Fliegauf Gergely mosolygós, kedves, széphangú magas férfi. Ránézésre lehetne akár gazdasági szakember, vagy bankigazgató, még politikus is, de neki egészen más a hivatása: a Magyarországon dolgozó 45 börtönpszichológus egyike volt, jelenleg pedig elméleti börtönpszichológiával foglalkozik. Hat éves korában még csillagász szeretett volna lenni, hiszen azt mondja: „ami kint van, az bent is és a nagy, sötét külső űrben mindig van egy csillanás valahonnan, akár a belsőnkben”. Édesapja tanácsára került a Rendőrtiszti Főiskolára, de ő már a tanulmányai közben is a börtönbe vágyott, ahol pszichológiával akart foglalkozni. Gergő Debrecenben végezte el a pszichológia szakot, majd a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokságához került. Bejárta Európát, és sok különféle külföldi fegyházat tanulmányozott. Amikor elhagyta a parancsnokságot, tudományos környezetbe került, eközben az Európa Tanács Kínzás elleni Bizottságának tagjaként a Magyar Köztársaságot képviselte a 2005-2009 között szervezett négy országlátogatás (Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Dánia, Ausztria) során. Tanítani kezdett a Rendőrtiszti Főiskolán, speciális kutatási területe: a börtönrajzok tanulmányozása, elemzése. Huszonnégy év után az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában főosztályvezető lett, a nemzeti megelőző mechanizmus főosztályát (OPCAT) irányítja, emberi jogok védelmével foglalkozik. A PR Herald szokásos pénteki „Médiaestéjén” megkértük Fliegauf Gergőt, hogy meséljen olyan élményekről és esetekről, amiket átélt, vagy befolyásolták a munkáját, s amelyek bárkit elgondolkodtatnak.

Fliegauf Gergely fogvatartottakkal való első élményei pozitívak voltak, bár még igen fiatal volt, de soha nem elégedett meg azzal, amit mondtak, vagy ahogyan magyarázták a dolgokat.
A kilencvenes évek legelején szemtanúja volt, amint egy elítéltet a lábánál fogva végighúztak a lépcsőn, kopogott a feje a betonon, de nem szólhatott közbe, hogy megkérdezze: miért teszik ezt?
Ez a sokkoló élmény hosszasan benne maradt. Egy másik fogvatartottat arra kért, hogy rajzoljon egy fát. Az elítélt egy kicsi négyzetbe rajzolt kétlombú és háromgyökerű fát. Londiner volt az Astoriában és az anyját ölte meg.

– Németországban beszéltem egy fogvatartottal, aki 28 éve volt bent, és azt mondta, hogy ő már nem fizikailag távozik a börtönből, hanem szellemileg, a tudatát tágítja, először a cellán kívül, aztán a börtönön kívül ér a tudata, aztán akkora lett, mint a Nap és Jupiter közötti távolság. Minden épeszű ember elkezd önmagával foglalkozni, ha nagyon hosszú ideig van bezárva. Gondoljunk bele: amikor 28 évig meditál valaki, azt egy buddhista szerzetes is megirigyelhetné! 
Ez az ember négy-öt évig lázadozott, hogy miért van börtönbe zárva, aztán atomizálta az életét, minden embert, akivel találkozott analizált és végül kognitív szinten annyira tisztába lett önmagával, ami pszichodrámán hat évig tart, és ettől kezdve a tudata tényleg kitágult, el lehet hinni ezt neki, hogy sikerült. Ezt a társainak is mesélte egy előadáson. Egyetemisták hallgatták, szenzációs pillanat volt.

– Milyen bűncselekményt követett el?
– Amikor az akkori NDK-ból  fegyveresen szökött az NSZK-ba,  rendőrökre lőtt és meg is ölte néhányukat. Németországban van egy érdekes jogintézmény: a „biztonsági őrizet”, ami azt jelenti, hogy az életellenes bűnelkövetők, ha úgy ítéli meg a bíróság, hogy veszélyesek, akkor preventív őrizet alatt maradnak, nem kerülnek ki soha. Magyarország sokkal liberálisabb a szexuális bűnelkövetőkkel szemben, de Németországban, ha például valaki szerelemféltésből megöli a kedvesét, akkor nem szabadul ki soha, huszonöt év fegyház vár rá, és azután sem a szabadság. Németországban egy emberölésért húsz év jár, Magyarországon előfordul az is, hogy mindössze csak négy.

