And yet, here we come again. Felnőtt férfiak nem tudnak leszállni arról, hogy mit viseljenek a nők, és miért viselik azt, amit viselnek. Mert ők majd megmagyaráznak, felszabadítanak, megmondják helyetted, hogy el vagy nyomva, harcolnak érted, meg sem kérdezve, hogy akarod-e. Embert faragnak belőled, ha kell, baltával is. 

Konok Péter portréfotóját Tóth Gergő készítette

 

Nem gondoltam sosem, hogy lesz egyszer olyan, hogy Konok Péter írására kell reagálnom. (Nos, arra sem gondoltam, hogy Ungváry Krisztián írására kell majd. Ez az év tele van meglepetésekkel.)

Ugváry Krisztián – Béli Balázs felvétele

Sokszor olvasom Konok Pétert, szeretem a stílusát, időnként nyomok az írásaira egy lájkot vagy szívecskét. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a barikád ugyanazon oldalán állunk, ami a szabadságjogokat illeti. És persze, egy napot eltöltöttem azzal, hogy azon gondolkoztam, hogy kell-e reagálnom a történész írására.
Ha Konok Péter holmi zugfirkász lenne, aki előbb ír, aztán olvas (vagy nem olvas egyáltalán),  nem is foglalkoznék vele. De Konok Péter – az én szememben legalábbis – komoly ember, respektálandó tudással, és éppen ezért talán nem felesleges egy olyan újabb válaszcikk, amiről az az érzésem, hogy már tucatszor megírtam.
Konok három dolgot tételez írásában egyértelműnek:
Ad1: A burkini a nők elnyomásának, a bigottságnak, az újonnan kitalált, egyesek által fényes jövőként ábrázolt sötét középkornak a jelképe.
Ad2: A burkini olyan többedik generációs nőket öltöztet tetőtől talpig high-tech UV-szűrős, poliészter kitalált hagyományokba, akik addig úgy jártak a strandra, mint bárki más”.
Ad3: A meztelenség szabadság, a felöltözöttség elnyomás.

AD1
Konok nagyon leegyszerűsít akkor, amikor a burkinit elnyomásnak tekinti. Számos, az iszlám világból érkező értelmezés, de méginkább vita született az egész problémáról, és ahogy az iszlám plurális értelmezési jellegéből fakad, adott esetben ennek sincs egyféle megoldása, sokan sokféle következtetésre jutnak. Az mindenképp elmondható: egyrészt az iszlám vallásjognak az öltözködés egy meglehetősen marginális problémája, vannak ennél sokkal lényegesebbek, és addig, amíg az ún. Keleten és Nyugaton nem kreáltak ebből mesterségesen ügyet, mindenki a maga környezete, önazonosság-tudata, kulturális hagyománya alapján öltözködött. Másrészt az iszlám vallásjogban erre is érvényes az az alapvető elv, hogy „nincs kényszer a vallásban” (Korán, A tehén 2,256), azaz annak a vallási cselekedetnek, amellyel az ember érdemeket akar szerezni, nincs értelme akkor, ha e cselekedet nem önkéntes, tehát kényszer hatására születik. 
Az iszlámhoz köthető világban a vallási ruházat kérdése (amely a közvélekedéstől eltérően nem csak a nőkre nézve kötelező, hanem a férfiakra is, lásd még az awra fogalmát) azzal függ össze, hogy egyrészt ki melyik társadalmi osztályba tartozik (magasabb társadalmi osztály = több ruha, kevesebb látható testrész), másrészt, hogy hol viselik (vallásos, szekuláris vagy privát térben). Összefügg még a fennálló rend vallási jellegével (pl. Iránban és Szaúd-Arábiában törvényileg kötelező, éppen ezért válhatott az elnyomás szimbólumává is ezekben a társadalmakban). Valóban, az is egyfajta értelmezési keret, hogy a nők tradicionális szerepeit (és ezen belül a viseletet) elnyomásnak tekintik, de a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Ilhan Omar – Jim Lo Scalzo felvétele (2019)

