a nap témája

PSZICHEDELIA

Az elme hatásos megnyilvánulása

Legegyszerûbb meghatározás a pszichedeliáról talán az lenne, hogy a hatvanas évek reneszánsza; ez nem csupán azért igaz, mert hatalmas, újjászületésszerû változásokat hozott az akkori fiatalság életébe, hanem azért is, mert tökéletesen átfogó volt. Ez az életforma legfõképpen Észak-Amerikát hódította meg, köszönhetõen elsõsorban a hippi-mozgalomnak. Ezért is nevezik oly sokan a 60’as éveket pszichedelikus korszaknak. Ez a kifejezés magában hordozta magát az életformát is, amit követõi képviseltek, s mely képzõmûvészeti és zenemûvészeti újításokkal is együtt járt. Elsõ sorban a zene dominált, ami túlélve történelmét a mai napig divatos, sokat hallgatott irányzat.

Victor Moscoso egyik kiállításának megnyitóján

A pszichedelikus szó görög eredetû, jelentése az ψυχή "elme" (psyche), és a δήλος "megnyilvánul", (delos) szavak összetétele. Ez szabad fordításban annyit jelent „az elme megnyilvánulása”. A szót eredetileg fõnévként használták, legelõször Humphrey Osmond (britt pszichiáter) használta, 1956-ban, a hallucinogén drogok alternatív megnevezéseként (pszichedelikumok). Mikor más megnevezést javasoltak neki, õ még verset is írt vele:
“To fathom Hell or soar angelic, just take a pinch of psychedelic. ” (Ami annyit jelent: „Ahhoz, hogy a mennyben szárnyalj, vagy megismerd a poklot, csak végy egy csipet pszichedelikus drogot!”)

A pszichedelikus drogok (psy-drogok) elsõdleges lényege, hogy a használót elrepítse a saját agyán belül egy másik világba, elvarázsolja a gondolati és érzékelési folyamatokat. Ezek olyan kémiai anyagok, amelyek szûrõként mûködnek a földi funkciókhoz kapcsolható jelekkel szemben; elgyengítik õket, vagy teljesen meggátolják, hogy azok az ember tudatáig hatoljanak. Ezt a jelenséget, mikor a tudatunk által - normális esetben - elérhetetlen dolgok egész hada özönli el az agyunkat, tudattágulásnak is nevezik.

Erõsebb hatás esetén ez a személyiség teljes torzulásához, az öntudat széthullásával jár, ami annyit jelent, hogy teljes mértékben elveszíti a valóságtudatát, ami annyit jelent, hogy „beszorul” ebbe az álomvilágba, mindent homályosan lát, és ha tükörbe néz, nem is biztos, hogy magára ismer. Ez természetesen extrém eset, és nagyon ritka, az esetek 99,9%-ban az utazás után a fogyasztó visszatér a „való világba”.

A pszichedelikus élmény segít, hogy a használója egészen más aspektusból vizsgálja agyát, annak mûködését, és a külvilágot, ennek köszönhetõen az elme eme új „látásmód” segítségével felvillanyozódik, szinte úszkál a kreativitásban. A pszichedelikus drogokat használják sámánok is, miszticisták, meg sokan mások, akik így kerülnek közelebb a transzcendentálishoz, jutnak elõrébb a megismerés terén egy-egy szertartás, rítus alkalmával.

„Pszichedelikus drognak minõsül az, amely fizikai függõség, ellenállhatatlan szükségérzet, jelentõsebb elmezavar, õrültség, dezorientáció és amnézia okozása nélkül hoz létre többé-kevésbé elõrevetíthetõ változásokat a gondolkodásban, hangulatban, és érzékelésben, melyek ritkán tapasztalhatóak, kivéve az álmokban, vallásos egzaltáció, a nem akaratlagos memória fényes felvillanásai és intenzív pszichózis közben” (Grinspoon and Bakalar, 1979).

Ebbe a kategóriába azonban az évtizedek múlásával sokkal több vegyi anyagot kategorizáltak be, mint amennyit eredetileg szántak neki. Sok vegyész pszichedelikus drogoknak azokat a kémiai anyagokat nevezi, melyek LSD, vagy meszkalin-szerû hatást fejtenek ki a szerotonin-receptorokon. A szerotonin valójában neuro-transzmitter, melyet a központi idegrendszer neuronjai állítanak elõ; olyan kémiai vegyület, amely egy neuron és egy másik sejt közötti elektromos jeleket továbbítja, erõsíti és modulálja. Fontos szerepe van a hangulat, az alvás, a hányás, a szexualitás és az étvágy szabályzásában.