STEPHANIE ESETE
Egy ex-katonatiszt túszul ejtett egy 13 éves lányt, többször megerőszakolta, 3 hétig tartotta fogságban, mire elfogták és bebörtönözték. Végig tagadott, mert tudta, hogy mi vár rá, hogy soha nem fogják kiengedni. Fölmászott a börtön tetejére és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik úgy, hogy a kerítés felnyársalja. Egy egész estét alkudoztak, végül egy túsztárgyaló pszichológus felment a kosaras kocsival, és lehozta. Időközben a sértett lány visszavonta a vallomását, a bíróságnak pedig nem volt más bizonyítéka.
Stephanie attól félt, hogy az egykori tiszt a szabadulása után megpróbálja majd bosszúból megölni.
Gergő azért beszélt erről, hogy lássuk, hogy milyen mélységei vannak a börtönpszichológiának.

A FARÖNKÖS GYILKOS
2005 tájékán Dammstadtban, a Ruhr vidék legdélibb városában, az autópálya felett egy gyalogos híd vezet át. A híd közelében egy hippikommuna volt.  Az eset idején egy tűzrakás mellett ücsörögtek és füves cigarettákat szívtak. A hídról valamelyikük ledobott egy farönköt, ami egy épp ott haladó autó szélvédőjén áthatolva az anyósülésben ülő nő fejét péppé zúzta, az agyvelő és vér a két hátsó gyermekre fröccsent, és a férfinak, aki a személygépkocsit vezette csak arra maradt ideje, hogy lehajtson a pályáról. A sajtó felkapta az esetet. A hippiket bevitték a rendőrségi fogdába, de nem tudtak semmit rájuk bizonyítani. Egy televíziós csatorna stábja odament, egy ember ott nyilatkozott nekik, és, elmondta, hogy látta a hippiket, ők voltak. A rendőrök bekérték az összes anyagot, hazugságelemzők elemezték a videót, és azt állapították meg, hogy az illető hazudott. Bevitték a rendőrségre, az ember megtört és beismerte, hogy ő tette.  Heroinfüggő volt, úgy  járkált, mint egy zombi, elégedetlen volt az életével, szimbolikus agresszióként ledobta a farönköt. Ő egy kazah orosz és német származású személy volt.

A „Russlanddeutsch”-ok (orosz származású németek) Katalin cárnő idején telepedtek le, az ő leszármazottaiknak Gerhard Fritz Kurt Schröder adott állampolgárságot. Sokan mentek Oroszországból Kazahsztánba. Ők már muszlinként és kazah állampolgárként érkeztek Németországba, és már elfelejtettek németül, csak oroszul értenek. Nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, az „orosz-német bűnözés” kifejezés talán megállja a helyét, nem úgy, mint a „cigánybűnözés”, bár talán nem lehet összehasonlítani a két dolgot.

A „cigánybűnözés” paradigma azért helytelen, mert nem arról van szó, hogy a bőrszínük miatt bűnöznek az emberek, hanem a szegény soruk vagy elnyomottságuk miatt. A kazah vagy orosz-németek úgy viselkednek, mint a bevándorlók, képtelenek elfogadni a befogadó társadalom értékrendjét, a peremen maradnak. Magyarországon a cigányság nem a társadalom peremén van, ott a hajléktalanok vagy a prostituáltak helyezkednek el. Az orosz-németek viszont a társadalom peremére szorultak, és csak a drogozás marad számukra, ahogy az arabok egy részének Franciaországban, vagy a törököknek Németországban.
A társadalom pereme a szegénység és bűnözés közötti határ.

