filmrajongó

MACSKA-JAJ

Menyasszony a kiszáradt fánál

Mi köze van egymáshoz Jancsó Miklósnak és Emir Kusturicának? Nem túl sok. Ha mégis lenne valami, akkor talán az, hogy lassan az utóbbinál is össze lehetne állítani egy olyan motívumtárat, amit hajdan a „Szegénylegények” rendezõjének filmjei kapcsán már megszerkesztettek a filmkritikusok. Hevenyészett listámon az alábbi nagy tematikus motívumok szerepelnek: mulatozás és esküvõ, szélhámosság és szerencsejáték, emberrablás és menekülés, lövöldözés és katasztrófa, önfeláldozás és árulás, szex és halál. Mint ebbõl az apró felsorolásból is kiderül, Kusturica a látványos cselekedetek és a végletes érzelmek rendezõje. Minden eszközt megragad, hogy hatást gyakoroljon a nézõkre, és ennek érdekében semmit sem szégyell a vászonra vinni.

Az a paradox helyzet áll elõ, hogy a legszélsõségesebb emberi történések iránt érdeklõdõ rendezõ számára sem marad túl sok igazán filmbe építhetõ motívum. Hiába, meglehetõsen kevés nagy fordulatból tevõdik össze életünk. Más a mûvésznek persze elég egyetlen apró esemény körüljárása, ám az analízis iránt tökéletesen közömbös jugoszláv rendezõ az élet tucatnyi fordulatát akarja összezsúfolni minden mûvében.
Pár fõ tematikai motívumból még így is eredeti filmek sorát lehetne összerakni. A filmjeiben minimális intellektuális érdeklõdést eláruló Kusturica mégis mindig ugyanarról szeret beszélni, ezért történeteit is hasonló sémára fûzi össze. Felragyog a boldog múlt, a nagyszülõk által képviselt aranykor, amit az apák elárulnak, bemocskolnak, tradíciókkal mit sem törõdve pénzzé tesznek, míg a nagyszülõkkel kapcsolatot teremtõ, idõközben férfivá serdülõ fiúkban áttételesen vagy ténylegesen, de helyreáll ez a szép világ. Az egyes filmek persze más és más módon használják fel ezt a sémát: a Cigányok ideje az élet örök körforgásának gondolatát építi rá, az Underground Jugoszlávia utóbbi ötven évének sajátos értelmezésére.

A Macska-jaj a barátságra, az apák bûnös életének újrakezdésére élezõdik ki, ám meglehetõsen gyengén szüremlik át mindez a film burleszkes, mulatozós hangzavara mögül. Nincs ugyanis egyetlen olyan szereplõ sem, aki érdeklõdésünk homlokterében állna. Sok egymást keresztezõ kis történetszál van, és rengeteg, egy-két jellemvonással megrajzolt, statikus karakter. A szereplõk jó része a „Cigányok idejébõl” köszön vissza: a mosolygós, csupa szív nagymama (Ljubica Adzovic alakítja), a minden pénzét elkockázó apa, a gyámoltalanságából öntudatossá váló fiú, a gazdag, erõszakos és kapzsi maffiafõnök. Mások a gyerekkori meseolvasások idejét idézik: a nagyhatalmú, ám jó szándékú nagyapa, a párját keresõ hórihorgas legény és az aprócska, méregzsák lány, aki mellesleg nem csupán szépségével, hanem kissé erõszakos, ámde megnyerõ stílusával vesz le minket a lábunkról. A burleszkszerûre vett mesehõsökkel nincs semmi baj, szépen, egyszerûen formálják meg az amatõrnek tûnõ cigány színészek. Sokkal kérdésesebb a nem cigány színészek – Idát, a fiú szerelmét alakító Branka Katic és Dadant, a maffiafõnököt játszó Srdan Todorovic – játéka. Nem képesek felvenni az amatõrök természetes életvidámságát, helyette annak szánalmas paródiáját nyújtják csupán.

