Virtuális Tündérkert a Citadellánál, lebegő tánctér a Csepeli szigetcsúcs felett, lóverseny  lovak nélkül, és földalatti titkos disznóvágás – ilyen a kétezer-hatvanas évek Budapestje egy új magyar tudományos fantasztikus regényben. A szövevényes cselekményben előkerülnek a jövő influenszerei, médiamoguljai, és sertéshús-csempészei, van gyilkosság és elképzelt technikai újdonságok, vélelmezett tudományos fejlődés. Örkényi Ádám íróval beszélgettünk.

A „2068 – Éld az életem!” című regény 49 év múlva játszódik. Tudatosan akart egy olyan idősíkot megjeleníteni, amit nagy valószínűséggel, sem Ön, sem én nem fogunk megérni?
Örkényi Ádám
: – Én valószínűleg nem érem meg, de a gyermekeim akkor lesznek aktív koruk csúcsán. Ez a könyv az ő nemzedékükről, az ő nemzedéküknek szól – arról, hogy nekik majd milyen kihívásokkal kell szembenézni, milyen világban kell élni. Tudatosan választottam ezt az idősíkot. Elég messze van tőlünk ahhoz, hogy láthatóak legyenek már a különbségek, hogy az a technológia, ami ma a rajzasztalon, vagy prototípusban létezik, addigra általános legyen, de nincs túl messze. A gyerekeink – akik a főszereplők idősebb generációját alkotják – még a mi világunkban nőttek fel, még magukban hordozzák azt, amit mi ma normálisnak, mindennapinak érzünk – ez az ellentét végig meg is jelenik a könyvben – a mi gyerekeink, kvázi a mi szemünkkel, agyunkkal reflektálnak arra a világra, ami már kicsit idegen nekik, és az akkori fiatalok reflektálnak az ő szüleik, nagyszüleik korosztályára, tulajdonképpen ránk.

– A történetben előforduló „interaktív neurális háló” mennyiben a képzelet műve, vagy már léteznek tudományos kísérletek ennek megvalósítására?
ÖÁ
: – A közelmúltban jelent meg egy hír arról, hogy a Grenoble-i Egyetem kutatói kifejlesztettek egy olyan exoszkeletont, amelyet az, aki belebújik az agyhullámaival tud irányítani. A Carnegie Mellon Egyetem és a Washington Egyetem agykutatói a múlt évben sikerrel kötötték össze három ember agyát, akik képesek voltak együtt tetriszezni. Ezek a kísérletek persze még nagyon messze vannak attól, amiről a könyvben írok – de körülbelül annyira vannak messze, amennyire a hetvenes évek első kísérleti mobileszközei a mai okostelefonoktól. Tehát igen: az, amiről a könyv szól, elvben valóság is lehet. Nem tudjuk persze, hogy pontosan így fog-e működni, de az biztos, hogy a világ afelé mutat, hogy az emberi agy közvetlenül kapcsolódhasson a világhálóra és egyfajta kiterjesztett intelligenciává váljon – ennek egyik lépése az, amit a könyvben leírunk, ami azt mutatja be, hogy egy ilyen eszközt hogyan lehet a szórakoztatóipar szolgálatába állítani.

A regényben fel-feltűnnek jellegzetes budapesti helyszínek, beazonosítható kultikus helyek. Fél évszázad múlva is fontos lesz vajon a lokálpatriotizmus?
ÖÁ
: –Budapest ötven év múlva is menő hely lesz, és aki itt él, az szeretni fogja a várost. Az emberi természet ilyen szempontból nem változik – az ember része annak a közösségnek, amelybe beleszületett, és igyekszik büszkének lenni rá. Budapest pedig egy olyan város, amelyiket könnyű szeretni, és könnyű élvezni – különösen, ha valaki fiatal, és viszonylag gazdag. Márpedig a könyv főszereplői ilyenek. Nekik a hatvanas évek Budapestje az otthonuk – ami persze majdnem ugyanolyan, mint a tízes-húszas évek Budapestje, hiszen Európa lényege, hogy a városok alapszövete nem nagyon változik évszázadokon át.

Az emberek valóban „az élmények demokráciájára” vágynak?
ÖÁ:
– Ha van a könyvnek üzenete – mert ugye ez mégis csak egy detektívtörténet, ami alapvetően szórakoztatni akar – akkor az, hogy igen, az emberek vágynak az élmények demokráciájára. A modern világ egyre kevésbé az anyagi javakról szól. Az általános középosztályban azok a javak, amelyek meghúzták a választóvonalat a felső osztályok és a társadalom többségét alkotó szegények között nagyrészt eltűntek. A mindennapokban a felső tízezer tagjai is ugyanazokat a fast fashion cuccukat hordják, mint a középosztály tagjai, ők is ugyanazokban az élelmiszerboltokban vásárolnak, nagyjából ugyanazt eszik. Persze nagyobbak a házaik, és van úszómedencéjük, de a ház nagysága egy bizonyos szint fölött már igazán nem számít – egy modern nukleáris család igazán nem tudna mit kezdeni egy kastéllyal. A javak helyett egyre inkább az élmények az érdekesek – ki hová utazik, milyen különleges helyen ünnepli a születésnapját, kivel bulizik… Erről szól a nyomtatott bulvársajtótól a tévés luxusfeleségeken át az egész Istagramig. A könyvben kínálnak erre egy megoldást – persze kérdés, hogy ez valóban megoldás-e vagy valami egészen más lenne az. Az gondolom azért, hogy az, ami most a kedves olvasók nagy részének is eszébe jutott, az efféle vágyak erkölcsi alapú elítélése nem segít.

Ötven évre előre vetítve: meg fognak vajon szűnni az életminőségbeli korlátok?
ÖÁ
: – Nem. Az emberek nem egyformák és, ha más nem hát a képességeik, az indíttatásaik, gyarlóságaik kitermelik a különbségeket még egy egalitárius társadalomban is. A média pedig – egyre inkább – az arcunkba nyomja a különböző végleteket. A közösségi oldlak a – gyakran hamis – boldogság képeit tolják elénk akár kéretlenül is, a híroldalak pedig mértéktelenül felnagyítják a konfliktusokat, az azzal járó veszélyeket, nyomort és szenvedést. Ez nem fog változni az lekövetkező ötven évben sem – a platformok át fognak alakulni, de az emberi természet nem. Szeretünk irigykedni, és szeretünk félni – még akkor is, ha valójában nincs okunk rá, mert alapvetően mindenünk megvan, és félnünk sincs mitől, mert egy biztonságos világban élünk. Talán az agyunk játszik velünk – tudat alatt úgy érzi, ha nem irigykednénk és nem félnénk, akkor beletunyulna az unalomba és érdektelenségbe.

A „2068 – Éld az életem!” szerzője alapvetően pesszimista, vagy derűlátó, a társadalom jövőbeni fejlődését illetően?
ÖÁ
: – Sem-sem. Igyekszem realista lenni, ami persze egy sci-fi esetében önellentmondás. De mondjuk úgy egy olyan jövőt próbáltam felvázolni, amelyik lehetséges.  A mű nem akar sem utópia, sem disztópia lenni, nem egy katasztrófa utáni állapotot mutat, mert meggyőződésem, hogy nincsenek katasztrófák, csak változások vannak. Aztán kérdés, hogy szeretjük-e a változásokat vagy sem. Általában a fiatalok szeretik, az öregek nem. A fiatalok hisznek abban, hogy minden jobb lesz – különben követhetnének el tömeges öngyilkosságot. Az öregek pedig – minden egyes nemzedékben – befordulnak az aranykor-mítoszukba, és komolyan elhiszik, hogy minden jobb volt, amikor ők voltak fiatalok. Pedig akkor ugye azt hitték, hogy majd akkor lesz jobb, amikor öregek lesznek. Ahogy Sándor György mondta, „Fiatalok! Tiétek a jövő! Régebben úgy volt, hogy a miénk lesz.” Csak hát ugye közben megöregszünk, és öregnek lenni nem jó.

Az egyes szereplők szóhasználata jellegzetes szubkulturális szleng, néha brutálisan szókimondó, realisztikus. Ezen a téren van Önnek víziója, hogy milyen irányba tart a világunk fejlődése?
ÖÁ
: – A szövegben egyértelműen elválik a mi gyermekeink szóhasználata, akik még nagyjából azt a nyelvet beszélik, amit mi rájuk örökítettünk, és a – hozzánk képest – unokák korosztályának szóhasználata. Ez nyilván tudatos döntés. A nyelv változik, ma is most is. Én még természetesen használom az ikes igék „szabályos” egyes szám első személyű alakját. A gyerekeim már nem is értik. A nagyszüleimtől még hallottam a feltételes mód többes szám első személyben a – „nók/-nők” alakot, én már nem tudnám használni. Nyilván nem pontosan olyan lesz a nyelv ötven év múlva, mint ahogy én azt most megálmodtam, de a trendek láthatóak. Visszaszorul a magázódás, a közösségi oldalak és videójátékok nyelvhasználata beszivárog a köznyelvbe. Ez nem romlás, nem hiba, természetes változás. Ugyanakkor azt is igyekeztem bemutatni a könyvben, hogy azért ötven év múlva is eltér majd a különböző műveltségű, társadalmi pozíciójú emberek nyelvhasználata a fiatalok között is.

A műben szereplő „Vámos Szundarnak megvannak a tervei az elkövetkező ezer évre.” Örkényi Ádámnak is? 
Örkényi Ádám: – Örülök, ha az elkövetkező három hónapot előre látom. De az biztos, hogy jövő ilyenkorra már egy újabb könyvvel szeretnék kijönni.

A KÖNYV AZ AD LIBRUM KIADÓI CSOPORT TAGJAITÓL RENDELHETŐ MEG (ITT):
https://adlibrum.hu/katalogus/2068.html