| HERENCSÁR ANDRÁS |
 |
|
„Azóta is” című kiállítás
„- Hencsár András rajzol. Azaz, először sokáig csak beszél. Arról, hogy mi jár a fejében. Hogyan fog kinézni az új kép, mekkora lesz. Kávézás közben, mintha be sem fejeződött volna a korábban, napokkal, hetekkel azelőtt megkezdett párbeszéd, csak úgy odavet néhány újabb, vagy többször elhangzott megjegyzést, ötletet. Aztán egyik nap a nagy kartonhengerrel jelenik meg, és sokáig csak azzal látni. Napokkal később egyszer csak kiteríti a papírt, amelyre néhányan már beköltöztek apró lényeiből. Még csak grafittal megrajzoltak, a lap nagy része üresen tátong, a „bármi történhet” érzéssel telve. Hosszú ideig készül egy-egy mű, hiszen szigorúan csak addig szabad rajzolni egy menetben, amíg nem jönnek elő a gondolatok, amíg a ceruzából szinte maguktól ugrabugrálnak elő a pici alakok, magukkal hozva apró történeteiket, amelyek aztán beszövik a papírt, benépesítik az egész felületet.” – mondta a megnyitón Somogyi Zsófia, a művész barátja.
A megnyitón Márkus Tibor játszott jazz-standard alapokat, melyeket Spielberger Ági gyönyörű hangja tett még varázslatosabbá. (A művésznő egyébként olyannyira ragyog éneklés közben, hogy még a produkció közben közelebb kellett húzódnom hozzá, megcsodálni.
Hangjánál már csak bájos mosolya varázsolta jobban a jelenlévőket.
Herencsár András képei „hibátlanul” posztmodernek.
Hihetetlen, hogy egy ekkora felületre mennyi apró figurát képes rázsúfolni.
Minden figura más és más, közelről órákig is el lehet rajtuk merengni, míg távolabbról teljesen más koncepció jelenik meg.
Munkái Kas Jánost és Kondor Bélát idézik, de csak az első pillanatban, hiszen teljesen egyedülálló, autentikus stílust képviselnek.
NYITVATARTÁS A kiállítás megtekinthető 2010. január 15-ig minden nap 10-20 óráig (a helyi programoktól függetlenül). (A látogatás előtt azért érdemes tájékozódni!)
HELYSZÍN Bálint Ház (1095 Budapest, Révay utca 16.)
Ha megtetszenek a képek, a helyszínen akár meg is vásárolhatod őket.
Ha csak gyönyörködni akarsz a kortárs művészet csodáiban, előre biztosíthatlak, hogy nagyszerű élménnyel térhetsz majd haza.
2009.12.10.
Forrás: PR Herald
További cikkek a szerzőtől: |
| Baja, Petőfi-sziget |
| A hely, ahova tartozunk |
| Jazzy Maraton |
| IV. Nemzetközi Reggae Fesztivál |
| Vizibuszozás Eric Cartmennel |
| Hol a határ? |
| A fellépők listája |
| Rajzfilm, nem csupán gyerekeknek |
| Az „amerikai álom” fellegvárában |
| Szerelemduó |
| A BACK II BLACK új albuma |
| Hiperrealizmus a Ludwigban |
| Generációváltás |
| A zene halhatatlan |
| Vetkőzzünk neki! |
| Beszélgetés a Dubstep műfajáról |
| Diákok a kapitalizmus ellen |
| Menyasszony a kiszáradt fánál |
| Nem bűnözők, hanem szabad emberek |
| Érdektelenség vagy kamu? |
| Díjak a legjobbaknak |
| A gazdasági válság hatása a játékszoftver piacra |
| A Pécsi Egyetemi Napok előrejelzése |
| Az év első fesztiválja |
| Az elme hatásos megnyilvánulása |
| 2009, Monorierdő Camping |
| Hunter S. Thompson regénye |
| Volt lesz… |
| Az erzsébetvárosi tűzfal művészei |
| „CéAnne” |
| A Pécsi Egyetemi Napok sikerei és balhéi |
| Programajánló |
| Early Reggae Night |
| Jó tanácsok sztrájk idejére |
| Nehéz napok éjszakái |
| A hőség városa… |
| Újratöltve |
|