A Macska-jaj nem csak rajtuk csúszik el. Kusturicát saját, lenyûgözésre törõ módszere ejtette csapdába, amikor korábbi filmjeihez tért vissza hatásvadász eszközöket csenni. Az még hagyján, hogy ugyanazokból a motívumokból és szerepkörökbõl építkezik, mint elõzõ munkáiban (Jancsó is ezt tette hajdanán, még néha most is), de hogy a film egésze és azon belül az egyes jelenetek dramaturgiai felépítése is ugyanarra fusson ki, azt már nem lehet elnézni a korábbi mûvei során egészen sajátos stílust kialakító mesternek. Aki látott már egy-két mûvet a rendezõtõl, pontosan, elõre fogja érezni a közelgõ történés indulati töltését. Például a film egyik nagyjelenete – mi más lehetne ez a Cigányok ideje rendezõjénél, mint egy esküvõ, amelyben sok kis szál indul párhuzamosan, egyre gyorsuló ütemben váltva egymást - érezhetõen, és hasonlóan az „Underground” földalatti menyegzõjéhez, robbanással és kitöréssel fog véget érni.

Kusturica a dramaturgiai önismétlést állandó meghökkentéssel próbálja feledtetni: hátsó felével szöget húzó énekesnõ, a nagyapa számára eszkábált túlélõautó, amit talán a modern tudományok szolgái is megirigyelnének, fára kötözött zenekar, hogy csak a legabszurdabb ötleteket említsem. Hiába talál ki mégis minél szokatlanabb, fantasztikusabb, groteszkebb dolgokat, igazán nem lepi meg a tapasztalt nézõt, mivel az elõkészítésbõl már kiszámítható, hogy mikor jön a nagy meglepetés. Kusturica filmkészítõi módszere, amely az elsõ pillanattól fogva a nézõ teljes érzelmi, indulati azonosulását kívánja, az állandó motívumok túlontúl ismerõs dramaturgiai elrendezése miatt nálam megbukott.
Ha nem is tudott magával ragadni a film sodrása, ha az érzelmi történések kiszámíthatók voltak is, azért mégis sikerült meglepnie Kusturicának egy-két abszurd képpel. A legjobb példa persze a címben idézett, plakátokról visszaköszönõ fotó, a Trabantot legelészõ sertés bájos életképe. A Trabant felbukkan még egy remek képsorban, amikor ló vontatja a félbevágott, bricskává vissza- (vagy fel?) minõsített járgányt. A film legizgalmasabb vonása pont a két kultúra, az archaikus és a posztmodern ütközésének bemutatásából származik. A roskadozó házakban és félfeudális kapcsolatrendszerekben élõ romák és szerbek teljes természetességgel alakítják saját képükre a modern ipar termékeit és a tömegkultúra viselkedésformáit, és az ezt rögzítõ filmszalag merõben új perspektívából mutatja meg mindkét kultúra arcát. Érdemes lett volna Kusturicának még több ilyen szürreális, de mégis mélyen a valóságban gyökerezõ képet keresnie, és arra alapoznia filmjét. Hogy a mese ne csak szépelgõ, de igaz is legyen.

Ez a játékfilm igazi humoros alkotás. Adjuk össze az Idióta karaktereket, balkáni romantikát, nagyszerû zenét, Emir Kusturica-t, és már kész is a kultuszfilm.

Tipikusan olyan mû, amit egyszer az életben mindenkinek látnia kell. Hitelesen játsszák a rájuk szabott szerepeket. Nincs üres járat, nincs ellaposodás. A film egészen zseniális. A Bumbamara és a Pitbull Terrier érthetõen lett kultikus muzsika, amit szórakozóhelyeken, kocsmákban, egyaránt sûrûn lehet hallani.

Sokadik megtekintése esetén is garantált a szórakozás és a röhögés. Hihetetlen aranyköpések minden mennyiségben.
Ezt látni kell!

2007.03. 25

Forrás: PR Herald