Nagyon kellett őrizni ezt az embert,  nehogy a rabok megöljék a bohumi börtönben, mert a család, aki az autóban utazott, szintén kazah orosz-német volt. Ez végzetes véletlen. Ilyen a börtön, ilyen történetek derülnek ki, de csak kevés dologról szerzünk tudomást.

A magyar és német jog ugyanarra a porosz jogrendszerre épül, de a büntetések mértékében nagyon nagy eltérés van. Ennek az az oka, hogy a magyar jogban még szovjet tradíció is jelen van. Sokáig megmaradt a magyar börtönvilágban a szovjet időszak öröksége, ilyen volt például a „gyógyító-nevelő csoport”, döbbenetes, hogy ez a jogintézmény 26 évvel a rendszerváltás után is még működött, egészen 2014. december 31-ig.

A VÁROSLIGETI ROBBANTÓ
– Volt egy kliensem, aki 1997 környékén a Városligetnél egy kínai éttermet felrobbantott. Ez egy kb. 160 cm magas fogvatartott volt, nagyon jó intellektusú, életében először börtönben.
Kopogott az ajtaján és kérdezte, hogy ön a pszichológus? Úgy kommunikáltam vele, hogy az ajtaján fúróval lyukakat fúrtak, ezeken keresztül láttam őt. Mondtam, hogy írja meg, amit szeretne, de nem akarta, mert nem szeretné, ha bárki tudná, hogy beszéltünk.
Ritka volt akkor is, most is az, hogy egyetlen egy ember van egy zárkában. Olyanok vannak általában egyedül, akik nagyon csúnya bűnt követtek el, és védeni kell őket.
A panasza az volt, hogy ha lehunyja a szemét, a két áldozatát látja, akiknek csattog a foguk, zombi lények összeégve, és azt mondják neki: „Ölj, vagy magadat öld meg, mert akkor a pokolra kerülsz, és mi leszünk a szolgáid.”
Van egy hatásos pszichológiai mérőeszköz, a Szondi-teszt, felvettem vele két profilt. Következő nap (még nem néztem meg hogy mit követett el) azt mondta, hogy „egy nagy gödörben van, fölötte 100 holttest”, és én ösztönösen ráéreztem, hogy az első holttestetről kéne megtudnom, hogy ki az. A nagyon gazdag nagymamája volt, aki mindig adott neki pénzt, de szeretetet soha. Ez a nyolcvanas években történt. A  pénzt kivitte az MTK-pálya közelében dekkoló embereknek, akik piát vettek rajta, leitatták és rávették, hogy bemásszon a Gelka-szervizbe, és adogassa ki a hifi tornyokat. Azt is mondta, hogy a nagymamának volt egy fekete színű könyve, amiben azt a mondatot olvasta, hogy „Nem az a lényeg hogy mit teszel, hanem hogy megteszed-e, s a felelősséget magadra vállalod.”
Hosszú ideig kerestem, hogy eredetileg ki mondhatta, aztán egyszer rátaláltam: Goebbels…
A következő holttest az édesapjáé volt, aki egy strici, a másik az édesanyja, aki prostituált volt. A következő holttest, aki Magyarországon élő bűnözőket kiszolgáló robbantó. Az egyik kínai maffia megbízta a nagybátyját, hogy robbantsa fel.
A nagybácsi nem vállalta, de kitanítja a fiút.
A gyerek elmegy, az eredeti terv szerint senki sem halt volna meg a helyszínen, de a két kínai pincérnő megpiszkálta a „ketyerét”.
A Szondi teszt mindig lefestette, amit mondott. legközelebb azt mondta, hogy bekerült a börtönbe egy kínai, aki őt gitárhúrral meg akarja ölni. ezért nem megy sétára.
Tudtam, hogy merre hány méter a börtön, de olyan forgatókönyvet írt le, ami meggyőzött arról, hogy ez lehetséges.
Következő találkozáskor azt mondta, hogy ő „jehovista sátánista”.
Szerinte „az egész világot a görög istenek teremtették, volt egy kétfejű kígyójuk, akit Zeusz lefejezett, az egyik fejéből lett a sátán, a másikból Jahve.”
Arról is beszélt, hogy a héberben nem írják le a magánhangzókat. Elkezdtünk beszélgetni, közösen még P Mobil dalokat is énekeltünk, hogy lazítson. Az elítélt et követően mondta el, hogy „az ő nagymamája azért volt gazdag, mert az államtól kapott életjáradékot, mert 36 kilósan jött haza Auschwitzból, született egy lánya, aki egy cigány emberhez ment feleségül”.
Szondi Lipót szerint nincs felettes én, hanem az őseink sorsát kopírozzuk. Az én egykori kliensem sorsa, a Soa harmadik generációja és ezt a stigmát még mindig magán viselve így élte meg. A nagymama azt mondta, hogy „ettől a világtól semmi jót nem vár és semmi jót nem ad”. Mindez levezethető a nácik rémtetteiből, amikor ennyi év után egy akna felrobbant.
