Következetesen csak cigánynak vallja magát, nem pedig romának; nem kér a fényesebb elnevezésekből. Vályogkunyhótól Kanadáig! A figyelmes életvezetésben igen, abban hisz, a szerencsében nem. Amikor belépett Kanadába, nem próbált meséket kitalálni, csak mondta ahogyan volt: „- Cigány vagyok és nem érzem magamat biztonságban az országomban.” Hónapok alatt falta be a francia nyelvet, mert tudta, hogy ez a kulcs. Segítséget sem kért, inkább ő adott, sőt akkor is adott, ha már semmije sem volt. Újonnan érkezetteknek tolmácsolt, vagy ételt adott a szájba, mikor mi kellett. Pedig közben a szegénység az ő torkát szorongatta és teszi azt a mai napig is. Többször látni őt nevetni mint sírni. Az évek során mind a négy gyermekét kihozatta. Merészel Igaz Emberként élni, rablás helyett az adást választja.

Az illusztráció Szabó Csilla fofográfiája

A francia iskolában ismerkedtünk meg. Tanítás után a világ legbékésebb szigetén, az ő a lakásában kötöttünk ki, ahol főztünk, beszélgettünk, majd a közeli folyópart fűzfái alatt magoltuk a franciát. Bizalom a mindenekben és életszeretettől sugárzó vitalitás! Ez ő! Az erre való fogékonyságot pedig nem lehet iskolában megtanítani. Meg kell születni vele, ahogyan ő tette. Eleonóra, a benne munkálkodó figyelmével mágnesként vonzza az embereket, problémástul, mindenestül. Hamar átlátta azt is, hogy ebben az országban nem kitünni, hanem beilleszkedni kell. Szakácsvégzettséggel került ide ki és szerintem ő a világ legjobb szakácsa, mégsem érezte hogy a világ dől össze vele, amikor beállt dolgozni a csoki- és a bőrgyárba. Mellverdesés és önsajnálat nélkül állt be dolgozni egyikszer az autószerelő műhelybe, másszor egy hotelba. Árulta a pizzát és a hamburgert, volt szobalány és titkárnő is.

Mígnem egy szerencsétlenségtől terhes napon leesett a lábáról. És ez szó szerint értendő! Métereket zuhant az autószerelő műhely olajtól csepegő vaslépcsőjéről utolsó munkahelyén.

Meg akarok halni! – hívott fel egy nyári éjszaka kellős közepén. A mindenkit megértő és segítő, de magányos Eleonóra mindenestül beleveszett a szerelem igéző örvényébe. A testét és lelkét felfaló fájdalom-csalódásos érzésáradat heges harcai hálózták be most a szívét, és lám azonnal szalad meghalni. Nem agyaltam, hogy vajon mi elől menekül, hanem amint kívánta, kivittem hát a Szent Lőrinc folyóhoz, hogy belevethesse magát a halál habjaiba. Kézen fogva vittem a hullámok közelébe és indítványoztam, hogy amilyen gyorsan csak lehetséges, ugorjon… Mezítlábosan, suttogva kucorogtunk az éjféli folyó partján, amikor hirtelen harsány kacagásba kezdett, felverve az álmodó madarak mágikus békéjét. „- Te őrült, hiszen a szerelembe magába vagyok szerelmes!” – és csodálatos mozdulatokkal táncolt körbe a Hold hipnotikus ezüstjében sütkérező bokrok, fák előtt.

Máskor meg ő jött el hozzám, apránként mesélt az életéről, amiben a soha ki nem hunyó szegénység életformává terebélyesedett. És bármerre fordult, bármibe fogott, a cigányság bélyegétől szabadulni nem tudott. Itéletből súlyos keresztté nőtte ki magát a dolog. Az önsajnálat szikrája sem volt az ő történetében. Semmi politika vagy gazdasági helyzet, csak az önmaga szépséges kiteljesedésétől megfosztott lélek letiport fájdalma. Megfogott szavainak különös intenzitása, amikor Szilárdról – volt férjéről, gyermekei apjáról – mesélt, aki nem csak élete, de szellemi társa is volt egyben. „- Szilárd reiki mester, a fény hordozója – mondta – szeretne kijönni a gyermekei után Kanadába, de nagyon nehéz összekuporgatni a repülőjegy árát.” – Már akkor alig vártam, hogy megismerhessem ezt az embert!
Egy nap aztán végre felhív: „- Szilárd két héten belül érkezik.” – a hangok mosolyogva hullámoztak ki a membránból. „Egy igaz emberrel több lesz itt!” – kiálltoztam hangtalanul. Aztán csak a süket csönd hetekig, végül rácsörgök.

„- Ne is mondd!” – kezdi ő letaglózva – „Teljesen értetlenül állok a történtek előtt. Ahogy megérkezett Szilárd a kanadai határra, tolmács segítségével arról kezdett el beszélni a tisztnek, hogy ő dolgozni jön ide. Munkaruhákat és csizmát pakolt a bőröndjébe. Dolgozni jövök, egész Európát végigdolgoztam! – ismételgette – Nem akartam hinni a fülemnek, amikor megtudtam!”

„- Nem tudja Szilárd, hogy ebben az országban csak munkavállalási engedéllyel lehet dolgozni? Hogy milliók munkanélkülin és állami segélyen itt is? Miért nem a valóságot mondta, hogy a gyermekeit jön látogatni? ” – kérdeztem.

„- Miért nem? Fogalmam nincs! Elmondtam neki, ha nem csak látogatóba jön, hanem itt szeretne maradni, akkor le kell jelentkeznie a határon mint cigány származású, a többi meg majd kialakul. Bőven elég lett volna csak az igazságot mondania! Talán megijedt a határőrtől és a kétségbeeséstől nem járt normálisan az agya. Akkor este még kijöhetett velünk a repülőtérről. Hazamentünk, néhány órát beszélgettünk de másnap feltették őt az első, Magyarország felé induló repülőre. Egy ölelésre, egy szerény vacsorára és egy kávéra futotta.”

Hát persze, hogy lehetetlen a normális emberi élet vastörvények és riadalom közepette! Azt írta nekem a minap valaki, hogy figyelem felhívásossá kell válni a szavainkkal. Rendben, mindjárt keresek jobb szókat, csak előbb meg akarom érteni még azt, hogy tényleg miért ez a sok ítélkezés? Törvénykezés! Egyáltalán, hogyan alkothatott a törékeny ember vastörvényeket?

Ezek a gondolatok didergettek át, amikor egy réges-régi beszélgetés emelkedett fel gyermekkoromból.. A Bethlen és a Dankó ut sarkán lakott Takács Lajos bácsi. Ő felnőtt volt én még csak tíz körüli. Órákat barkácsoltunk és beszélgettünk át. Az ő szavai világítanak bennem ma is.

„- Az országhatároknak nincs jogosultsága.” – szavaival tüzeket gyújtott fiatalon bennem. Két kalapácsütés között kérdeztem meg tőle, mi az az állam, meg hogy miért ez a sok baj és fájdalom. „Az állam gyermekem– kezdte – az emberek csoportja.”

“Miért kell nekik csoportosulni?” – kérdéseimnek soha nem volt vége.

“Hogy szolgálhassák a sok ember érdekeit az erkölcs és igazságosság alapján” – nyelvemen volt a következő kérdésem, hogy mi az az erkölcs, de már mondta is: „Erkölcsnek, morálnak nevezi az ember az íratlan szabályokat, amelyek betartásával a társadalmi jó érvényesül.”

„- Társadalmi jó” – forgattam magamban és elképzeltem, hogy társadalmi jó amiben minden ember örömét leli. „Akkor mi ketten a társadalmi jóban vagyunk ugye, Lajos bácsi? – nevettem rá, ő meg úgy tett, mintha valami csavarozás nagyon lefoglalná. – „- És ha igaz, hogy ennek az egész nagy Univerzumnak vagyunk az állampolgárai és minden lehetséges – tettem hozzá -, akkor mégis miért erőszakoskodik egyik ember a másikon, egyik ország a másikon? Miért nincs vége a szegénységnek és kínlódásnak? Valami baj lehet ezzel az erkölccsel és morállal, nem?”

„- Van is! – vágta rá hirtelen. „Az erkölcsi jót senki nem akarja igazán. Útjában áll egyik ember a másiknak. A Jó csak a fejekben létezik. Tör és zúz az ember minden írott és íratlan szabályon át, csak hogy saját akaratát érvényesítse. Mint a dzsungelben az állatok! Jogszabályokkal próbálja egyik ember féken tartani a másikat, amik vastörvényekké növik ki magukat és folytogatják az egész világot. ” – tekintete szigorúba váltott. Ez a beszélgetés a hatvanas évek vége körűl történt. Akkor csak éreztem szavainak igazságát de általuk soha el nem lobbanó tüzek keletkeztek bennem.

