keresés az oldalon:
2010. szeptember 06., hétfő  
páholy 

A SPACE PERFORMANCE

A hely, ahova tartozunk

Nyolcvankilencet írunk. Egy fiatal magyar lány beleszeret egy holland fiúba. Élete első nehéz lépése ekkor következik be, mikor is döntenie kell, hogy a fiút választja, vagy a hazáját. Végül a szerelem mellett dönt, és kiköltözik hozzá. Születik egy kislányuk, aki két-anyanyelvűként éli életét, párjával létrehoz egy posztmodern színházat, így adnak elő darabokat Európa-szerte. A férj besokall Hollandiától, mondván, hogy „félelmet, káoszt és piszkot” akar, és nem bírja tovább nézni ezeket a szürke, egyszerű embereket. Felmerül a kérdés: és most hova? Elsőként jön szóba Magyarország, mivel az úgyis a lány hazája, így kislányuk taníttatása sem okozhat komolyabb gondot.

Melegh Árpád Csaba fotói

Ezzel a történettel ismerkedhetünk meg Ardai Petra tollából, férjével Luc Van Looval közösen előadott darabukban. Ebben a sztoriban tényleg az a borzasztó érdekes, hogy róluk szól, éppen ezért a néző szinte tökéletesen bele tudja élni magát a helyzetükbe, és mivel ők ennyire kinyílnak a nagyérdeműnek, az egész műsör sokkal bensőségesebb és áthatóbb lesz.

Az előadás egyik legfontosabb része a jó kilátás, ezért is volt tökéletes helyszín a Hotel Mercure Budapest Korona, Kecskeméti utca feletti átjáró híddal kombinált bárja. Innen tökéletesen beláttuk a Kálvin teret, ahol Petra villáminterjúkat készített járókelőkkel – bemikrofonozva és bekamerázva –, megtudva véleményüket arról, hogy megfelelő hely lenne-e családjuk számára Budapest, így a nemzeti hovatartozás problémáját járta körül, mindeközben kérdéseket vetett fel az identitáshoz való ragaszkodás jogosságáról. A reakció általában pozitív volt, néhol lehangoló, néhol vicces – bár Luc kommentárjaival inkább humoros.

Találkozhattunk egy szimpatikus öregúrral, aki imádja hazáját, mindenképpen javasolja Magyarországot, majd a párbeszéd vége fele kivillantja foga fehérjét, mikor a tolvaj-zsidó-kormány szóösszetétellel ingerült hangon dobálózik.

Ezen kívül volt több külföldi, aki nagyon szereti országunkat, voltak magyarok, akik semmiképpen sem javasolják (infrastrukturális és morális okokra hivatkozva), voltak buta szőkék, akiknek fogalmuk sincs milyen valójában Hollandia, de azért biztos jobb, mint itt. Egységes választ természetesen nem kaptunk.

A színjátszás e műfaja dokumentum-színházként lett meghatározva. Egy óra alatt – fülhallgatóinkon, monitorokon, és a panorámán keresztül - betekintést nyerhettünk a művész-pár életébe, figyelemmel kísérhettük az utca emberének reakcióit és viselkedését, majd a műsor végeztével beszélgethettünk az előadókkal.

Nézőként nekem ez a szórakoztatás egy új/magasabb szintje volt.

A Space kollektíva egyébként Amszterdamban és Berlinben óriási sikerrel mutatta be a produkció első változatát, a budapesti előadás mégis ősbemutatónak tekinthető. A művészek teljesen átírták és az itteni viszonyokra adaptálták a kérdéseket.

A PLACCC fesztivál egyébként sok érdekes produkcióval és performance-al kedveskedik az avangard művészet kedvelőinek.

Egy Budapest 2.0-n dolgoznak, színészekkel, zenészekkel, képző- és iparművészekkel, építészhallgatókkal és a városlakókkal közösen egy szebb helyet terveznek, ahol együtt élhetünk, és ahol valóban otthon érezzük magunkat. Ilyen volt a Blaha Lujza téren felállított szmogreduktor állomás, vagy a Soharóza Kórus Szemlőhegyi-barlangban bemutatott „Mindenütt jó” c. darabja.

Tehát ha a Space Színházról vagy a Placcc Fesztivál műsoráról van szó, biztosíthatok mindenkit, hogy nem az idejét fogja vesztegeti, hanem garantáltan nem mindennapi élménnyel fog gazdagodni.

2009.10.10.

Baglyas Ádám (1988, Budapest)
E-mail: bagolyszkij@gmail.com

Forrás: PR Herald
A Placcc Fesztivál
A Space kollektíva honlapja





További cikkek a szerzőtől:
    34. EFOTT  Baja, Petőfi-sziget
    A SYMBOL BEMUTATKOZIK  Jazzy Maraton
    BATTA DEM (PÉCS)  IV. Nemzetközi Reggae Fesztivál
    CSŐRE GÁBOR IDEGENVEZETÉSE  Vizibuszozás Eric Cartmennel
    EURÓPÁBÓL JÖTTEM  Hol a határ?
    EXIT FESZTIVÁL  A fellépők listája
    FAMILY GUY  Rajzfilm, nem csupán gyerekeknek
    FÉLELEM ÉS RESZKETÉS  Az „amerikai álom” fellegvárában
    FRIEND N FELLOW (D) KONCERT  Szerelemduó
    FUNKYBIOTIKUM  A BACK II BLACK új albuma
    GLENN BROWN FANTASZTIKUMA  Hiperrealizmus a Ludwigban
    GONZO ZENEKAR  Generációváltás
    GRAMMY 2010  A zene halhatatlan
    GUNTER VON HAGENS  Vetkőzzünk neki!
    HERENCSÁR ANDRÁS  „Azóta is” című kiállítás
    KEBAB (PEKKER NÓRA)  Beszélgetés a Dubstep műfajáról
    LÁZADÁS KÖZELEG?  Diákok a kapitalizmus ellen
    MACSKA-JAJ  Menyasszony a kiszáradt fánál
    MARIJUANA MARCH  Nem bűnözők, hanem szabad emberek
    MEGBUKOTT A DIÁKLÁZADÁS  Érdektelenség vagy kamu?
    MTV EUROPE MUSIC AWARDS  Díjak a legjobbaknak
    NEM JÁTÉK  A gazdasági válság hatása a játékszoftver piacra
    PEN 2009  A Pécsi Egyetemi Napok előrejelzése
    PEN 2010  Az év első fesztiválja
    PSZICHEDELIA  Az elme hatásos megnyilvánulása
    REGGAE CAMP  2009, Monorierdő Camping
    RUMNAPLÓ  Hunter S. Thompson regénye
    SOPRONI VOLT FESZTIVÁL  Volt lesz…
    STREET-ART AZ UDVARON  Az erzsébetvárosi tűzfal művészei
    SZÉLINGER ANNA  „CéAnne”
    SZER-PEN-TIN  A Pécsi Egyetemi Napok sikerei és balhéi
    SZIN 2009  Programajánló
    TAKE IT EASY  Early Reggae Night
    UTAZÁSMÓDSZERTAN  Jó tanácsok sztrájk idejére
    VIZSGADROGOK  Nehéz napok éjszakái
    VOLT EGY VOLT  A hőség városa…
    VOLT FESZTIVÁL  Újratöltve

 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
PRIME MINISTER HUNGARY [2010.09.05.]
Orbán Ferenc, Gyurcsány Viktor
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SOSE HALUNK MEG (MUSICAL) [2010.09.02.]
Helyszínváltozás: mert „azt mondtad, hát megint megyünk…”
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
X-FAKTOR [2010.09.02.]
A brutális újdonság ereje
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
EGYSZEMÉLYES STÁBOK [2010.08.30.]
Főszerepben az újságíró
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
MAGYARORSZÁG, ÍME: [2010.08.22.]
Nagyszerűség a hanyatlásban
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás