Dr. Czeglédy Csaba  ügyvédet jelenleg a Szegedi Fegyház és Börtön kettes telephelyén tartják lassan egy éve előzetes letartóztatásban. dr. Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének (NITBSZ) elnöke interjút készített vele. Elmondta, hogy látogatásának célja: Nagy Imre elítélésének hatvanadik évfordulója kapcsán a múlt és jelenbéli tanulságokat levonhassa  a politikai perek szempontjából. A Nagy Imre per másodrendű vádlottja id. Donáth Ferenc és családja közvetlenül élték át a forradalom utáni megtorlást: a börtön után száműzték őket Snagovba.  Az ’56-os fogvatartottak között, a halálsoron született egy szólás: „A változás itt csak alaki, a börtönbe mindig kell valaki.” Az interjúnak különösen személyes hangnemet ad, hogy dr. Donáth Ferenc az ’56-os eseményeket követő per másodrendű vádlottjának – id. Donáth Ferenc – legkisebb fia. (Testvérei: Donáth Mátyás és Donáth László evangélikus lelkész.) Dr. Donáth Ferenc Czeglédy Csabával való találkozása során számos meglepő párhuzamra is fény derült a XX. századi Magyarország véres politikai megtorlásai és a jelenlegi kormányzat puha diktatórikus módszerei között.
Az interjú készítették: Veres Dávid, dr. Donáth Ferenc, Láng Judit

AZ ÜGY ELŐZMÉNYEI
1.) Dr. Czeglédy Csaba ügyvédi munkája során kiharcolta a trafik-akták nyilvánosságát. 2.) Az általa képviselt eljárásban mondták ki, hogy „a TAO közpénz”. 3.) A Nemzeti Választási Bizottság „kopaszbotrányánál” ő  képviselte a demokratákat. 4.) Sikerrel védte a Szabadság téri „emlékmű” ellen tiltakozókat is. 5.) Többször védte Botka László és Gyurcsány Ferenc politikusokat személyiségjogi pereikben. 6.) Mindeközben ellenzéki színekben indult Szombathelyen önkormányzati képviselőként a 2018-as tavaszi országgyűlési választásokon…
Ekkor a fiatal ügyvédet az Ügyészség „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással” vádolta meg, és immár lassan egy éve ítélet nélkül tartják fogva. A vádat Dr. Polt Péter képviseli: az általa vezetett ügyészség elvette az előzetes letartóztatás idejét korlátozó három jogi lehetőség mindegyikét Czeglédytől.
Nemrég testvére családját is megfosztották szabadságától. Emellett magánéletében sorra érik a bírósági eljáráshoz nem kapcsolható anomáliák. dr. Donáth Ferenc épp ezért gondolta, hogy Czeglédyt -, mint párhuzamos érintettet az édesapjával -, meginterjúvolja a koncepciós perek hatvanadik évfordulóján

Donáth Ferenc és Czeglédy Csaba beszélgetnek a szegedi börtönben. Fotó: Veres Dávid

Donáth Ferenc és Czeglédy Csaba beszélgetése a Szegedi Fegyházban. Fotó: Veres Dávid

Donáth Ferenc: Látogatásunk elsődleges célja a Nagy Imre-per hatvanadik évfordulója kapcsán felmerülő múlt és jelenbéli tanulságok levonása a politikai perek szempontjából. „Politikainak” nevezhetjük azokat a pereket, amelyek koholt vádak alapján „államellenes bűncselekmény” miatt indulnak. A rabok elhelyezése akkoriban speciális volt: a „politikaiakat” külön cellákba és folyosóra tették. Ez egyfelől kényelmetlenség is volt, mert koholt vádakkal könnyedén osztogattak nagyon súlyos ítéleteket is, másfelől viszont a politikai elítéltek egymás között voltak. A váci börtönben Bibótól kezdve Haraszti Sándoron át sok más kiválóság ült már, akik együtt fordítottak és beszélgettek, ezért az idő a korabeli diktatúra által elítélve relatíve hasznosan és jól telt. Úgy gondolom, hogy napjainkban a politikai perei úgy változtak, hogy állami nyomásra közbűnténnyel vádolnak meg bárkit, megszegik az eljárásjogot úgy, hogy az érintett fogva tartásának helye és körülményei nem tisztázottak. Ezért merült fel bennem, hogy a hatvan évvel ezelőtti módszerekről és a jelenkor tapasztalatairól beszélgessünk.

dr. Czeglédy Csaba: Konkrét büntetőügyemről nem, de az elmondottak történelmi kontextusáról tudok beszélgetni.

