Azért indultam el az Észak-India & Nepál körútra, mert vonz a buddhizmus szellemisége, ezért végig akartam járni Buddha életének fő helyszíneit, és megismerni, milyen a mai, „élő” buddhizmus Ázsiában. Lumbini a mai Nepál területén fekszik, ahová Indiából érkeztem meg. Elsőre feltűnt, hogy sokkal nyugodtabb ország, mint India. Nincs az a nyüzsgés, zsúfoltság, de a turistákat azért itt is lerohanják az árusok. Buddha szülőhelyén egy aranytetős sztúpa állt, imazászlók lengtek a szélben, és néhány zarándok meditált egy gyönyörű ligetben. Egy kő, amelyen a Buddha otthagyta a lábnyomát.
2500 éve Lumbiniban született egy herceg. A szüleinek megjósolták, ha a fiú megismeri a szenvedést, soha nem lesz belőle király, mert vándorútra kel, és soha nem tér vissza. Apja ezért minden jóval körbevette őt, kívánságai azonnal teljesültek, semmiben nem szenvedhetett hiányt. Így élt 29 éves koráig, és se búnak, se aggodalomnak, se fájdalomnak még az árnyéka sem vetülhetett rá, de rab volt a saját palotájában. E gy meleg nyári napon az őrök elbóbiskoltak, és a fiatal herceg, kihasználva az alkalmat, kiszökött a városba. Először egy beteg ember ment el mellette, majd egy öreg, aki már járni is alig tudott, végül az út szélén egy halottat fedezett fel. Mélyen megrázta a felismerés, hogy ez minden élet velejárója, ami ellen ő sem menekülhet el, hiába a mesés gazdagság. Valódi menedéket akart, ami megvédi őt a mulandóságtól. Azonnal elindult, a palotát, családját, és vagyonát hátrahagyva, hogy felkutassa a szenvedés okait.

BODHGAYA

Évekig vándorolt, és kutatta a választ. Minden mesternek tanítványul szegődött, de végül csalódnia kellett, mert azok is elveszettek voltak. Végül egy nap elérkezett Bodhgayába, ahol leült egy fügefa alá, és elhatározta, hogy addig nem kel fel onnan, amíg el nem éri a megvilágosodást. Ez egy héttel később meg is történt. Megértette, hogy a szenvedés forrása az az illúzió, hogy az érzékelő, az érzékelt tárgy és az érzékelés között elválasztás van. Ennek az elválasztásnak a hatására jönnek létre a zavaró érzelmek. A nem megvilágosodott tudat nem érzékeli önmagát, és a mulandó dolgokat valóságosnak véli. A kellemes tapasztalatokat megragadni, a kellemetleneket pedig el akarja taszítani. Aztán a zavaró érzelmek hatására cselekszik, ezzel további problémákat okozva a későbbiekben. Mert nem ismeri az ok-okozat törvényét. Csak az tér vissza, ami korábban ugyanonnan indult útjára.
Bodhgaya ma egy piszkos, zsúfolt városka, rengeteg zarándokkal és turistával. A buddhizmus minden vonala megtalálható itt, a főúton egymás mellett sorakoztak a kolostorok. A sztúpánál sokan meditáltak a fa körül, amelyik az eredetinek az egyik hajtásából nőtt ki, és a hagyomány szerint, ha valakit megajándékoznak a bódifa levelével, akkor ő maga el fog jutni ide. Erre ma egész iparág épült, a sztúpa bejáratánál az árusok mindenkire hamis leveleket akartak rásózni. Meditálni estefelé sem volt könnyű, mert rengetegen voltak, sokan mantrákat mormolva járták körbe a sztúpát, mások leborulásokat végeztek. Este 10-kor pedig bezárták a kertet, és el kellett mennem. Egy közeli barlangot is meglátogattam egy buddhista csoporttal, ahol korábban egy híres jógi, Savaripa meditált. Már előre felkészítettek, hogy a környéken lévő falvak lakói nagyon szegények, ezért kekszeket vettünk nekik. Amikor megérkeztünk negyvenen-ötvenen rohantak le minket. Legtöbbjük kisgyerek vagy nő. Bármit elfogadtak, de a rámenősebbek nem várták meg, míg adtuk, hanem egyszerűen kitépték a kezünkből. A tömeget botos férfiak kísérték, és tartották kordában. Hihetetlen, de itt is voltak árusok, akik zacskókban semmit sem érő aprópénzt kínáltak, hogy vegyük meg, és osszuk szét közöttük. Ezzel csak azt érhettük volna el, hogy a gyerekek összeverekedjenek pár fityingért. Amikor már elajándékoztam mindent, egy kislány még akkor is a kezemet fogva kísért vissza a buszig.
