| LÁZADÁS KÖZELEG? |
 |
|
Diákok a kapitalizmus ellen
Néhány napja a következő üzenet bukkant fel internetes közösségi portálokon: „Kedves felsőoktatásban tanuló bajtársaim! LÁZADÁS KÖZELEG! A túláradó kapitalizmusnak köszönhetjük a jelenlegi helyzetet, mi szerint soha nem volt még annyi munkanélküli az unióban a 16 és 30 évesek körében, mint most. Közöttük a legtöbb diplomás. Mindenkit felvesznek a felsőoktatási intézményekbe, ennek a zsúfoltságnak köszönhető, hogy a tömeges képzés nemcsak a minőséget, hanem az elhelyezkedési esélyeinket is rontja. Be kell bizonyítanunk annak helytelenségét, hogy országunkban a kapcsolati tőke többet ér a színjeles diplománál. Így az ELTE diákjai a bécsi minta alapján DECEMBER MÁSODIKÁN TIZENÖT ÓRA HARMINCKÉT PERCKOR összegyűlnek a Múzeum körút Bölcsész karán, hogy elfoglalja a BTK legnagyobb előadóját, a GÓLYAVÁRAT, ezzel kifejezvén tiltakozásunkat hazánk kapitalista megmozdulásai ellen. Mutassuk meg, hogy mi is tudunk tenni valamit, és érünk annyit, mint a Nyugat!” (SIC!)
Arról nem tudni, hogy ki, és miért indította el ezt a láncot, de annyi biztos, hogy jó pár irányból terjed keresztül a hálón.
Minden barátom, és ismerősöm megkapta a levelet, sőt – én például három példányban is magaménak tudhatom.
Mivel az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre (ELTE) járok, megkérdeztem pár embert véletlenszerűen, hogy mit tud a dologról.
Bár több nemleges választ kaptam, a legtöbb fiatal reakciója valami ilyesmi volt: „nem tudok róla, de ha ilyen tényleg lesz, az biztos, hogy én itt leszek!”
Aki igennel felelt, sem tudott (vagy akart) sokat mondani az eseményről – biztosítottak róla, hogy érdemes eljönnöm.
Indokot nemigen kaptam.
Kissé értetlenül állok a dologhoz, de arról meggyőződtem, hogy az adott időpontban egy sörrel a kezemben, ki kell néznem az Astoriára.
Akár lesz valami, akár nem.
2009.11.26.
Forrás: PR Herald
További cikkek a szerzőtől: |
| Baja, Petőfi-sziget |
| A hely, ahova tartozunk |
| Jazzy Maraton |
| IV. Nemzetközi Reggae Fesztivál |
| Vizibuszozás Eric Cartmennel |
| Hol a határ? |
| A fellépők listája |
| Rajzfilm, nem csupán gyerekeknek |
| Az „amerikai álom” fellegvárában |
| Szerelemduó |
| A BACK II BLACK új albuma |
| Hiperrealizmus a Ludwigban |
| Generációváltás |
| A zene halhatatlan |
| Vetkőzzünk neki! |
| „Azóta is” című kiállítás |
| Beszélgetés a Dubstep műfajáról |
| Menyasszony a kiszáradt fánál |
| Nem bűnözők, hanem szabad emberek |
| Érdektelenség vagy kamu? |
| Díjak a legjobbaknak |
| A gazdasági válság hatása a játékszoftver piacra |
| A Pécsi Egyetemi Napok előrejelzése |
| Az év első fesztiválja |
| Az elme hatásos megnyilvánulása |
| 2009, Monorierdő Camping |
| Hunter S. Thompson regénye |
| Volt lesz… |
| Az erzsébetvárosi tűzfal művészei |
| „CéAnne” |
| A Pécsi Egyetemi Napok sikerei és balhéi |
| Programajánló |
| Early Reggae Night |
| Jó tanácsok sztrájk idejére |
| Nehéz napok éjszakái |
| A hőség városa… |
| Újratöltve |
|