Nincs pardon

ELMULASZTOTT MAGYARÍTÁS

1910. március 19-én a pesti Vigadóban megtartott választójogi gyűlésen Tisza István – Magyarország korábbi miniszterelnöke – kijelentette: „Abban az illúzióban élünk-e mi, hogy megmagyarosítottuk az oláh vagy tót polgártársunkat, akit magyarul írni vagy olvasni megtanítottunk? Hiszen ez nem magyarosítás, uraim! Ez nagyon üdvös dolog, nagyon hasznos dolog, mert könnyebbé teszi az ország polgárai között az […]

Tovább »

 
 

A TÖKÉLETES FÉRFI

A tökéletes férfi itt ül velem szemben. Ennek a férfinek félistenek a nemzői, ha ez lett a végeredmény. Az a fajta, aki csak nekem tetszik, de azért neki is van értő közönsége, nem csaphatom be magam. Csak abban bízhatok, hogy egyikkel sem fog találkozni. Swann érezhetett ilyet, amikor felfedezte Jetro főpap lányát Odett szépségében. Igen, […]

Tovább »

 
 

CSÚNYA BESZÉD

 „– Csúnya beszéd, nagyon csúnya” –, mondja Norvég Pista bácsi, és leteszi elém az újságot, miközben Maxi bácsi helyeslően bólogat. Még hogy ilyen címet írni, hogy „Be vagytok szarva”, mondja, természetesen kurzívan. „- Nekem letörték volna a kezem, ha ilyet írok.” – mondja Maxi bácsi, aztán huncutul hozzáteszi: „ezért nem írok már évek óta, csak […]

Tovább »

 
 

MÉREGZSÁK, CSIBÉSZ, WOLFI

A családom kutyaszerető. Amióta az eszemet tudom, mindig volt kutyánk, míg falun éltünk. Volt komondorunk, dán dogunk, német juhászunk és néhány ismeretlen fajta is, amit egyszerűen korcsnak neveznek a „kívülállók”. Imádtam mindegyiket. Édesanyám soha nem engedte, hogy az udvarról a házba jöjjenek, mert “a kutya házőrzésre való”, mondogatta. Aztán a fővárosba költöztünk és a panellakásban […]

Tovább »

 
 

ANKA BUTT…

„Butt” – mint Butnaru –, mondta, de művésznévnek nagyon találó. Anca Butnaru: Anka Butt. Már nem tudok, hogy megszabadulni tőle. – Találj neki egy teológiai értelmezést! – próbáltam körbejárni. Az „Ankabut” arabul „pókot” jelent, egy fontos szurának a címe, a Korán egyik fejezetéből: Ankabut – A Pók. Az arab nyelvben a pók nőnemű… A pók tehát […]

Tovább »

 
 

AZ ÍRÁS, MEG A VÉGE

– Na, fiam, volna is mindjárt egy neked való téma – morzsolta orrcimpáját a lap főszerkesztő-helyettese (Efhá), miután tetőtől-talpig végigmérte Viráth Ödön újságírót, aki nem egészen két hete kapta meg a diplomáját a főiskolán, s aki öt perccel ezelőtt, némi protekcióval érkezett a laphoz, mondván, dolgozni akar; írni, cikkeket, interjút, riportot, ezt tanulta, menne a […]

Tovább »