János.

Ezt a hármas tagolást mindegyik csatorna alkalmazza, ki-ki a maga módján. A kereskedelmi adóknál ez a tagolás úgy néz ki, hogy kiemel egy hírt, (amiben általában csak Ő látja a hírértéket) a beharangozásban felüti, és gyakorlatilag végig odatapassza a székhez a nézőt, mert csak a híradó végén bontja ki. Az izgalom fokozása érdekében néha közben is felüti. A hír varázslása után a következő műsorukban még egy bőrt igyekszik lehúzni róla, nem átallik elvinni a szenzáció értékig. Sajnos – hacsak nincs valami nagy esemény az országban –, ezek a mondvacsinált ügyek, vezetik a listát náluk. Az üzenetük, hogy ne merülj el a komoly témákban, mert megfájdul a fejed, majd én vezetlek, megmutatom neked, mitől lesz jobb a kedved. Mintha félnének mélyebbre mászni az igazi hírekben, főleg a politikai vonzatúakban. De a katasztrófák, vér és iszony, mindig előkelő helyet kapnak. Náluk a legtöbb egyébként a külföldi hír.

A Hír Tv viszont alaposan a mélybe tekint, lehúzva ezzel saját objektivitását. A baloldal befeketítése már-már hitvallásukká vált. Amit nagyon sajnálok, mert egyébként az egész nap folyó hírösszeállításuk szükségszerű a piacon és jól is közvetítik. Az időnként jelentkező híradóval azonban ezt lerombolják. A hangos hír alatt futó egyéb hírek, számomra zavaróak, talán azért mert gyors, apró betűs és elvonják a figyelmemet. De a családban nagyot halló tagoknak különösen értékes ez a közlés. Ők adják le egyszerre a legtöbb hírt, azonban ez a minőség rovására történik. Nem is értem, miért erőltetik ennyire sűrítve, hisz egész nap többször is van lehetőség a friss hírek tálalására.

Az ATV igyekszik tényszerű maradni, de megkérdőjelezhető a pártfüggetlensége. Kevesebb hírt ad le, jól tagoltan, a hírnek valódi értéke van, nem szenzáció hajhász, jó ötlet, hogy szövegesen is olvasható az adott hír, kevés a külföldi esemény. Nagyon szimpatikus, hogy délután fél ötkor átvált regionális híradóra.

A Duna Tv tényszerű, nyoma sincs politikai eltorzulásnak, igyekszik ama szerepét betölteni, amit a kezdetektől vállalt, a külföldön élő magyarokat látja el információval, és bennünket a külföldön élő magyarokról. Mennyiségre több a hír és ez nem megy a minőség rovására. Gyakran fut egyéb szöveges hír a hangos hír alatt, ez nem zavaró, valószínű, mert nagybetűs és lassú.

Nem véletlenül hagytam az Mtv-t utoljára. Korrekt, világos és tömör, alapos és informatív. Kevés a külföldi hír. A politikai eseményeket tényszerűen közli. A manipuláció halvány árnyéka sem merült fel bennem, vagy profi módon elrejtették a sorok között. A felütés nem provokatív, csak figyelemfelkeltő. Az érthetőséget az is segíti, hogy a címet a hír alatt is futtatják, így ha kiugrok egy pohár vízért visszaérkezve is, tudom, miről van szó. Amikor idekapcsoltam, mindig az volt az érzésem, hogy profi csapat és nagy tudás áll a műsor mögött.

A hírműsorok jelentősége abban is megmutatkozik, hogy abból következtetni lehet az egész csatorna jellegére. A kereskedelmi csatornák híradói nekem egy kicsit a habos torta. Jóleshet, de egy idő után eltorzulok tőle. Legalábbis abban az értelemben, hogy nem látom meg a dolgok mögött az igazi hírt. Ezen még Szellő és Azurák lehengerlő mosolya sem segíthet. A Duna Tv-re biztos átkapcsolok, mert érdekel a határon túli magyarok élete, az ATV-ből főleg a választások környékén szemezgetek, most ősszel biztos. A Hír tv-n a külföldi híreket fogom nézni, és megadja azt a kényelmet, hogy bármikor érek haza, és ki vagyok éhezve a napi hírekre, odakapcsolhatok. Fő műsoridőben, és ha valós képet akarok kapni mindenféle maszlag nélkül, biztos, hogy az MTV-t nézem.

Természetesen nem ringatom magam álomvilágban. Tudom, hogy pont ez a tv az, amihez a politika így-úgy, de hozzányúlhat. Az aktuális kormány kedvére cserélheti a dolgozókat. Mint ahogy teljes a bizonytalanság most a választások után is, hisz nemrég jelentették be, hogy az eddig szóvivőként tevékenykedő Halász Zsuzsa híradós lesz. Az sem kizárt, hogy az igencsak népszerű Krizsó Szilvia helyett.

Pártok jönnek-mennek, az Mtv marad. Vajon mit eredményez, hogy pártközeli embereket ültetnek egy közszolgálati tv-be? Jelenleg a tv mottója: „értéket közvetítünk”. És valóban számomra maga az, hogy egy csatorna objektív, nagyon is nagy érték.

Milyen lesz ez az érték a tisztogatások után? Mert a média hatalom, ha valahol, akkor itt be kell biztosítani magát a kormánypártnak. Próbáljak nem politizálni, amikor forrongok a dühtől? Fontos, hogy milyen érzésekkel állok fel a fotelből. Cinikus kételyekkel, hogy már megint megvezettek, vagy egy showműsor „külcsíne” által elvarázsolva. Vagy megnyugodva, hogy Magyarországon van olyan televízió, melynek híreire lehet támaszkodni.

Én az Magyar Televíziót választom, hogy nap, mint nap tájékoztasson a körülöttem kavargó eseményekről. Egyelőre legalábbis.

2010.07.22.

Kárpáti Lili (1965, Budapest)
E-mail: karpatilili@gmail.com

Forrás: PR Herald (A Magyar Géniusz Projektiroda által „Regisztrált Tehetségpont”)





További cikkek a szerzőtől:
    A 99-ES TÖRTÉNET  „Áldjon vagy verjen sors keze…”
    AZ EGYÉNI BOLDOGULÁS ÚTVESZTŐI  Érdekek és értékek
    MERRE VAN A NEHRU-PART?  A roma holokauszt emléknapján
    PANCSA JÓZSEF  A „révész”
    ROMA IDENTITÁS  „Ki a cigány?”

 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
PRIME MINISTER HUNGARY [2010.09.05.]
Orbán Ferenc, Gyurcsány Viktor
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SOSE HALUNK MEG (MUSICAL) [2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…”
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
X-FAKTOR [2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
EGYSZEMÉLYES STÁBOK [2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
MAGYARORSZÁG, ÍME: [2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás