páholy

A SPACE PERFORMANCE

A hely, ahova tartozunk

Nyolcvankilencet írunk. Egy fiatal magyar lány beleszeret egy holland fiúba. Élete elsõ nehéz lépése ekkor következik be, mikor is döntenie kell, hogy a fiút választja, vagy a hazáját. Végül a szerelem mellett dönt, és kiköltözik hozzá. Születik egy kislányuk, aki két-anyanyelvûként éli életét, párjával létrehoz egy posztmodern színházat, így adnak elõ darabokat Európa-szerte. A férj besokall Hollandiától, mondván, hogy „félelmet, káoszt és piszkot” akar, és nem bírja tovább nézni ezeket a szürke, egyszerû embereket. Felmerül a kérdés: és most hova? Elsõként jön szóba Magyarország, mivel az úgyis a lány hazája, így kislányuk taníttatása sem okozhat komolyabb gondot.

Melegh Árpád Csaba fotói

képtár

Ezzel a történettel ismerkedhetünk meg Ardai Petra tollából, férjével Luc Van Looval közösen elõadott darabukban. Ebben a sztoriban tényleg az a borzasztó érdekes, hogy róluk szól, éppen ezért a nézõ szinte tökéletesen bele tudja élni magát a helyzetükbe, és mivel õk ennyire kinyílnak a nagyérdemûnek, az egész mûsör sokkal bensõségesebb és áthatóbb lesz.

Az elõadás egyik legfontosabb része a jó kilátás, ezért is volt tökéletes helyszín a Hotel Mercure Budapest Korona, Kecskeméti utca feletti átjáró híddal kombinált bárja. Innen tökéletesen beláttuk a Kálvin teret, ahol Petra villáminterjúkat készített járókelõkkel – bemikrofonozva és bekamerázva –, megtudva véleményüket arról, hogy megfelelõ hely lenne-e családjuk számára Budapest, így a nemzeti hovatartozás problémáját járta körül, mindeközben kérdéseket vetett fel az identitáshoz való ragaszkodás jogosságáról. A reakció általában pozitív volt, néhol lehangoló, néhol vicces – bár Luc kommentárjaival inkább humoros.

Találkozhattunk egy szimpatikus öregúrral, aki imádja hazáját, mindenképpen javasolja Magyarországot, majd a párbeszéd vége fele kivillantja foga fehérjét, mikor a tolvaj-zsidó-kormány szóösszetétellel ingerült hangon dobálózik.

Ezen kívül volt több külföldi, aki nagyon szereti országunkat, voltak magyarok, akik semmiképpen sem javasolják (infrastrukturális és morális okokra hivatkozva), voltak buta szõkék, akiknek fogalmuk sincs milyen valójában Hollandia, de azért biztos jobb, mint itt. Egységes választ természetesen nem kaptunk.

A színjátszás e mûfaja dokumentum-színházként lett meghatározva. Egy óra alatt – fülhallgatóinkon, monitorokon, és a panorámán keresztül - betekintést nyerhettünk a mûvész-pár életébe, figyelemmel kísérhettük az utca emberének reakcióit és viselkedését, majd a mûsor végeztével beszélgethettünk az elõadókkal.

Nézõként nekem ez a szórakoztatás egy új/magasabb szintje volt.

A Space kollektíva egyébként Amszterdamban és Berlinben óriási sikerrel mutatta be a produkció elsõ változatát, a budapesti elõadás mégis õsbemutatónak tekinthetõ. A mûvészek teljesen átírták és az itteni viszonyokra adaptálták a kérdéseket.

A PLACCC fesztivál egyébként sok érdekes produkcióval és performance-al kedveskedik az avangard mûvészet kedvelõinek.

Egy Budapest 2.0-n dolgoznak, színészekkel, zenészekkel, képzõ- és iparmûvészekkel, építészhallgatókkal és a városlakókkal közösen egy szebb helyet terveznek, ahol együtt élhetünk, és ahol valóban otthon érezzük magunkat. Ilyen volt a Blaha Lujza téren felállított szmogreduktor állomás, vagy a Soharóza Kórus Szemlõhegyi-barlangban bemutatott „Mindenütt jó” c. darabja.

Tehát ha a Space Színházról vagy a Placcc Fesztivál mûsoráról van szó, biztosíthatok mindenkit, hogy nem az idejét fogja vesztegeti, hanem garantáltan nem mindennapi élménnyel fog gazdagodni.

2009.10.10.

Forrás: PR Herald
A Placcc Fesztivál
A Space kollektíva honlapja