„- Ahelyett hogy egyre nagyobb rend volna, már egyenesen hátráltatjuk, lehetetlenné tesszük egymás életét. Mert nézzed csak! Egyszer itt vannak az egyetemes törvények!” – és furcsán, mosolyogva tekintett le rám, tudta hogy felfigyelek a szóra. Én a sejtjeimmel ízlelgettem: Egyetemes Törvények! Mint egy csodálatos képbe, próbáltam belebámúlni, de Lajos bácsi folytatta:

„- Egyetemes Törvények azok gyermekem, amik védelmezik és egyensúlyban tartják a Földön és az egész Univerzumban létező életet. Ilyen például a napfény, az eső és az évszakok ereje, a nappal, az éjszaka, vagy az alvás és ébrenlét váltakozása.

Ugyan így kellene az ember által alkotott törvényeknek is védeni az emberi harmóniát és boldogságot. De ez csak egy álom, mert a társadalom és politika elvált az egyszerű embertől. Egyetlen célja lett, hogy minél erősebb hatalmat hozzon létre, és azt akár vastörvényekkel is megvédje az állampolgárral szemben.”

„- De azt mondtad, hogy a társadalom mi magunk vagyunk nem? Akkor mindenki benne van ugye?” – vetettem közbe. „Így van! Ezért ha mérget köpködünk a vízbe, abból mindenki iszik.”

Elszontyolodva gurultak ki a szavak: „- Milyen jó is Lajos bácsi, hogy én teneked mindent elmondhatok és nem kell félnem!” – és ekkor mint már annyiszor, ez a magas, erős ember a karjaiba kapott és viharosan táncolt velem a kis műhelyben pár kört. Alig vártam hogy letegyen, hogy komoly kis arcommal folytathassam gyermek gondolatomat: „- Nekem nagyon fontos amiket mondasz Lajos bácsi, mert hiszek benned. Hiszem, hogy igaz dolgokra tanítasz engemet.” – valami megfoghatatlan boldogság lebegett a tekintetében, ahogy a térdére ültetett és hozzámkomolyodott:

„- Régen rossz annak az embernek vagy nemzetnek, aki azért teszi amit tesz, mert a rosszat feltételezi és annak elhárításáért cselekszik.” – Akkor, ott gyermekfejjel értettem meg azt, hogy az országok erő- és hatalom koncentrációk, ahol egymás ellen való élet folyik. Az országokat, embereket az egymástól való félelem motiválja. A félelem pedig zavart okoz a fejben, akadályozza a látás, a hallást, minden megnyilvánulást.

„- Mindenki csak egyszerűen boldog akar lenni! – sóhajtott fel Lajos bácsi. – „Az ember egy törékeny valami és jó. Ezt soha ne felejtsd el gyermekem! De azzá válik, amit feltételeznek róla. Nem véletlen, hogy sem az erkölcs sem a jogrendszer nem működik. A társadalmi jólétet az erkölcsi kopás rozsdája falja fel és emészti el. Ej, hát ezért van a sok baj kedves gyermekem!”

„- Minél többet tudok meg, annál zavarosabbnak tűnik ez az egész. Van ebből félelmes hatalmaskodásból kiút, Lajos bácsi?” – kérdeztem, de valami erős szontyol tartott fogva.

„- Persze, hogy van” –ültetett szembe magával. A szók kimosolyogtak belőle. – „Nem a hatalom itt a gond fiam, mert az mindíg is volt és lesz is. Hanem, hogy el vannak tévedve a vágyak és a gondolkodás! Háborúkat, konfliktusokat szítunk a családjainkban, országokon belül és kívül. Azt hisszük, hogy van valamink és félünk, hogy elveszítjük. Ezért elfordulunk, elidegenedünk egymástól, haragból és megtorlásból élünk. Pedig nem nehéz belátni, hogy semmi másunk nincs mint az emberségünk. Ha azt elveszítjük, akkor válunk valójában nincstelenekké.”

Ezeket a gondolatokat ez az ember a hatvanas évek végén ültette alig tizenéves értelmembe. Azóta elbeszélésekbe rejtett sugárelemzések útján értettem meg, hogy boldog akinek megvan, még boldogabb aki olvassa, áldott pedig, aki ismeri

Nem kell rejtegetni, mindenki tudja, hogy a világ imperialista álmokból él. Az oktatás kanállal adagolja a hivatalos nacionalizmust és a nemzetiség kábító ötletét.