A német jog poroszossága a protestáns etika, miszerint a közösség kézben tart, ha valami hibát követsz el, kivet ugyan magából, de továbbra is kézben tart.
Magyarországon, ha valaki szabadul a börtönből magára marad, nagy az esély, hogy visszakerül. Hamburgban, ha valaki szabadul, egyből szállodai szoba várja.
Straublingben van egy börtön, amit ugyanaz a Wagner György tervezett, aki a szegedi Csillagbörtönt, de a szegedi repedezik, a straublingi meg olyan, mint egy űrhajó. Ez a különbség jól érzékelteti a hazai állapotokat.
A straublingi börtönben a rabok mikroszkóp alatt speciális kerámiából készülő repülőgéplamellákat gyártanak, a magyar elítéltek meg borítékokat csomagolnak…
Az is az érdekességek közé tartozik, hogy a magyar börtöntársadalomban egyes raboknak különleges elnevezéseik vannak:
A vamzer – információt szállítja
A köcsög – aki a végbelét szolgáltatja
A csicska – massziroz, ápol, kiszolgál
A menő – aki élvezi a szolgáltatásokat
Az álmenő – aki úgy tesz, mintha élvezné
A sitiprinc – aki irányít, a menők fölött uralkodik, nem érdekelnek a földi dolgok
A spanok – akik összeállnak, szövetkeznek
A gengek – a földik
A jó gyerekek – akik a rendszerből kikerülnek.
Grasham Sykes vizsgálta ezt, csak mindig olyan tudós vizsgálta, aki börtönön kívüli. A vamzerek Magyarországon közutálat tárgyai, a rabok közötti ellenségkép szimbolizációja.
A cellaajtókra rajzolt „W” betű a rájuk ütött bélyeg. Halál ezekre, azt jelenti, hogy valakit be akarok mártani, szövetségeseket keresek, hogy verjék meg.
Előfordul, hogy a gengek felbiztatnak valakit, aki kiadja magát vamzernek és infót visz a személyzetnek.
Boszniában a vamzer a bosnyák szerb magyar ellentét az egyik vonal. A szerbek többsége ortodox keresztény, a bosnyákok többsége muszlim. Náluk nemcsak etnikai, hanem vallási polarizáció is van. Ott a vamzerok az ellentétes csoportot akarják kijátszani.
Van a vamzernek egy rendszerbomlasztó funkciója, amit a börtönszociológusok még nem elemeztek.
A nők az euroatlanti társadalomban úgy tűnnek, mintha a férfiakkal ellentétes szerepben lennének és egyenlők, míg egy ázsiai társadalomban úgy tűnik, hogy nem ellentétesek, de alárendeltek a férfiaknak.
A gendertudomány szerint a női szerepek, amik alantasabbak a férfiközpontú társadalomban. A bűnözés megőriz egy ősi társadalmi struktúrát, és ez mindenhol ugyanaz.
A bűnözői közösségek szerveződésének olyasmi struktúrája olyan, mint a hordákban élő embereké.
Ha egy nő bekerül egy gengbe, a szexualitását kezdi el használni a társaság, de olyan szerepet kap, ami egyben védettséget is jelent, a csoport megvédi, majdnem szentként kezeli. A tradicionális euroatlanti genderhez képest, kevesebb nő van bent a börtönökben.
Churchill, Dosztojevszkij és Mandela is azt vallották, hogy meg kell nézni egy társadalom börtöneit és onnan meglehet állapítani milyen az a társadalom.
Boszniában is láttam az ottani „intimszobát”, ami egy ablak nélküli helyiség volt, senki nem használta. Láttam szállodai körülményekhez hasonlót, de rendkívül nagy ablak, ami szembenézett azzal ahol a többi rab volt és oda sem járt senki.
Dániában volt egy intimszoba, ami a Hiltonnál jobb színvonalú, meggyújthatatlan bútorok, nem szűrődik ki semmilyen zaj, nem volt rács, az ablak egy tökéletes táj, senki sem nézett be és senki sem használta.
A HELLS ANGELS TÖRTÉNET
1969 ben volt egy Rolling Stones koncert és a fesztiválon a Rolling azt mondta, hogy a Hells Angels lássa el a védelmet és billiárddákókkal verekedtek és sajnos leszúrtak egy afroamerikait és úgy ítélték meg a dánok, hogy ezt a motoros genget nem tűrik meg. Egy másik rivális volt a Bandidos és a Rolling-koncert után a motoros gang tagok Dániában telepedtek le, Christiániában.
1973-ban beengedték a hippiket, de a hetvenes évek elején a Hells Angelsek elkezdtek kokainnal kereskedni, dánok lettek. A bandidosék jöttek és próbálták lenyomni a Hells Angelst és 1991 ben kitört a skandináviai motoros háború.
