Egyszer egy nagyon gazdag ember házában laktunk egy hétig. Nem csak pénze, de szeretete is volt annak a családnak.

A szerző felvétele

A szerző felvétele

Ültem ott a tornácon esténként és elnéztem, hogy milyen egy másik világ. A gyerekeket a házvezetőnő fektette le épp, én egy pohár testes borral a kezemben a mangalicasonka áttetszőre szeletelt mivoltát figyeltem. Végül egy kocka zamatos sajtot helyeztem a számba.
Nagyon fiatal voltam akkor, 2007-et írtunk, első táborunk volt a frumószai csángó gyerekekkel.
Ültem ott a tornácon s elgondolkodtam azon, hogy ennyi földi jó mellett mégis miért a család nyugalmát irigylem. Mert volt valami ősi összetartozás a családtagok között, valami leírhatatlan összhang, amit pillantásaik, lágy megtett vagy csak üzent mozdulataik sugalltak. Búcsúzáskor egy tükörre házi áldást festettek a gyerekek a család, de leginkább a háziasszony számára.
A szeme megtelt könnyel, amikor átvette, pedig az ő tükrét festették, a saját aranyszínű festékével.
Azóta a majd minden oldalára fordult a sorskockánk, s lám, vele egyenes arányban érkezett valami abból a kiegyensúlyozottságból, a mit akkor úgy csodáltam.
A frumószai gyerekek tekintetének erejéből összerakott összhang ez, mely úgy vezet át minket minden földi akadályon, hogy lélekszárnyunkat aranytintával öleli át, mely áldás, munkánk, házunk, családunk áldása.