Nagyon változatos érvelés él a viselése, illetve a nem-viselése mellett. Hadd mutassak be ezekből néhányat:
1.
Nagy vita folyik az iszlám világban arról, hogy a hidzsáb (és a burkini, ami ennek a fürdőruha-változata) felöltésének mi a társadalmi jelentősége, ez a legtöbb társadalomban ugyanis már nem a hagyományos kézzel készített viseletet jelenti (ami nb. sok esetben nem takarta a felkart és a hajfonatokat). Sokan amellett érvelnek, hogy a muszlim nők élettere az elmúlt időszakban megváltozott, a nyilvános térbe kényszerültek, és emiatt a testet takaró öltözet jó kompromisszumnak tűnik. Sokan azzal érvelnek, hogy a Koránból és a szunnából világosan kivehető a vallási kötelezettség, ezért a férfiaknak és a nőknek is hordaniuk kell egy bizonyos, kulturálisan meghatározott öltözetet. Mások azzal érvelnek, hogy bár az elv világos, maga a ruházat típusa már egyáltalán nem, és abban sincs egyetértés, hogy mely Korán-versek vonatkoztathatók erre a problémára. És mennyire elfogadhatóak azok a hadíszok, amelyek erről beszélnek, továbbá, mennyi a problémának az akcidenshez köthető komponense, és mennyiben kell abszolút módon értelmezni (a Korán-exegézis egy irányzata szerint a Koránban vannak egyetemesen értendő, valamint kontextuálisan értendő versek; ez utóbbiak nem egyetemes érvényűek, hanem a kontextusuk alapján lehet analógiás alapon értelmezni őket).
2.
Mások azzal érvelnek, hogy az új hidzsáb-mozgalmak az iszlám feminizmus egyik látható eredményei: tradicionálisan ugyanis a nők nem jártak a férfiak által látogatott mecsetekbe (a szekuláris terekbe sem). A vallási öltözettel együtt azonban szimbolikus, vallási térfoglalás is zajlik, ahol a nők egyre inkább láthatóakká válnak a vallási terekben, el egészen odáig, hogy hagyományos, a férfiak által betöltött pozíciókat is betöltenek, mint pl. az iszlámjogi bíró vagy jegyző, vagy Korán-tanár szerepét, ami a nők igen jelentős vallási emancipálódását is jelzi. Ennek egy kiterjesztése a burkini: amíg a muszlim nők hagyományos módon nem fürödtek a tengerben publikus módon (sok helyen ma sem igazán teszik), addig a burkini ennek a társadalmi korlátnak a feminista és vallásilag megfelelő feloldása. Most abba a kérdésbe, hogy az iszlám mennyire „középkori”, ne menjünk bele, mert ebben Konokkal valószínűleg úgysem juthatunk sosem közös nevezőre.
3.
A muszlim feministák
kísérletet tettek a hidzsáb, mint vallási kötelezettség dekonstruálására, abból az okból kifolyólag, hogy a Korán utáni vallási irodalom férfiak által íródott, és a női hangok viszonylag ritkák. Ez azonban sok esetben nem járt a hagyományos vallási viselet levetkőzésével, hanem a vallási identitásuk részévé tették.
Mások viszont valóban kivetkőztek a viseletből, és európai ruhákban járnak, ők azonban a társadalomban láthatatlanok. A muszlim feministák sokszor azzal érvelnek, hogy a teljes testet eltakaró öltözet (a szerény öltözködés) szembemegy az ún. nyugati civilizáció a női testet tárgyiasító kultúrájával, és ebben azért sok igazság van.
4.
Megint mások azzal érvelnek, hogy a vallási öltözet jelentősége nem vallási, hanem kulturális, és egy kulturális közeghez való tartozást jelez. Ez főleg a nyugat-európai muszlim nőkre jellemző, akik sok esetben elvesztették nyelvi gyökereiket (és ezáltal hozzáférésüket a kulturális javakhoz), nem értenek egyet a jelenlegi többségi muszlim állásponttal, de mégis jelezni akarják valamilyen módon az identitásukat. Mint a rockerek, néptáncosok, fociultrák, üzletemberek. A ruha mindig is az identitás fontos kifejezőeszköze volt, néprajzosok tudnának erről mesélni, hogy a kalotaszegi népviseletnek hány árnyalata és státus-jelző szimbóluma van.
5.
Megint mások azzal érvelnek, hogy “a vallási hagyomány nem fogalmaz elég pontosan”, így a követendő elv nem a bizonyos testrészek eltakarása, hanem a szerény (nem kihívó) öltözködés megvalósítása, amit bármilyen ruházattal lehet teljesíteni, ami az adott kulturális közegben szerénynek számít.
6. 
A fundamentalizmusba hajló érvelés szerint a nők azért kell teljes testet eltakaró ruhát viseljenek, mert másképp a férfiak zaklatni fogják őket. Erről az áldozathibáztató érvelésről azonban már sokszor kiderült, hogy nem igaz. Egyiptomban, ahol különösen ki vannak téve a nők a zaklatásnak (megérne egy kutatást az, hogy miért pont Egyiptomban jellemző ez ennyire), olyanokat is rendszeresen zaklatnak, akiknek a teste el van takarva. Ennek az érvnek a másik része az, hogy a férfiakban annyira túlteng a szexuális potenciál, hogy képtelenek magukat visszatartani – ez az érv azonban nem a nőkről, hanem az így érvelő férfiakról mond el sok mindent.
AD2
Ez a második állítás tűnik a legnagyobb butaságnak. Egyrészt, mert honnan tudja Konok, hogy azok hordanak burkinit, akik azelőtt bikinit hordtak, azaz semmiféle ténnyel nincs alátámasztva ez az állítás, de még egy muszlim nő véleményével sem. Nb. a muszlim nők véleménye a saját öltözetükről teljességgel hiányzik az egész szövegből, és nem azért, mintha az nem lenne tele mindenféle pro és kontra érveléssel, ami jelzi, hogy nincs egyértelmű narratíva a vallási öltözékkel kapcsolatban, hanem azért, mert Konok lusta volt utánanézni annak, hogy maguk a muszlim nők mit gondolnak erről. Konok egyértelműnek vette, hogy az, ami számára egyértelmű, más számára is egyértelmű. Nos, nem. Ha a Gugliba beírjuk a keresést, az első húsz találat között vannak a következő cikkek, amelyek szerzői pro és kontra is érvelnek.
Például itt, vagy éppen itt, a NST.com-on itt, a Spectator oldalán pedig itt. És itt olvasható egy 100-as lista arról, hogy a megmondás helyett miként lehet a muszlim nőkkel szolidárisnak lenni.