A dánok Jutland-szigeten, Horsensben, egymilliárd euróból építettek fel egy modern börtönt, ahol nincsenek rácsok. Minden zárkában egy-egy rab van, két másik emberrel érintkezhet, de csak három év után, és csak akkor, ha jól viselkedett, onnantól kezdve akár közösen főzhetnek is. Megy az ember a folyosón, minden tiszta és fehér, ám piros félkörök vannak rajzolva a padló alján.
Rögzítenek egy konyhát, egy kést egy acélsodronyon, de a piros karikáig ér el a kés. Hőtérképpel a vasbetonon keresztül lehetett látni mit csinálnak a rabok. Amikor bementünk a kísérőnk bedugta a kezét egy ujjlenyomat szkennerbe. Egyik az igazi ujj, a másik a túsz ujj, de senki sem tudta melyik a túsz ujj, csak a kísérő. Találkoztam egy kigyúrt Hells Angels bandataggal, akin rengeteg tetoválás és szvasztika (horogkereszt) volt, miközben egy vastag könyvből neuroanatomiát tanult…
A börtönben eltűnik az érintkezési határ, amit mi itt kint vélünk. A börtönbekerüléskor odaadok a testemből egy darabot – ilyen a végbél, vagy a száj –, hogy a lelkemet megőrizzem, ami a kinti életben nincs így.
A MEXIKÓI BÖRTÖNÖK
Ha a világ összes börtönét rangsoroljuk, akkor vélhetően a legdurvábbak.
Roberto Bolano írta a „2666” című könyvet, amikor haldoklott, tüdőrák A Rio Grande északi oldala El Paso, gazdag város, amit egy drótkerítés választ el a pusztulttól.
A könyv 999 oldal, az utolsó része a mexikói börtönökről szól. Ott leír egy esetet, ami bestialitásában a római gladiátorok korára emlékeztet.
Elkapnak egy vélt geng vezért és bekerül a börtönbe egy fiatal srác és azzal gyanúsítják, hogy egy 500 áldozatot követelő sorozatgyilkosság tagja. Az őrök kivezényelik egy arénába, ahol sokan nézik, huszan megerőszakolják az őrök és családtagjaik szeme láttára, és amikor már majdnem meghal, úgy végzik ki, hogy a heréibe áramot vezetnek, s amikor ezek a testrészek lepottyannak, akkor szívrohamban meghal.
Mexikóban a mai napig anarchia van, a kokaint és metafetaminokat forgalmaznak, drogkartellek működnek, ötször keményebbek, mint az olasz maffia.
Mexikóban 15 lefejezett holttestet tesznek a kapud elé és mindegyik a rokonod, az autópályákról 30 holttestet tesznek ki mindegyikben 50 kés.
Ha guatemalai menekültek mennek át USA-ba Mexikón keresztül és elkapják őket, a kartellek tagjai bekokainozva bestiális módon megölik őket.
Ciudad Juarezben arányaiban a legtöbb ember hal meg a világon. A határ mentén fiatal lányokat vesznek fel, akiknek a jövedelme sok a többihez képest, de a nőket tárgyként kezelik a drogkartellek. Például elrabolnak egy busznyi lányt és a kokainpartikon szétvágják a lányokat.
Számomra mindez olyannak tűnik, mint Borges mágikus realizmusa.
A LEGNEHEZEBB ESET
Volt egy srác, egy roma ember volt, bűncselekménye csoportosan elkövetett erőszakos közösülés és rablás, amiben többszörös visszaeső volt és ő kijátszott, uralkodott felettem, mert én azt gondoltam, hogy megmenthető. Mély, fekete szeme volt, úgy nevezték börtönnyelven: „emberevő kannibál”, aki a legkegyetlenebb volt a rabtársaival.
Sehogyan sem tudtam kezelni, és írtam neki egy fegyelmi lapot, meg is büntették, de elmentem szabadságra és mire visszajöttem kint volt a fogdából, fegyelmije jutalomból eltörölve.
Már annyi jutalmazást kapott, hogy átmehetett a legenyhébb fokra, kimehet hétvégenként és ezt is megírtam neki. Lekerült egy szinttel lejjebb, nem nálam volt már, de ott is jól viselkedett. Egyik nap jött vissza részegen és nekitámasztották a falnak, és valaki benyomta a beszélőkészüléket és marhaságokat mondott, de a többiek elszaladtak és visszakerült hozzám, mindent elvettek tőle, jutalmakat stb.
Hétfőn láttam a folyosón, és amikor kérdeztem mit keres ott, ugyanúgy csapkodott és azt mondta, hogy rasszista vagyok. Pont azért karoltam fel, mert ő roma volt, de talán nem kellett volna…
Én soha nem találtam olyan börtönártalmat – legyen az prizonizáció, vagy depriváció –, ami csak és kizárólag a büntetés-végrehajtási intézetekre érvényes.
Michel Foucault francia történész, filozófus azt írta, hogy az iskola, a gyár, a katonai laktanya is egy börtön, az egész társadalom arra épül, hogy fegyelem legyen, a szuverén mindig úgy tartotta fel hatalmát a felvilágosodás előtt, hogy despota volt, most pedig a fegyelem ura.

