keresés az oldalon:
2010. szeptember 06., hétfő  
krízis 

IRÁNI BAHÁ’IOK ÜLDÖZTETÉSE

Félhivatalos hadjárat

A Mazindaran tartományban található elszigetelt észak-iráni falu – Ivel –, lakosai 2010 júniusában ötven bahá’í család házát gyújtották fel és rombolták le, miután elzárták a faluba vezető utat. Az iráni emberi jogi aktivisták által mobiltelefonokkal készített amatőr videókon több lángokban álló illetve kőtörmelékké zúzott ház is látható. A házak többsége üresen állt, miután lakói korábbi erőszakos cselekmények vagy hivatalos kilakoltatás következtében elmenekültek, de nyaranként visszatérnek, hogy betakarítsák a termést. A házak lerombolása utáni napon egy bahá’í férfit és családját bántalmazták, akik szintén a termés begyűjtése céljából tértek vissza telkükre.

Az iráni Mazindaran tartomány környéken több mint száz éve élnek bahá’iok, de 1983-ban, az iráni forradalmat követően több tucat családot utasítottal ki Ivelből és a környező falvakból.

A helyi igazgatási szerveknél tett panaszok hatástalanok maradtak, miután a hatóságok minden esetben tagadták, hogy tudomásuk lenne a rombolásokról, illetve a mögöttük meghúzódó indokokról.

Ugyancsak 2010 júniusában temetőket szentségtelenítettek meg Iszfahánban, valamint a Lorestan tartománybeli Burujerd városában, több teherautónyi építkezési törmeléket zúdítva az ott található síremlékekre.

Iránban a bahá’ioknak tilos muzulmánokkal érintkezniük, a legkisebb jó cselekedet, mint például egy kórházban fekvő beteg meglátogatása, vagy adományozás egy árvaház javára már rendszerellenes tevékenységnek minősül.

A szélsőségesen erőszakos fellépés nem előzmények nélküli.

Az „Iráni Barátok” elnevezésű informális csoport – mely az iráni bahá’iok ügyeinek intézését végző adminisztratív szervezet – hét korábbi tagját több mint két éve tartják fogságban.

2008 tavaszán történt bebörtönzésük óta intenzív vallatásokat és embertelen körülményeket kénytelenek elviselni, az első kilenc hónap folyamán még csak hivatalos vádemelés sem történt ügyükben, amely megalapozta volna személyes szabadságuk korlátozását.

A később velük szemben felhozott vádak az illegális szervezkedés, valamint idegen hatalmaknak történő kémkedés voltak, majd hónapokkal később a vádakat a „korrupció terjesztése a Földön” megnevezésű ponttal (mufsed-fel-arz) is súlyosbították, amely az Iránban hatályos törvények értelmében akár halálbüntetést is vonhat maga után.

A törvénytelenül fogva-tartottak ügyvédei: a Nobel-békedíjas Shirin Ebadi és Abdolfattah Soltani (mindketten az iráni Emberi Jogok Védelmezői Központja alapító tagjai) 2009. június végi híradások szerint végre betekintést kaphattak védenceik ügyirataiba.

A 2009. július 11-ére kitűzött tárgyalást többször elhalasztották, majd az iráni választások körüli zavargásokat követően, mely események ugyancsak tovább nehezítették jogi védelmüket, hiszen egyik ügyvédjüket, Soltani urat júniustól augusztusig fogva tartották a hatóságok, az első tárgyalási napra végül 2010. január 12-én került sor.

Az eredménytelen első tárgyalást február 7-én, április 12-én valamint június 12-én további tárgyalások követték, mely utóbbit követően úgy tűnik, a per véget ért, ám az ügy kimeneteléről még nem érkezett tájékoztatás.

A bahá’í vezetőkkel szembeni eljárást továbbra is élénk nemzetközi visszhang kíséri.

A nemzetközi polgári jogi normák megsértése, és a pusztán vallási meggyőződés miatti, igaztalan fogva-tartás ellen – többek között –, szót emelt az Európai Unió részéről az Európa Parlament, az Európa Tanács, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma, a Human Rights Watch, az Amnesty International, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, Brazília, Kanada, India, Németország, Ausztrália, Hollandia, az Egyesült Királyság, valamint Új-Zéland parlamentje, illetve kormánya is.

A Bahá’í Hitet, a világ földrajzilag második legelterjedtebb, egyben legfiatalabb világvallását a 19. századi Iránban alapította Bahá’u’lláh.

Alapelvei között szerepel az emberiség és a vallások egysége, az előítéletek eltörlése, a vallás és tudomány összhangja, az egyetemes oktatás valamint a nők társadalomban betöltött szerepe fontosságának felismerése, valamint az eljövendő békés világcivilizáció kibontakozása.

2010.07.20.

Farkasné Kátai Anna Tünde (1975, Jászjákóhalma)

Forrás: PR Herald (A Magyar Géniusz Projektiroda által „Regisztrált Tehetségpont”)





 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
PRIME MINISTER HUNGARY [2010.09.05.]
Orbán Ferenc, Gyurcsány Viktor
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SOSE HALUNK MEG (MUSICAL) [2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…”
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
X-FAKTOR [2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
EGYSZEMÉLYES STÁBOK [2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
MAGYARORSZÁG, ÍME: [2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás