A zürichi Medizinisches Zentrum Löwenstrasse-ben az elmúlt években kiépítettem egy önálló osztályt a „nem anyaghoz kötött függőségek“, azon belül is főleg az internetfüggőség kezelésére. Egy érdekes tapasztalatomat több, főleg német kollégám is megerősítette: a valóban, orvosi kritériumok szerint megbetegedettek száma jóval kisebb, mint ahogy gondoltuk volna és amennyire a jelenség jelen van a médiában. Azonban továbbra is tapasztalom, hogy sokaknak van egy hozzátartozójuk, barátjuk vagy ismerősük, aki állítólag internet-függő. Őket szaknyelven valójában a „problematical internet using” (PIU) vagy „problematical online gaming” (POG) kategóriákba sorolhatnánk.

A saját szakmai tapasztalataim vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy több energiát és munkát kellene fektetni a prevencióba, professzionális tanácsadásba. Ezért startoltam mind magyar, mind német nyelvterületen prevenciós, mentálhigiéniás, információs előadásokkal és több nyelven is ingyenes telefonos tanácsadással.
Mind a kezelés, mind a tanácsadás első lépése egy kis kalandozás a világtörténelemben, hogy megértsük, hogy valóban mi is történik velünk nagy összefüggésekben, ami a személyes életünkben úgy mutatkozik, hogy eltúlozzuk a „kütyüzést“. Ezt a „béka-sas“-technikát a szisztemikus pszichoterápiában használjuk és gyakran van egy megkönnyebbítő hatása a klienseimre. A béka-pozíció a szokványos hétköznapok problémája, a béka a pocsolyában él, neki mar a kút pereme is horizont. A sas-pozíció fentről, összefüggéseiben lát rá az aktuális problémákra, meglátása kevésbé analitikus, inkább szintetikus.
Meghívom a PR Herald olvasóit egy sas-szárnyalásra!
Kb. 70.000 évvel ezelőtt élt a homo sapiens Kelet-Afrikában, a homo neanderthalicus pedig Europában, főleg az északi részen. Bár az utóbbi jóval erősebb genetikai háztartással rendelkezett, főleg a klímai adottságok miatt, mikor a homo sapiens elhagyta Afrikát es bevándorolt Europába és Eurázsiába sikerült néhány generáció alatt kiirtani a homo neanderthalicust. Hogy ez miképp történt? Egy véletlenszerű génmutáció által a homo sapiens elkezdett beszélni. A faktikus beszéd segítségével információkat szereztek a külvilágról, pletykákkal információkat gyűjtöttek a csoport tagjairól és egymáshoz való viszonyulásukról. A fikció, mely „légvárak“ építésével kollektiv hiteket tett lehetővé, melyeknek fontos szerepe volt a társadalmi formák kialakulásában és működésében. Ez a „forradalom” kb. 30.000 évig tartott. 

A modern (cro-magnoni, az előtérben) és a Neander-völgyi ember koponyája egymás mellett a washingtoni Smithsonian Múzeum kiállításán – Mandel Ngan fotográfiája