– Hogyan bírod, mi a te menekülési útvonalad az életben, mi adja az energiát?
– Tizenvalahány blogot írtam, olvasok szüntelen, sok mantrát tudok szanszkritül, és ez nagyon sok nyugalmat ad.
– Hiszel Istenben?
– Erre azt válaszolom, hogy ha van Isten, az egyenlő az univerzummal, nincs igen vagy nem. Morálisan nem tudnék magammal szembe nézni, ha azonnal igennel vagy nemmel válaszolnék. A jóság – látod –, na, abban talán hiszek.
– E sok horror után, hiszel a jóságban?
– Hiszek a szeretetben és az emberi méltóságban.
– Az emberi méltóságnak nincs köze Istenhez, mert Isten nevében százszor meggyalázták…
– Az emberi méltóság tisztelete és védelme elidegeníthetetlen az emberségedtől.
– Ha nem Magyarországon élnél, hol élnél?
– Hamburgban, vagy Kaliforniában, ki tudja…
Olyan sok kérdés rekedt bennem még, Gergő azonban feláll, félórája nézi az óráját, mert otthon két kisgyermek és a felesége várják. Félig itt, félig ott, a börtönben és a csillagos égben, a szűk és tág térben egyaránt, az emberi lélek legnagyobb mélységeiben és az univerzum titkaiban.
Ha van igazi kalandor, akkor Fliegauf Gergely tökéletesen az.