AD3
Az ilyen típusú szövegekkel talán az a mögöttes elképzelés a legnagyobb probléma, ez ugyanis azt feltételezi, hogy a test értelmezése és határai, a privát szféra és publikus szféra határai minden kulturális térben ugyanott húzódnak. Ahhoz, hogy egy ilyen komplex problémához valaki hozzányúljon, nem árt olyan kulturális antropológusok munkáit olvasni, akik jobban értenek a témához, és akik magyarázattal szolgálnak arra nézve, hogy egy másik kulturális tér milyen értékválasztás alapján strukturálódik másképp.

Fadwa el Guindi

Kezdetnek talán ajánlanám Fadwa el Guindi antropológus könyvét, a Veil: Modesty, Privacy, Resistance címűt, vagy Fatima Mernissi szociológus könyvét, a The Veil and the Male Elite: A Feminist Interpretation of Women’s Rights in Islam címűt. De sorolni tudnám azokat a munkákat is, amelyek az elmúlt húsz évben jelentek meg, és a muszlim nők helyzetével és a szexuáletikával, valamit a patriarchális társadalom formáival foglalkoznak az iszlámon belül. Csak ki kellett volna guglizni őket. Ezek a könyvek arra jók, hogy egy európai történész ne a saját koncepciója alapján értelmezze az iszlám kulturális teret, hanem betekintést nyerhessen egy nagyon gazdag értelmezési hagyományba, aminek a feminizmus csak egy része.

Fatima Mernissi

Az mindenképp elmondható, hogy az iszlámhoz köthető kulturális tér egy nagyon fontos dologban eltér az európai, a szexuális forradalmon szocializálódott társadalmak test-értelmezésétől: a testet (a férfi és női testet, és a meztelenséget) egyértelműen a magánszférába sorolja, szemben azzal az európai popkulturális divattal, amely a testet a nyilvános szféra részének tekinti. Ez nem jobb vagy rosszabb, hanem csupán másértelmezése annak a határnak, amely a nyilvános és magánszféra között húzódik. Azt gondolni, hogy a mi szabadságértelmezésünk, ami a testet illeti, egyetemes, és mindenkinek így kell tennie, egy nagyon jellemző butaság.
És a végén a személyes véleményem: én, bár nem vagyok muszlim, mindenképp támogatom, hogy a muszlim nők azt hordjanak, amit akarnak, és támogatom azt a törekvésüket is, hogy a nagy európai felszabadító törekvések helyett – amellyel megmondjuk nekik, hogy mit viseljenek –, hallgassuk meg őket, és szálljunk már le egyszer arról, hogy ki mibe van felöltözve. Ha elfogadható az, hogy valaki az egyéniségét kevés, vagy minimális, vagy ízléstelen, vagy ronda, vagy bármilyen ruhával fejezi ki, akkor a muszlim nők is hadd vehessenek már fel azt, ami jólesik nekik, vagy amiben kényelmesen, önazonosan érzik magukat.
Amúgy meg most, a Fekete-tengernél nyaralva (ahol már sokadszorra égek le) döntöttem el, hogy lesz, ami lesz, igenis veszek egy burkinit. Egyrészt protesztből, mert miért ne, másrészt hogy jövőre, ha megint lesz tengerpart, és ha nagyon éget a nap, legyen mit felvennem Románia egyik vegyes (nudista és nem-nudista) strandján, ahol senkit, de senkit nem érdekel, hogy ki miben fürdik.
(Transindex – A napos oldal – a Transindex.ro portálról (2019. 06. 29.), hivatalosan engedélyezett másodközlés.)