D.F.: 1953 előtt, amikor még Sztálin élt, „internálás”-nak hívták azt az eljárást, amikor a nyomozás ideje alatt, vagy attól függetlenül, alapos vagy alaptalan gyanúval embereket különböző munkatáborokban helyeztek el. A rendszer Sztálin halála után is megmaradt: „közbiztonsági őrizetnek” nevezték át és bármeddig tarthatott mindenféle bírói hozzájárulás, meghosszabbítás nélkül. Ma meddig tarthat egy előzetes letartóztatás?

Czeglédy Csaba: Ha nagy a büntetési tétel, amivel gyanúsítanak, akkor gyakorlatilag korlátlan lehet az előzetes letartóztatás. Tehát olyankor nincs az 1-3 éves korlát.

D.F.: Bírói jóváhagyás szükséges?

Czeglédy Csaba: Igen, a bíróságnak időnként meg kell hosszabbítania az előzetes fogva tartást. Ez lényegi különbség a régebbi rendszerhez képest. Akkor a bíróságnak nem kellett döntenie a közbiztonsági őrizetről.

D.F.: 60-70 éve a politikai perek idején nem volt gyakorlat, hogy valakit a lakhelyétől az ország másik végébe helyezzenek át börtönbe, ahogy ez önnel is történt: Szombathelyről, Szegedre. Ha valaki Recskre, vagy a badacsonyi munkatáborba került, ahhoz már ítélet kellett. Az ön esetében miről lehet szó?

Czeglédy Csaba: A legfontosabb az, hogy a Nagy Imre és társai elleni perek bár koncepciózusak voltak, a hatalom törekedett arra, hogy gyorsan befejeződjenek. Tanulmányaimon túl Mécs Imrével családi jó barátságban vagyunk, így rengeteg információm van a témában. Azok a perek azért folytak le gyorsan, mert a közvéleménynek produkálni kellett a forradalmárok bűnösségét. A Nagy Imre perben is készítettek felvételeket, amiket nem lehetett egyből nyilvánosságra hozni, csak megszerkesztve, mert nem szolgálta a hatalom érdekét: csak 2008-ban lehettek publikusak. Az olyan típusú eljárásokban, amiben például én is érintett vagyok, nem érdeke a hatalomnak, hogy gyorsan lefolyjanak. Saját ügyemtől függetlenül, ügyvédként rengeteg ügyben jártam el, ahol láttam, hogy lassú tűzön forró vízben meg akarják főzni az érintetteket. Arra számítva, hogy nem bírják ki sokáig az előzetes letartóztatásban. Én akár még évekig lehetek úgy előzetes letartóztatásban, hogy az érdemi bírósági tárgyalás meg sem fog kezdődni. Ezen kívül az is igazából törvénytelen, hogy én nem Szombathelyen vagy Szombathely környékén vagyok. Ez olyan, mintha a Nagy Imre perben nem a Budapesti Illetékes Ügyészség, vagy a Budapesti Illetékes Bíróság járt volna el, hanem kihelyezték volna az ügyet Debrecenbe. Ennek az lehet a célja például az én ügyemben, hogy ne az engem és családi környezetemet ismerő szombathelyi bírók döntsenek az előzetes letartóztatásról, hanem a szegediek, 400 kilométerre a lakóhelyemtől. Meggyőződésem volt, hogy szombathelyi bírók nem helyeztek volna előzetes letartóztatásba. Hogyha lesz érdemi bírósági tárgyalás, akkor arra fogunk törekedni, hogy ne Szegeden tárgyalják az ügyet, hiszen a fő érintettek mind szombathelyiek és Vas megyeiek. Bízom benne, hogy addigra már nem leszek előzetes letartóztatásban.