Egyesek (népek) hatalomra jutnak majd lezuhannak és megkezdődik újra a visszaszámlálás! Minden régi nagyszerűséghez való visszatérés vágya! Katalizátora a fajösztönnek, ahol előrángatódik a fehér faj (vagy nemzet) fölényének egyre zűrösebb rögeszméje, hogy évszázadok vagy évezredek alatt kitenyésztett vak gyűlölettengerével halálos csapást mérhessen az emberiség bizonyos részére. Felemelkedés és lehullás. Elfajulás a gőzölgő mocsár toporgásában… Semmi új semmi új Nap alatt, csak változatlanúl miszlitekre szabdaljuk életünk saját evengéliumát!

Hát igen, az emberi faj története, toporgásunk híres kronológiája! És a technokrata fasizmus kellős közepén, mint gyáva nyúl, szájtépve toporgunk megint, hatalmasra tenyésztett agyunkkal a nagy bizonytalanságban. Mert senki nem tud biztosat!

Pedig van és megrendülve megrettennél, ha valóságosan tudnád! Hogy egyedül és kizárólag te vagy képes elpusztítani önmagadat! – Hányszor és hányszor leírták már ezt de a kutya nem figyel fel rá! Falra hányt borsó! Nincs benne pénzben kifejezhető haszon.

Lehet, hogy már megint csak önmagamnak írok? Mint két évvel ezelőtt is…

Ma még elnyikorgom abbéli hitemet, hogy tökéletes felállás nincsen. De tökéletesítés, az létezik! A tökéletesség ott van a szívedben. És tudom, hogy belül már érzed! Tévelygés nélkül  különbséget tudsz tenni jó és rossz között! Képes vagy! Csak maradj kicsit csöndben, hallgass bele, mit üzen neked a saját csönded!

Tudom hogy belül már érzed és tudod! És faképnél tudod hagyni az ismerősödet abban a szent pillanatban, ahogy belekezd maró önsajnálatába, vagy gyűlölettől zubogó mutogatásaiba. Mert valahol már irritál!

Engedd, hogy irritáljon minden, ami nem emberi!

Miért ne lehetnél te az első, aki … !

Igen olvastam, az is lehet, hogy jövő héten Amerika csődöt fog jelenteni. Volt már ilyen, meg lesz is és mint a kártyavár…, de hisz tudod! Örülsz neki? Kárörvendő vagy? Életednek melyik része lesz jobb ettől? Nézz esetleg bele a tudással rendelkezők gazdasági elemzésébe, aztán rájössz, hogy miről beszélek.

Nem esetleg sajátunknak kellene tekinteni a másik ember vagy ország problémáját? Igen! Oly korban javaslom ezt, amikor a gyűlölet szennyén sodródunk. Neked csak ledirigálták, hogy aggódj. Mindegy miért, csak aggódj. Most ezért, utána meg azért. Csak folyton aggódj!

Lehet, hogy meg lehetne ezt az állapotot fordítani?

Olvastál már a pillangó effektusról?

Vagy csak süket kis egódba gabalyodva bolyongsz és ügyeskedel?

Nem hallod a békák brekegését? Gyorsan meg kellene cselekedni, hogy lélekemberekké váljunk és akkor mint a varázslat, semmilyen brekegés nem fog rajtunk! Gondolj csak bele, az utolsó huszonnegyedik óra nemes cselekedeteként! Varázsütésre megértünk mindent, lehull rólunk a  krízis kitörésének veszélye, áldozatokból gerinces igazakká transzmutálunk. Méghozzá a híres emberi belátás és akarat révén!

Szakadatlan brekegés teríti be a Földet! Őszintén idebrekegve, ha luxusban élsz vagy szegényen, keleten vagy nyugaton, mindegy az! A lényeg, hogy halljad a brekegést! Ezt is! Meg ami beteríti a planétát, csak hogy minél intenzívebben a múltra és jövőre figyelj. Hogy ne legyen alkalmad tárgyilagosan, tiszta fejjel és szívvel a jelenben, saját életed felett dönteni. Hogy minél mélyebbre emelkedhess és zuhanhass! Különbejáratú brekegés szól hozzád, emel és süllyeszt, tanítgat a fátyol innenső és túlsó oldalára, a technikai kütyük használatára.

Annyi, de annyi mindent szeretnék még elmondani Neked! 🙂