A MÁSIK ÚT (Unorthodox, 2020)

Megnéztem A másik út (Unorthodox, 2020) című négyrészes Netflix-sorozatot (rendezte: Maria Schrader) és elolvastam Megyeri A. Jonatán véleménycikkét a Neokohn konzervatív zsidó portálon ugyanerről. A sorozat arról szól, hogyan szakad ki Esther Shapiro (Shira Haas) a brooklyni Williamsburg ultraortodox közösségből saját elhatározásból, és keresi a boldogulást a távoli Berlinben.

Azt írja Megyeri A. Jonatán, hogy csak a “rendhagyónak van hírértéke”. Ennek a mondatnak a retorikai értéke kétes, olyan referenciális kódra hivatkozik, mely triviális, és azt sugallja, pusztán a rendhagyóság legitimál, mintha csak egy üres váz lenne, amire felhúzták a sorozatot. Véleményét empirikus tényekre és feltételezésekre alapozza: …”majd egy évtizedet éltem a filmben bemutatott haszid közösség vonzáskörzetében…” Biztosan nem ugyanaz, mint a közösség részének lenni, kevés ez érvnek amellett, hogy valami csak a rendhagyóságra alapoz. Nem erre, hanem saját szabadságára hajazó, a kontextusból kikerülni vágyó individuumra épít a sorozat.

Azt írja Megyeri A. Jonatán:…”nem állt szándékukban szimpatikusnak bemutatni a szatmári haszid, vagy egyáltalán az ultraortodox közösséget. Ez is sikerült.” Ennek pont az ellenkezője történik, nagyon finoman bánnak az alkotók a témával, egyszer sem hangzik el a haszid vagy az ultraortodox kifejezés, Esther a főhős (és más sem) egyetlen negatív jelzőt sem használ, nem ítélkezik, a jelentésadást átadja a nézőnek. Ennél különb gesztust nem is tehetne, ez legitimál mindent, amit a film bemutat. Megyeri A. Jonatán által is említett “társadalmi nyomás” a nőkre nagyobb mértékben hárul ebben a közösségben is, és ez akkor sem elfogadható, ha érzelmileg érhető a holokauszt után kiesett hatmillió ember pótlására szakosodott williamsburgi keltető üzem.

Szerencsés az is, hogy a férjet Yankit, nem állítják be főgonosznak, mi több, a filmvégi kasztrációs jelenettel (levágja a pajeszt) még egy kétes katarzist is előállítottak. Megyeri a Neokohnban azzal érvel, …”ultraortodox zsidók százezrei élnek tökéletes boldogságban világszerte, így a brooklyni Williamsburgben is, nyilván nem hordoz semmilyen hírértéket.” Nem tudom, ezt a személyes empírián és/vagy olvasmányélményen kívül milyen kutatásra vagy mintavételre alapozta. Megmérte? Megszámolta? Olyan, mint amikor Thaiföldről hazaérkeznek nagyjaink és megállapítják, a z o k ott, milyen boldogok, csak mert mindig mosolyognak. Hát persze.

Az index.hu szerint túl egyszerű az ozmózis, amivel Esther belesimul a berlini multikulturális paradicsomba, de ez is tévedés, Estherben már réges-rég meg van alapozva az a lelki diszpozíció és mimikri, ami a túlélést szolgálja, másfelől ebben a közegben (egyetemista zenészek) talán megtalálja azokat a szimulákrum morzsákat, amelyből majd későbbi identitását kialakíthatja. Megyeri A. Jonatán írása végén felteszi a hamleti kérdést …”ki lesz boldog abban az új felállásban, amelyben Esther az életét Berlinben folytatja, a brooklyni zsidók meg visszamennek élni egyszerű, de számos szigorú szabály alapján élt életüket.” Sajnos, nem a boldogság a kérdés sosem, hanem a boldogulás. A boldogság olyan, mint a szépség, referens nélküli referencia, csak tautológiával lehet leírni, de nem megyünk vele semmire

Author: Róka Monalisa

Róka Monalisa Apácatornán született, Magyarországon. Nemzetisége: magyar-görög Szülei: Róka Andor és Ina Thanassis Iskolái: Santa Esmeralda spanyol nyelvű gimnázium és óvónőképző szakközépiskola, Hejőbába Athens Scool of Fine Arts (Greece) Foglalkozása: író, könyv- és filmkritikus Irodalmi mozgalom: Feminista irodalomkritika Trend: veganizmus Kapcsolat a szerzővel: rokamonalisa4@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?