dr. Czeglédy Csaba ügyvéd a szegedi börtönben. Fotó: Veres Dávid

dr. Czeglédy Csaba ügyvéd a szegedi börtönben. Fotó: Veres Dávid

D.F.: A családomat hozom összefüggésbe: 1951. február 10-én letartóztatták édesapámat államellenes bűncselekményért. Akkor már Losonczy Géza és Haraszti Sándor is ült ugyanabban a perben, amit Kádár-perként ismer a történelem.  Az ’54-es rehabilitációs tárgyaláson derült ki, hogy apámat megverték a börtönben -, ezt Kádár is elmondta és a vizsgálatokat vezető Farkas Vlagyimir is leszögezte. Egyéb forrásokból tudom, hogy korábban légből kapott tényállításokat is felhozták ellene: például, hogy Hain Péter (a horthysta titkosszolgálat belügyminisztériumi főnöke) beszervezte, és hogy ő a saját illegális párttagjaira vonatkozólag besúgott volna, valamint, hogy idegen erők, vagyis az angol titkosszolgálat kéme volt.

Czeglédy Csaba: Hain Pétert, ha jól tudom, ’46-ban fel is akasztották.

D.F.: Igen. Az előbbi állításokat apám csak akkor “ismerte el”, amikor várandós feleségét bevitték. Illetve az ő édesapját, az én nagyapámat és a nagymamámat. Három évre eltüntették a csecsemőkorú bátyámat is. Ekkor apám beismerte ezeket a koholt vádakat: elítélték 15 évre. Később megismétlődött ez a fajta ügyészi eljárás, miután ’56-ban a KGB a jugoszláv követségen lévőket családostul elfogta, majd deportálta Romániába. Apámmal ott volt a velem terhes anyám, nagyanyám és két testvérem, akikkel Snagovba kerültünk, a határon túl. Tehát az az eljárás, hogy a családtagjaik letartóztatásán, tönkretételén keresztül kényszerítsünk ki vallomásokat a vádlottakból, jellemző volt az 50-es évekre, akár a Rákosi, akár a kádári megtorlásra. Napjainkban, hogy van ez?

Czeglédy Csaba: Az én ügyemről nem beszélek, de azt gondolom, hogy rendszerszintű probléma van. Nyilván a mostani kort, az akkori egyértelmű diktatúrával nem lehet egy lapon említeni. Viszont ugyanazt látom, ami a negyvenes-ötvenes évek elején volt, amikor gyorstalpalón képezték ki a bírákat. Illetve amikor a népügyészek szakmunkás végzettséggel képviselték a vádat. Nincs elég ember, erőforrás és kellő szakértelem. Ezek hiányában a beismerő vallomások letartóztatásokkal történő kierőszakolása sok esetben nyomozási eszközzé vált. Hiszen előbb vagy utóbb – és inkább előbb -, akik előzetes letartóztatásba kerülnek, beismerő vallomást tesznek. Így nem kell kellő energiát fektetni a nyomozásokba. A másik probléma, amikor politikai megrendelést kényszerül a hatóság teljesíteni, akkor bizonyos elvárásoknak meg kell megfelelniük. Az én esetemben az is felmerül – tehát nem magáról a büntetőügyről beszélek -, hogy a sajtóban mondják sok borsot törtem a hatalom orra alá, és pont a választási kampányban tartóztattak le. Szerintem ez nem a büntetőeljárást szolgálta.

D.F.: Az előzetes fogva tartás annak idején úgy zajlott, hogy elvitték az illetőt az Andrássy út 60-ba, vagy Hűvösvölgybe. Ott megverték, aztán különböző eszközökkel, alvásmegvonással, stressz-helyzetekkel puhították a rabokat. Illetve hol beraktak hozzá valakit, hol a rabot tették át máshová, amivel bizonytalanságérzetet keltettek benne. Úgymond „dobálták”.

Czeglédy Csaba: Itt nem tudok a saját ügyemtől elvonatkoztatni. Azt kell mondanom, rendkívül pozitívan csalódtam a büntetés-végrehajtásban. (BV) Egy kívülálló ember, aki börtönt lát, nem tudja elképzelni azt, hogy itt is emberek dolgoznak. Olyan emberek, akik tisztességesek és becsületesek. És azt kell mondanom, hogy egy éve – nyilván akaratom ellenére – vagyok fogva tartva, de csak normális emberi hozzáállással találkoztam. Odafigyelnek, békén vagyok hagyva, egy kis zárkában vagyok, tudok egész nap olvasni. Gyakorlatilag nem jelentünk egymásnak problémát a BV-vel, mert abszolút tartja magát a törvényhez és a szabályokhoz.