Ezek után még következett több fontos más jellegű társadalmi változás is, itt csak röviden felsorolom: a mezőgazdasági forradalom, mely az írás kialakulását vonta maga után, a tudományos forradalom, melynek alapmottója az volt, hogy az ember belátta, hogy nagyon keveset tud, ezért a tudományok fejlődése nagyrészt az emberi kíváncsiság műve is. Aztán következett 19. században az ipari forradalom, mely az akkori fő témákra, éhség, betegség, háború adott választ. Igy érkezünk el egy kis kalandozás után a mai digitális és biotechnológiai forradalomhoz, melyek sajátossága, hogy a jelenkor fő kérdéseit, boldogság, istenség, halhatatlanság próbálják megválaszolni. A korábbi forradalmak sajátossága az volt, hogy különböző fejlődési lépésekkel a külvilág nehézségei ellen segített harcolni. A jelenkor biotechnológiai forradalom különlegessége, mely természetesen veszélyes is lehet, hogy a belső világunkat, a génháztartásunkat, gondolatainkat változtatja meg. A digitális diszrupcio ember által alkotott lényeket, cyborgokat, mesterséges intelligenciát teremt és eláraszt bennünket okos gépekkel, melyek elterelik figyelmünket a reális életről. Ebben a korban beszélgetésekből, irományokból „adatok” lesznek, és a jövő hatalmi konfliktusaiban döntő szerepet játszik ezeknek az adatoknak a felhasználása. Eddig tartott a „sas-pozíció”.
Pszichiáterként azzal a fontos kérdéssel foglalkozom, hogy vajon korunkban, melyet olyan újítások jellemeznek, mint nano-robotok, melyek a vérpályában a koleszterin-szintet mérik, a 3D-s nyomtatók vagy az automatikus fordítóval ellátott skype, szóval ebben az innovatív korban hogyan érzi magát a homo sapiens? Nagyon hajtanak, vagy inkább hajszoltak, a gyerekei nyáron is sápadtak, mivel a család a gépek előtt tölti a napfényes napokat is, egyre többet merednek különböző képernyőkre, sokat telefonálnak és egyre kevesebb a mondanivalójuk, és sorolhatnám tovább, míg egy „future shock“ életérzésben lemerevedünk. A Baby-boomer és X generáció fél a jövőtől, retteg attól, hogy nagyon gyorsan és beláthatatlanul a science-fiction-ből science fact lesz, szorong a mesterséges intelligenciától, a cyborg-lényektől, melyek esetlegesen analóg lényünket veszélyeztetni fogjak. Előadásaim során mindig feltettem különböző országokban a fiataloknak a kérdést, hogy vajon ők félnek-e a jövőtől? Es mindenütt azt a választ kaptam, hogy NEM. Azonban ezek a fiatalok hajlamosak a reális világot elhanyagolni a virtuális tér miatt, ez a mindig online, globális generáció mar parhuzamos letekben nőtt fel, szocializációjához hozzátartoznak a képernyők, finoman a tenyérbe simuló iPhone-ok és egy hosszú élet vagy akar kilátás a halhatatlanságra, ha a kutatók, melyek a halált egy technikai problémaként kezelik végre megoldást találnak az élet meghosszabbítására.
Térjünk azonban vissza a béka-pozícióba!
Mi késztet bennünket es fiataljainkat a túlzott internethasználatra? Főleg a magány.

Yuval Harari – ‘Sapiens – A Brief History of Humankind’

Yuval Noah Harari izraeli történész-futurológus szerint a homo sapiens jelenkori magányérzete nem a család szétesése miatt alakult ki, hiszen a genetikai háztartásunkban ősidők óta nincsen bekódolva a konvencionális család képe, hanem a kis és közepes emberi csoportok szétesése a felelős a magányérzet kialakulásáért. Ennek fő oka az individualizáció, mely szerint mindenkinek joga, szinte kötelessége, hogy egy egyéni életmódot válasszon, mely esetlegesen a csoportból való kizárással jár és mely szerint mindenki a saját individuális értékrendszere szerint rendezheti be az életét. A Z-generáció egyik mottója a „fear of missing out” (FOMO), vagyis a kiközösítéstől való félelem. Ők nem az egyéni utat, hanem az aranyközéputat preferálják, a csoportba való alkalmazkodás egy fontos alapelvük. A régebben „álmodozóknak”, „introvertáltaknak” tartott fiatalok (ma „szociálfóbiásoknak” nevezzük sajnos őket) hajlamosak egyedüli otthonra találni az interneten. A pszichiátriában három fő modellt használunk az internetfüggőség kialakulásának magyarázatára: a neurobiologiai modell, mely szerint kóros agyi folyamatok vezetnek a függőség kialakulásához. Ez természetesen meghökkenti mind a kicsit többet Facebook-ozó anyukát és kicsit többet iPad-ező gyermekeket is. Azonban az analitikus modell még megbotránkoztatóbban hathat, rajongói ugyanis nem tesznek különbséget egy heroinfüggő es egy internetfüggő között. Ők azt posztulálják, hogy a függőség koragyermekkori narcisztikus sérelmek miatt és kompenzáló mindenhatósági fantáziák kialakulása által jön létre. Különböző alcsoportjai egy érzelmi zavarként fogjak fel a függőséget, vagy az orális fázisra való regresszió eredményeként, megint mások egy bizonytalan ént sejtenek a hattérben. A szisztemikus magyarázati modell nemcsak a biológiai és pszichés hatásokat veszi figyelembe, hanem a többgenerációs átfogó elmélete szerint megvizsgálja a társadalmi és történelmi, igen világtörténelmi hatásokat is a függőség kialakulásában.
Mikor válik aggasztóvá a médiahasználat, mikor kell(ene) professzionális segítséget kérni? Ha az iskolában leromlanak a jegyek, vagy a munkahelyen a teljesítmény, ha egysíkúvá válik a lelki berendezése a fogyasztónak, csökken az önbecsülése, elveszíti hobbijait, érdeklődése csak az addikció körül összpontosul. Aztán testi szimptómákat is észlelhetünk mint alvás-zavar, emésztési problémák, fejfájás, ingerlékenység. A kontrollvesztés jellemzi a fogyasztó internethasználatát és a fogyasztás mértékének titkolását is megfigyelhetjük. Az internetfüggők között gyakran előfordulnak pszichiátriai társbetegségek vagy komorbiditások is, mint depresszió, szorongásos zavar, fobiás tünetek.