Sokan használják a pszichedelikus kifejezést más anyagokra is, mint a kannabisz, PCP („angyalpor”), ketamin („lónyugtató”), atropin, valamint új keletû pszichoaktív drogokra, mint pl. az Amanita muscaria, vagy a Salvia divinorum.

A klasszikus pszichedelikus drogok az LSD (lizergsav-dietilamid), pszilobicin (a „varázsgomba” aktív hatóanyaga), meszkalin (mexikói kaktuszok hatóanyaga), LSA és az Ayahuasca (másnéven: yajé (DMT), egy õsi, növényekbõl fõzõtt sámántea). Újabb, szintetikus anyagok is teret hódítottak, mint pl. az MDMA (ecstasy), 2C-B (nexus), DOM (STP) és az 5-MeO-DIPT (Foxy Methoxy).

Ezek a drogok határozottan kis mértékben mérgeznek. Habár a szintetikus anyagoknak a toxikológiája nem teljesen tisztázott, de kísérletek igazolták, hogy több tízszeres mennyiségeknél is alig-alig kimutatható a méregadag, melyet tartalmaznak.

PSZICHEDELIKUS ZENÉK
E mûfaj hallatán a nyolcvanas évek elején mindenki a pszichedelikus rockzenére gondolna, ami nem is meglepõ, mivel ez volt a meghatározó stílusirányzat. Azonban az elsõ stílus amiben a Pszichedelia igazán érezteti a jelenlétét, az a jazz, és a népzene.

1964-ben a The Holy Modal Rounders nevû acid-folk banda használat elsõként ezt a megnevezést saját zenéjük jellemzéseként , a rockzenében pedig a 13th Floor Elevators nevû együttesnek tulajdonítják ugyanezt. (Az 1966-os albumuk címe: The Psychedelic Sounds of the 13th Floor Elevators.)
Ilyen jellegû hangok azonban jelen voltak a zenében már kb. egy évvel korábban is olyan nagy együttesek számaiban, mint pl. a Grateful Dead vagy a Pink Floyd.

Az eredeti pszichedelikus jegyek a következõk voltak: modális dallamok; gyakran álmokat, látomásokat, hallucinációkat leíró, elvont dalszövegek; hosszú számok, terjengõs szólókkal; „trippy”, azaz trip-szerû effektek, mint a torzítás, utózengések, visszafele lejátszott, szaggatott hangok és a hanghullámok fáziseltolása. (A trip: a pszichedelikus utazás gyakori elnevezése. A Szerk.)

Magyarországra ez a zenei irányzat jóval késõbb érkezett el. A hazai élvonal jelentõségteljes zenekarai a Vágtázó Halottkémek (VHK), akik a maguk sajátos sámán-rock-pszichedelia stílusukkal szintén nagy létszámú közönségre tettek szert.

Magyar vonalon a Másfél, Korai Öröm, ColorStar, és az erdélyi Tündérground.

Külföldi elõadók: Massive Attack, Tool, Pink Floyd, Deep Forest, Dead Can Dance, és persze még sokan mások.

Hódított a pszichedelikus rock és elárasztották a mezõket a hippik, táncolva, nevetve, hirdetve a szabadság és a béke eszméit, hatalmasat fordult a világ, az Egyesült Államok elvesztette a vietnámi harcokat, az elektronika elkezdett belopózni a mindennapokba, és így a zenébe is. A hippik nagy része öltönyre cserélte a trapéznadrágot és a virágos mellénykét. Voltak azonban, akiket nem gyõzött meg a modernizálódó világ látszólagos békéje. Valami megfoghatatlan vágy hajtotta ezeket a nyughatatlan lázadókat, hogy szinte egyszerre a világ minden pontjáról elinduljanak keletre. A vándorlók egy csoportja, jutalmát elnyerve eljutott a mesésen szép Indiai Goa szigetre, és itt megtalálták a számukra kijelölt ígéret földjét. Ez a kicsiny sziget lett a központja a keleten szétszóródott kalandvágyó fiataloknak.

Ezután hagyományosan minden karácsonykor a rég nem látott ismerõsök és ismeretlenek gyûltek itt össze, hogy megosszák az elmúlt év élményeit egymással, és persze, hogy egy hihetetlenül jót bulizzanak együtt. A nyolcvanas évek elején voltak az elsõ olyan partik, amelyek már hasonlítottak a mai értelemben vett goa-partikhoz. UV-fény, fluoreszkáló festmények, és ekkoriban jelent meg a teljesen elektronikus alapokon nyugvó tánczene is. A nyugaton kifejlõdött acid house számok újrakeverésével és a pszichedelikus rockból átvett elemek beültetésével, valami minden eddigitõl eltérõ született, a goa trance. Az egész éjszakás partikon felvett hanganyagok eljutottak nyugatra is, és szépen lassan meghódították az új
generáció szívét.