D.F.: Annak idején volt egy jelmondat: Ne csak őrizd, gyűlöld is! Ez most nincs így?

Czeglédy Csaba: Nem tapasztalom. Azt gondolom, hogy a rendszerváltás után az emberek fejében komoly változás történt. A régmúlt eseményeivel olvasmányaimban találkoztam: Arthur Koestler regénye a „Sötétség délben” szerintem a témában alapmű. A Rákosi -és Kádár rendszerben lehet, hogy lapozgatták a fogva tartók, hogyan és miként kell megtörni az embereket. Az én esetemben a BV biztos, hogy nem partner ebben. Nem is tudom feltételezni, hogy bármi ilyesmiben partnerek lennének. Próbálják a fogvatartottakat embernek tekinteni.

D.F.: Szerencse, hogy a rendszerváltás óta eltelt közel 30 év, a korábbi rendőrkollégák nyugdíjazásra kerültek: az állomány lecserélődött.  Ennek kapcsán jut eszembe Haraszti Sándor bácsi, aki ellenálló volt, 1919-ben a Népköztársaság alatt vöröskatona, később Nagy Imre körének támogatója. Első börtönidejét 1919-ben kezdte, 1950-ben ismét letartóztatták, majd a Kádár-perben halálra ítélték. Végül nem végezték ki, de négy évet vártak azzal, hogy ezt vele is közöljék. Ő mesélte, hogy volt olyan foglárja, akit még a Horthy-korszakból ismert, és akivel minden egyes periódusban újra találkoztak. Aztán a Nagy Imre perhez kapcsolódó szatelit-perben újra elítélték.

Czeglédy Csaba: Van összehasonlítási alapom, mert nagyapámat az ÁVO elvitte és fél évig Szombathelyen, majd egy gyűjtőtáborban élvezte a vendégszeretetüket. Vele se bántak kesztyűs kézzel. Szerencsére 93 évet élt és sokat mesélt arról az időszakról. Tőle tudom, hogy vele is el nem követett bűnöket akartak bevallatni, csak nem mentek vele sokra és fél év után kiengedték.

D.F.: A kirakatperek alapvető jellemzője, hogy nem csak a vádlottnak szól, hanem a társadalomnak is. Azt üzeni, hogy ez veletek is megtörténhet. Ezért volt a Rajk-per is nyilvános és azért volt a Nagy Imre per után újra megtorlási hullám, pedig már úgy nézett ki, hogy ’58-ban lecseng. De nem, mert az üzenetet a rendszer újra és újra megpróbálta eljuttatni a társadalom felé.

Czeglédy Csaba: Édesapám azt mondta Orbánék 2010-es hatalomra kerülésekor: „meglásd fiam, negyven évig itt lesznek és revansot akarnak venni azért a negyven évért, amíg a kommunisták voltak hatalmon. Akkor én megmosolyogtam édesapámat. De lehet, hogy édesapámnak kell, hogy igazat adjak. 2010-től folyamatos fenyegetésnek voltam kitéve.  Az első gyermekem 2008-ban született, akkor volt az esküvőnk is a feleségemmel. 2010 nyarán már vészforgatókönyvet beszéltünk meg arra az esetre, ha engem egyik reggel fognak és elvisznek. Látszik a régi módszerek felelevenítése például a közmédiában, illetve a sajtóban: az agymosás, illetve az erőforrások egyértelmű központosítása. Meglepő, de egy puha diktatúrát uniós tagsággal is ki lehet alakítani. Ennek kapcsán rengeteg figyelmeztetést kaptam, barátoktól, illetve jóakaróktól, illetve rosszakaróktól is, hogy csúnya lesz a dolog a vége. De megakartam tenni, amit tennem kellett. Úgy voltam vele, hogy nincs mitől félnem, nem vagyok bűnöző. Hogyha úgy éltem volna az életem, hogy bármikor elvihettek volna a két gyermekem mellől, nem tudtam volna a tükörbe nézni. Márpedig fontos, hogy az ember megtartsa a gerincét. A túléléshez kell egy egészséges félelem, de ez a félelem egy bizonyos pontot nem léphet át. Ha mindenki fél és senki nem teszi a dolgát, akkor tényleg visszaköszönnek a ’30-as, és az ’50-es évek. A mai elnyomó hatalmak a megfélemlítéssel próbálnak élni és bemutatni azt, hogy: igen, ez a dolog bárkivel megtörténhet. Mondhatni: be kell dugni valakit látványosan a börtönbe és akkor talán ez kellő elrettentő hatással bír. Ebben sem változtak az eszközök.

