Bruce Parry (az 1969-ben született egykori brit királyi tengerésztiszt) a nyugati lét kényelmét félretéve, elment Afrikába, és együtt élt a civilizációtól alig érintett törzsekkel, Közép-Gabon erdei embereivel. Az érdeklődés az ötven éves férfi arcán hitelesnek tűnik, pedig olykor eszünkbe jut, hogy a kamerát tartania kellett valakinek és világítani is kellett valahogy a gaboni dzsungelben – s mégis képes elérni a varázslatot ez korábbi katonatiszt: elhisszük, hogy élménye igazi, valóságos. Parry merész, sőt: kegyetlenül őszinte, együtt él a törzzsel, átveszi mindennapjaik ritmusát, együtt eszik, iszik, alszik velük. Ne higgyük, hogy szokásos úti-filmmel van dolgunk: Parry valahogyan képes ennél sokkal mélyebb valóságot filmre venni. Sorozatából a gaboni kombai törzzsel kapcsolatos részről írok.

Bruce Parry – filmforgatás után

BWITI
Nincs a képeken szinte semmi, amin megakadna az ember szeme: csak zöld, zöld, zöld, dzsungel mindenütt és apró fekete emberek, gaboni őslakók, kopár tisztások és kunyhók. Azonban figyelnünk kell a mondatokra, Bruce Parry beszél és tolmácsolja érzéseit. Nemcsak szavakkal, hanem az arcával, testtartásával is. Nagy és tiszteletreméltó utat tesz meg: el kell felejtenie – nos nem a saját elmúlt három évtizedének elsajátított tudását, hanem a sok évezred fehér emberre rakódott civilizáltságát – s nem is olyan nagy a távolság. Mosolyok, érintések, kedves gesztusok kötik össze a britet a dzsungel lakójával, aki hamar visszatalál a múltba. Megtudjuk hamar, hogy Parry célja a beavatás. Meg akarja tapasztalni, milyen módon válnak a bennszülöttek a rituális beavatás útján felnőtt férfivá az iboga gyökerének rágásával. De haladjunk lassabban: több heti ott lakás, együttélés és beszélgetések vezetnek el a nevezetes estéhez. A környező törzsek sámánjainak tanácsát és hozzájárulását is ki kell kérniük, fehér embert még csak nagyon kevésszer avattak be: nincs elegendő tapasztalat. Parry ír egy papírt, hogy ha baja esnék, akkor minden felelőssége előre elhárít a bennszülöttekről. A távoli sámántól is megjön a hozzájárulás. A falu kezd készülődni a szertartásra, melynek középpontjában egy fehér férfi, a film készítője áll. Végrehajtja a szinte lehetetlent: ő a megfigyelő és a megfigyelt.

Bwiti – beavatási szertartás (Gabon, 2007)

Voltaképpen filozófiai kérdés – lehetséges-e ez egyáltalán. A néprajzi és a vizuális antropológia kutatások soha meg nem válaszolható dilemmája jelenik meg itt: ha egy külső megfigyelő részt vesz a helyi eseményekben, akkor ugyanaz történik-e, mintha nem, s a történteknek megvan-e ugyanaz az ősi jelentése…? Nos, úgy tetszik, ha ez egyáltalán lehetséges, Bruce Parrynak sikerül. Hosszas előkészületek után elkezdődik a beavatás, ami abban áll, hogy az iboga-növény gyökereit a sámán, aki segít a szertartásban, megtisztogatja, majd kis darabokban odaadja Bruce-nak, aki megrágja azt, s fokozatosan a kioldódó hatóanyagok hatása alá kerül. A gyökér roppant keserű, mondja hősünk, s ha nem mondaná is, leolvassuk arcáról. Egész éjjel folyik a gyökérrágás, Bruce lassan teljesen a hatása alá kerül. Tanúi vagyunk annak is, hogy többször kiadja gyomrának tartalmát, majd ismét rág. A kamera lassan otthagyja a kunyhóban, a sámán kiküldi az operatőrt, mondván, hogy olyan szakaszban van az „utazó”, hogy azt nem szabad filmezni. A következő nap bódulatban telik, a sámán megszakítás nélkül Parry mellett ül, olykor elvezetik egy közeli patakhoz, óvatosan megmosdatják. Majd másnap estére lassan tisztul utazónk elméje, visszatér ebbe a világba. S az egész falu körülötte van, ünnepli őt. Tüzeket gyújtanak, égő fáklyákkal táncolnak körülötte, újjászületése előtt tisztelegnek. A kép valamennyire visszaadja a hatást, elképzeljük, mi lehet Parry szemei előtt, a hihetetlen elevenségű képfolyam után, amelyet az iboga keltett elméjében, most tüzeket lát maga körül táncolni, árnyakat ugrálni, dobszót hall és a körforgás hangjait… Miután közel egy hónapja él a gaboni dzsungelben a kombai törzzsel, így könnyű megérteni a kép-orgia elementáris hatását, ha az iboga-utazásról nem is lehet fogalmunk. A törzs férfitagjai leszúratnak vele a földbe egy kivágott fát, s ezt Parry körültáncolja, ez jelenti azokat a problémákat, amelyek élete során útjában álltak, majd a közel egész éjjel tartó örömünnep múltán álomba szenderülnek. 

Reggelre kelve azt látjuk, hogy Bruce fája körül egész kis erdő nőtt: a szolidaritásé. Ugyanis minden férfi leszúrta a maga probléma-fáját a Bruce-é mellé. Majd a férfiak nekimennek ennek a kis erdőnek, és lekaszabolják, pillanatok alatt semmivé lesz a mini-dzsungel: hullámzanak a lombok, a kis erdő a kaszabolástól egy-két pillanatig lüktet, mintha agonizálna, aztán minden a földre kerül, jelképezve azt, hogy nincs több akadály akkor, ha összefogunk, mi, a törzs tagjai. Semmihez sem hasonlítható közösség-élmény. A hatás Bruce Parry, korábbi brit tengerésztiszt arcán leírhatatlanul tükröződik. A néző, e sorok írója elgondolkodik, vajon, amikor Shakespeare Macbethjében a birnami erdő megindult a zsarnok ellen, nem erről volt-e szó… – mintha akkor még értettük volna a dolgok ősi, igazi jelentését, ha volt ilyen egyáltalán. Bruce Parry bwiti lett, beavatták. Az iboga gyökerét „…a gaboni bwiti vallás hívei régóta fogyasztják, hogy kapcsolatba lépjenek őseik szellemével. Ott az iboga cserjét »az élet fájának« nevezik, s a gyökeréből hosszadalmas beavatási szertartások alkalmával nagyobb mennyiséget (akár több kilót) is fogyasztanak. E ceremóniák, amelyeket egy, az ibogát jól ismerő személy (pap, sámán, varázsló) vezet, kisebb templomokban folynak. A szertartás nyugalmára két személy, egy »iboga-anya« és egy »iboga-apa« vigyáz, akik maguk is kipróbálták már az ibogát. A pap mondja meg, hogy a beavatandó személy a növény gyökeréből mennyit és mikor egyen. Időnként a csoportot egy patakhoz vezeti, ahol megitatja és megmosdatja őket. /…/ Az »ibogával való beszéd«, az »ibogába való nézés« számos esetét leírta J. W. Fernandez antropológus a bwiti vallásról írott könyvében. A gyökér fogyasztása nem veszélytelen; minden gyökér más és más arányban tartalmaz ibogént, amelyre minden ember más és más mértékben érzékeny.” – olvassuk a HVG 1993. július 31-i cikkében, Chris Christiaansz Ungerer (Amszterdam) írásában.


IBOGA
A kombai mitológiában Zame ye Mebege, aki utolsó volt a teremtő istenek közt, adta az embereknek a növényt, igaz, nem mindennapi módon. Történt egyszer, hogy az isten megpillantotta a fán a pigmeus Bitamut, aki éppen gyümölcsöt szedett. Az isten akaratából Bitamu leesett a fáról, és meghalt. Zame magához vette lelkét, s azután levágta a halott kisujjait a kezéről is, a lábáról is. Ezeket elföldelte az erdő különböző pontjain, s ezekből nőttek ki az iboga-cserjék… 

Giorgio Samorini felvétele

A Tabernanthe Iboga egy tipikusan trópusi növény. Nyugat-Afrikában (Gabon, Kongó, Kamerun) őshonos, az őserdők aljnövényzetében élő viaszos-zöld levelű, sárga virágú és világos narancsszínű gyümölcsöket termő bokor. Az itt elő törzsek kultuszaiban e növény központi szerepet játszik. Magukat „bwiti”-nek hívják, amely egyaránt jelent egyfajta törzsi összetartozást (politikai-határtól függetlenül), magát az iboga-istenséget és a növényt is. Ez az összefonódás már elég sokat sejtet a növényről – nem alaptalanul. Egyes szerzők nem kisebb állítást fogalmaznak meg az ibogával kapcsolatban, minthogy ez lenne az Éden közepén álló Tudás Fája, ahogyan azt a Genezisben olvassuk. Az általa okozott hatás mindenesetre rendkívüli, és ezt már nemcsak Bruce Parry filmjéből tudjuk. Különös a hatása a szernek, az ibogainnak (vagy ibogén, másképpen). Számos beszámoló szerint egyetlen iboga-trip (a szer alkalmazását hívják így a szakmai és fogyasztói szlengben) képes megszüntetni olyan erős heroin-függőséget, amit már semmilyen más szerrel, vagy eljárással nem lehet elérni, s megkíméli a használóját az elvonási tünetektől is. Ugyanakkor maga a szer nem okoz függőséget. Ezzel a tulajdonságával egészen egyedülálló a hallucinogén szerek közt. Jelentős a más, függést okozó szerekkel szembeni tisztító hatása, egyes források szerint 80%-os a gyógyulási rátája ennek a szernek. Magyarországon pillanatnyilag nem szerepel a tiltott drogok listáján, ugyanakkor néhány Nyugat-európai állam már felvette tiltólistára. Különös ez a “drog-karrier”: egyrészt tiltják néhány helyen, másrészt azoknak a heroinfüggőknek az utolsó menedéke, akik már a sír szélén állnak. Nem ritka a teljes rehabilitáció a drogfüggésből, egyetlen iboga-alkalmazás után… Vajon mért nem lehet erről többet tudni?

IRODALMI JELENLÉT
A Színház c. folyóiratban jelent meg 1994-ban Pozsgai Zsolt Arthur és Paul c. drámája, ebben szerepel az iboga, mint olyan szer, amely segít kitisztítani az elmét. Arthur Rimbaud és Paul Verlaine kapcsolatának Pozsgai Zsolt által képzelt rekonstrukcióját olvassuk a darabban, amit többször játszottak az 1995-ös első, Madách Színházbeli bemutatója után. Farkas Attila Márton: „Az emlékezés szellemteste” c. írásában Carlos Castanedáratereli a gyanút” (http://liget.org/liget/GetMu.jsp?id=080925&big=N), azaz, hogy az ezoterikus körökben oly jól ismert szerző valójában az ibogáról írt, amikor az emlékezésről írt. Castanedát sokan és sokszor vádolták, hogy művei fikciók és nincsen kapcsolatuk valódi néprajzi kutatással. Ebben az írásban Farkas azt veti fel, hogy Castaneda leírása illik az ibogára, csak a szerző – élve az írói szabadsággal –, Dél-Amerikába helyezte a jelenséget.

A TÉMÁVAL KAPCSOLATOS SZAKIRODALOM:
Farkas Attila Márton cikke: http://liget.org/liget/GetMu.jsp?id=080925&big=N
http://drogriporter.hu/hu/node/1096
http://fu.web.elte.hu/drogeria/cikk/0200hvg19930731.html
http://mesterekosvenye.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=35109
Kendermag Egyesület, az iboga terápiás alkalmazása:
http://kendermag.hu/index.php?oldal=arhiv&azon=221
Pozsgay Zsolt: Arthur és Paul, játék két részben
 in: www.szinhaz.net/index.php?option=com_docman&task=doc_download&gid=749&Itemid=14 –
Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja http://www.emcdda.europa.eu/html.cfm/index63340HU.html
Parry, Bruce:
 www.bbc.co.uk/tribe/bruce/index.shtml
Iboga, Ibogain: 
http://biktop.saman.org.hu/kisvilagom/novenyek/t/tabernantheiboga/index.html