„– 15 gyerekkel kezdtem a tanévet, 15 gyerekeket tanítok most is, elégedett vagyok.” – mondta, mosolyogva egy nagyot. „– Mi is elégedettek vagyunk, menjünk tovább!” – érkezett a vezetői válasz.
Hivatalos munkaszerződéssel indíthatta a következő tanévet is a kolléga. Nem morgolódtam magamban sem. Mégiscsak ott van az a 15 gyerek. Valamikor pont ennyit tanítottam
Székelyföldön egy pici faluban, mekkora munka és kihívás volt!
Most látom, hogy elindult másországba. Márpedig még van vagy két hónap a vakációig.
– Milyen tanár lehet az, aki tanév közben megy el? – önt el a méreg. Eszembe jut Adrián, lassan két tanéve már munkaszerződés, fizetés nélkül dolgozik velem itt Frumószán, már nem morgolódik, végzi a munkáját, éppen a …
Valaki óvatosan megnyitja a kaput.
Hajnalodik. Aggódva megyek ki.
Egy asszony vagy 20 tojást ad a kezembe.
– Könyörületéért! – mondja.
„Az Isten fizessét” még elmormolom, s igyekszem vissza az írásomhoz. Pontot teszek a végére.
A közeljövőben megtérítem az asszony legjobbkor érkező figyelmét, errefele így szokás.