D.F.: Illyés Gyula híres verse az „Egy mondat a zsarnokságról”, egyik sora így szól: „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban;” Nem biztos, hogy mindenki kiegyenesíti a gerincét, de szerintem inkább érdemes ágálni, mint csöndben maradni.

Czeglédy Csaba: Igen, ha mindenki mindig csöndben marad, akkor soha semmilyen előrelépés nem lesz. Ha megnézzük a nyolcvanas évek elejét, nagyon sokan a szabadságukat veszélyeztették azzal, hogy nekiálltak szervezkedni a háttérben. Elmentek március 15-ét megünnepelni, vagy szamizdatot terjesztettek. Azok is mind a szabadságukat és egzisztenciájukat veszélyeztették. Enélkül lehet, hogy nem jutottunk volna el ’89-ig. A történelem fogja eldönteni, hogy adott esetben kinek volt igaza. Ha visszatérünk a Nagy Imre perre, akkor az eljáró bíró Vida Ferenc megélte Nagy Imréék újratemetését és akkor se bánta meg a tettét. Ellenben az ügyész Szénási Géza, aki a vádat képviselte vallási fanatikus lett: meghasonlott és bocsánatot kért egyvalakitől, aki élt még az elítéltek közül ’89-ben. Pedig Szénási keményen ütötte az asztalt és követelte Nagy Imréék felelősségre vonását. Nagy Imre csak azt tette, amit adott helyzetben tennie kellett. Nem a könnyebbik utat választotta. Párhuzamot úgy lehet vonni a mostani korral, hogy már nem lehet senki életét elvenni, de az még mindig lehetőség, hogy valakinek ítélet nélkül tartósan elveszik a szabadságát. Ez a legsúlyosabb büntetés. Az őrizetben tartás beleszámított az ítéletbe, de mi van akkor, ha valaki nem lesz elítélve, vagy nem kap annyit? A napokat, meg az elvett órákat nem lehet visszaadni.

Czeglédy Csaba és Donáth Ferenc beszélgetnek a szegedi börtönben, a hangfelvételt Veres Dávid készíti. Fotó: Tamás Tibor

Czeglédy Csaba, Donáth Ferenc és Veres Dávid a szegedi fegyházban. 

D.F.: Így van. Az érintett családok anyagi tönkretételéről már beszéltünk. A szocializmusban nem volt olyan sok tulajdon. De amit lehetett, azt mindent elvettek, a képet is a falról. Érdekes volt a rehabilitáció, mert valamit adni kellett: például a központi raktárból bútorokat, de ugyanazt már nem kapták vissza.

Czeglédy Csaba: A sötét középkorban fő -és jószágvesztésre lehetett ítélni a bűnelkövetőket. Most már fővesztésre nem tudják, de a szabadságelvonáson kívül jószágvesztésre még mindig lehet.

D.F.: Az elszámoltatások és megtorlások motorja az 50-es években az volt, hogy volt egy hatalmas félelem, amelyet egyrészt a hungarista németszimpatizáns réteg alapozott meg, utána pedig a III világháborúra való készülés. Ebben a környezetben alakult ki az ÁVO, később az ÁVH (Államvédelmi Hivatal), amelynek elég jelentős létszáma volt és ami törvényen felül állt. 53-ban, Sztálin halála után Péter Gábort (az ÁVH akkori vezetője) és még néhány vezetőt börtönbe zártak, de sokan kint maradtak. 1956-ban pedig a testület fellélegzett, mert „kiderült”, hogy lám-lám Losonczyn át Donáthon keresztül, a koncepciós tárgyalások tükrében mindenki “megérdemelte” a korábbi kegyetlenkedéseket. Ezt Moldova meg is írta az Elbocsátott légióban. Az a kérdés, hogy ma létezik-e olyan testület, amely érdekelt abban, hogy ezek a törvénytelenségek ne derüljenek ki soha?