Annie Leibovitz fotográfiája

Egy nagyon fontos kérdés a telefonos tanácsadóban, hogy mit tud tenni a szülő vagy hozzátartozó, hogyan segíthet gyermekén, partnerén, önmagan?
Megfogalmazok néhány hasznos tanácsot, melyet mindenki gyakorolhat:
– a multitasking kerülése. Kimutattak, hogy biológiai súrlódás által a multitasking sejtek elpusztulásához vezethet. Multitasking közben a két stresszhormon, adrenalin es kortizol koncentrációja a vérben megnövekszik.
a nyájszellem kerülése, perifériák felkeresése. Újítsunk az információszerzés módozatán, ismerjünk meg újabb chat-fórumokat stb.
szelekcionálás – nem kell minden Facebook képet lájkolni es minden Whatsappra válaszolni. Könnyen kerülhetünk ezáltal a digitális stressznek nevezett hajszolt állapotba.
a jobb agyfélteke aktiválása. Nekem ez a legfontosabb elvem a terápiában. Mi a bal agyfelteke korát éljük, gyors autók, okos telefonok dominálják az életünket, spontaneitásnak, érzéseknek, intuíciónak kevés a helye. Egy egészséges pszichés állapotot legjobban a két agyfélteke harmonizálása által érünk el. Erre ajánlok nagyon egyszerű gyakorlatokat, melyeket reggel meg az agyban fekve, vagy napközben egy nyugodt pillanatban elvégezhetünk. Reggel néhány perces lábujjmozgatásnak nagy eredménye lehet. Napközben fekvő 8-asokat rajzolni kézzel-lábbal a levegőbe hihetetlenül támogatja a két agyfélteke harmonizálását. A legfontosabb teendőnk a lazulás, kreativitás, ábrándozás, határok moderált áthágása.

Couple taking cell phone selfie on blanket in park

Mindkét nyelvterületen, melyen orvos-szakmailag aktív vagyok, azt tapasztaltam, hogy a specialisták tanácsai hatástalanok maradtak. Azon felül, hogy a kliens rossz lelkiismerettel távozik (mind saját fogyasztása miatt, mind gyermeke túlzott fogyasztása miatt), a tanácsok, melyek szerint „több legyen az aktivitás”, „vigyük ki a friss levegőre a gyermekeinket” stb. nem fedik a realitást. Sok esetben azért ad a szülő a gyermek kezébe gépet, mert ő maga a fáradt, vagy levert, esetleg pszichés gondjai vannak. Véleményem szerint ez az X-generáció tipikus tanácsadása, nekik fontos az önmegvalósítás, a sok aktivitás, melyekkel sok mindent kipróbálhatnak. A Z-generáció inkább az arany középutat választja, kíváncsi, de realista, fontos célja, hogy egy közösségben megtalálja a helyét. Vissza kellene mennünk néhány generációt es megtalálni a lassanként elveszett „közös unatkozás“ fogalmat. Évszázadokkal ezelőtt bár a nők (hivatalosan) nem dolgoztak, de nem az volt a fő foglalatosságuk, hogy programokat biztosítsanak a gyerekeiknek a szabad levegőn. Egy tapasztalt, régi vágású közös unatkozás a magozás, ezt a magyar hagyományt sikeresen ajánlom német nyelvterületen is. Amellett, hogy a gyerekek-fiatalok finom motorikáját fejleszti, lehetővé tesz egy meghitt hangulatú együttlétet, a háttérben esetleg egy halk zenével, sok szó nélkül megélni a családi vagy baráti közösség biztonságot nyújtó hatását. Kerüljük a magozás alatt a fontos vagy mélyreható témákat, azokat régen is az apák rendeztek le az irodájukban, egy ital es szivar tarsaságában.
Egy másik személyesen is tapasztalt „no media“ tevékenység a közös zenehallgatás. Természetesen konfliktusok is elő vannak programozva, hiszen mig az anyuka egy Netrebko-áriát hallgatna meg, a gyerekek gangster-rappre mozognak és a nagyi népdalokat dúdolgat egész nap, egy kis türelemmel és őszinte érdeklődéssel el lehet kerülni a veszekedést. Ha bosszantanak a fiatalok a szubkultúra zenéjével, ne feledjük, hogy a természet jót akaró es nagyvonalú az emberekkel, ad a szülöknek 12-13 évet, hogy megszeressek gyermeküket, mig aztán a kamaszkorban megutalják őket. Tehát üljünk le közösen zenét hallgatni.
A sport is nagyon fontos, bár gyakran ez a tanács sem éri el a célját, ugyanis az első, és sajnos köztes lépések is mindig önmagunk leküzdésével járnak, de próbálni kell, hiszen nem csak az online-függőség eseteben, hanem minden pszichés gond és megbetegedés esetében is sokat segít a sport.
A szerelem… Tudvalevő, hogy ez „biokémiailag egy dopamin-szerotonin-oxitocin-endorfin-koktél”, mely annyira különlegessé teszi a benne „szenvedőket“, hogy nagyon sok kultúrában elkülönítik a szerelmeseket. Én számtalan kliensemmel csináltam meg Tinder-profilt, partnerkereső platformokra jelentettem be őket, meg az első szerelmes WhatsApp megírásában is segítségükre voltam. Ilyen jellegű beavatkozásaim azt a mottót követik, hogy „annak van igaza, aki meggyógyít”.