Ennek megfelelõen Indián kívül is szerveztek partikat, általában ünnepek vagy valamilyen természeti jelenség alkalmával.

A goa-partiknak meghatározott a divatja. A fluoreszkáló rajzok mind a dekorációkon, mind az öltözéken megszokottak. Ezek a rajzok tematikában kapcsolódnak az idegenekhez, a hinduizmushoz, vagy más keleti valláshoz, a gombákhoz, a technikához és a sámánizmushoz. Ezek a festmények, szobrok, és más-más kiállított alkotások hivatottak a kifinomult érzékelés csalogatására, valamint a gyönyörködtetésre, és éppen ez az, ami miatt mûalkotásnak nevezhetõk.

A KÉPI PSZICHEDELIA
A pszichedelikus mûvészet a rockzenével párhuzamosan terjed széles körben, olyan nevekkel mint a Pink Floyd, vagy mint Jimmi Hendrix, Greatful Dead.
A legismertebb lemeztokokat Wes Wilson, Victor Moscoso, Rick Griffin, Stanley Mouse és Martin Sharp tervezték. A képek szerepeltek albumok borítóin, plakátokon, reklámokon, könyvekben, s így fénysebességgel jutottak el az érdeklõdõ közönséghez.

A képi pszichedelia jellemzõi: kaleidoszkópikus, fraktál vagy paisley-minták, fényes és/vagy magas kontraszthatású színek, tárgyak alakváltoztatása, néha kollázs, részletek stilizálása, vagy kidolgozása a legmesszemenõbbekig.

A rock-albumok borítóira jellemzõbb a kollázs és a stilizálás, az elektronikus-zenei albumokra fraktálszerû alakok, rendkívül kidolgozott apró részletekkel. Ezek a trükkök gyakran használatosak a zene vizuális megjelenítésére is.

NÉHÁNY HÍRES FRAKTÁL
Az Égõ Hajó fraktál
Brown fa
Mandelbrot-féle alakzat
Paisley-minták
Sierpinski háromszög

Az egyik legkiemelkedõbb alakja a pszichedelikus mûvészetnek Alex Grey, aki különösen expresszíven veti vászonra érzelmeit, a legapróbb finomsággal merül bele a részletekbe. Évekig tanult anatómiát, ami meg is látszik a képein. Játéka a színekkel és a formákkal csodálatos, ráadásul szeret elrejteni apróbb motívumokat a festményeiben, ami még érdekesebbé teszi az egészet. Mûvei milliós tételekben kerültek nyilvánosságra a Tool, a Nirvana, vagy a Beastie Boys lemezein. Néhány Tool videóhoz szintén Grey szolgált illusztrációval. A legutóbbi együttmûködés – a Tool-lal a második – eredménye a 10,000 Days album borítója, amely jelenleg ötszázhatvannégyezer eladott példánnyal a Billboard lista élén áll. Grey a látomásokat gyakran pszichedelikus drogok fogyasztása után észleli; megfestésük pedig hat hónaptól akár egy évig is eltarthat. (A mûvész elárulta, hogy LSD-t fogyasztott, miközben a szer alkotójáról, Albert Hoffmann-ról készített festményt.)
„– A rengeteg rajongó miatt eljut az emberekhez a mûvészetem, ami ritkán történik meg kortárs festményekkel” – mondja Grey. „– Ha nem nézel meg egy képet életnagyságban, hogyan láthatnád? Talán egy magazinban, egy könyvben. Ám ha erõteljes zenével összekapcsolva látod, és szereted is azt a zenét, talán még a mûalkotást is sikerül megkedvelned.”

Másik jelentõs munkássággal bíró mûvész, aki festõ, grafikus, szobrász, tervezõ egyben, és a híres „alien” figurájával az egész világot meghódította, nem más, mint H. R. Giger. Az õ alkotásaiban nem a színek, inkább az árnyalatok töltenek be fontos szerepet. Míg Grey képeit a boldogság, megtisztulás, tehát pozitív érzelmek irányítják, addig Gigert a homályos, bizarr, gonosz és perverz kisugárzás övezi körül. Pályafutása során számtalan képet készít/készített, melyeket rendszerint bemutatnak kiállításokon, szaklapokban. Igazán híressé azonban az 1979-es Ridley Scott rendezte Alien kvartett elsõ része tette, de már elõtte is láthattuk vízióit a „Dûne” címû filmben. A kilencvenes évek közepén Svájcban megnyitotta kapuit a Giger Múzeum, ahol ma már a mûvész összes mûve megtalálható.

2007.11.08.

Forrás: PR Herald
Magyar Pszichedelikus Közösség Honlapja
Alex Grex honlapja
H. R. Giger oldala