Czeglédy Csaba: Csak a történelmi összehasonlításokból induljunk ki. Ebből a szempontból a mostani ügyészség és az ’50-es évekbeli közé lehet egyenlőség jelet tenni. A hatalom feltétlen kiszolgálása a mostani ügyészség részéről is megvalósul. Ezt számos más politikailag motivált ügyekben is láttam. Az is párhuzamként fogható föl, hogy az ’50-es években nem egyszer fordult elő, hogy a védőügyvédet is a hatalom jelölte ki. Ezek a védők még talán súlyosabb büntetést kértek a vádlottra, mint a vádlók kértek volna. Kirendelt védők ma is léteznek, holott általánosságban véve nem szerencsés, ha az esetek döntő többségében a hatalomhoz dörgölőző kirendelt védők látják el a képviseletet. Nem egy, nem két esetben volt ügyész a rendőr, aki ügyvédnek ment. Sajnos, amíg a BV esetében tényleg európai viselkedésmódot látok, amit saját körülményei között is megvalósít, addig az ügyészség úgy működik, mintha ott ragadt volna az ’50-es években. A BV, bár személyi és anyagi hiányosságokkal küszködik, de próbál ebből minél többet kihozni, sok emberséget hozzátéve.

D.F.: A bírók demokratizálás ürügyén anno bírói tanácsokat hoztak létre, ’45 és ’50 között. Ezek a Népbírósági Tanácsok pártdelegált laikusokból álltak. És egyhangúan kellett hozniuk döntéseiket.  Ez a fajta gyorstalpaló bíráskodás mennyire köszön vissza?

Czeglédy Csaba: Az igazságszolgáltatásban a bírói hatalmi ág tartja magát. Itt még párhuzamokat sem vélek felfedezni, tényleg ég és föld a különbség. Viszont szerencsétlen dolog lesz, ha az Alaptörvény módosítással lehetővé teszik, hogy a közigazgatási bíráskodás elkülönüljön a rendszerétől és nem az eddig bevett és kialakult gyakorlatoknak és a törvényeknek megfelelően járja be valaki a bírói életpályát. Ha valaki a közigazgatásból, vagy az államigazgatásból egyszer csak bíró lehet, az már a hatalmi ágak összemosása. Egyébként a civilisztika -és büntetőeljárásokban eljáró bírák próbálják a szakmaiságot képviselni, noha hatalmas túlterheléssel dolgoznak. Én még azok közé tartozom, aki hisz a magyar igazságszolgáltatás függetlenségében. Inkább erre láttam jeleket. Ehhez kapcsolódik a negyedik hatalmi ág kérdése, a sajtó. Ott is hatalmas a párhuzam. Az ’50 –es években csak az állampárti sajtót engedték működni, és azt is csak úgy, hogy megfelelő elvtársak voltak a megfelelő pozícióban. Ebben még ’86-ban sem jelenhettek meg hírek csak úgy. Azt véletlenül tudom, hiszen baráti szálon ismerem Bedő Ivánt, aki akkor hírszerkesztő volt a Magyar Rádióban, hogy több napon keresztül harcolt a csernobili atombaleset bejelentéséért is. Holott valószínűleg már Jugoszláviában és Csehszlovákiában bemondták a hírekben. Látszik, hogy egy sokkal enyhültebb időszakban is milyen nyomás volt a sajtón. Jelenleg a kormánypárt elfoglalta a közmédiát. Csak az van, amit egy szűk, állampárthoz kötődő sajtóközpont megír. Illetve, az úgymond szabadmédiák, akik a szabadpiacon mozognának, de a mostani kormánypárthoz köthető üzletemberek tulajdonában vannak. Így az emberek ugyanúgy irányított információval találkoznak, mint az ’50-es években.

