keresés az oldalon:
2010. szeptember 09., csütörtök  
népbutítók 

CSILLAG SZÜLETIK

Médiagagyi, ragacsos cukormázban

A „Csillag születik” című műsor egy vicc, ami annyira komoly, hogy nem lehet rajta nevetni. Az első részt becsületesen végignéztem, hogy legyen saját, megalapozott véleményem. Nézzük mi lesz az üzenetem, ami esetleg az RTL Klub irányítóinak szívéig eljut ezen a fantasztikusan csodálatos estén. Ritka tehetségek közt ritka a tehetség. De valamikor, egyszer, itt csillag születik. Elvileg ez tehetségkutatásról szól. Bemehet az utca embere, és itt megmutathatja, mire is képes. Amolyan modern „Ki mit tud”. Mint tudjuk, ez a hétköznapi emberből sztár lehet a valóságsók eljövetele óta hömpölygő árként vonul végig a televíziózáson, és a TV2 csapjából szinte az összes igazi tehetség kifolyt, aki tv-ben akarta mutogatni magát.

Volt egyszer a BigBrother, ahol minden humoros, karakteres személyiség megmutathatta magát, volt rajzoló, cukrász, szörpgyáros, satöbbi. Volt ugye Kifutó, aztán komolyabban véve Megasztár, három széria, kiénekelte mindenki magát. Aztán volt ugyanez tánccal, a Megatánc akrobatikus show műsorok keretében. Tehát nem csoda, hogy az RTL-nek már nem sok mindenki maradt.

Amikor bekapcsoltam, azt kaptam, amire számítottam. Annyira nem akart ez a műsor Mega-féle lenni, hogy aztán nem is lett, na. Színvonalban sem. Elvileg ez is „kimittud”, általános tehetségkutató. Ismét négy celeb-zsűri, akik a szakértő mondatok helyett iszonyú szépen mondanak sablon mondatokat. Fábry Sándor meg kifejezetten unja.

Mit láttam? Luxuspixelek fűműsoridőben.

Náray divatbemutató a jelöltökön. Ha csak ideáig jutunk, akkor ugye 30% a giga díszleté, 30% az exkluzív „csakittcsakmost” ruháé, marad 30% a kategóriába nem sorolt előadáshoz. Ezt sem értem, hogy hogyan lehet egy énekest összehasonlítani egy standup-ossal, meg egy akrobatával, vagy csak a zenén belül egy zenekarral. De ehhez jönnek még a profi háttértáncosok, akik szerencse, hogy vannak, legalább élvezhetővé teszik az előadást.

Csak az a baj, az előbb is volt 10 táncos a színpadon, de abból csak 3 volt versenyző. Mivel ugyanolyan ruhában voltak, ezért nem tudtam eldönteni melyikek azok. Hát nem is szavazok, na. Aki szavaz meg biztos, ismeri.
Emellé jön még egy lépcsőről leeső, szánalmasan vigyorgó „Stóhl Buci” egyenesen a tűzvonalból.
Mellé dekoratív műsorvezetésre abszolút alkalmatlan Nóri. De ez is mellékes, mert ez személyes szimpátia kérdése.

A közvetítés kép és hangminősége azonban színvonalon aluli.

A „Csillag születik” ugyanolyan becsomagolt gagyi, mint az összes RTL műsor, a csillogásra, a luxusra, a hypera épít. Ebben a tehetségkutatóban az zavar, hogy nem láttam még tehetségeket. Míg a Mega... előválogatóin is felbukkantak már olyanok, akikre azt mondtam, hogy ez jó! Erre ellötyögnék egy koncerten is. Addig itt semmire. Egyik performansz (mert ezeket nevezhetjük inkább annak) sem fogott meg, a műsornak így koncepcionálisan nem látom semmi, de semmi értelmét. Leginkább az a benyomásom, hogy ez a Hajós András annó [„Benne leszek a TV-ben”] című műsorának a csilli-vilire kipofozott változata.

Csak ezúttal az a baj, hogy szegény versenyzők komolyan is veszik. És annak az IGAZI csillagos égnek a határát valószínű egyikük sem fogja a műsornak köszönhetően soha megérinteni, a reklámidő áraival ellentétben.

Az RTL Klub menedzsmentje röhög a markában, Buci mosolyog: százezret érő szmokingban állok a színpadon 200 statisztanéző előtt, néhány elemlámpával megvilágítanak, a rendező azt mondja, hogy mehet, én előadok, közben csillagokkal díszített tapétát ragasztanak a fejem fölött a plafonra, kinyújtom a kezem, és elérem.

És közben Ördög Nóra ordibál a kamerába: „- Hölgyeim és Uraim, Nagy Tapsot kérünk a stúdióban, Őrjöngést, Tűzijátékot és Ujjongást - Magyarországon egy csillag született!”
(És közben persze rossz a kód, amivel szavazni kell rám, sok a Fábry által betuszkolt szereplő, és sokan vannak, akik még neki is azt mondták, hogy nem... bennfentesség, és satöbbi-satöbbi...
Ahogy anyukám mondta egy órával ezelőtt felállva a tv elől: ez a műsor émelyítő és gusztustalan. És anyukámat azért is szeretem, mert legtöbbször igaza van
.)

2007.11.11.

Géber Tibor (1986, Dunaújváros – Sárbogárd – Budapest)
E-mail: geber.tibor@prherald.hu

Forrás: PR Herald
Személyes portfólió
Szakmai, kulturális blog
http://blog21.blohgter.hu





További cikkek a szerzőtől:
    A BEUGRÓ MEGMENEKÜLT  A Mikvannak.hu kezdeményezése
    BLOG ÉS VILÁG  Kettős végtelen
    BLOG. SZFÉRA.  Vázlatos történet
    BLOGANISZTIKA  Kategória-burjánzás
    BLOGVILÁG  Frontvonal
    DANTERAKTÍV  Blog az online kommunikációról
    DIGITÁLIS NYELVKULTÚRA  Kigugliztuk
    DIGITÁLIS PR NAP  Van még mit tanulni
    DM RELEVANCIA  Női mell és fenék, mint hatékony reklámhordozó?
    ERP  Vállalatirányítási rendszerek
    ÉRTÉKKÖZVETÍTŐK  Én – szív – közszolgálati
    FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS  Társadalmi felelősségvállalás
    FENNTARTHATÓSÁGI NAP  Rendezvény a felelősség szellemében
    HATÉKONY REKLÁM  A reklámpszichológus tapasztalatai
    INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI FÓRUM  ISO 27001-es felmérés
    INFORMATIKAI BIZTONSÁG NAPJA  A világpiac újdonságai Budapesten
    INTERNETEZŐ NŐK  Akiktől a jövőben félni kell
    IWIW HÍREK  Alkalmazás-technika
    iWiW KÖZÖSSÉGI RENDSZER  A közös kommunikáció új útjai
    KERESŐMARKETING NAP  Hamarosan kiderül
    MOBILELEKTRONIKA ÉS A DIVAT  Intelligens ruházat
    MTV HONFOGLALÁS  Magyar és Music
    MTV VÁLTOZÁSOK  Folyamatosan újítanak
    NAV N GO  A siker titka
    ORSZÁGMÁRKA®  Határon belül és kívül
    PREMIUM INSIDE  Új pénz és tőkepiaci magazin
    PRODUCT PLACEMENT  Papp-Váry Árpád könyve a termékelhelyezésről
    PROPELLER  Új, hiteles kezdemény a weben
    REBRANDING  Most például a PEPSI
    REKLÁMTALÁLATOK  Pécsi Ildikó és a Biopon helyett
    REKLÁMZABÁLÓK 2008  A reklámfüggők Kánaánja
    SZONDA IPSOS: HIBRID KUTATÁSOK  Integrált online kutatás
    TELEVÍZIÓS ÉS RÁDIÓSPIAC  A 2007. évi reklámbevételek
    Tv2 ARCULATVÁLTÁS  Nagy őszi megújulás
    TV2 ÉLCSERE  Átrendeződés
    TV2 ÚJ HIRDETÉSI MEGOLDÁSAI  Mi van a szpot után?

 Feliratkozás hírlevélre
név:
e-mail cím:

Kiemelt témáink
PR-SZAKIRÁNY [2010.09.09.]
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 10.
LEJÁRT UTÓPIÁK KORA [2010.09.09.]
Száz bajt csinál
EURÓPAI ORSZÁGOK SZÁMA [2010.09.08.]
A valódi tények
LECSÓ [2010.09.08.]
Kegyelmi állapot
A MEDIATIZÁCIÓ TÜKÖRKÉPE [2010.09.08.]
A posztmodern után
A MAHASZ STORY [2010.09.06.]
Erőfölény, nyomásgyakorlással
BUDAI PÁLINKA- ÉS KOLBÁSZFESZTIVÁL [2010.09.06.]
Gasztronómiai fellegVÁR
A PICARO SZEMLÉLETVÁLTÁSA [2010.09.06.]
Harc a nézőszámért
FACEBOOK-MARKETING [2010.09.06.]
Költséghatékony és eredményes
KÁRPÁT-MEDENCEI KULTURÁLIS NAP [2010.09.06.]
Budai Vigadó, 2010. szeptember 11. (szombat)
GREENOMICS [2010.09.05.]
Lehetőségek a zöldülő gazdaságban
A PR-MÉRÉS NAPJAINKBAN [2010.09.05.]
Módszerváltók kerestetnek!
HAJLÉKTALANOK GESZTUSA [2010.09.04.]
Otthontalan önkéntesek egy gyermekotthonban
NEMZETISZOCIALISTÁK [2010.09.04.]
Holttest és horogkereszt
SZOCIÁLIS KIREKESZTÉS? [2010.09.02.]
A közösség szerepe
GERILLAMARKETING MESTERKURZUS [2010.09.02.]
Minimális pénzből profi kapmány
LEVELEK JÚLIÁNAK [2010.09.02.]
Kortalan szerelem
ETIKETT ÉS PROTOKOLL-TOVÁBBKÉPZŐ [2010.09.02.]
Akkreditált mesterkurzus
ÍGÉRET-ESEK – KÖZÖS KÖTETBEN [2010.08.31.]
A Garbó antológiája
SZURDI ART [2010.08.31.]
Ruhák a belvárosi Duna-parton
NEM LEHET BELENYUGODNI [2010.08.30.]
Világszerte erősödő felháborodás
SZELÍD TEREMTÉS [2010.08.29.]
Feszültségkeltő filmdráma
MAD MEN [2010.08.29.]
Reklámörültek
HAVER VAGY? MOST IGAZÁN KIDERÜLT [2010.08.29.]
Őrült tánc a Szigetfesztiválon
LUSZTRÁCIÓ [2010.08.25.]
A törvénysértők rendje
SZKÍTÁK A SZENTFÖLDÖN [2010.08.23.]
„Igen vitézek”
TIBET CSENDJE [2010.08.21.]
A külső és belső harmónia
EMORÁCIÓ 2010 [2010.08.19.]
Reklámkonferencia Egerszalókon
BOMO ART NAPLÓBOLT [2010.08.17.]
Az írás és a szép tárgyak szeretete
A SPORT SZABADSÁGA [2010.08.14.]
Életszemlélet-formálás
ÁRKÉPZÉS – RADIKÁLISAN [2010.04.02.]
Ingyen van, vagy mégsem?



PageRank Kereső optimalizálás