Még egyszer ki szeretném emelni a közösség fontos szerepét.
A homo sapiens testi és lelki egészségéhez hozzátartozik néhány – kevés is elég – intim kapcsolat, és egy csoporthoz való hozzátartozás. Ez a csoport lehet virtuális is, ha nincs mértéktelenül eltúlozva, nem kell rossz szemmel néznünk gyermekünk csoport-chattes tevékenységeit, ami apróságok megbeszéléséből vagy „közös gamezes”-ből áll. Talán lehet támogatni, hogy például a vakációban a gyerek a lehetőségeknek megfelelően személyesen is megismerje a chattelő partnereit. Gyermekeink az anyáktól és koragyermekkori kapcsolatok által rendelkeznek egy „reális“ alappal, melyre a kor szelleme szerint lehet – természetesen nem mértéktelenül eltúlozva -, de virtuális barátságokat építeni.
Nagyon fontos tudni, nemcsak a terapeutának, hanem a szülőnek is, hogy mit csinál, mit él meg a gyerek a neten. Hiszen a facebookozók az önreprezentáció szabadságát élik át, a szörfözők az értékek tobzódását, a Snapchat és Instagramm rajongó a párhuzamos kapcsolatteremtési lehetőségeket. Érdeklődjünk gyermekünk médiahasználata iránt, ez egy meghittséget jelenthet, és alapja lehet egy produktív kommunikációnak.

Egy fontos kérdés, mely nagyon sok embert foglalkoztat, hogy mennyi idő a gép előtt még normális, és mi az, ami túlzott, vagy akár már „beteges” is. Ezt a kérdést nem lehet egyszerűen, kielégítően megválaszolni, hiszen a függőség multifaktoriális eredetű, a kezelőnek fontos a bio-pszicho-szociális tényezőket is figyelembe venni a diagnózis felállításakor. Ami egy kiegyensúlyozott, egészségesen magabiztos használónál („fogyasztónál”) még normális, az egy instabilabb, törékenyebb „Én”-nel rendelkező konzumensnél már függőséget okozhat, ugyanis fennáll a lehetősége, veszélye annak, hogy csak – es itt a hangsúly a kizárólagosságon van – a neten találja meg a számára szükséges megerősítést.
Végszókent ajánlom saját generációm (X-esek) képviselőinek, hogy próbálják meg nem infiltrálni saját félelmeikkel a fiatalságot. A jövőbe vetett bizalom mindenképp szükséges, hiszen ne feledjük, hogy mind a tudományos, mind az ipari forradalom a homo sapiens önmagába vetett hite és a jövőbe vetett bizalma által történhetett meg.
Elég, ha csak a kölcsönadás alapelvére és gyakorlatára gondolunk, mely minden esetben a bizalomra épül, és fontos szerepet játszik még ma is a társadalom fejlődésében.