D.F.: Már említettem, hogy édesapámat 1954 augusztusában felhozták a magánzárkából. Kicsit adtak neki enni, aztán vitték az úgynevezett rehabilitációs tárgyalásra. Arról kérdezték, hogy verték-e és a vallomásai kikényszerítettek voltak-e. Annyira nem volt bizalma a rendszerben, hogy nem volt hajlandó elmondani, hogy verték. Így kivitték a börtönből, hogy megmutassák neki, hol lakik a családja. Csak ekkor kezdett feloldódni.  Néha volt rehabilitáció, de például a Tábornokok-perében sokáig nem volt rehabilitáció sem. Újratemetés ugyan ’56 októberében volt, kompenzáció sosem. Sólyom IldikóSólyom László altábornagy lánya – mostanáig se kapott vissza semmit a vagyonukból. Pedig most már ítélete is van, hogy ártatlan volt posztumusz vezérezredessé előléptetett az édesapja. Lesz-e rehabilitálás a politikai ügyekben?

Czeglédy Csaba: A győztesek írják a történelmet. A változás bekövetkezte, vagy elmaradása fogja eldönteni, hogy a múltban elítéltek meghurcoltak maradnak, átlagemberek vagy hősök lesznek-e. Akik most írják a történelmet -, mint ahogy az ’50-es években is -, a jelenkoriak meghurcoltatásában érdekeltek. Az ’50-es években elítéltek rehabilitációjához kellett egy rendszerváltozás ’89-et követően. Azt vallom, hogy ma már egy demokratikus berendezkedésű országban élünk. Ez lényeges különbség az ’50-es évekhez képest, hiszen akkor egyértelműen diktatúra volt. Viszont most a jogállamnak kéne működnie! És az a tragédia, hogy nem igazán működik. Annyira fiatal még a demokráciánk, hogy a magyar állampolgárok csak egy kis részét zavarja, ha a jogállamiság meg-megbicsaklik. A társadalmi érzékenység olyan, mint régen: amíg az egyént nem érinti közvetlenül valami, addig nem számít. A változáshoz generációknak kell felnőnie jogállami keretek között.

D.F.: Van egy egyenletem: Demokrácia = szabad választások + jogállami keretek. Aláírod?

Czeglédy Csaba: Egyetértek. Csak azok, akik a jelenkorban döntési helyzetben vannak, azok mind ’89–es rendszerváltozás előtt szocializálódtak. Mindenki Kádár köpenyéből bújt ki, aki a 70-es, 80-as években született, vagy akkor volt felnőtt. Ahogy édesapám fogalmazott, olyan mintha újraélnénk azokat az időket. Visszajöttek a kommunisták. Ők nem tudják levetni a korábbi beidegződéseiket. Az emberek ma is megalkusznak azért, hogy pénzt kereshessenek, tudjanak hosszú hétvégéken wellness szállodákban pihenni és szórakozhassanak. Az állam békén hagyja a polgárokat, ők pedig békén hagyják azokat, akik szerintem szétfeszítik a jogállami kereteket.

D.F.: A közelmúltban hallottam egy interjút Kádár Jánossal, melyben elzárkózott ugyan Nagy Imre rehabilitációjától, de nem beszélt róla gyűlölettel. Úgy gondolom, ’56-nak egyetlen nemzetközi jelentősége volt: az, hogy a Szovjetunió nimbuszát nyugaton megtörték. Méghozzá a kivégzett reform-kommunisták. A magyar forradalom miatt Franciaországban felgyújtották a kommunista székházat, Sartre azt mondta, hogy továbbiakban már nem vagyok kommunista. Sem Franciaországban sem Olaszországban nem volt tovább kormányzóképes a kommunista párt. Létrejött az új baloldal, ami szovjet minta nélkül akart igazságos társadalmat csinálni: ők adták a ’68-asokat.

Czeglédy Csaba: Éppen ezért gondolom, hogy mindenki tegye meg azt, amit a szíve, lelke és a tudása lehetővé tesz. Nem szabad félni! Abban a pillanatban, hogy valaki azért nem áll ki magáért, családjáért, szűk és tág környezetérért, mert fél, onnantól kezdve a hatalom elérte a célját. Ez Nagy Imréék nagy történelmi tette és üzenete, hogy halálbüntetéssel fenyegetve is kiálltak az eszméikért és tették, amit tenniük kellett.

*