SARNATH
Egy hónappal a megvilágosodása után kezdett tanítani, Sarnathban, Észak-Indiában. Azt kérdezte a tanítványaitól: „– Mit tennél, ha mérgező nyílvessző találna el? Azt kérdeznéd ki lőtte, milyen nemzettségből való, hol él az illető, vagy kirántanád magadból” A válasz után így folytatta: „– Téged eltaláltak. Megszülettél, így biztosan meg is fogsz halni. Mihez kezdesz most a rendelkezésedre álló idővel? Olyan témákról kérdezősködsz, melyek egyáltalán nem segíthetnek rajtad, vagy kihúzod magadból a nyílvesszőt? Fogd magad, és érd el azt a tudatállapotot, ahol az öregség, a betegség és a halál nem árthat neked.” Sarnathban a buddhista épületek romjait találtam, még a törökök pusztították el azokat. Mellettük egy kis szentély, gyönyörű festményekkel Buddha életéről. A kertben egy bódifa, a hagyomány szerint ez is az eredeti hajtásából nőtt ki, mint a bodhgayai, alatta egy táblán az első tanítás olvasható. Az élet szenvedés, hiszen az emberek megöregszenek, betegek lesznek, és meghalnak. A szenvedés oka a vágy és a ragaszkodás, és a szenvedés megszüntethető, ennek útja a Nyolcrétű Nemes Ösvény. Sokan e tanítás miatt tartják „pesszimistának” a buddhizmust, pedig jobban belegondolva Buddha itt éppen azt mondja ki, hogy van út a szenvedés megszüntetéséhez. A bódifához közel harangokat állítottak, megkongattam volna azokat, de nem lehetett, mert ki voltak kötözve. Pedig egy feliraton az állt, hogyha zavaros időkben szólaltatják meg őket, akkor hangjuk megnyitja az emberek tudatát. Ezért kívülről megkocogtattam őket, szinte zengtek még így is. Mások is csatlakoztak, ütögették a harangokat, és harangjátékká álltak össze a hangok. Késő délután volt már, és vissza kellett jutnom a 13 km-re fekvő Varanasziba. A zarándokok tömegét kihasználva a kisvárosban egy taxismaffia működött, csak a szokásos ár sokszorosáért vittek el.
KUSHINAGAR
Még negyvenöt évig tanított a keresőknek. Nyolcvan éves korában halt meg Kushinagarban. Az utolsó mondata ez volt: „Most ne azért higgyetek a szavaimnak, mert mindezt egy Buddha mondta, hanem jól vizsgáljátok meg őket. Legyetek önmagatok fénye!” A Kushinagarban található fekvő Buddha szobornak sok másolata van, az egyik leghíresebb Bangkokban. Leültem meditálni, és amikor kinyitottam a szemem, három narancssárga ruhás szerzetes állt velem szemben, és engem fényképeztek. Nekik én voltam szokatlan. A zarándokok a legtöbbször adományokat hagynak itt, de a szobrot őrző férfi azt tanácsolta nekik, hogy a pénzt ne az adomány dobozba tegyék, hanem a Buddha lábához. Aztán ezeknek valahogy lába kélt. Itt, Kushinagarban ért véget utam indiai része. Bár a buddhizmus itt alakult ki, ma inkább a hinduizmussal elvegyítve él, Buddha a hinduizmus egyik „istene” lett.